2013. november 8., péntek

„Én vagyok a szentélyük” – Vélemények a babiloni foglyokról - Ez 11:14-21

„Én vagyok a szentélyük” – Vélemények a babiloni foglyokról
Ez 11:14-21

n Már elkezdődött a babiloni fogság, amikor Isten ezeket a szavakat mondta Ezékielnek. Két vélemény hangzik el a babiloni foglyokról: egyik a nép részéről, a másik Isten részéről.
n Akik akkor Babilonba vitettek, most jelképezhetik azokat, akik a bűn rabságában vannak, akik „Izrael társaságától idegenek, és az ígéret szövetségeitől távolvalók.” (Ef 2:12)
v  Ezekről, a „kívülvalókról” nekünk is lehet véleményünk, de fontosabb az, mi az Isten véleménye róluk. Jézus Krisztus magához fogadta a megtérő bűnösöket: paráznákat, vámszedőket, betegeket, miközben keményen ostorozta az akkori vallásos vezetőket képmutatásukért.
n  Mi a véleményük rólunk a kívülvalóknak? És mi a mi véleményünk a kívülvalókról?
v  A tékozló fiúról a nagyobbik fiúnak?
v  A farizeusoknak a megtérő vámszedőkről?
n  Ám Jézus hogy vélekedik rólunk? Ez mindennél fontosabb!
v  Jézus nem ítélte el a megtérő bűnösöket.

I. Otthonmaradt testvéreik véleménye – 14-15. v.
n Vizsgáljuk meg először a jeruzsálemi nép véleményét a babiloni foglyokról: „Embernek fia! a te atyádfiai, a te rokonaid és Izrael egész háza együtt azok, akikről Jeruzsálem lakói ezt mondják: távozzatok el az Úrtól, nékünk adatott ez a föld örökségül.” (15. vers)
n Ez azt jelentette, hogy az a kevés nép, akik otthon maradtak, Jeruzsálemben, maguknak követelték az országot, kirekesztve azokat, akik fogságba vitettek. „Távozzatok el az Úrtól, nekünk adatott ez a föld.”
v  Mintha jogukban állt volna kirekeszteni valakit Isten örökségéből! Ez ugyanolyan mintha valaki azt gondolja, hogy kirekeszthet valakit Isten országából! És milyen alapon? Mert fogságba vitettek!
v  Nem az eltávolítás a feladatunk, hanem a közelítés. A Jeruzsálemben maradt népnek nem az lett volna a feladata, hogy az Úrtól való eltávolodásra szólítsa fel a többieket, hanem ellenkezőleg: hogy közeledjenek Hozzá. Nem taszítani, hanem vonzani kell Istenhez embertársainkat. Melegséget árasztani, ajtót nyitni, utat mutatni, fénykedni a világban - ez a feladatunk. A kegyetlenség, az önzés, a birtoklási vágy taszít. Az irgalom és a szeretet vonz
n  Kirekeszthetünk valakit Isten országából? Persze gyakrabban az történik meg, hogy valakit megpróbálnak beprédikálni a mennybe, de ennek fordítottja sem ritka eset. Megsokasodtak a kizárólagos jelleggel fellépő szekták és vallásos irányzatok, akik azt gondolják, hogy csak akkor üdvözülhetsz, ha közéjük tartozol.
v  Vannak taszító tényezők: a kegyetlenség, önzés, birtoklási vágy.
v  Vannak vonzó tényezők: szeretet, gondoskodás, megosztás.
n  A távolvalók közelvalókká lehetnek még.
v  Ábrahám. Ruth. Ninive. Naámán. Mária Magdolna. Saulus. Filippi börtönőr. Athéni megtérők. Neveket sorolhatnánk, kikről azt a szomorú megállapítást tehetjük, hogy távol kerültek az Úrtól, és az Ő gyülekezetétől. De ez nem jelenti azt, hogy nem lehetnek újra közelvalókká! Isten újra hazahívhatja őket, mint Izrael népét Babilonból. Ábrahám elődei is pogány bálványokat imádtak, míg túl voltak a folyóvízen, de Isten kihívta Ábrahámot onnan. Ruth és Orpa moábita isteneknek szolgáltak: de Ruth közelvalóvá lett Isten kegyelméből. Ninive gonoszsága az égig hatott, de Jónás prédikálására a királytól kezdve mind megtértek! Naámán Rimmon templomában imádkozott, de gyógyulása után azt ígérte, hogy nem áldozik többé idegen isteneknek, hanem csak az Úrnak! Filippiben ki gondolta volna, hogy egy lelkileg távolvaló börtönőr lesz az elsők között Isten gyermeke! Efézusban a varázslók elégették könyveiket!  Senkiről sem mondhatjuk, hogy „Távozzatok el az Úrtól!” Az üdvözítő kegyelem minden embernek megjelent! (Tit 2:11) A samaritánusokra sem kérhettek a tanítványok tüzet az égből, mivel „Az embernek fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek lelkét, hanem hogy megtartsa.” (Lk 9:56)
n   „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!”
v  Elítélni a samaritánusokat – Lk 9:56, vámszedőket – Lk 18:9-12… Nem kérhettek tüzet a mennyből! Az Úr Jézus azzal vádolja a farizeusokat és írástudókat, hogy a mennyeknek országát bezárják az emberek előtt, mivel ők nem mennek be, és akik be akarnak menni, azokat nem bocsátják be. (Mt 23:13) A farizeusoknak szóló „jaj” nekünk is szól, ha mis is akadályai vagyunk annak, hogy valakik Isten országába bemenjenek! A szeretet vonz, nem taszít! Azt kell meglássák rólunk, hogy velünk van az Úr, és érdemes velünk tartani.
v  Lásd: Jób barátai
v  Lásd: Akhuzát és Pikhól – 1Móz 26. Izsák kitartóan és alázattal szenvedve harcolta meg küzdelmes életét a filiszteusok földjén. Üldözték és kiutasították többször, helyről helyre vándorolt, mindig újat kezdve. De eljött az idő, amikor Akhuzáth és Pikhól, a filiszteusok főemberei elismerik, hogy ő az Úr áldott embere! (1Móz 26:29) Vonzotta őket Izsák hite és Istene!

II. Isten véleménye – 16-20. v.
n  Most az következik, hogy megfigyeljük, mi az Isten véleménye. Így szól az Úr Isten: „Mivelhogy távol vetettem a pogányok közé, szétszórtam őket a tartományokba, tehát én leszek nékik templomul rövid időre.”
n  Isten nem mondott le róluk. Isten véghez tudja vinni eltervezett tervét. Isten nem mondott le a szétszórtakról sem. Azért kerültek fogságba, mert engedetlenek voltak, és az intésre nem hajlottak. Megbüntette őket Isten, de nem vetette el örökké. A szívükben fog tovább munkálkodni. Maga Isten lesz templomuk, egy rövid időre, aztán újra visszahozza őket az Úr.
v  Lásd: József. Dávid. Kivonulás. Jézus születése/Heródes. Jézus halála.
v  Pedig vétkeztek ellene. Fogságba küldte őket – de nem örökre.
v  Isten meg tudja valósítani az Ő tervét.
n „Eltávolítják minden ő fertelmességeit” - ez azt jelenti, hogy nem bálványaikkal fognak visszatérni. Visszatérnek, még akkor is, ha Jeruzsálem lakosai nem várták vissza őket. Megváltozott élettel, új szívvel fognak visszajönni. „Azt cselekszem, hogy az én parancsolatomban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek. És laktok azon a földön melyen atyáitok laktak és lesztek az én népem és én leszek néktek Istenetek.” (Ez 36:27-28) Íme, a foglyok Isten ígérete szerint, nem bálványaikkal, makacsságukkal és Isten ellen lázadozó élettel jönnek vissza, hanem megtérve, megváltozva, új szívvel, Isten lelkével. Sajnos, így sem várták őket haza.
n  „Templomuk leszek”
v  Mert a jeruzsálemi templomot lerombolták.
v  JSír 3:22-24 – „Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága! Minden reggel meg-megújul; nagy a te hűséged! Az Úr az én örökségem, mondja az én lelkem, azért benne bízom.”
n  „Egybegyűjtlek”, „visszahozlak” – ígéri Isten.
n  Kétféle rossz fogadtatása lehet Isten üzenetének: (1) ha egyik sem vágyik haza, és (2) ha megtéretlenül is hazavárják őket. Senki sem tartozhat Isten népéhez, ha nem hajlandó Istennek szolgálni. A visszafogadás feltétele épp a megtérő szív, és ennek megfelelője, a visszafogadó szív. Mindkettőnek meg kell lennie!
v  Minden kegyelemből van.
v  18. v. – eltávolítják a bálványokat: tehát nem bűneikkel jönnek vissza. Isten nem alkuszik meg a bűnnel.
n  Megváltoznak
v  Egy (osztatlan) szívet kapnak, új lelket – Ez 36:26-28 – „És adok néktek új szívet és új lelket adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok néktek hússzívet. És az én lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolatimban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek. És laktok azon a földön, melyet adtam atyáitoknak, és lesztek nékem népem s én leszek néktek Istenetek.”
v  A változást ismerjük el, ha megtörtént. Ne legyünk szűkkeblűek. ApCsel 10:34-35 (Péter Kornéliusnál).
v  Pál apostol arról biztosítja Filemont, hogy megszökött rabszolgája már nem az, aki volt. Nem úgy kapja vissza, mint szolgát, hanem szolgánál nagyobbat: mint testvért. Éppen ezért, Filemonnak ennek megfelelően kell őt fogadnia. Meg vagyok győződve arról hogy Pál apostol meleg hangú levelére Filemon tárt karokkal várta hazatérő tékozlóját. Ott volt igazi megtérő szív, és volt szerető visszafogadó, megbocsátó szív. Mindkettőre szükség van.
n  „Népem lesznek.”
v  Istennek nem nehéz őket újra feltámasztani. (Mi nehezebb: a 2 napja, vagy a 70 éve halottat feltámasztani?)
v  Ha tékozló végre hazajön, ne fogadjuk őt úgy, mint a példázatból a „nagy fiú”. (Lk 15:28-32) Nincsenek kicsit megváltottak és nagyon megváltottak. Mindannyiunk megváltása kegyelemből történt, senki sem kérkedhet vele.  Hívjuk haza a távolvalókat! Éljünk másokat Istenhez vonzó életet! Az Úrnál semmi sem lehetetlen: a bűn szolgaságából, Babilonjából a Isten országának örököse lehet az is, aki most még ezzel nem törődik.

Befejezés:
n  21. v. Akik „belülvalók”, de bűnben élnek… azokat is Isten ítéli meg.

v  Isten igazságos Isten. 

Nincsenek megjegyzések: