2013. július 9., kedd

PÉLDÁZATOK: A tékozló fiú nagyobbik testvére - Lk 15:25-32


n  Az apa nem sietett megüzenni a nagyobbik testvérnek, hogy megjött a kisebbik fiú. Valószínű, hogy sejtette, hogy ha hazajön, akkor elrontja az ünnepséget…
n  Ironikus helyzet alakult ki: aki addig kívül volt, az belül van, és aki addig belül volt, az most kívül van, és nem akar bemenni!
v  A kisebbik nem bírta ki otthon és elment. – De a nagyobbik se örült, hogy együtt lehetett az Atyával, mert nem volt közösségben vele. Közel (otthon!) volt, és mégis távol!
v  Az atya a mennyei Atyát példázza, Istent. Mit adhatna még Isten, mit tehetne még ennél többet, hogy dacos, elégedetlen gyermekei örüljenek? „Mindenem a tied!” Van-e ennél nagyobb gazdagság? Nincs.
n  A gyülekezetben is ott lehet valaki testileg, de lelkileg mégis távol.
v  Együtt lehetsz az Úrral, de mégsem szereted Őt! Még szolgálsz is a gyülekezetben, de nem szeretetből.  – „Keressétek az Urat, amíg közel van!” – Ézs 55:6. Egy dolog közel lenni Hozzá, és más megtalálni Őt.
n  Íme, lehet Vele lenni, és mégis Nélküle. Együtt, és mégis külön. Közösségben és mégis egyedül és magányosan. Istenhez tartozva, de mégis elkülönülve.
v  Mint az a házasság, ahol egy fedél alatt laknak, nem válnak el, társas magányban, mert nem tartoznak össze a gondolataik, a terveik, a céljaik, az ízléseik, örömeik. Csak egymás mellett élnek.
v  Tehát, az Istennel való kapcsolat is lehet megszokott, szürke, unalmas, eseménytelen, örömtelen...
n  A nagyobbik testvér azt a gyülekezeti tagot példázza, aki nem tud bizonyságot tenni, mert nincs miről. Nem tud örülni, mert nincs minek. Nincs közössége az Atyával.
v  Ha szolgál is, kényszerből teszi – amit egy napon fel is hánytorgat...

I. Hogyan viszonyul öccséhez
n  A nagyobbik testvér nem érti, hogy a kisebbiknek milyen nehéz lehetett végül hazajönni. Kifakadt az épp hazaérkező öccsére!
v  „Ez a te fiad…” – Az apa kijavítja: „a te testvéred”.
n  Kiderül, hogy titokban irigykedik tékozló testvérére. Ez akkor látszik meg, amikor kifakadt rá.
v  Jó neki! Engem megöl az unalom itthon, az egykedvűség, a megszokottság és a munka!
v  Milyen jó neki! Végigélvezte a világ örömeit... Az én életem pedig szűk, korlátozott, egyhangú, unalmas... – Nem tudja mondani és érezni, hogy „Az én igám gyönyörűséges és az én terhem könnyű” (Mt 11:30)
v  Titokban néha úgy véli, jó lenne ledobni a Krisztus igáját... és másféle gyönyörűségeket élvezni... a világ (ideig óráig tartó) gyönyöreit... Bele szeretne kóstolni a tiltott gyümölcsbe... Vajon milyen lehet a bűnnek az íze? – amelyről azt mondj az Isten, hogy NE tedd!?
v  Bezzeg a kisebbik testvérem megtehette! Irigykedik rá.
n  „De fiam, mindenem a tied!”
v  Azonban neki nem elég a „minden”. Neki a világ kell! „Minden, minden nékem Jézus” – Hh. 511. „Teljesen elég…” – Hh. 353.
v  A nagyobbik testvérnek az öröksége nem lesz kisebb azzal, mert a kistestvérét az apa visszafogadta. A farizeusok és írástudók iránti szeretete Jézusnak nem kisebb, hogy a bűnösöket és vámszedőket is szereti.
v  Jaj, a nagyobbik is tékozol, mert ezt a „mindent” már megunta, és a világéra vágyik.
n  Képzeljük magunk elé: az apa ott ül az asztalfőnél, a testvérek meg jobbról és balról, egymással szemben… Közeli barátok is meghívást kaptak, ők is ott ülnek mellettük. Aztán az apa azt mondja, hogy a kisebbik testvér mondja el az asztali imát, vezesse őket az imádságban. Jaj, az apa asztalánál a tékozló fiaknak az első imádságot elmondani nagyon nehéz! Azért nehéz, mert sok kíváncsi szempár mered rá, és sokféle gondolat futkorászik a jelenlévők képzeletében… Másnap pedig, amikor az apa bemutatta egyik-másik falubeli ismerősének… „Ismered a kisebbik fiamat?” – nehéz dolog még végiggondolni is, hogy miket gondolhattak azok a falubeli ismerősök… Hát még ha udvarolni szándékozott volna valamelyik leánynak a faluból… A leányos szülők kitiltották volna a házukból! Nekik olyan vő nem kell! Nehéz a messze idegenben, a távoli országban lakni, de még nehezebb hazajönni! És nem az apák miatt nehéz, hanem a testvérek miatt! Azok miatt a testvérek miatt, akik önmagukat nem látják bűnösnek, csak a másikat.

II. Hogyan viszonyul apjához
n  Az apa a kisebbiknek elébe megy, a nagyobbiknak utána megy. Kérlelte, hogy jöjjön be.
v   „Íme” – nem azt mondja, hogy „Atyám”. A megszólítás is tiszteletlen.
v  … „Annyi ideje szolgálok neked”… „soha parancsolatodat át nem hágtam…”
n  Elégedetlenségét fejezi ki az Atya felé. „Nekem soha nem adtál…” Ez fáj a nagyobbik fiúnak.
v  „Nekem soha nem adtál...” – mondja, hogy bár egyszer én is úgy élhessek, mint a világ fiai...
v  Az ilyen ember nem boldog az atyai háznál (mert a szíve a világé), de nem boldog a világban sem (mert ott „hívőnek” nézik).
n  Mert hát, nekem, ugye, „nem szabad”!... Miért? „Mert hívő vagyok”, „mert tiltja a Szentírás”, „mert megharagszik az Atya”, „mert elveszítem az örökségem”... Nem meggyőződésből vallja, hogy „nem teszem”, hanem „nekem nem adtál”…
n  Tehát nem szeretetből engedelmeskedett eddig sem, hanem félelemből!
v  És titokban vágyott a bűnre, szívesen elment volna ő is - egy adott percben el is szólja magát...
v  Ítélkezik, botránkozik – tipikus „erkölcs-csősz”... Megvetően beszél a kicsi testvérről, hogy „paráznákkal” emésztette föl a te vagyonodat – de szinte csurog a nyála, hogy ő nem tehette... hej, hacsak egyszer legalább megtehette volna... Alig tudja leplezni irigységét...
n  Az ilyen emberek válnak törvényeskedőkké.
v  Kényszer-törvényeket gyártanak, melyeket nem igaz szívvel, örömmel és szabadon vállalnak, hanem kényszerből.
v  Másoktól is olyasmit követelnek, ami lényegtelen az üdvösség szempontjából – de ő megbotránkozik bennük és hüledezik...
v  Szerinte, nem baj, jöjjön csak haza a kistestvére, de csak „kenyérre és vízre”, nem pedig a „hízott borjúra” Zsák és hamu, nem pedig gyűrű! Térdeljen le, vezekeljen! Sírjon, ne pedig örüljön!
n  (Aszáf dilemmája is ilyen: Zsolt 73:23-24.)

III. Hogyan viszonyult önmagához
n  Panaszkodik hiányérzete miatt, világi barátai miatt.
n  Az Atya jelenléte, adománya, mindene nem elég neki. Panaszkodik, hogy nem kapta meg, hogy barátaival ő is bár egyszer vigadjon... úgy, ahogyan a tékozló megtette...
n   „Elég néked az én kegyelmem!” – 1Kor 12
v  Ha csak a kegyelem volna, neked elég volna? Ha van élelmed és ruházatod, elég neked? Ha fogoly volnál, ha szegény volnál, ha beteg volnál... Elég néked az Isten kegyelme?
v  Nem éreznéd magad szerencsétlennek, kisemmizettnek, mostohának?
v  Dániel és társai számára elég volt a kegyelem: boldogok voltak zöldségen is, tüzes kemencében is oroszlánok között is...
n  Panaszkodsz-e, mint a tékozló fiú, hogy „így bánik velem az Isten?!” „Hát mivel érdemeltem én ezt ki?
v  Meg vagy-e elégedve a sorsoddal? Vagy irigykedsz a máséra?
v  Az irigység „gonosz szem”. A szívből származik (Mk 7:21-22). Lásd: Saul – (1Sám 18:9), szőlőmunkások – (Mt 20:15).
n  Emberileg úgy is látszott: a tékozló fiú testvére hűséges, munkásember, aki a mezőn volt aznap is, hogy a testvére megérkezett. De az Úr Jézus leleplezi nemcsak azt, aki vétkezett, és kitudódott, hanem azt is, aki vétkezett, de soha nem tudódott ki.
v  A nagyobbik testvér azért haragszik, mert a kisebbiket visszafogadták!
v  Az önigazult magatartás vitte el a kisebbik fiút. A nagyobbik otthon maradt, de ő sem különb: önigazult és büszke. Megbocsátani nem akaró. Neki egy kecske jobban kell, mint egy testvér.

Befejezés:
n  „Te mindenkor énvelem vagy!” „De én mindenkor veled vagyok!” – Ez a keresztyén élet titka.
v  Végre semmi akadálya annak, hogy Vele lehess. „Velünk az Isten!” Mindenkor és mindenütt.
n  Ne legyen ez csak elmélet. Legyen valóság!