2013. június 20., csütörtök

PÉLDÁZATOK: Mi igazolja az elhívást? - Lk 19:11-28


n  Ez a példázat hasonlít a talentumok példázatához, Mt 25-ből.
v  Ezt a szemléltetést, vagy ennek lényegét az Úr felhasználhatta kétszer is, nem kell arra gondolnunk, hogy azonos példázatról van szó.
n  A talentumok és a mínák példázata egyáltalán nem egyforma: különböznek úgy a részletek, mint a cél.
v  Máténál különböző képességekről van szó, míg Lukácsnál csak egy kicsiny megbízatásról, azt vizsgálva, hogy megfelelnek-e egy nagyobb feladatnak. Máténál nagy összegről van szó (még az egy talentum esetében is, ami 60millió drachma), míg Lukácsnál a mína kis összeget jelentett (1 mína/gíra=100 drachma, vagyis 50 sékel).
v  Máté a különböző ajándékokra fekteti a hangsúlyt, míg Lukács arra azt az elhívást, küldetést emeli ki, amely mindenkinek adatott.

I. Az elhívást igazolja a lelki látás
n  Közeledett az Úr halála: küldetésének csúcspontja.
v  Másféle csúcspont volt ez, mint amire követői számítottak.
v  A Jerikónál elmondott példázat, hogy egy király elment, hogy „országot vegyen magának” talán Heródesre utal, aki Rómába utazott, hogy király lehessen.
v  Visszajövetelekor vérengzést hajtott végre. Fiai közül is megölt kettőt, még kedvenc feleségét is megölette!
n  A „lelki látás” azt jelenti, amikor nemcsak azt látod, ami van, hanem azt is látod, aminek lennie kellene, és lehetne.
v  Sokan csak a tönkrement családokat látják, az elnéptelenedő falvakat, a lerobbant gazdaságot, a lesüllyedt országot… Látod-e, hogy mi az, ami lehetne és nincs? Van-e lelki látásod? Ez igazolja az elhívást.
n  Mindenki kapott 10 mínát: „Kereskedjetek, amíg megjövök!”
v  Mindenkinek egyformán adott. A lehetőségeket neked kell felismerni. A megbízatást neked kell elfogadnod és vállalnod.
v  Ilyen látással indul a magvető szántani és vetni: maga előtt látja az aratást.
v  Így tervez a tervező: lelki szemei előtt látja a kész épületet, pedig még alig van egy-két vonal a rajzon.
v  Így látja a szobrász az otromba kőtömbben a kész alakot.
v  És így látja a lelkipásztor a lelki aratást, Isten templomát a gyülekezetben!
n  A király kemény (austérosz). „Vizet facsar a kőből is.” Számon kéri, hogy van-e lelki látásod?
n  Ábrahám amikor elindult, volt lelki látása: „Hit által engedelmeskedett Ábrahám, mikor elhívatott, hogy menjen ki arra a helyre, amelyet örökölendő volt, és kiment, nem tudva, hová megy.” (Zsid 11:8)
n  Ruthnak volt lelki látása, amikor elindult Moáb mezejéről Betlehembe: „Ne unszolj, hogy elhagyjalak, hogy visszaforduljak tőled. Mert ahova te mégy, oda megyek, és ahol te megszállsz, ott szállok meg; néped az én népem, és Istened az én Istenem. Ahol te meghalsz, ott halok meg, ott temessenek el engem is. Úgy tegyen velem az Úr akármit, hogy csak a halál választ el engem tőled.” (Ruth 1:16-17)
n  Pál apostolnak volt lelki látása, amikor Antiókhiában tanított nagy sokaságot, de elindult az evangéliumot hirdetni Kis-Ázsiában: „Akkor, miután böjtöltek és imádkoztak, és kezeiket reájuk vetették, elbocsátották őket.” (ApCsel 13:3)

II. Az elhívást igazolja a buzgóság
n  A küldetést teljesíteni nem lehet lelkesedés, buzgóság nélkül. Hiába van lelki látás, ha nem párosul odaadással.
v  Gyakran ellenséges környezetben, lázadásban kell teljesíteni a megbízatást (14. v.). Ezt nem lehet buzgóság nélkül.
n  A lelkesedés hiánya érvényteleníti az elhívást és ezzel együtt a lelki látást is.
v  A legrosszabb az, amikor se vízió, se passzió (passrion – lelkesedés) nincs. „Se kép, se hang.”
v  Az Úr Jézus másik példázata szerint A béres pedig és aki nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jönni, és elhagyja a juhokat, és elfut…  A béres pedig azért fut el, mert béres, és nincs gondja a juhokra….” (Jn 10:12-13), A pásztor viszont lelkesedéssel végzi megbízatását. „A jó pásztor az életét adja a juhokért.” (Jn 10:11)
n  Tehát, nem arról van szó, hogy mennyi az ismereted, a felkészültséged?
v  A buzgóságod az odaszánásban, az áldozathozatalban nyilvánul meg.
n  Isten szolgái közül említhetnénk Mózest, aki „tiltakozott, midőn felnövekedett, hogy Faraó leánya fiának mondják, Inkább választván az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét; Egyiptom kincseinél nagyobb gazdagságnak tartván Krisztus gyalázatát, mert a megjutalmazásra tekintett.” (Zsid 11:24-26)
n  Ugyanígy Jeremiás, aki nem tehette, hogy elhallgatja, amit az Úr üzenni akart. (Jer 20:8-9)
n  Vagy Pál apostol, aki buzgóságában akár az életét is hajlandó volt odaadni küldetése teljesítéséért: „De semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nékem, csakhogy elvégezhessem az én futásomat örömmel, és azt a szolgálatot, melyet vettem az Úr Jézustól, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról.” (ApCsel 20:28)
n  Mennyire szántad oda magad megbízatásod teljesítésére?
v  William Carey, a modern keresztyén misszió atyja, nagy áldozatot hozott meg azért, hogy az evangéliumot elvigye a pogányok közé, Indiába.

III. Az elhívást igazolja a jellem
n  Az utolsó szolgát nem azért ítélték el, mert eredménytelen volt, hanem azért volt eredménytelen, mert gonosz volt: „Monda pedig annak: A te szádból ítéllek meg téged, gonosz szolga. Tudtad, hogy én kemény ember vagyok, ki elveszem, amit nem én tettem el, és aratom, amit nem én vetettem.” – 22. v.
n  Mindnyájan tudnunk kell, hogy nem magunknak szolgálunk, nem magunknak élünk. Isten sáfárai vagyunk, akik megbízatást teljesítünk.
v  Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának: Mert ha élünk, az Úrnak élünk; ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Azért akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk.” (Róm 14:7-8)
n  Mindenünk az övé.
v  „A te mínád” – vagyis, ezt is tőle kaptuk, nem a miénk.
v  A bevétel is az Ő tulajdona.
n  Jellem nélkül bevétel sincs. Vajon nem azért vagyunk eredménytelenek, mert bűn van az életünkben?
v  Figyeljük meg, hogy ahol nincs se lelki látás, se buzgóság, ott sok a szöveg. Már ez is mutatja a gonosz szolga jellemtelenségét. – 20-21. v.

Befejezés:

n  A végső jellemzést maga a Király fogja kimondani: „jó szolgám”, „gonosz szolga”.

Nincsenek megjegyzések: