2013. november 6., szerda

Az őrállói szolgálat - Ez 3:15-21


Az őrállói szolgálat
Ez 3:15-21

n A katonaságnál volt lehetőség őrt állni…
n A Kebár folyónál kapta Ezékiel az isteni kijelentést. Most pedig elragadtatik új munkaterületére, a fogságba kerültek közé, a tel-ábibi kolóniába.
v  Ahhoz, hogy Isten használhasson, engedelmeskedünk kellett Neki.
v Ő szabta meg munkaterületét a szolgálatban. Ő gondoskodni fog őrállóiról.

I. Felelőssége – 15. v.
n Isten embereket hív el Gyülekezetéből, akikre külön­leges felelősséget helyez, és a Gyülekezet vezetését bízza árjuk.
n Az őrálló életével példát mutat, és szavaival figyelmeztet. Nagy felelőssége van.
n A rábízottakról egyszer majd számot kell adnia Isten előtt. Atyámfiai, ne legyetek sokan tanítók, tudván azt, hogy súlyosabb ítéletünk lészen.” (Jak 3,1).
v  Odaült, ahol a nép ült. Része volt az életüknek. Az őrálló elérhető.
v  Jézus ismeri a juhait.
n Felelőssége helyzetéből, megbízatásából fakad. Isten Ezékielt Izráel háza fölé tette őrállóvá, nem a pogányok vagy az egyes ember őrállójává csupán. A próféta őrállói felelősségét a 33:7-9 szinte szó sze­rint megismétli.
v Kik az őrállók? A prófétákat, prédikátorokat, tanító­kat, misszionáriusokat stb. hívják így.
v Ezek őrködnek, hogy az ellenség (tévtanítások, bűnös gyakorlatok) ne törhessen be a gyülekezetbe. Rámutatnak a veszélyekre és óvnak a félrevezetőktől.
n A szent angyalok is őrállók (Dán 4:14).

II. Feladata
n Figyeljen az Úrra, figyeljen a népre, és figyeljen az ellenségre.
n Véd és vigyáz – 16-22. v.
v  Hamis tanításoktól, elkeseredéstől, bűntől – védeni kell.
v  Vigyáznia kellett. Ébenek kellett lennie.
v  Figyelmeztetnie kellett.
Az őrálló nem aludhatott el. Várja, hogy Isten teljesí­ti adott ígéreteit.
n Őrködik
v  Megvizsgálja a zárakat, a hangokat és mozgásokat.
v  Mindig éber, és észreveszi a veszélyt.
v   A zsidók három őrállási időszakra osztották az éjjel 12 óráját. A rómaiak négyre (Mk 6:48).
n Hirdet
v  Ezékielnek szájává=szóvivőjévé kell lennie a Babilonba hurcoltak számára – 3:10-15.
v  Ehhez először Ezékielnek kell az Úr minden Igéjét szívére vennie és fülébe fogadnia, csak azután mehet honfitársaihoz, hogy hirdesse nekik az Úr Igéjét – akár hallgatnak rá, akár nem.
v  Nem a maga szavait, hanem az Úr szavát kell hirdetnie. Ezékiel százszor használta, hogy: „így szól az én Uram, az Úr.”
v  Nem hallgathatott, ha figyelmeztetni kellett. „Ha szót hall az én számból…”
v  Mint Ézsaiás: „Kiálts teljes torokkal, ne kíméld; mint trombita emeld fel hangodat, és hirdesd népemnek bûneiket, és Jákób házának vétkeit.” – Ézs 58:1.
v  Háború idején: 4Móz 10:1-8.
n Négy eset lehetséges:
n (1) Ezékiel hallja, hogy Isten halálos ítélettel fenyegeti a bűnöst, de nem figyelmezteti. A bűnösön beteljesedik az ítélet. Meg kell halnia. A próféta azonban életével felel érte.
n (2) Ezékiel figyelmezteti a bűnöst, de az nem hallgat a figyel­meztetésre, és ezért meghal. A próféta nem felelős.
n (3) Egy igaz bűnössé válik. Ezékiel nem figyelmezteti, és ezért annak az embernek meg kell halnia. Ekkor az őrálló felelős az életéért, mivel nem figyelmeztette.
n (4) A próféta figyelmezteti az igazat, aki ezért nem vétkezik és életben marad. Ezékiel a másik életével együtt a sajátját is meg­mentette (Jak 5:19-20).

n III. Számadása és jutalma – 16-21. v.
n Számot kell adnia arról, hogyha figyelmeztetett (18. 20. v.), vagy ha nem (19. 21. v.).
n A jutalmat az határozza meg, hogy mennyire volt hűséges az üzenet átadásában.
v  Lk 12:47-48 – És amely szolga tudta az ő urának akaratát, és nem végezte el, sem annak akarata szerint nem cselekedett, sokkal büntettetik meg; Aki pedig nem tudta, és büntetésre méltó dolgokat cselekedett, kevesebbel büntettetik. És valakinek sokat adtak, sokat követelnek tőle; és akire sokat bíztak, többet kívánnak tőle.”
n Az Ez 3:16-21-el összhangban a Zsid 13:17 az újszövetségi Gyülekezetről szól: „Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak és fogadjatok szót, mert ők vigyáznak lelkeitekre, mint számadók; hogy ezt örömmel műveljék és nem bánkódva, mert ez néktek nem használ.”
v  - engedelmeskedj az őrállónak!

v  - imádkozz az őrállóért!

Nincsenek megjegyzések: