Mózes, az Úr szolgája - 4Móz 12:1-15

Mózes, az Úr szolgája

4Móz 12:1-15

n  Mírjámról három fontos epizód van feljegyezve a Bibliában:

n  Az ŐRÁLLÓ Mírjám, amikor még egészen kislány.

v  Nehéz idők voltak akkor... az egyiptomiak halálra ítélték a zsidó fiúgyermekeket.

v  Mózest 3 hónapig rejtegették.

<   Kicsiny gyékényládácskába tették, a Nilus vizére, a sás közé...

v  „Az ő nénje” megállt távol, hogy lássa, mi történik a gyermekkel...

v  A síró gyermeket a fáraó leánya találja meg.

<   Mírjám azonnal ott van, és kérdez: hívjak-e egy szoptatós asszonyt...

<   Vajon Mírjám volt-e ez a leányzó? Vagy Mózesnek egy idősebb nőtestvére?

v  A Szentírás csak Mírjámot és Áront említi, Mózes mellett (4Móz 12).

v  Ha Mírjám volt, akkor a kivoulás idején már legalább 90 éves lehetett... 90 évesen táncolhatott a Veres tenger mellett?

<   Nehéz és kritikus időkben is tud egy kisgyermek segíteni. Őrállóvá teszik. Az anya nem állhatott ott. De a gyermek is feltűnő, hogy ott álldogál, ahelyett, hogy játszana...

v  Így őrködhetünk egymás élete felett. Gyermekeink felett! Egyedül is.

v  Testvérnek tekintjük egymást? Érdekel a másiknak a sorsa?

v  Nagy feladat: őrködni mások felett! Még azt sem tudhatjuk, milyen eszköze lesz az Úrnak, az, aki felett őrködünk.

n  A DICSŐÍTŐ Mírjám a Veres tenger túoldalán. 80 évvel később olvasunk Mírjámról megint.

v  Sokféleképpen lehet Isten szabadítását kommentálni: ezt jól megúsztuk... nekem köszönhetitek (önmagát dicséri)... ihatunk egyet ennek örömére...

n  Mózes Istent magasztalja. Isten a Szabadító.

v   Mikor Mózes abbahagyja, valaki folytatja: Mírjám. „Mírjám prófétaasszony, Áron nénje dobot vett kezébe és kimentek utána mind az asszonyok dobokkal és táncolva. És ezt mondta nekik Mírjám: Énekeljetek az Úrnak, mert felséges Ő. Lovat lovasával tengerbe vetett.”

n  Istenre mutat, és mások is csatlakoznak.

v  Mírjám idősen is örülni tud a szabadításnak. Nem a testvérét dicséri, hanem Istent.

v  Megtanít másokat is dicsérni az Istent.

n  A hívő ember szégyene, amikor nem tudja kimondani Isten nevét, és neki adni a dicsőséget.

v  „Hát, szerencsére meggyógyult...” – akiért annyit imádkozott, titokban...

v  Mírjám is egyedül kezdte, de nem maradt egyedül a dicsőítésben!

v  Azok között érzi jól magát, akik Istent dicsőítik.

n  Igénkben azonban a VERSENGŐ Mírjámot látjuk. „Aki áll, vigyázzon, hogy el ne essék!” – 1Kor 10:12.

v  Mindenkit fenyeget a veszély, hogy elbuktat az ördög... Hogy többet képzeljünk magunkról, mint amennyik vagyunk.

n  Mírjám a nyilvánosság előtt botránkoztatott másokat, Áronnal együtt, amikor irigykedett Mózesre.

v  Versengett, a maga dicsőségét keresve... Csorbította vele Mózes dicsőségét: „mert kúsita asszonyt vett feleségül”. Keserűség, elégedetlenség, dicsőségvágy, nagyravágyás, versengés van a szavak mögött.

n  Ez alkalmatlanná tesz a szolgálatra.

v  Cippóráról sok szépet tanulhatunk: azonosul azzal a szolgálattal, ami Mózesnek adatott.

v  Aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül – Mt 24:13. Neki növekednie kell, nékem pedig alább szállanom – Jn 3:3

n   A szív teljességéből szól a száj. Ef 4:29 – „semmi rothadt beszéd...”

v  Isten megvédi szolgáját. Mírjám leprássá lesz. „Az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy.” – Jel 3:1

I. Az istentől rendelt tekintély

n  A tekintély Istentől származik. Csak Istennek van abszolút tekintélye.

v  Mózes az Úr akaratából lett a nép vezetője, nem azért, mert ő akarta. Sőt! Egyáltalán nem akarta, de az Úr őt választotta ki.

n  Isten úgy döntött, hogy tekintélyéből, hatalmából delegál/átad embereknek bizonyos mértékű tekintélyt/hatalmat. Ez főképp három intézményben van így: az államhatalom, a család és a gyülekezet intézményében.

n  Az Istentől rendelt tekintély mindig korlátozott: a házasságban/családban, gyülekezetben és társadalomban csak az Istennek alárendelt tekintély működik helyesen

v  Az ember nem bitorolhatja sokáig az abszolút tekintélyt (diktátorok), mert abszolút tekintélye csak Istennek van.

II. Lázadás a tekintély ellen

n  A tekintély elleni lázadásnak lehetünk a tanúi. Ez a lázadás már Mózes idejében megnyilvánult, sőt, Édenben.

n  A tekintélynek való alárendeltség isteni parancs.

v  Nem attól függ, hogy nekünk mi tetszik. A lázadás az Istentől rendelt tekintély ellen büszkeségből, elégedetlenségből, irigységből , féltékenységből fakadt.

v  Lásd: *Dán 3:14-18. 6:10. ApCsel 5:29. *Márdokeus – Eszt 3:2. *Pilátus - Jn 19:11.

n  Mírjám és Áron panasza végül is nem a kúsita asszony miatt volt… az csak az ürügy volt! Ők Mózes pozíciójára, tekintélyére áhítoztak! „Csak őáltala szólott az Isten?” = „Mi nem vagyunk éppolyan fontosak, mint ő?”

v  Még Józsuénál is megnyilvánult a féltékenység: Eldád és Médád esetében. De ő Mózes tekintélyét féltette.

v  Mózest nem azért támadták, mert valamit rosszul tett. (Habár, szerintünk a házassága talán jobban is történhetett volna, viszont az Ige ezt sehol sem marasztalja el.)

III. A támadásban való viselkedés

n  Itt mutatkozik meg Mózes valódi jelleme.

n  Fontos, hogy az ilyen támadásokra hogyan válaszolunk?

v  Mózes szelíd és alázatos volt: nem veszekedett velük. Nem panaszkodott még Istennek sem.

v  3. v. – (Az az ember pedig, Mózes, igen szelíd volt, minden embernél inkább, akik e föld színén vannak.)

IV. A támadásban való védelem

n  Isten megvédi szolgáját a Vele való különleges kapcsolat miatt.

v  Mert amikor Mózest bántják, Istent bántják.

v  Lásd: ApCsel 9:4-5. Zak 2:8.

n  Isten igazolja Mózest, és ítél a rágalmazók/lázadók felett.

Befejezés:

n  Van szabadulás ebből a bűnből is!

v  Aki áll, meglássa, hogy el ne essék!

n  Isten szelídségre hív és tanít: Mt 11:29. Ef 4:2 – „Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel, elszenvedvén egymást szeretetben.” Fil 4:5 – „A ti szelídlelküségetek…”