Az úrvacsora és a bálványáldozat - 1Kor 10:14-22

Az úrvacsora és a bálványáldozat

1Kor 10:14-22

¹⁴ Azért, szerelmeseim, kerüljétek a bálványimádást.

¹⁵ Mint okosokhoz szólok, ítéljétek meg ti, a mit mondok. ¹⁶ A hálaadásnak pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-e? A kenyér, amelyet megszegünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-e? ¹⁷ Mert egy a kenyér, egy test vagyunk sokan; mert mindnyájan az egy kenyérből részesedünk. ¹⁸ Tekintsétek meg a test szerint való Izráelt! Akik az áldozatokat eszik, avagy nincsenek-e közösségben az oltárral?

¹⁹ Mit mondok tehát? Hogy a bálvány valami, vagy, hogy a bálványáldozat valami? ²⁰ Sőt, hogy amit a pogányok áldoznak, ördögöknek áldozzák és nem Istennek. Nem akarom pedig, hogy ti az ördögökkel legyetek közösségben.

²¹ Nem ihatjátok az Úr poharát és az ördögök poharát! Nem lehettek az Úr asztalának és az ördögök asztalának részesei! ²² Vagy haragra ingereljük az Urat? Avagy erősebbek vagyunk-e nálánál?

n A korinthusi gyülekezet tagjai nem zsidó környezetben nőttek fel. Abban is különböztek a római gyülekezettől, vagy a Zsidókhoz írt levél olvasóitól, hogy korábban nem jártak zsinagógákba, nem gyakorolták a zsidó szokásokat. Pogány hátterük volt, amelyben pogány rítusokat gyakoroltak, és ezektől nem tudtak megszabadulni egyhamar.

n A gyülekezet megosztottsága, hogy „én Pálé, én Apollósé”, „én Kéfásé”, „én Krisztusé” vagyok, ugyancsak a pogány tár­sadalom és vallásos berendezkedés szokásait követte.

n Később a nyelveken szólás ugyancsak pogány hatás eredménye volt, és veszedelmesen keveredett azzal a valódi, pünkösdi nyelveken szólással, amely a Szentlélek ajándékaként adatott.

n Ebben az igeszakaszban arról olvashatunk, hogy a bálványáldozati lakomákat is összekeverték az úrvacsorai közösséggel. Fontos, hogy az úrvacsoráról világos látásunk legyen! Annak idején a reformátorok, Luther, Kálvin és Zwingli egyetértettek a gyermekkeresztség gyakorlásában, de megkülönböztek az úrvacsora értelmezésében.

n Korinthusban kultikus paráznaságot is gyakoroltak bálványuk templomában. Ez kihatott a megtértek házasságára, amellyel az apostol a 7. részben már foglalkozott.

n Majd a bálványáldozati lakomákról írt, amelyről némely korinthusiak úgy gondolták, hogy nekik szabadságuk van azon részt venni.

I. A bálványimádás kerülése – 14. v.

n Most pedig azzal kezdi, hogy „azért, szerelmeseim, kerüljétek a bálványimádást.” (14. v.) Ez hasonlít a 6:18-ban található parancshoz: „Kerüljétek a paráznaságot!” Ezt azoknak üzeni, akik erőseknek vélik magukat, úgy gondolják, hogy részt vehetnek a bálványáldozati lakomákon, mert ellene tudnak állni a kísértéseknek.

n „Kerüljétek!” – Ez azt jelenti, hogy még a környezetétől is őrizkedjetek! Határozott kijelentés. Fussatok a bálványoknak való szolgálattól!

n De nincs ez ellentétben a korábbi engedménnyel? (lásd: 8:9) Nincs. Korábban a hívők szabadságának a korlátjairól szólt (10:24. 32), itt pedig a bálványimádásról szól.

n A bálványáldozati hús megevése nem minden esetben jelentett bálványimádást. A bálványimádás az, ami áthágja az Isten parancsolatát (2Móz 20:4-6. 5Móz 5:8-20). Így felmerül a kérdés, hogy azok, akik tudják, hogy bálványok nincsenek, vajon részt vehetnek-e a bálványáldozati lakomákon? Pál apostol erre immár határozott nemmel válaszol!

n A pogány templomba bemenni, a bálványáldozati lakomákon részt venni, Isten elleni támadás. A szentség és az Istenhez való tartozás megtagadása az. A hűség elárulása az.

II. A bálványáldozati lakoma – 15-18. v.

n Az úrvacsorában maga Isten kínál megterített asztalt övéinek, vendégül látja a gyülekezet tagjait, közösséget vállal velük.

n Korinthusban az úrvacsorai közösség hasonlított ahhoz, amit a bálványtemplomokban gyakoroltak, és azt kezdték azzal azonosnak tekinteni. De miben hasonlított egy bálványáldozati lakoma és az úrva­csora?

n Abban, hogy mindkettő asztalközösség volt. Az asztalkö­zösség egyetértést sugallt.

n Emlékezzünk arra a névtelen prófétára Júdából, akit Jeroboám, a szakadár király meghívott, hogy aszta­lának vendége legyen, amelyre az a próféta azt mondta, hogy akármit adna neki, ő akkor sem ülne egy asztalhoz a bálványozó királlyal (1Kir 13:7-10). Tudta ugyanis, hogy ha leülne a bálványimádó királlyal egy asztalhoz, akkor ezzel mintegy igazolná a működését. Az asztalközösség azt jelentette, hogy az asztal köré telepedők azonos véleményen vannak.

n Egy másik azonos pont volt a bálványáldozati lakoma és az úrvacsora között az volt, hogy mindkettő étke­zés is volt. Az egyik esetben pogány istenséggel kerülnek kap­csolatba, a másikban az Úr Jézussal kerülnek kapcsolatba és a vele való közösséget mélyí­tették el. De a korinthusiak kezdték elveszíteni a kettő közötti különbséget!

n A kultikus étkezéseken való részvétel bálványimádást, bálványoknak való szolgálatot jelentett. Ez nem az Úr Jézussal való közösséget erősítette és mélyítette.

n A családban lehette olyan meg nem tért tagok, akik meghívták házastársukat vagy rokonukat azokra a lakomákra, amelyeken ők részt vettek. Talán megállapodtak, hogy az egyik alkalmat itt, a másikat meg ott töltik mindketten… A részvétel visszahozta azokat a régi, pogány szokásokat, amelyekből megszabadultak, amikor megtértek.

III. Az áldás pohara és az ördögök pohara – 15-18. v. 21-23. v.

n Pál apostol megmagyarázza a különbséget. „Senki sem szolgálhat két úrnak” (Mt 6:24. Lk 16:13). Az úrvacsora magával az Úrral jelent élő közösséget.

n Az apostol így érvel: „Mint okosokhoz szólok, ítéljétek meg ti, a mit mondok.” (15. v.) Nem az apostoli tekintélyéből adódóan erőlteti a véleményét. Abban hisz, hogy a Szentlélek megvilágosító munkája, bölcsessége elég lesz ahhoz, hogy meggyőződjenek arról, mi lenne a helyes magatartás.

n „A hálaadásnak/áldásnak pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-e? A kenyér, amelyet megszegünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-e? Mert egy a kenyér, egy test vagyunk sokan; mert mindnyájan az egy kenyérből részesedünk” (16-17 v.) Ezekre a költői kérdésekre csakis azt válaszolhatták, hogy „Pál, neked igazad van, ez teljesen így van”. Ezek olyan tételek, amelyekre a gyülekezet tagjai könnyen igent mondhatnak. Ezekkel próbálja megnyerni a gyülekezetet a nehezebb érvelésnek, amely ezután következik.

n Az áldás pohara, ame­lyet megáldunk, az a Krisztus vérével való közösség. A kulcsszó a közösség. A kenyér, amelyet megtörünk, az a Krisztus testével való közösség. A kulcsszó itt is a közösség. Mert egy a kenyér, és e kenyérből való részesedés azt jelképezi, hogy egy test vagyunk mindannyian, akik az egy kenyérből részesedünk. Ez tiszta sor.

n Amikor az újszövetséget megkötötték, Mózes vért hintett az oltárra (2Móz 24:8), majd Áronnal és két fiával, valamint a 70 vénnel felmentek a Sinai hegyre. Ott nemcsak találkoztak Istennel, hanem együtt ettek színe előtt: „Látták az Izráel Istenét, és annak lábai alatt valami zafír fényű tárgy volt, és olyan tiszta, mint maga az ég, és Izráel fiainak e választottjaira nem bocsátotta kezét; jóllehet látták az Istent, mindazáltal ettek és ittak is.” (2Móz 24:10-11).

IV. Közösség Krisztussal vagy az ördögökkel – 19-20. v.

n „Tekintsétek meg a test szerint való Izráelt!” A szemléltetést Pál nem a pogányok vallásából hozza, hanem Izráel népéből, még akkor is, ha a korinthusiak számára ez nem annyira ismerős.

n „Akik az áldozatokat eszik, avagy nincsenek-e közösségben az oltárral?” Ebben azt kívánja kiemelni, hogy az oltáron az állatok kövérjét kellett feláldozni, azt, amit a legértékesebbnek tartottak. Ez a pogányoknál is így volt. Miután a soványabb része megmaradt, azt odaszentelték az istenségnek, a mészárszékekbe került, kimérték, és a lakosság elfogyasztotta. Akik az áldozatokat ették, azok így kerültek közösségbe az oltár­ral.

n Aztán így folytatja: „Mit mondok tehát? Hogy a bálvány valami, vagy, hogy a bálványáldozat valami?” (19. v.) Más szóval, vajon a közösség az oltárral fennáll a bálványáldozati lakomák esetében is?

n Ha csak a bálványok nem létezéséről lenne szó – akkor ugye, nem történne semmi. Hiszen a bálványt semmiségnek, hiábavalóságnak, értelmetlenségnek nevezi a Biblia! De nem ennyiről van szó.

n Az Ószövetségben az oltár Istenével közösségben lenni egy jó dolog volt. Az úrvacsorában az Úr Jézus Krisztussal közösségben lenni ugyancsak egy nagyon jó dolog. Ám egy bálványistennel közösségben lenni egészen más, mert jóllehet a bálvány semmi ugyan, és a bálványáldozat is semmi, de ezek mögött ördögi erők működnek! „Amit a pogányok áldoznak, ördögöknek áldozzák és nem Istennek. Nem akarom pedig, hogy ti az ördögökkel legyetek közösségben.” (20. v.) Pál e magyarázatával az 5Móz 32:17-re tá­maszkodik.

n Vagyis, a bálvány és a bálványáldozat mégsem vehető semmiségnek, mivel az, aki azoknak hódol, az gonosz szellemi erőkkel kerül kapcsolatba, közösségbe. Maga az ördög ölti magára a bálványt, amely így már nem egy tehetetlen, nevetséges semmiség, nem halott fa, fém, vagy kő, hanem valóságos szellemi hatalom. Az ördög beleköltözik a bálványokba! Attól kezdve, hogy az ördög belé bújik a bálványokba, már nem lehet többé szórakozás tárgya! A bálványok az ördög eszközei.

n A gonosz hatalmát az ember kétféleképpen túlozhatja el: vagy úgy, hogy ignorálja, nem foglalkozik vele, úgy tesz, mintha nem létezne. Vagy úgy, hogy túlságosan nagyon foglalkozik vele, és így válik a rabjává.

n Az úrvacsora Jézus Krisztussal való közösség. A bálványkultusz és bálványáldozati lakoma az ördögökkel való közösség. A kettőt nem lehet összekeverni! Nem lehet szünkretista módon innen is egy kicsit, onnan is egy kicsit venni, és a kettőt megpróbálni közös nevezőre hozni. Agy kicsi méreg halálossá teheti az egész ételt!

n A Sátánnal való közösség megszűnteti az Úr Jézussal való közösséget – még akkor is, ha fizikailag részesülnek az úrvacsorából: az nem áldást közvetít, hanem átkot. Sok erőtlen, beteg és halott lesz a következménye.

n A pogányok persze, nem így gondolkodtak. Gondoljuk végig a Dágon templomában lejátszódó eseményt (1Sám 5)! A filiszteusok megverték Izráelt a csatában, elrabolták a frigyládát, ami Isten jelenlétének a jelképe volt. Nem törték szét, nem dobták el, hanem bevitték Dágon bálványuk templo­mába, odahelyezték a többi legyőzött népek bálványai mellé. Úgy gondolták, hogy egy legyőzött isten – még ha gyengébb, mint az övék, mert legyőzték, azért jól jön nekik pluszban… Szerintük össze lehet az isteneket vegyíteni, erejüket, hatalmukat össze lehet vonni, és egyiké növelni fogja majd a másikét.

n Az apostol ellenben azt mondja, hogy „Nem ihatjátok az Úr poharát és az ördögök poharát! Nem lehettek az Úr asztalának és az ördögök asztalának részesei!” (21. v.)

n Az Isten pohara és az ördögök pohara kizárja egyik a másikat. Másként büntetés a vége, mert azzal haragra ingerelnénk az Urat. „Ő féltőn szerető Isten" (2Móz 20:5/b.). Kizáró­lagos igénnyel lép fel. A keresztyénségnek épp ez a lényege, hogy kizárólagos jelleggel lép fel.

n Ha nincs is a korinthusiakhoz hasonló bálványimádás a mi időnkben, azért van már sokféle pogány irányzat. Arról is lehetett hallani, hogy egy bizonyos vallási közösség egy tehergépkocsi almát – amit először odaáldoztak a maguk istenségének - a főváros utcáin szétosztogattak! Azzal a tudattal és hittel tették ezt, hogy ezzel az áldozattal vallásuk terjesztését szolgálták. És a statisztika szerint, taglétszámuk meredek növekedést mutat! Hatékony ez a gyakorlat.

n A mi gyülekezetünkben milyen típusú kísértések vannak? Például a televízió, meg a számítógép. Előfordult már, hogy egy napon többet nézted a tévét vagy a számítógép képernyőjét, mint amennyit Bibliára szántál?