PÉLDÁZATOK: Az irgalmas samaritánus - Lk 10:25-37

Az irgalmas samaritánus

Lk 10:25-37

<   A fő kérdés: mit kell nékem cselekednem, hogy az örök életet elnyerjem? Kérdés-e ez neked?

I. A szerkezet

<   Az írástudó kérdez először.

v  Az Úr Jézus nem válaszolt ennek az embernek a kérdésére, úgy, ahogyan feltette. Ennek oka az, hogy az Úr Jézus jól ismerte ennek az embernek a szívét és gondolatát, tudta, hogy ez az ember nem azért tette fel neki a kérdést, mert valóban szerette volna elnyerni az üdvösséget, örök életet, hanem azért, hogy Őt kísértse, hogy mit válaszol.

v  Vajon nem mond-e olyant, ami ellentétben van a mózesi törvényekkel? Ugyanis abban nincs semmi olyan, ahol Isten örök életet, üdvösség ígérete… Az Úr Jézus ezért kérdezett vissza: „Mi van megírva a törvényben?” (Lk 10:26).

<   „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.” (Lk 10,27). Erre az Úr Jézus nem azt mondta, hogy ezt cselekedd, és örök életed lesz, hanem csak azt, hogy ezt cselekedd, és élsz.

v  De az írástudó nem azt mondta, hogy erre képtelen, nem elégszik meg a válasszal, hanem „igazolni akarván magát” tudni akarta, hogy ki a felebarátja.

v  Az írástudó ezzel megvallja, hogy olyan, mint mi vagyunk: ő nem szeret mindenkit. Ki a felebarátja? Talán az, aki félig barát, félig nem az? Határozzuk meg, hogy ki a felebarátom, aztán meglátjuk, hogy szeretem-e.

II. A történet

<   Az Úr Jézus újabb kérdéssel felel, amellyel az írástudóval válaszoltatja meg a kérdést, hogy ki a felebarát.

v  Az Úr Jézus nem a fej, hanem a szív kérdésére adja meg a feleletet.

<   Elmondja az irgalmas samaritánus történetét.

<   Az események színhelye a Jerikó-Jeruzsálem közötti országút (27 km). A sziklás pusztán át vezető út mentén több barlang volt. Flavius is vad vidékként említi, ahol rablók tanyáztak. Itt gyakran kifosztották a kereskedőket, akik Jerikón, a határvároson keresztül keletről árut vittek Jeruzsálembe. Jerikó Jézus korában vámhely volt.

<   De ez a példázat nem egyszeri, megtörtént eset, hanem minden időben megismétlődő eseménynek a képlete. Ez a példázat, amit itt az Úr Jézus mondott, mindnyájunk élettörténete is.

<   Azzal kezdte a példázat elbeszélését, hogy egy ember ment alá Jeruzsálemből Jerikóba, és útközben rablók támadták meg. Kifosztották félholtra verték, és otthagyták az úton.

v  Minden e világra született embernek az életútja ilyen. Jeruzsálem az igazság és békesség városa. Jerikó pedig a romlás, a bűn városa.

v  Minden ember az ő életútján egyre jobban eltávolodik Istentől, az igazságtól, a békességtől és mind jobban a Sátán hatalmába kerül, egyre alább megy.

v  Igazság helyett a hazugság tölti be a szívét, hazug életet él, egy meghamisított emberi életet, és így természetesen elveszti a nyugalmát, békességét, a harag és a gyűlölet uralkodik benne.

v  A nagy rabló kifosztja minden lelki kincséből, elrabolja egyszerűségét, gyermeki hitét, tisztaságát, örömét, boldogságát, reménységét, élete célját, és mint egy haldokló vergődik - összetört, csalódott, vérző szívvel - az élet országútján.

III. A szereplők

<   Jézus itt elmondja, hogy a jerikói úton többféle embertípus van: volt az áldozat, voltak a rablók, volt a papság képviselője, a léviták képviselője, és volt a samaritánus.

<   A rablók: önző politikai és gazdasági indíttatásból az ember sok gonoszságra képes. A jerikói út környéke tele volt lázadó zelótákkal és megélhetési bűnözőkkel. Nem riadtak vissza az ártatlan, tisztességes, becsületes emberek kifosztásától.

v  Vannak emberek, akik olyanok, mint ezek a rablók: akik mások ellen dolgoznak és aktívan gonoszt cselekszenek. Ők nem szeretnek. Őket csak a pénz érdekli. Nem riadnak vissza az emberöléstől sem. Fosztogatnak. Ha kell, holnap megismétlik.

v  Az ilyen ember, aki másnak árt, és nem tér meg, annak nem lesz örök élete.

v  Aki aktívan gonoszt cselekszik, és nem bánja meg, az el fog kárhozni.

<   A pap: A Jeruzsálemben szolgáló papok egy része Jerikóban lakott. Az út kb. 27 km volt, és 1000 méter szintkülönbséget kellett leküzdeni. A pap nem érhetett vérhez, mert tisztátalanná vált volna a szolgálatra két hétig. Ugyanígy, a lévita is. Látták a sebesült embert, megnézték maguknak. Aztán bizonyára azt kívánták, bárcsak ne arra jött volna, bárcsak ne látták volna… meggyőzték magukat, hogy az ügy nem rájuk tartozik.

<   Elmentek mellette, mert azt gondolták: „Megérdemli.” „Miért járkál ilyen veszélyes helyeken?” „Ez nem az én dolgom.” „Én nem értek ehhez.” „Biztos lesz valaki, aki majd jobban ráér.” Okot mindig lehet találni…

v  Sokan ehhez a paphoz és a lévitához hasonlítanak: passzívan vétkeznek, mint a pap és lévita.

v  Mit csinált egy pap a templomban, Jeruzsálemben? Áldozatot mutatott be, amikor a megtérő bűnösök áldozni jöttek. Lehet, hogy a félholtan heverő ember is épp áldozni volt! És épp ez a pap mutatta be az áldozatát. A papok szája őrzi a tudományt: hirdeti a törvényt. Prédikálta, hogy szeresd az Urat… és szeres felebarátodat… Most ideérkezik, akkor azt látván elkerülte. Vagyis: nem véletlenül ment el mellette. Látta.

v  A lévita hasonlóképpen. A léviták a papok mellett segédkeztek. Látta ő is, de továbbment. Nem aktívan vétkeztek, hanem passzívan

<   Aki tudna jót cselekedni, és nem cselekszi, bűne az annak.

v  Ezek a papok elvégezték szolgálatukat hűséggel. Ki tudja, hogy ez az ember él-e vagy hal… na hozzáérek a holttesthez, tisztátalanná válok… talán a rablók nincsenek is messze, még engem is kirabolnak…

v  Tettleges bűnök, és mulasztási bűnök. Követtél el bűnöket gondolatban, szóban, tettben. Aztán mulasztásban is.

v  Mennyire embertelenek tudnak lenni még azok is, akik Isten szolgáinak tartják magukat!

n  A papok feladata volt, hogy az oltár körül szolgáljanak, áldozatokat mutassanak be, és tanítsák a népet Isten törvényére.

n  A léviták segédkeztek az áldozati állatok előkészítésében, a templom körüli szolgálatokban, az éneklésben és egyéb szertartásokban.

v  Sem a pap, sem a lévita nem segített a félholtra vert emberen. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a törvény és az áldozatok nem menthetnek meg minket, hanem azt is, hogy akikben a legjobban megbíztunk,akiktől a legtöbbet vártunk, akikre felnéztünk, sokszor azokban csalódunk a legnagyobbat.

IV. A samaritánus

<   A samaritánussal külön kell foglalkoznunk. Ő az „irgalmas” samaritánus.

<   A példázat lényege abban van, hogy a félholtra vert emberen egy samaritánus könyörült. Ehhez meg kell értenünk, hogy a zsidók hogyan tekintették a samáriaiakat.

<   A „könyörületességre indult” kifejezés csak az Úr Jézus Krisztusra van alkalmazva. Most azonban egy samaritánust jelöli.

v  A samaritánusok eredete – 2Kir 17-ben. A zsidók és a samaritánusok kölcsönösen gyűlölték egymást.

v  Volt, amikor a samaritánusok nem fogadták be Jézust szállásra. - Lk 9:52-53.

<   A zsidók annyira haragudtak a samaritánusokra, hogy nem mentek keresztül Samárián, hanem megkerülték azt a Jordán túloldalán.

v  A samaritánus nem azt tette, ami a kötelessége lett volna. Nem nézte, hogy a haldokló milyen származású. Azt se kérdezte, miért jutott ilyen állapotba. Lehajolt, áldozott, könyörült rajta.

v  Mondhatta volna, hogy megadom neki a kegyelemdöfést… egy zsidóval kevesebb a világon…

v  A vendégfogadó háznál lehet, hogy megkérdezték: honnan jött… Jeruzsálemből? És a haldokló honnan van? Testvéred? Rokonod? Miért áldozol rá ennyit? Ki ez?

v  Mit válaszolt? – Ő engem ellenségének tart, de én őt (fele)barátomnak tartom.

v  Ha a legnagyobb magyar és a legnagyobb román így találkozna… Az ilyen magatartás nem magától érhető.

<   Az Úr Jézust példázza ez. Ú az, aki nem kérdez, nem kárhoztat, nem von felelősségre, hanem könyörült rajtad. Lehajolt a vérző szívekhez, és felemelte a tehetetlen, bűnöst, a vérében vergődő ellenségét.

<   Ki volt a felebarátja annak, aki a rablók kezébe esett? – Az, aki könyörült rajta. Még ki se ejti a samaritánus nevét. És a fogadós? A fogadós pénzért cselekedte, amit tett – és nem számít felebarátnak.

v  Eredj el, és te is hasonlóképpen cselekedjél!

<   Gondolj bele: szereted te az Istent teljes szívedből, lelkedből és erődből? És szereted-e felebarátodat, mint magadat? Nem.

v  De van egy másik út. Te nem az az ember vagy, akinek csak meg kell mondani, hogy mit kell tenni, és teszed is… Nem. Te néha pap vagy, néha lévita, néha rabló, aki a másikat félholtra veri. És néha te vagy az, aki ott fekszik félholtan.

v  Beismered-e, hogy egy kifosztott, félholt, tehetetlen ember vagy? Ismerd el, hogy te vagy a kifosztott, sebekkel teli ember. Jézus Krisztusra van szükséged!

<   Egyedül Jézus az, aki segíthet rajtad.

V. A tanulság

<   Az írástudónak még a kérdése sem volt jó, amit feltett az Úr Jézusnak: „Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” (Lk 10,25). Pontosan: hogy örököljem az örök életet. Mi tehet az ember, hogy „örököljön”?

v  Az Úr Jézus nem tanított ilyen cselekedeteket. Ahhoz, hogy örökös lehess, nem tehetsz semmit: - vagy beleszülettél az örökösök családjába, vagy nem.

<   A kérdést helyesen így tehetjük fel: Mit cselekedett Isten, hogy nekünk örök életünk legyen?

<   Mit kell nékem cselekednem?… - Ez nem jó kérdés. Mit cselekedett Jézus Krisztus, hogy te Isten gyermeke lehess? Eljött, hogy meghaljon a te bűneidért.

v  Erre megkapjuk a választ: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3:16).

v  Nem tehetsz semmit csak: „Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” (ApCsel 16:31)

<   Atyád-e neked az Isten? Gyermeke vagy-e az Istennek? Mert csak úgy örökölhetsz örök életet!

v  Születésünktől fogva nem vagyunk Istennek gyermekei. Oda újjászületésre van szükség. „Valakik befogadák őt hatalmat adott azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek.” (Jn 1:12)

v  Fogadd be őt, és vele együtt tied lehet minden. Örök élet, bűnbocsánat, biztonság, jövő. Ha őt elutasítod, mindent elveszítesz.

<   Az írástudó tehát a második kérdésével is tévesen kérdezett. Ahelyett, hogy azt kérdezze, „ki az én felebarátom”, azt kellett volna kérdezze, hogy „kinek lehetek én felebarátja”?

v  „Ha azt mondja valaki, hogy szeretem Istent és gyűlöli az ő atyjafiát, hazug az, mert aki nem szereti a maga atyjafiát, akit lát, hogyan szeretheti Istent, akit nem lát?” (1Jn 4:20)

Befejezés:

<   Ki a felebarát? Az Úr Jézus szerint nem lehetnek faji, színbeli vagy osztálykülönbségek: mindenki felebarátod, akinek segítségedre van szüksége. Akit az ellenség megsebesített és összetört, az a te felebarátod!

v  „Ezeket parancsolom néktek, hogy egymást szeressétek.” (Jn 15:17) „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást” (Jn 13:34). 

v  A szeretet cselekedetekben nyilvánul meg. Nem kell félni névtelenül jónak lenni, mert valahol feljegyzik az egészet.

Túrmezei Erzsébet: A harmadik

Valamit kérnek tőled. Megtenni nem kötelesség.

Mást mond a jog, és mást súg az ész.

Valami mégis azt kívánja: Nézd! Tedd meg, ha teheted.

Mindig arra a harmadikra hallgass, mert az a szeretet.

Fáradt vagy. Léptél már százat. Valakiért még egyet kellene. De tested, véred, lázad.

Majd máskor, - nyugtat meg az ész. És a jog is józanságra int.

De egy szelíd hang azt súgja megint: Tedd meg, ha teheted.

Mindig arra a harmadikra hallgass, mert az a szeretet!

Valakin segíthetnél: Joga nincs hozzá. Nem érdemli meg. Tán összetörte a szíved.

Az ész is azt mondja: Minek? De Krisztus nyomorog benne.

És a szelíd hang újra kérlel: Tedd meg, ha teheted.

Mindig arra a harmadikra hallgass: mert az a szeretet!

Ó, ha a harmadik egyszer első lehetne. És diktálhatna, vonhatna, vihetne.

Lehet, elégnél hamar. Valóban esztelenség volna. De a szíved békességről dalolna.

S míg elveszítenéd, bizony megtalálnád az életet.

Bízd rá magad arra a harmadikra, - mert az a szeretet!

Irgalmas samaritánus monológ

- Miközben itt fekszem véresen, félholtra verve az erdei ösvényen, talán másodszor is elbúcsúztam már az élettől. Nincs remény. Nem jön erre senki.

Ekkor hirtelen, lépéseket hallok. Ki jöhet? Erőlködve felnézek, hátha a támadók jöttek vissza! Az ember ebben a világban már gyanakvóvá válik. Ám nem a támadóim jöttek. Messziről látszik: egy lelkész jön. Ekkor megörülök. Ó, milyen áldott az Isten! Megmenekültem! Ez zakatol a fejemben. Egy lelkipásztor, Isten szolgája jön felém, ő meg fog menteni engem! Összeszedem maradék erőmet, sugárzó arccal felemelkedek kicsit. Intek neki, gyere, siess, segíts rajtam! Talán hörgök is valamit összevert ajkaimon át. S mit látok? Ez a lelkész, (aki e történetben szintén én vagyok), átmegy az út túlsó oldalára, és sietős léptekkel távozik. Rettenetes! Elment! Ebben volt minden reményem, és ez is elment! Egy „pap!” „Isten szolgája” és mégis itt hagyott. Mit várjak a többi embertől, ha az Isten szolgája is ilyen?! Akkor én már itt maradok végleg. Talán meg is halok. A sebeim még jobban fájnak, de azt hiszem, legjobban a szívem fáj.

A nap egyre jobban süt, a homok éget, az ájulás határán vagyok, amikor újra lépteket hallok. Mégis csak van remény! Újra összeszedem minden maradék erőmet, s látom, hogy egy presbiter körvonalai bontakoznak ki a forróságtól reszkető levegőben. Ő nem lelkész, ő templomszolga. Megint örülök. Uram, köszönöm, hogy erre vezetted! A papok azok nagy urak, ez viszont egy egyszerűbb ember, templomszolga. Megszokta a piszkos munkát, nem úgy, mint a papok. Ő biztos segít rajtam. Most már tényleg megmenekülök. Reménnyel telve nyújtom felé a kezemet. S mit látok? A presbiter is (aki megint csak lehetek akár én is), átmegy az út túloldalára, és sietve távozik. Most már elég, már jobb lenne, ha meghalnék. Milyen ostoba is vagyok?! Hogy hihettem egy percig is akárkinek! Hányszor becsaptak már?! Most fosztottak ki. Mit érnek itt a lelkészek is, és a presbiterek is? Inkább jönne már a halál! Ekkor újra lépéseket hallok. Azt mondom: Nekem már mindegy, én már oda se nézek. Úgy sem segít rajtam ez sem. Jobb, ha az ember nem is vár semmit. Akkor legalább nem csalódom! Csakhogy a lépések egyre közelebb jönnek. Ez nem lehet igaz, gondolom, de azért felnézek. Á, csak egy cigány, akit mindenki gyűlöl, és (aki lehetnék én is?) Mit várhatok tőle? Hiszen ők sem szeretnek bennünket. Ekkor vizet érzek a szájamban, sebeimre hűvös olaj csordul, gyengéd kezek kötözik be. Perceken belül úton vagyok egy orvosi rendelő felé. Segített a megvetett, a lenézett, a kigúnyolt, a senki. Aki “csak” egy cigány.