2007. október 11., csütörtök

RAR

Kocsijavítás és beíratás: így jellemezhető a mai nap.
Reggel korán, a programálás szerint beálltam a sorba a RAR kirendeltségnél, ahol az azonosítást és műszaki ellenőrzést (omologare) végzik. Kétszer is ki kellett állnom a sort, mivel közben javítani kellett a kocsit: a füst-teszt sehogy sem akaródzott sikerülni, mivel a kipufogőcső ketté volt törve... Ezt a kocsit a VW Santana helyett próbáljuk beíratni, hogy itthon legyen mivel járni, ha én nem vagyok idehaza. A jövő héten remélhetőleg meglesznek az új számtáblák, és vihetem nagyobb javításra...
Holnap érkezik Cammid, a barátom San Antonioból, aki tanítani fog a Teológián két hetet. Újszövetség Exegézist fog tanítani, Pál apostol börtön-levelei alapján (Efézus, Kolossé, Filippi és Filemon). Szombaton Kolozsvárra megyünk a Női Szövetség Választó közgyűlésére, Vasárnap pedig itthon, Héderfáján és Erdőszentgyörgyön fogunk szolgálni (hálaadó napon). Azután megyünk Nagyváradra, hétfőn. Nagyrészt tehát vele leszek a következő napokban, és különböző gyülekezetekben fogunk szolgálni, Nagyvárad környékén és a Szilágyságban. De közben mindenféle találkozókon kell részt vennem: elnökségi gyűlés (hétfő), Cigánymisszió Alapítvány (kedd), Fraklin Graham evengélizáció előkészítése Temesváron (szerda), Egyetemista Ifjúsági Kolozsváron (csütörtök) - és persze, tanítani is kell az Emanuelnél és a Teológiánkon. Ezek miatt ki-kimaradhat valamelyik soron következő bejegyzés a Blogban. De azért igyekezni fogok napirenden lenni az eseményekkel.
Minden nap dolgozom a 2009-es Vezérfonal délutáni igesorozatain is. Novemberben véglegesítő gyűlésünk lesz. És a jövő héten megtudom azt is, hogy mikor kell megjelennem a BB Egyetem Nt. vizsgáztató bizottsága előtt.

Nincsenek megjegyzések: