2013. május 16., csütörtök

Lelki identitásunk - 1Pt 2:1-10


Lelki identitásunk 
1Pt 2:1-10

n  Péter miután emlékeztette őket arra, hogy hogyan születtek újjá Isten nem romlandó Igéje által, most arra bíztatja olvasóit, hogy tegyék félre bűnös viselkedésüket, hogy növekedhessenek lelkileg, úgy vágyakozva az Igére, mint a csecsemők a tejre. (1-3. v.)
n  Úgy írja le Jézus Krisztust, mint szegletkövet, és a hívőket, mint élő köveket. A Krisztus követői felépülnek mintegy lelki házzá, szent papsággá, és lelki áldozatokat mutatnak be.
n  A szegletkő értékes azoknak, akik hisznek, az engedetleneknek pedig botránkozás köve. Isten népe így egy kiválasztott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, akiket megtartott, megmentett a kegyelem (4-10. v.)
n  Kicsoda a keresztyén hívő ember?
v  Aki nem zsidó, muzlim, hindu vagy ateista?
v  Aki megkeresztelkedett? Vagy akit megkereszteltek? És konfirmált?
v  Aki keresztyén országban él?
v  Akinek szülei keresztyének?
v  Aki megtartja Isten törvényét?
v  Aki „krisztusi”!
n  Négy jellegzetes leírását találjuk a hívők identitásának: akik levetik a régit, akik táplálkoznak az Igével, mint a gyermekek a tejjel, élő kövek és Isten új népe.

I. Régit levető új emberek – 1. v
n  levetvén minden gonoszságot,
n  levetvén minden álnokságot,
v  levetvén a képmutatást,
n  levetvén a irigykedést,
v  levetvén minden rágalmazást.
 
II. Táplálkozni vágyó gyermekek – 2-3. v.
n  a tiszta, hamisítatlan tej után vágyakozzatok,
v  mint most született csecsemők,
v  hogy azon növekedjetek;
n  Mivelhogy ízleltétek, hogy jóságos az Úr.
 
III. Élő kövek (4-8. v.)
n  Jézus Krisztushoz úgy járultunk, mint szegletkőhöz – 4. v.
n  Akit az emberek megvetettek
n  Akit Isten kiválasztott
n  Aki becses kő.
v  4 Akihez járulván, mint élő, az emberektől ugyan megvetett, de Istennél választott, becses kőhöz,
n  Élő kövek vagyunk
n  akik lelki házzá épülünk, vagyis szent papsággá
n  Akik lelki áldozatokat mutatunk be
v  5 Ti magatok is, mint élő kövek, épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, a melyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által.
n  Krisztus a szegletkő – Ézs 28:16
n  aki hisz benne, meg nem szégyenül
n  aki hisz, az nem fut
n  aki hisz (engedelmes) azoknak tisztesség
n  aki nem hisz, annak botránkozás köve, megütközés köve (megütköznek az Igében).
n  Erre rendeltettek.
v  6 Azért van meg az Írásban: Íme, szegletkövet teszek Sionban, amely kiválasztott, becses; és aki hisz abban, meg nem szégyenül.
v  7 Tisztesség azért néktek, akik hisztek; az engedetleneknek pedig: A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a szegletnek fejévé, és megütközésnek kövévé s botránkozásnak sziklájává;
v  8 A kik engedetlenek lévén, megütköznek az Igében, amire rendeltettek is.
 
IV. Isten új népe (9-10. v.)
n  választott nemzetség,
n  királyi papság,
n  szent nemzet,
n  megtartásra való nép.
v  Így most hirdetik Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívta el őket.
n  Hajdan nem nép voltatok,
v  most pedig Isten népe vagytok;
n  Hajdan nem kegyelmezettek voltatok,
v  most pedig kegyelmezettek vagytok.

Nincsenek megjegyzések: