2008. október 11., szombat

Folytatjuk

Végre, valakit érdekel a blogom!
Mármint, kérdezi, hogy miért szünetel... Azért szünetelt, mert a sokféle nyári elfoglaltság között nem találtam elég motivációt a folytatásához. Ha valaki érdeklődik - ez azt jelenti, hogy egy kicsit hiányzik neki... Nos, akkor folytatjuk.
Hol is hagytuk félbe?
Június 8-án bemerítésen voltam Erdőszentgyörgyön.
Június 15-én Szentpéteren (Szlovákia), majd Téten és Győrön (Magyarország) szolgáltam főképp az elszármazott erdélyiek között. Both József testvér meghívásának tettem eleget.
A hónap végén bemerítésünk volt Szilágyperecsenben. Július elején pedig Temesváron volt a Franklin Graham evangélizáció.
Azután kezdődtek a táborozások. Egy csoporttal Parajdon táboroztunk, az erdőszentgyörgyi gyelmekekkel, kétszer Nagyszeben mellett, főképp cigány gyelmekekkel a Tóth Attila és a Dóczi György körzetéből. De volt két nagy csapatunk a Hargitán is: egy gyermektábor, és egy ifjúsági tábor. Az ifjúsági táborban elhangzott előadásomat (Kapcsolat a szülőkkel) meghallgathatjátok és megtekinthetitek a www.theologos.ro honlapomon.
Itt Szilágyperecsenben is folyt az élet: jegyváltások és házasságkötések sorozata, és sajnos, temetések is. Szeptemberben három hét alatt négy temetésünk is volt.
Az aratási ünnepünkön (augusztus 3) Dr. Almási Tibor testvér prédikált.
A kolozsvári "Healing of Memories" egyházközi konferenciáján is részt vettem. (aug. 7-9). A következő héten az itteni polgármesterrel és alpolgármesterrel ellátogattunk az árvíz súlytotta vidékekre, Rădăuţi mellé. Főképp Bivolarie és Vicovu de Sus községekben osztottuk ki a vitt segítséget: 2.200 RON gyülekezetünk gyűjtéséből, és 15.000 RON az önkormányzat támogatásából. Hittestvéreink meglátogatásában degített Lucian Dăduică helyi lelkipásztor, és egy pünkösdi testvér, az önkormányzati tanács tagja.
V. Nagy Lajos testvérre emlékeztünk Biharon augusztus 17-én délután egy szabadtéri istentiszteleten. Erről a szeptemberi Szeretetben olvashattok.
A lelkipásztorcsaládok hetét követően a ballai imaházmegnyitó volt az egyik fontos esemény, majd augusztus végén a krasznai fiatalok látogatása Szilágyperecsenbe.
Közös hálaadó napunk volt Sólyomkőváron, és azután mindjárt Angliába utaztam bő két hétre (három vasárnap - ez két hét + TVA :)). Ez egy zsúfolt és erőltetett menetben végigszolgált időszak volt. Három napot Shepshedben töltöttem (háromszor szolgáltam ott), és részt vettem egy lelkipásztori találkozón is, Laughborough-ban. Ezt követően Crich-ban (Baptista gyülekezetben, ahol Cris Hund szolgál), Hemel Hempstead-ben (Alexandra Road Congregational Church, ahol John Marshall szolgált, most Ian Densham a lelkipásztor), újra Laughborough (Holywell Free Church - nincs lelkipásztor), onnan Wales-be, Cardiff-ba (Cardiff Bay, Ian Parry lelkipásztornál), vissza Welwynbe (az European Missionary Fellowship bibliaiskolája épp hogy megkezdődött), onnan Strood-ba, Rochester mellé (Waterford House - Daniel Webber volt gyülekezete, most Norman Hopkins a lelkipásztor). Három vonattal és két metróval Banburyba utaztam (ez Robert Strivens-nek, a London Theological Seminary igazgatójának a gyülekezete), másnap Birminghambe és onnan (repülővel) Edinburghba. Skóciában csak egy gyülekezetben szolgáltam (Pathhead - David Greenaway a lelkipásztor), és másnap visszarepültem Birminghambe. Itt volt a Mission to Europe konferenciája, ahol a záró igeszolgálat várt rám. Este vonattam Guildfordba utaztam, és a záró vasárnapon Farnhamban szolgáltam. Visszahoztak kocsival mégegyszer Welwynbe - ahol sikerült a könyveimet biztonságba helyezeni, amíg hazaszállításukra sor kerül...
Mindenütt jó, de a legjobb itthon!
Gernyeszegen Lala és Eszter házasságkötésén szolgáltam (lásd a képet), a héten pedig elnökségi és tanácsülésen vettem részt Nagyváradon.
Most pedig épp itthon készülünk a Balla József és Bákai Lídia mennyegzőjére...
Elfelejtettem mondani, hogy június végén egy megbeszélésünk volt a kolozsvári Evangélium Hangja Rádióval, ahol egy további heti félórát biztosítottak a magyar adás számára, a vasárnap esti félóra mellé. Jóllehet mostmár Babos Márton a felelős, az én feladatom továbbra is megmaradt, és bővült is... A Kolozsvári Rádió adásain kívül ne felejtsetek el imádkozni az Evangélium Hangja Rádió magyar adásaiért... Ezt ismételik Brassóban, Nagyszebenben és néha Nagyváradon is.

P.S. Remélem, ha ritkán is, de a blogomban ezután rendszeresen olvashatjátok bejegyzéseimet. Építő megjegyzésiteket előre is köszönöm.

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Köszönjük, hogy újból olvashatjuk a naplót.
Áldáskívánással

Névtelen írta...

en is mar vartam hogy olvassam a blogot.

Névtelen írta...

köszönöm

Névtelen írta...

rengeteget mesz testverem. hogy birod?
Vigyazz magadra is.
aldjon az Ur.

Kónyairénke írta...

mi is orulunk hogy ujra olvashatjuk a blogodat,koszonjuk a tajekoztztot a radioadasrol.Varjuk a tovabbi bejegyzeseket Denes es Irenke.

Névtelen írta...

En is orulok hogy ujbol olvashatom a blogot,Az Ur aldjon meg!!!!!!!!!!!

A..M írta...

Én is gyakaran olvasom a blogot,de visszajelzésre eddig nem bátorkodtam...Most örülök, hogy újra olvashatom ezt a blogot.Szerintem épitő....és érdekes is:)