2007. szeptember 15., szombat

Az 5000 megvendégelése

AZ 5000 MEGVENDÉGELÉSE
Jn 6:1-15

(Elhangzott 2007. szept. 9-én a Székelyföldi Hálaadó napon a Hargita Keresztyén Táborban)

▄▀ Jézus szolgálatából szinte egy teljes év hiányzik, ami nincs leírva ebben az evangéliumban (Mk 3-6. Lk 6-9). Hiányzik a hegyi beszéd (Mt 5-6-7) és az Isten országáról szóló példázatok (Mt 13).
▄▀ A csodák közül is csak hét van leírva: az első, a Kánai menyegzőn (a 2 részben); a királyi főember fiának meggyógyítása (4 rész végén); a 38 éve óta beteg meggyógyítása Bethesda tavánál (5. rész); a kenyér megsokasítása 5000 embernek (6. rész); a vihar lecsendesítése (6. rész végén); a vakon született meggyógyítása (9. rész); és Lázár feltámasztása (11. rész). Miért?
▄▀ Nem írhatott le mindent, főképp, hogy más szándékkal írta az evangéliumot, mint az előbbi három: „Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében.” (Jn 20:30-31)
▄▀ Azonban ez a csoda megtalálható mindegyik evangéliumban!
▄▀ Arról van szó, hogy a nép éhes, mivel már régóta az Úrral jár, hallgatták Jézus tanításait. Esteledett. „Honnan vegyünk kenyeret, hogy ehessenek ezek?”
● A tanítványok legszívesebben lerázták volna magukról ezt a terhet...: „De amikor az idő már későre járt, odamentek hozzá a tanítványai, és ezt mondták neki: Lakatlan hely ez, és az idő már későre jár. Bocsásd el őket, hogy a környező településekre és falvakba menve ennivalót vegyenek maguknak.” (Mk 6,36) Ugyanezt tették volna a kananeai asszonnyal: „Erre odamentek hozzá tanítványai, és kérték: Bocsásd el, mert utánunk kiáltozik.” (Mt 15:23)
● Jézus nem akarta őket elbocsátani éhen. Mindig együttérzett a sokasággal.

I. FILEP – a reménytelenség és tétlenség embere
▄▀ Pedig ismerte nemcsak a szükséget, hanem Jézus mindenható erejét is.
● Az Úr azért kérdezi Fileptől, hogy próbára tegye őt. Jézus már tudta, mit akar cselekedni! A csodát csak el kellett volna kérni, hittel! A megoldás már megvolt, Jézusnál!
● Filep láthatta Kánában, hogy ha Jézus ott van, akkor nincs hiány! A 38 éves beteg is meggyógyult! A királyi főember fia is meggyógyult! Ez sem lehet túl nehéz Jézusnak.
▄▀ Filep elcsüggedt, amikor a korgó gyomrú embereket nézte! 5000 ember! 200 dénár árú kenyér sem elég... Lehetetlen! Pedig Jézusnál semmi sem lehetetlen.
● Csak hinnie kellett volna!
▄▀ A közömbösség bűnébe esett: meg se próbálta!
● Sajnos, tele van a gyülekezet ilyen emberekkel! Jónásokkal, akik nem akarnak menni! Péterekkel, akik alusznak, amikor a Gecsemánéban vigyázni és imádkozni kéne! Közömbösökkel, akik meg se próbálják! Csak panaszkodnak.
● Bezzeg filozofálgatni tudnak! Meg azt mérlegelni, hogy a pénz nem elég! A Filepek bűne az, hogy nem tesznek semmit.

█ █ II. ANDRÁS – a kezdeményezés és kicsiny hit embere
▄▀ Andrásnak van egy kicsi hite egy nagy Istenben!
● Igaz, hogy sok ez a nép, de Jézus itt van!
● András is járt a nép között, ismerte őket. Betasidából való volt. Tudta, hogy éhesek.
● Egyszerűen csak kezdeményez, próbálkozik: van itt egy gyermek...
▄▀ Nem tűnik ki tanítványtársai közül vezetői egyéniségével, vagy más nagy dolgokkal... Csak azzal, hogy mindig visz valakit Jézushoz: Előbb a testvérét, Pétert (Jn 1,40-43), majd a görögöket (Jn 12,20-23). Itt pedig egy kisgyermeket.
● Olyan, mint Barnabás, aki maga mellé vette Pált (ApCsel 9:27), majd János Márkot, amikor arra volt szükség (ApCsel 15:39). Viszel-e valakit Jézushoz?
▄▀ Kezdeményezett, mint Nehémiás, aki éjjel körbejárta Jeruzsálem lerombolt falait, majd felszólította honfitársait, hogy „építsük meg... ne legyünk többé gyalázatul”. (Neh 2:17)
● „De mi az ennyinek?” – Reális felmérés ez... De ezen túlmutat a hit! A hit elző lépése a kezdeményezés. Olyan ez, mint Lázár sírjánl: Vegyétek el a követ (kezdemlényezz!) - nem megmondtam, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét!? (Jn 11:39-40)

█ █ █ III. A GYERMEK – az áldozatkészség és odaszánás embere
▄▀ A gyermeket csak János említi
● Egy gyermek, akit elküldtek szülei prédikációt hallgatni. Uzsonnát is tettek neki: ne éhezzen meg... Hová küldöd/engeded a gyermeked? Milyen útravalót adsz neki?
● Az Úr kezébe vette a kenyereket és a halakat, és hálákat adott: ezt mindegyik evangélista feljegyzi. Tehát van miért hálát adni, még akkor is ha csak annyi van ötezernek!...
▄▀ Jézus kérte a kenyereket és a halakat: nemcsak felét, hanem mind!
● Pedig mondhatta volna, hogy neki sem elég... Esetleg osztozzunk meg... Nem: Jézus teljes odaszánást kér!
● Nemcsak félig kell odaszánnod magad! Az Urat teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből kell szeretned! (5Móz 6:5)
▄▀ Sokszor épp az kéri az Úr, ami a legdrágább! Lásd: Ábrahám a fiát, akit szeretett, az egyetlenegyet kellett odaadja! A sareptai özvegy a kicsiny lisztecskéjét és kevés olaját kellett az Úrnak adja!
● Isten azt adta, ami neki a legdrágább volt: „Úgy szerette Isten e világot, hogy egyszülött Fiát adta!”
● Sokan úgy mondják: „Dehát nekem nincs tehetségem, pénzem, felkészültségem, hangom, időm... Ha nagyobb lennék, szebb lennék, erősebb lennék, gazdagabb lennék, akkor igen!” Jegyezd meg: Isten senkitől sem kéri azt, amije nincs. De amije van, azt kéri mind!
▄▀ Néha könnyelműen énekeljük énekeinket, mint: „Mindenem az Úrnak adom...” (Hith. 507.) - Jézusért élek egészen... (Hith. 353.) - „Mindenről lemondok Érted, Jézusom, követlek Téged!...” (Hith. 512.) Igaz-e az, amit énekelünk?
● Megéri odaadni, hiszen a gyermek sem maradt éhen, és 12 kosárral szedtek össze!
▄▀ A kelkiekben sem szabad pazarolni. Össze kell szedni a darabokat, hogy semmi el ne vesszen!
Befejezés:
▄▀ Add át a szívedet Jézusnak!

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Köszönöm, hogy közkinccsé tetted ezt a szolgálatodat! Nagy hasznomra volt.