Az Úr testének megbecsülése - 1Kor 11:26-30

Az Úr testének megbecsülése

1Kor 11:26-30

„Valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend. Azért aki méltatlanul eszi a kenyeret vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből és úgy igyék abból a pohárból. Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét. Ezért van tiköztetek sok erőtlen és beteg, és alusznak sokan.”

n Jézus Krisztus csak két ünnepet rendelt a gyülekezet számára: a keresztséget és az Úrvacsorát. Ezek foglalják össze a keresztyénség tanítását.

n Az Úr asztala meg van terítve, vendégségre hív bennünket az Úr. Ez nem egy közönséges istentisztelet, hanem ünnepi istentisztelet: az Úrvacsora a legünnepibb istentisztelet. Mennyei Gazdánk vár bennünket vendégül az Ő asztalához.

n Jézus nem gyermekek számára szerezte az Úrvacsorát, hanem felnőttek számára. Mint ahogyan a bemerítést, a keresztséget is. A gyermek nem tudja megvizsgálni önmagát, nem tudja megbecsülni az Úr testét. Ugyanúgy, megtérni, hinni sem tud, hogy keresztségben részesülhetne.

n Alig egy hónapja, hogy Úrvacsorához járultunk. Miért van erre szükség megint? Nem járatjuk le e szent alkalmaknak az ünnepélyességét azzal, hogy ilyen gyakorivá tesszük a benne való részesedést? Úgyis olyan ritkán tudunk igazán komoly lelki átérzéssel járulni hozzá! Aztán itt van Pál apostol intelme, hogy „Próbálja meg azért az ember magát, ... Mert a ki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának” (28-29. v.). Ez szinte visszariaszt, és azt az érzést támasztja bennünk, hogy sokkal alaposabb lelki előkészület kellene, mint amilyennel mi most itt vagyunk!

n Az Úrvacsora azért szükséges, mert az Úr Jézus testét ételhez, a vérét pedig italhoz hasonlította. Az étel és ital alapvetően szükséges fizikai életünk fenntartásához. Krisztus teste és vére még szükségesebb a lelki életünk fenntartásához: „Ha nem eszitek az ember Fiának testét, és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek.” (Jn 6:53) De az étel és az ital csak azok számára érték, akik éhesek és szomjasak. Csak az fogja igazán értékelni Krisztust, aki lelkileg szomjas. „Aki szomjúhozik, jöjjön énhozzám és igyék!” (Jn 7:37)

n Az ételnek és az italnak a szervezetbe kell kerülnie ahhoz, hogy táplálhasson. Be kell fogadnunk Krisztust a szívünkbe ahhoz, hogy táplálék lehessen a számunkra. Üres külsőség, vallásosság nem elég. Hit által élnie kell Krisztusnak a szívünkben, mert ha nem, akkor nem használ, hanem árt.

n Étel és ital szükséges minden egyes napon. Mert ha nem, elgyengül, elsorvadunk és meghalunk. Naponta közösségben kell lenni Krisztussal, ha élni akarunk lelkileg.

n Tartsunk most egy lelkigondozói órát, és vizsgáljuk meg magunkat, lehetünk-e Urunk szent asztalának a vendégei?

n Úgy az úrvacsorával való élésnek, mint az attól való tartózkodásnak komoly következményei lehetnek. Lehet jó és rossz következménye, ha helyesen élünk vele, és rossz következménye, ha helytelenül. A rossz következmény az, hogy „aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét. Ezért van ti köztetek sok erőtlen és beteg, és alusznak sokan.” Megdöbbentő, hogy éppen az úrvacsora, ami a legáldottabb erőforrás lehetne, az lelkileg legyengíti, beteggé teszi, és halálos álomba merítheti a méltatlan vendéget.

n Tegyük fel a kérdést: erősek, egészségesek vagyunk-e, vagy erőtlenek, betegek, és alvók?

n Vizsgáljunk meg három kijelentést az igéből: egy súlyos figyelmeztetést, hogy lehet méltatlanul járulni az úrvacsorához, egy komoly felszólítást, hogy vizsgáljuk meg magunkat, és egy veszélyes kilátást, hogy ítéletet ehetünk és ihatunk magunknak, ha nem becsüljük meg az Úr testét.

I. A súlyos figyelmeztetés – lehet méltatlanul járulni az úrvacsorához

n Itt van e súlyos figyelmeztetés: „Aki méltatlanul eszi e kenyeret vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen!” Ez sok embert elijeszt az úrvacsorától. A hívő ember így gondolkodik: persze hogy méltatlan vagyok! Nem tudok nyugodt lelkiismerettel leülni Jézus mellé!

n Azonban figyeljük meg jól ezt a szót, hogy „méltatlanul”. Nem az van itt, hogy „méltatlan”, hanem az hogy „méltatlanul”! A kettő között van egy kis különbség.

n A méltatlan azt jelenti, hogy valaki nem méltó, nincs joga hozzá.

n A méltatlanul azt jelenti: valaki nem méltó módon viseli magát. Nem a személye a méltatlan, hanem a viselkedése, az Úr testéhez és véréhez való viszonyulása.

n Mert a személyünk mindnyájunknak méltatlan: méltatlanok vagyunk arra a nagy megtiszteltetésre, hogy az Úr vendégei lehessünk. Ez nem kétséges. Méltatlan bűnösök vagyunk mindannyian.

n Aki úgy akar az Úrvacsorához járulni, hogy előbb valamelyest méltóvá akar lenni, és ha nem lehet, akkor inkább nem úrvacsorázik, nehogy vétkezzem az Úr teste és vére ellen – az nem jól cselekszik. Mindazok, akiket az Úr megtisztelt az Ő asztalánál, méltatlanok voltak.

n Próbálja meg magát: nem azt jelenti, hogy na, most megpróbálom, tudnék-e méltó lenni…

n Megpróbálok egy hétig vagy néhány napig az úrvacsora előtt nem elkövetni valami bűnt… megpróbálok tisztán, Isten akarata szerint élni, és ha ez valamelyest sikerül, akkor méltó leszek… ha pedig nem sikerül, akkor méltatlan vagyok.

II. A komoly felszólítás: „Próbája meg az ember magát!”

n A dokimádzó az ötvös alapos, részletes vizsgálatát is jelenti. Így kell megvizsgálnunk magunkat: nemesfémek vagyunk-e? Valódi-e a keresztyénségünk vagy nem? Krisztusiak vagyunk, vagy nem? Nehogy ítéletet együnk és igyunk magunknak!

n Az aranyon általában rajta van az ötvös jegye, hogy az valódi arany. „Mert ha mi ítélnénk magunkat, nem ítéltetnénk el.” (1Kor 11:31)

n Tudnunk kell viszont, hogy az önvizsgálat nem egyenlő az önemésztéssel. Magamtól nem tudok jó lenni. „Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek” – mondta az Úr Jézus.

n Nem az a kérdés, hogy én milyen jónak vagy rossznak látom magam, hanem az, hogy hogyan lát engem Isten, az Igén keresztül. Engedjük, hogy az Ige mondjon véleményt rólunk: „Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.” (Zsid 4:12)

n „Próbálja meg azért az ember magát!” (1Kor 11:28) Ez nem csak egy jó tanács (ha akarja a hívő ember, teheti, ha nem, akkor nem), hanem világos parancs! Az, aki vállalja, hogy az Úr asztalához járul, annak azt is vállalnia kell, hogy kötelező módon önvizsgálatot tart!

n Darabokra szedjük a szívünket, mint egy órásmester az órákat, és megvizsgáljuk annak minden zugát, hogy lássuk, nem bújt-e meg valahol valamilyen hiba, nem kopott-e meg valamelyik fogaskerék, nem romlott-e meg valamelyik kapcsolat. Átvizsgáljuk az Istennel, a feleségünkkel, a gyermekeinkkel, a szomszédjainkkal, az ismerőseinkkel való kapcsolatunkat. Sokan félnek ettől! Ezt nem szívesen végzi az ember szíve! Mások életét és szívét sokkal könnyebb megvizsgálni, mint a magunkét. Mások hibáit sokkal hamarabb észrevesszük, mint a mieinket.

n Tartsunk önvizsgálatot! Hogyan és miért járulunk mi ma az Úr asztalához?

n A lelki betegségeknek több oka lehet. Sok a lelki közömbösség és probléma. Vajon nem az úrvacsorához való méltatlan járulás következménye ez?

n Mit jelent, a „próbálja meg az ember magát” kifejezés?

n Látom-e bűnnel fertőzött mivoltomat? Ide csak bűnösök járulhatnak. Ennek az asztalnak csak bűnösök lehetnek a vendégei! Mint ahogyan az orvoshoz sem azért megy valaki, mert egészséges, hanem azért, mert valami fáj, valami nincs rendben. Az Úr asztalához való járulással nem azt nyilvánítjuk ki, hogy lám, milyen tökéletes vagyok én, hanem ellenkezőleg: lám, milyen messze vagyok még a tökéletességtől!

n A kenyérben és borban maga Jézus kezd beszélni hozzánk: Nézd, milyen rettenetes a büntetése annak a bűnnek, ami benned van: az én testem töretett meg miatta! Az én vérem ontatott ki miatta! A büntetés nagysága mutatja a bűneink nagyságát!

n Az önmagad megpróbálása során kijelentheted: Igen, Uram, én nyomorult bűnös vagyok, aki miatt és helyett elszenvedned kellett a borzalmas kereszthalált. Ilyen lelkülettel jöhetsz: minél méltatlanabbnak érzed rá magad, annál méltóbb vagy rá.

n Elfogadtad-e azt a megváltó kegyelmet, amit Jézus kínál? Az úrvacsora segít megérteni, hogy csak Jézus által van életünk, üdvösségünk. Ő nyújtja feléd a kenyeret és bort, és azt mondja: Vegyed, egyed, ez az én testem! Igyad, ez az én vérem! Ez a kenyér és bor igaz, hogy valóságos kenyér és bor, de nem közönséges kenyér és bor: mint ahogy egy százeurós bankjegy is valóságos papír, de nem közönséges papír. Annak valahol, az Európai Központi Bank pincéjében arany-fedezete van, és száz eurónyi aranyat ér! Az úrvacsorai kenyérnek és bornak is van fedezete: Jézusnak a Golgotán megtört teste és kiontott vére!

n Van-e benned készség a hálára mindezért? Mi a szándékod ezután? Kész vagy-e leszámolni mindazokkal a bűnökkel, amiket Isten megmutatott benned és megbocsátott neked Jézus érdeméért? Az a hála, amiről itt szó van, nemcsak egy bizonyos lelki érzés, hanem tettekben megmutatkozó magatartás! Mégpedig Isten akaratához igazodó élet.

n „Próbálja meg azért az ember magát” azt jelenti, hogy hajlandó vagy-e a testvéri kapcsolatnak a vállalására és megvalósítására? Kész vagy-e úgy tekinteni a sokakra, mint akikért Krisztus éppen úgy megtörte a testét és ontotta a vérét, mint érted? Hajlandó vagy-e szeretni a Krisztusban testvéredet?

n Jól gondold meg, nincs-e valaki, aki miatt ítéletté válnék számodra a kegyelem királyi lakomája?

n Nem vagy-e igazságtalan a valakiről mondott ítéletedben?

n Nem bántottál-e meg valakit akár csak gondolatban is?

n Nem sértetted-e meg a becsületét valakinek azzal, hogy hitelt adtál a róla keringő, rosszindulatú rágalmaknak?

n Nem gyanúsítottál-e valakit? Olyan könnyen tudunk fájdalmat okozni a másiknak, és olyan nehezen tudjuk elviselni, ha minket ér valami sérelem!

n „Ha a te ajándékodat az oltárra viszed - mondja Jézus, és ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának valami panasza van ellened: Hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, menj el, elébb békélj meg a te atyádfiával, és azután eljövén, vidd fel a te ajándékodat!” (Mt 5:23-24)

n Próbáld meg magad, tudod-e mondani, hogy Szívből örülök, testvér, hogy te is itt vagy! Testvérek vagyunk! Te is kereszthez jöttél, mint én. Az Úrnak vendégei vagyunk az Ő asztalánál.

n Ez nem azt jelenti ez, hogy aki úrvacsorát vett, most már nem vétkezik, nem esik többé bűnbe. Más dolog bűnbe esni, és más dolog a bűnben megmaradni. De a bűnben maradni azt jelenti, hogy jól érzi magát benne az ember, megalkuszik vele, nem küzd ellene, megtűri magában… Annyira megszokja, hogy nem is akar szabadulni tőle.

n Ez az, amikor valaki méltatlanul eszi azt a kenyeret és issza azt a bort!

n Nos, itt van az Úr az Ő asztalánál, itt az alkalom, hogy amikor felállunk és kinyújtjuk kezünket Krisztus megtört testének és kiontott vérének jelképei után, bizonyosak legyünk a felől, hogy Jézus valóban a mi szabadító Istenünk!

n A Krisztus testében a Lélek gyümölcsét teremjük. „A testnek cselekedetei pedig nyilvánvalók, melyek ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás. Bálványimádás, varázslás, ellenségeskedések, versengések, gyűlölködések, harag, patvarkodások, visszavonások, pártütések, Irigységek, gyilkosságok, részegségek, dobzódások és ezekhez hasonlók: melyekről előre mondom néktek, a miképpen már ezelőtt is mondottam, hogy a kik ilyeneket cselekesznek, Isten országának örökösei nem lesznek.” (Gal 5:19-20)

n Nyílván, hogy gyilkosságok, dobzódások szerencsére nincsenek közöttünk. De a felsoroltak közül egyik sincs? Mondjuk harag? Mondjuk ellenségeskedés? Egy kis patvarkodás, veszekedés? Az apostol ezeket egy szintre helyezi a bálványimádással és a gyilkossággal!

n „Próbálja meg azért magát az ember!” - mondta Pál apostol.

n A vizsgálat után a megtisztulásra is szükség van.

n „Vessetek magatoknak igazságra; arassatok kegyelem szerint! Szántsatok magatoknak új szántást; mert ideje keresnetek az Urat, mígnem eljő, hogy igazság esőjét adjon néktek.” (Hós 10:12)

n „Térjetek meg hozzám teljes szívetek szerint; böjtöléssel is, sírással is, kesergéssel is. És szíveteket szaggassátok meg, ne ruháitokat, úgy térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez; mert könyörülő és irgalmas ő; késedelmes a haragra és nagy kegyelmű, és bánkódik a gonosz miatt.” (Jóel 2:12-13)

III. Veszélyes kilátás - „Nem becsüli meg az Úrnak testét”

n Mit jelent ez? Jelentheti az Úr Golgotán megtört testét, vagyis az ő áldozatát. Másodszor, jelentheti az írott Igét. Végül jelentheti az Egyházat, mint a Krisztus testét.

n Becsüljük meg a Golgotán megtört testet!

n Belegondolunk-e igazán, hogy mi történt ott a Golgotán? Krisztus vállalta, hogy bűnné legyen értünk. Ami Isten szemében gyűlöletes, megvetett, kárhoztatásra méltó! Ő, aki előtt szent angyalok seregei borultak le, akkor aljas, káromkodó csőcselék kezeitől lett kiontva a vére. Gondoljunk bele a korbács valóságába, a sebek valóságába, a szegek, a kárhoztatás, a teljes elhagyatottság valóságába!

n Becsüljük meg az írott Igét!

n A Biblia sokszor tiltott könyv volt. Tűzzel-vassal irtották az igazságot, nehogy valakinek a kezébe kerüljön. Sokan életük kockáztatásával, hihetetlen nehézségek között terjesztették, fordították a Szentírást. A börtön, a kínzás, a halál ott lebegett a fejük fölött. Most pedig a Biblia most itt van a kezünkben. Bárki, bármikor olvashatja.

n Jézus azt mondta: „A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, a melyeket én szólok néktek, lélek és élet.” (Jn 6:63) És ezt is: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon. Mert az én testem bizony étel és az én vérem bizony ital.” (Jn 6:54-55)

n Becsüljük meg a Gyülekezetet!

n Nem kell jobban szeretnünk a gyülekezetet, mint Krisztust, de a gyülekezetet iránti szeretetünk jelentheti a Krisztus testének megbecsülését. Az becsüli meg a Krisztus testét, aki a gyülekezetben önzetlen szeretettel szolgál mások felé.

n Befejezés:

n „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Ez egy bánatos emlékezés: a megfeszített Krisztusra nem nézhetsz száraz szemekkel! „Reá tekintenek, a kit átszegeztek, és siratják őt, amint siratják az egyetlen fiút, és keseregnek utána, amint keseregnek az elsőszülött után.” Mikor Rá nézel, bűnbánatra kell indulnia a szívednek!

n De ugyanakkor egy örömteli emlékezés is. Az úrvacsora szereztetésére egy nagy vacsorázó házat bérelt az Úr, nem egy városszéli kis szobácskát. Kimondottan főúri vacsora készült ott. Nagy, fényes gyertyatartók állhattak az asztalon, mint ünnepi étkezésekkor.

n Tudod-e így látni az úrvacsorát, mint egy örvendező, győzelmi, ünnepi lakomát, ami megerősít téged Krisztus győzelmében? Nem fáradtan, egykedvűen, leverten ünneplünk, hanem a győzelem tudatában. Az Övé vagyok, Vele vacsorálok, és Ő énvelem. Hozzá tartozom!

n Jó alkalom ez arra, hogy hirdessük az Úr halálát. Egy olyan halál, aminél nem volt szégyenteljesebb, fájdalmasabb, borzasztóbb. Soha nem halt meg ember úgy, mint Krisztus.

n Az úrvacsora a mennyország záloga. „Mondom pedig néktek, hogy: mostantól fogva nem iszom a szőlőtőkének ebből a terméséből mind ama napig, a mikor újan iszom azt veletek az én Atyámnak országában.” (Mt 26:29)

n Az Úrvacsora az Úr eljövetelének záloga. Addig kell gyakorolnunk, amíg el nem jön újra az Úr! Az úrvacsoránál egyszerre két irányba tekintünk: visszafelé, a golgotai győzelemre, és előrefelé, a Krisztus dicsőséges visszajövetelére. Akkor válik majd a golgotai győzelem teljessé és végérvényessé.