Mire való a blog és a tanulás?

A blogom profiljában annak idején megfogalmaztam, miként is képzelem el ennek az internetes eszköznek a célját és működését. Nagy részben ez így is történt: számtalan testvér és testvérnő kezdett el imádkozni azokért a gyülekezetekért, emberekért, akik közé az Úr szolgálatba állított. Ezzel együtt értem és családomért is komoly imatársakat kaptam, akik folyton szívükön viselik sorsunkat és a gyülekezeteink sorsát, mert valamilyen mértékben az életünk összefonódott azon gyülekezetek sorsával, ahol szolgálunk. A blog csupán szélesebb platformot, lehetőséget biztosított arra, hogy a közbenjárás érdekében pontosabb, gyorsabb és hatékonyabb tájékoztatást nyújthassak. Ezt fogom tenni ezután is, megosztva magamat és Isten Igéjét, gondolataimat és látásaimat azokkal, akiket ez érdekel.

Azt mindig is tudtam, hogy nem mindenki olvassa imádsággal az általam leírtakat, és nem mindenki örül, ha örömöm van és sír, ha én sírok... Rosszindulatú emberek mindig is voltak, és vannak. És ezek közül csak nagyon kevés szólal meg a kommentek ablakában, „Névtelen” palástot öltve magára! Amikor valaki így szólal meg, ott mindjárt érezhető, hogy az milyen lélekből fakad. Az ilyen hozzászólásokra csak akkor kívánok reagálni, ha az írón vagy az olvasókon valamit segíthetek. Nyílván sok támadási felületet lehet találni, de jobb, ha nem próbálom mentegetni magam. Bizonyára nem is kell. Persze, sok mindent másképp tennék, ha újra tehetném. Azonban nem a tévedéseim és mulasztásaim határozták meg az életemet és szolgálatomat. A lényeges kérdésekben ma is ugyanúgy tennék, ahogyan akkor tettem. Az Úr kegyelmesen megőrzött a tévedésektől, ami az igazán fontos dolgokat illeti.

Néhány személyről tudom, hogy nem tartoznak azok közé, akik kedvelnek. Ennek ellenére, én imádkozom értük, megpróbálom őket szeretni, és azt kívánom, hogy az Úr áldja meg őket, és szabadítsa meg minden ellenségeskedéstől. Nem kívánok hordozni senki felé semmilyen neheztelést. Amennyiben rajtam áll, keresem a békességet ellenségeimmel is, ahogyan ezt az Ige tanítja. Sajnos, megtörténik, hogy az igazság képviselése és alkalmazása folytán megsértődnek azok, akik elhajoltak tőle. A szeretet nincs mindig szeretettel viszonozva, és vannak, akik csak önmagukra gondolnak. Nekem Isten teljes akaratát kell hirdetni és megélni, családommal együtt, ahogyan eddig is erre törekedtünk.

Most pedig hadd szóljak egy pár szót tanulmányaim ügyében. 94-ben, amikor a Teológiánkat indítottuk, hat éve voltam lelkipásztor, vagyis túl fiatal és tapasztalatlan. A tanulás nagy vágyam és szükségem volt, de a lehetőségekben korlátolt voltam. Előtte egy évet tanultunk a zilahi missziós háznál, de szükséges lett volna akkreditált tanulmányokat folytatni. Főképp a Teológia jövője állt akkor a szemem előtt, de később más okok is a továbbtanulásra késztettek. Úgy véltem, hogy jobban tudnék nagyobb közösségünk és helyi gyülekezeteink felé szolgálni, ha jobban fel lennék készülve. Azt nem tehettem meg, hogy a lelkipásztori munkát részben vagy egészen félbehagyjam, a rádióknál és a Szövetségnél rám háruló feladatokat felfüggesszem a tanulmányaim miatt. Pedig az lett volna ideális, ha csak a tanulást nézzük. Elfogadtam az akkori tanácsokat, és jól tettem, hogy nem iratkoztam be akkor elérhető iskolába (mivel Kolozsváron laktam). Nagyon jól tettem! Ebben is az Úr vezetését látom.

Végül, Marosvásárhelyre kerülésemmel kezdődött el az a folyamat, amely most, tíz év múlva lassan a végéhez ér. Prágában öt évig tanultam, míg megkaptam a MTh oklevelet. Ezzel kezdtem neki 2005. szeptemberében a Babes-Bolyai Egyetemen, hogy három év alatt ledoktoráljak. Féléves csúszással most úgy néz ki, hogy csakugyan a végére járunk ennek a dolognak. Arra döbbenek rá, hogy az élet nagyon rövid, és kissé szomorú, hogy ezt nem tehettem meg hamarabb... De hát, amit megtehettem, azt tettem, és nem bánok belőle semmit. Tanulásom eddig is hasznomra vált, és amit megtanulhattam, annak hasznát vehetem, ha még élek.

Családom és gyülekezeteim mindig nagy megértéssel voltak e kihívás felé, és hálás vagyok támogatásukért. Az Úré legyen minden dicsőség!