Székelyföldi Hálanap a Hargitán

Ma a Székelyföldi testvérek hálaadónapját tartottuk a Hargitai Táborban, ezért oda mentünk többem Marosvásárhelyről. Családommal együtt vehettem részt a szép ünnepen. Délelőtt bemerítési ünnep volt, négyen bemerítkeztek a baróti körzetből. Veress Efraim prédikált, aki ezen a napon el is búcsúzott a székelyektől, egy időre... Ugyanis Érszőllősre megy, miután elfogadta az ottaniak meghívását. (Erről a blogjában többet is olvashattok.) A bemerítés és kézrátétel után Úrvacsorához járulhatott a népes gyülekezet.
Délután, a hálaadó istentiszteleten nekem kellett szolgálni. Az 5000 megvendégelését olvastam Jn 6:1-15-ből (a kenyér megsokszorosítását). Jó volt együtt lenni a közel 500 székellyel, mégpedig "Oltott Székellyel". Ugyanis, id. Veress testvér szerint az oltott székelyek az igazik, mert aki nincs beoltva a szelíd olajfába, az még mindig vad! (Sajnos, elég sok vad székely is van még...) Van, amikor tőlem is megkérdik: a testvér is székely? A válaszom: még annál es több! (A Veress testvér észjárása szerint.)
Novák Zsolt és csapata vezette az éneklést délelőtt, és délután is szépen szolgáltak. Sok szép bizonyságtétel hangzott el. Hálás vagyok az Úrnak, hogy már több, mint nyolc éve idehozott az Úr a Székelyföldre! Határozottan állítom, hogy ilyen lelkű nép nincs több a magyarok között sem Erdélyben, sem Magyarországon vagy a nagyvilágban! Ezt a melegséget, nyíltságot, közvetlenséget sehol nem lehet megkapni, csak a székelyek között. Azt is gondolom, hogy aki őket egyszer megszerette, ezt az érzést többé nem lehet a szívből kitörölni: egy életre a Székelyföld szerelmese marad. Dehát, ez nem is baj.
Szaporítsa meg az Úr az igazi oltott székelyek számát!