2015. augusztus 5., szerda

Isten hűséges a szövetségéhez - 2Móz 6:1-13


Isten hűséges a szövetségéhez
2Móz 6:1-13

I. Meghallotta kiáltásukat
n  Az 5:20-21-ben Mózest és Áront vádolják, mintha ők lennének a hibásak.
v   Ezek még nem láttak ennél távolabb. A teljes kép ezután bontakozott ki számukra.

II. Kijelentette magát
n  A kijelentés progresszív.
n  Vannak, akik a jelenben élnek, és félnek a változásoktól.
v   Úgy vélik, hogy ki kell szolgálniuk a rendszert…

III. Elhívta Mózest és Áront
n  Az elhívás teljesítése nem volt könnyű számukra.
v   Isten nem ígérte meg, hogy könnyű lesz!
n  Gyakran épp a testvérek vádolnak, bántanak, azok, akik felé jót teszel.
n  5:22 – Isten türelmesen válaszol a kérdésekre.
v   Közben Mózes újra megkérdőjelezi az elhívását… Jellegzetes.
n  Miért! – kérdezi, amikor a szolgálatod sikertelen, eredménytelen…

IV. Isten cselekszik
n  6:1 – Isten szuverén Isten. Mindent a kezében tart. Kormányoz.
n  6:2 – „Én vagyok az Úr” – Isten bemutatkozik. Kijelenti magát. Ő a szabadító Isten.
v   6:9 – de nem hallgattak rájuk.
v  6:13 – „rendelte őket” – Mózes és Áron csak eszközök: „istenévé teszlek a fáraónak”

V. Isten velük marad
n  Kifogásokat nem fogadhat el. „Én veled leszek!”. „Immánuel!”
v  7:3 – „megkeményítem” – Lásd: 4:21 -  ott ő keményítette meg a szívét. Megátalkodott. (Más szó van használva.)
n  A fáraó gonosz. Nem egy jó ember szívét keményítette meg az Isten, hanem meghagyta őt a gonoszságában. Róm 1 – „kiszolgáltatta”.


Nincsenek megjegyzések: