A vasárnap megünneplése

Ha a szombatról szóltam, szükségesnek látom, hogy vasárnapról is szóljak egy-két szót. Philip Schaff teológiája több esetben téves lehet, de kitűnő történész volt. Itt az ő anyagát használom fel.

Az Úr napjának megünneplése Krisztus feltámadásának emlékére egész az apostoli korig nyúlik vissza. Ennek jogosultságát legalább a második századig senki sem kérdőjelezte meg. A korai apostoli atyák írásai bizonyítják ezt: Barnabás, Ignác, Jusztim Mártír és a fiatalabb Plíniusz. A Didaché a hét első napját „az Úr napjának” nevezi.

Az atyák a vasárnapot nem a zsidó szombat folytatásaként ünnepelték, hanem annak helyettesítéseként. Nem is úgy ünnepelték, mintha a negyedik parancsolatnak engedelmeskednének, vagy az Isten megpihenésének emlékére a teremtéskor, hanem az Úr feltámadásának emlékére és az apostoli gyakorlat (hagyomány) folytatásaként. Persze, lehetett valamilyen buzgóság is arra nézve, hogy a zsidó törvénytől elkülönüljenek, bizonyítva ezzel a keresztyénség intézményeinek eredetiségét... De a lényeg az, hogy a vasárnapot másodlagos isteni eredetű intézménynek tekintették, megkülönböztetve az elsődlegesen parancsolt intézményektől, mint amilyen a keresztség és Úrvacsora volt. Ugyanis a nyilvános és rendszeres istentiszteletek magával hozták az istentisztelet napjának meghatározását.

Ignác volt az első, aki a vasárnapot a zsidó szombattal szembeállította. Ő úgy vélte, hogy a szombatot Isten eltörölte. Ugyanígy vélekedett a „Barnabás levele” című írás szerzője. Jusztin Mártír, egy zsidóval vitázva azt mondja, hogy a Mózes előtti hívők kedvesek voltak Istennek körülmetélkedés és szombat nélkül is, és a keresztyénség nem egy meghatározott szombatot kér, hanem egy folytonos szombatot! A vasárnap kiválasztását, mint istentiszteleti alkalmat azzal támasztja alá, hogy Isten az első nap szétválasztotta a világosságot a sötétségtől, és Jézus ekkor támadt fel, megjelenve a tanítványoknak.

A korintusi Dionüszosz megemlíti a vasárnapot egy levelében, amit Rómának írt, Kr. u. 170-ben: „Ma megtartottuk (megszenteltük) az Úr napját, amelyen felolvastuk a leveledet...” A szárdiszi Melito írt egy tanulmányt az Úr napjáról, de az elveszett. Lyoni Iréneusz, Kr. u. 170-ben tanúskodik az Úr napjának megünnepléséről, és a zsidó szombatot jelképesnek és átmeneti jellegűnek tekintette, amely képtelen tökéletességet hozni. Tertulliánusz is, a II. század végén és III. század elején, jelképesnek tekintette az Úr napját, mint ami a bűntől való megnyugvásra, és a végső megnyugvásra utal: „Nincs semmi közünk a szabbatokhoz, újholdakhoz és zsidó ünnepekhez, még kevesebb a pogányokéhoz. Megvannak a saját ünnepeink, az Úr napja, például, és a Pünkösd...”

A Nicea előtti gyülekezetek tehát megkülönböztették a keresztyén vasárnapot a zsidó szombattól. Szent napnak tartották azt, az Úr napjának, és a Jézus feltámadására vonatkozó heti megemlékezésként és a Szentlélek kitöltetésének emlékeként ünnepelték. A szent örömnek és hálának napja volt ez, amit imádsággal, dicsőítéssel és a közösség gyakorlásával töltöttek.

Adventisták

Volt már alkalmam a szombatot "megtartók" véleményeiről szólni, de mivel most újra áttekintettem kissé felfogásukat, ide írok egy-két sort.

Az adventista mozgalom alapítója William Miller (1782-1849) volt, aki megjövendölte Jézus visszatérését 1844. október 22-re. Mivel ez nem következett be, sokan kigúnyolták őket és otthagyták a mozgalmat. A kitartó követők közül némelyek „hibákat” véltek felfedezni Miller számításaiban... Jóllehet darabokra szakadt, a követők egyik csoportjából alakult ki a mai adventista mozgalom. Ők ma is megpróbálják megprófétálni Jézus visszajövetelének dátumát. Néha prófétai konferenciákat is szerveznek. Azzal próbálják megsiettetni Jézus visszatérését, hogy az evangéliumot hirdetik az egész világon, Máté 24:14 alapján. Az evangélium hirdetése nem rossz, de Jézus visszatérését nem ez határozza meg.

Különleges tisztségre emelték, és felmagasztalták Ellen G. White (1827-1915) asszonyt, akinek könyvei milliószámra jelentek meg, és azokat prófétai írásoknak tartják.
Megpróbálják az ószövetségi étkezési törvényt alkalmazni, túlzott hangsúlyt fektetve az egészségre. Hirdetik az absztinenciát a hústól, teától és kávétól, mintha ebben valamilyen erkölcsi érték lenne.

Miközben úgy mondják, hogy egyedül a kegyelemből való üdvösségben hisznek, a valóság az, hogy úgy vélik, hogy a szombat megtartása nélkül nem lehet üdvözülni. Innen ered a szombatra és az étkezésre vonatkozó szabályok túlzott kihangsúlyozása.

Fő tanításuk természetesen a szombat „megtartása”. Ezt követelik, mert szerintük ez az ószövetségi Szabbat megünneplését jelenti. Tanítják, hogy Jézus visszatérése azért késik, mert a keresztyének nem tartják meg a szombatot. Azt is tanítják, habár úgy tűnik, hogy az utóbbi időben egyre kevesebbet, hogy a vasárnap megünneplése „a fenevad bélyege” (Jel 16:2. 19:20). Hivatkozva Ézs 66:23-re, úgy vélik, hogy a szombatot még az új földön is megfogják tartani! (Figyelmen kívül hagyják, hogy Ézs 66-ban újholdkor is eljön a nép Istent imádni (pontosabban újholdról újholdra), és Zak 14:16-17 szerint a sátoros ünnepet is megtartják majd... – pedig ezeket még az adventisták sem tartják meg!). Arra hivatkoznak, hogy a szombat a teremtéstől ered, pedig nyilvánvaló, hogy az izraeliták is csak Mózes törvényétől tartották meg. Ádám, Nóé, Énók, Sét, Ábrahám, Izsák, Jákób, stb. nem tartották meg a szombatot! Neh 9:14 mondja: „A te szent szombatodat is megjelentetted nékik, és parancsolatokat, rendeléseket és törvényt parancsoltál nékik szolgád, Mózes által.”

A szombat a szövetség jele volt az izraeliták számára. Lásd: 2Móz 31:13. 16-17 – „Te szólj az Izráel fiainak, mondván: Az én szombatimat bizony megtartsátok; mert jel az én közöttem és ti köztetek nemzetségről nemzetségre, hogy megtudjátok, hogy Én vagyok az Úr, a ki titeket megszentellek.” „Megtartsák azért az Izráel fiai a szombatot, megszentelvén a szombatot nemzetségről nemzetségre, örök szövetségül. Legyen közöttem és az Izráel fiai között örök jel ez; mert hat napon teremtette az Úr a mennyet és a földet, hetednapon pedig megszűnt és megnyugodott.” Hasonlóképpen Ez 20:12-ben is: „És adtam nékik szombatjaimat is, hogy legyenek jegyül köztem és ô közöttük; hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, az ő megszentelőjük.”

Az újszövetségi hívőkre pedig a Kol 2:16-17 érvényes: „Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért, vagy ivásért, avagy ünnep, vagy újhold, vagy szombat dolgában: melyek csak árnyékai a következendő dolgoknak, de a valóság a Krisztusé.”