2018. június 23., szombat

"És bocsásd meg..." - Mt 6:12

„És bocsásd meg!...”

Mt 6:12



Bűneink kérdését a halál után senkinek sem lesz lehetősége megoldani. A purgatóriumról szóló tanítás emberi kitaláció: ilyet a Biblia nem tanít. Azok találták ki, akik szeretnének még egy lehetőséget kapni a halál után. Az biztos, hogy odaát mindenki megtér, de az a megtérés már késő lesz, mivel a megtérésnek ideje van: „ma van a kellemetes idő, most van az üdvösség napja” (2Kor 6,2) - mondja Isten igéje. Semmiképpen nem a halál után tehát.
A Miatyánk kérései közül e mostani immár az ötödik, melyben a bűneinkről van szó. Bűneink kérdésével most kell foglalkoznunk. Találóan jegyezte meg valaki, hogy nem hiába kezdődik kötőszóval. Idáig mondatonként következtek az Úr Jézus szavai: Szenteltessék meg a te neved. Pont. Jöjjön el a Te országod. Pont. Legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is. Pont. A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma... No, itt nem pont következik, hanem vessző és kötőszó. „A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma, és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” Ez első kötőszó az Úrtól tanult imádságban összekapcsolja a mindennapi kenyeret a mindennapi bocsánattal. Ahogy szükségünk van a mindennapi kenyérre, úgy van szükségünk a mindennapi bocsánatra is Istentől.
Ennek a kérésnek két része van. Az első részében Isten bocsánatáért kiáltunk, a második részében a mi bocsánatunkat ajánlunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek. Az a bocsánat amit mi adunk a mércéje, mintája és feltétele az Istentől kért bocsánatnak.

I.
Kezdjük azzal a bocsánattal, amit Istentől kérünk.
„És bocsásd meg a mi vétkeinket” - tanít bennünket Jézus imádkozni. Vajon miért? Azért, mert a bűnre az egyetlen megoldás a bocsánat. Bűneink nagy részét nem lehet jóvátenni, sem meg nem történtté tenni. Azzal, hogy a bűnöst börtönbe zárják valahány évre, vagy akár életfogytiglanra, azzal nincs jóvátéve az a bűn amit elkövetett, mivel az életével kellene fizetnie. A bűn zsoldja a halál. Többszörösen bűnösen többszörösen halált érdemelnénk. Ezt semmiképp sem tudjuk megfizetni, vagy levezekelni. A bűnt csak megbocsátani lehet.
Az Úrtól tanult imádság ötödik kérését az imádkozhatja, akinek megszólalt a lelkiismerete, bűntudata lett és nem bírja tovább hordozni bűneinek terhét. Ilyenkor felkiálthat azokkal a szavakkal, amelyekre Jézus Krisztus tanított: „bocsásd meg!...” Azért tehetjük ezt, mert Jézus Krisztus meghalt a mi bűneinkért a kereszten. Ő az Isten Báránya, aki elvette a világ bűnét (Jn 1,29). Őt Jézusnak nevezték, mert Ő szabadította meg az Ő népét bűneiből (Mt 1,21). Van bocsánat Jézus Krisztus által!
Az előbbi kérés, melyhez kötőszóval csatlakozik e mostani, azt is megmutatja milyen gyakran kell imádkoznunk ez imádságot. Ugyanis mindennapi kenyerünket minden nap kérnünk kell. Ugyanígy, bűneinkre a bocsánatot mindennap kérnünk kell. Erre még a kenyérnél is nagyobb szükségünk van.
„És bocsásd meg...” Mit? A mi vétkeinket. A Biblia többféle szót használ a bűnre, az Ószövetségben is, és az Újszövetségben is. Máté az ofeilema - a „vétek” kifejezést használja, Lukács a hamartia - a „bűn” szót. Árnyalati különbség lehet a kettő között, de mindkettő Isten ellen van. Tudatosan vagy tudatlanul, minden bűn Isten ellen irányul. Fordíthatjuk „tartozásnak” is. Eszerint azt kérjük, hogy Isten engedje el tartozásunkat, miképpen mi is elengedjük azt, amivel nekünk tartoznak.
Az Úr Jézus az adós szolgáról szóló példázatában tízezer talentum adósságról beszél. Ez óriási nagy összeg. Izrael évi jövedelme mindenestől nem haladta meg a hétezer talentumot. Az, aki tízezerrel adós, és azt hajtogatja, hogy csupán haladékra van szüksége és mindent megfizet, az nem tudja mit beszél. Valójában elengedésre, bocsánatra, irgalomra van szüksége. Ha ezer élete lenne, akkor sem tudná megfizetni. Bűn-tarozásunk olyan nagy, hogy csak a kegyelem segíthet. Csak megbocsátani lehet, megfizetni nem.
Vannak, akik nagy kölcsönöket vesznek fel egy banktól, nagy kamattal. Ha azonban nem tudja kifizetni, mindjobban eladósodik, és a végén minden vagyona rámehet, és akkor sem tudja kifizetni. De ha ilyenkor valaki azt mondaná, nézd, én kifizetem helyetted, te újra szabad lehetsz, micsoda öröm lenne az! Nos, ez történt a kereszten. Isten kifizette bűneink adósságát. „Bűneink büntetése rajta van” - mondja Ézsaiás (Ézs 53,5). Van bocsánat! Van kegyelem! Mint a mindennapi kenyeret, úgy kérhetjük: „és bocsásd meg a mi vétkeinket!...” Erre máris ott van a válasz: elvégeztetett! (Jn 19,30) Beszennyezett lelki ruhád újra tiszta lehet. Adósleveled ki van fizetve. Tartozásod el van törölve. Szabad vagy!
Emlékezzünk arra, hogy ez a kérés is Isten gyermekeinek imádsága. Kérdezhetnénk: hát a fiaknak is kérni kell? Amikor megtértek, újjászülettek, akkor nem igazította meg őket az Isten? De igen. Azonban azóta újabb tisztulásra van szükségünk. Mindennapi tisztulásra. János evangéliuma 13. részében az Úr Jézus megmosta a tanítványok lábát. „Az én lábaimat nem mosod meg soha!” - tiltakozott Péter. Erre az Úr ezt válaszolta: „Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs énhozzám”. Erre Péter újabb túlzásba esett: „Uram, ne csak lábaimat, hanem kezeimet és fejemet is” - mondta. De Jézus így szólt: „Aki megfürdött, annak nincs másra szüksége, mint a lábait megmosni, különben egészen tiszta.” Ezeknek a szavaknak átvitt jelentőségük van. Azt jelenti, hogy aki megfürdött, vagyis megigazult Jézus Krisztus által, az már egészen tiszta, de szüksége van a rendszeres lábmosásra, vagyis a napi tisztulásra. Ezt a tisztulást kérjük ebben az imádságban, melyet Jézus Krisztus érdeme által ad a mi Istenünk. A fiak kiváltsága, hogy kérhetik a napi bocsánatot, mint a mindennapi kenyeret.

II.
Ez volt az első része az ötödik kérésnek. A második része a mi bocsánatunkról szól, amit készségesen felajánlunk azoknak, akik nekünk tartoznak. Ez feltétele, mércéje és tükörképe annak, amit Istentől kérünk.
Isten bocsánata ingyenes. „Ha megvalljuk bűneinket, Ő hű és igaz, hogy megbocsásson, és megtisztítson minden hamisságtól” (1Jn 1,9). Ebben a kérésben azonban nyilvánvaló, hogy az Istentől jövő bocsánatot feltételhez köti az Úr.
Az egyik feltétel a mi megbocsátó szívünk. Ha mi nem tudunk megbocsátani, akkor az egy sorompó lesz a számunkra kért bocsánatban. Nekünk sem lehet bocsánat, ha mi nem adunk bocsánatot. Az irgalmasok irgalmasságot nyernek. (Mt 5,7) „Amiképpen mi is” - ez alól nincs kibúvó. Ha meg tudsz bocsátani, kérheted a bocsánatot te is. Ha azonban a szíved kemény, és nem akarsz megbocsátani, akkor neked sincs bocsánat.
Lehet erre azt válaszolod, hogy te szeretnél megbocsátani, de nem tudsz. Ez nem igaz. A bocsánat nem érzelem kérdése, hanem akarat kérdése. Akarod-e? A szeretet nem rója fel a gonoszt. Vagyis kész elfelejteni. Nem emlegeti, nem veti a szemére újra meg újra. Megbocsátotta, vagyis úgy veszi, mintha meg sem történt volna.
Egy szilágysági faluban lakott egy ember, akinek szomszédságában egy egyszerű szalmafedeles házban egy öreg néni lakott. A kerítés nem volt épp a legjobb rendben. Ha a néni majorsága átjött az ő udvarára, abból mindig nagy csetepaté lett. A harag általában mindig semmiségből született. Aztán ez így ment hónapról hónapra, évről évre. Valaki aztán megkérdezte: mondja kérem, jól van ez így? A Miatyánkot nem szokta imádkozni: „bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk?...” Erre aztán egyszerűen azt válaszolta: én azt ki szoktam hagyni!
No, hát ilyen is van. Az legalább őszinte volt. Mások nem ennyire érzékenyek, ha az Úrtól tanult imádságot mondják. Nagyon sokan vannak akiknek ez a kérés áldás helyett átkot jelent, mert ha Isten úgy bocsát meg nekik ahogyan ők is megbocsátottak, akkor az nem jelent semmilyen bocsánatot. Azt mondják, ők nem tudnak megbocsátani. Annyira megsértett, úgy megbántott, a szavával is, tettével is... letiport, megrövidített, megalázott, kisemmizett, hogyan bocsáthassak meg neki? Nos, ha így gondolkozol, ne számíts arra, hogy Isten neked megbocsásson. Csak ha te kész vagy az ellened vétkezőknek megbocsátani, akkor kérheted Atyádtól a bocsánatot, miképpen te is megbocsátottál.
Nagy hógolyócsatát rendeztek egyszer az iskolában. Egy gyermeknek aztán csúnyán betörték a fejét. Hogyan? Hiszen a hógolyó nem üthet akkorát! Igen ám, de a hógolyóba valaki beletett egy követ, és úgy dobta el. Így teszünk mi is, amikor visszaütünk. Még bíztatjuk is egymást: ne hagyd magad! Azt gondoljuk, hogy abban van a talpraesettség, a gerincesség, ha visszaütünk. Ez nem igaz, ez állati reakció: ha a másik megharapott, én is vissza harapok. Az isteni reakció az, amikor el tudod szenvedni a bántalmakat is. Amikor szelídnek marad akkor is, ha joga lenne visszaütni.
Az sem megoldás, ha nem ütsz vissza, de felírod magadnak. Elraktározod, nyilván tartod összes sérelmeidet. Az ilyen ember mondja, hogy megbocsát, de nem felejt. Még dicsekszik is, hogy ő „nem bosszúálló fajta”. Már tele a raktár mindenféle nyilvántartott sérelmekkel... s aztán egy napon kirobban, mint egy tűzhányó, és elborít mindent az évtizedek során felgyűlt sok meg nem bocsátott bűn.
Simon farizeus házában az Úr Jézus azt mondta: akinek sok bocsáttatott meg, az nagyon szeret. (Lk 7,47) Nem tudom, neked mennyit kell megbocsátani? Isten kész a bocsánatra, sőt, „bővölködik a megbocsátásban”! (Ézs 55,7) A tenger mélységébe veti minden bűnödet (Mik 7,19), és kiírja, hogy halászni tilos. Amit Ő megbocsát, az meg van bocsátva. De gondoljuk meg, hogy ez csak tükörképe lehet annak a bocsánatnak, amelyre mi készek vagyunk. Határozzuk el, hogy előre megbocsátunk mindazoknak akik ellenünk vétkeznek. Legyen az bármi, soha ne hordozzuk magunkban a sérelmet. Bármivel tartoznak nekünk, engedjük el nekik. A megbocsátó szív számíthat Isten bocsánatára.

2018. január 16., kedd

Ki munkálja üdvösségünket? - Fil 2:12-15-18

Ki munkálja üdvösségünket?
Fil 2:12-15-18

12 Annakokáért, szerelmeseim, amiképpen mindenkor engedelmeskedtetek, nem úgy, mint az én jelenlétemben csak, hanem most sokkal inkább az én távollétemben, félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti üdvösségeteket; 13 Mert az Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből.
14 Mindeneket zúgolódások és versengések nélkül cselekedjetek; 15 Hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, kik között fényletek, mint csillagok e világon, 16 Életnek beszédét tartván elébük; hogy dicsekedhessem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, sem nem fáradtam hiába.
17 De ha kiontatom is italáldozatként a ti hitetek áldozatánál és papiszolgálatánál, mégis örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal; 18 Azonképpen ti is örüljetek, és örüljetek együtt velem.

n Gyakran megjegyzik, hogy itt nyilvánvaló ellentmondásról van szó: azt írja az apostol, hogy „félelemmel és rettegéssel munkáljátok (vigyétek véghez) az üdvösségeteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést…”
n Hát most akkor ki munkálja az üdvösségünket? Kitől függ az, hogy egy ember, aki beleszületett a kárhozatba, ebből átkerüljön az Istennel való közösségbe, az üdvösségbe? Kitől függ ez?
n Ha Isten az, aki munkálja bennünk mind az akarást, mind a megvalósítást, akkor miért kezdi azzal az apostol, hogy félelemmel és rettegéssel munkáljátok a ti üdvösségeteket?
n Ha meg tőlem függ az, hogy fogok-e üdvözülni, akkor miért említi ilyen hangsúlyosan, hogy Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a megvalósítást?
n Nyilvánvalóan szembekerül itt Isten szabad döntése és az embernek a felelőssége, mondják.
n Ajándék az üdvösség, vagy pedig meg kell dolgoznom érte, és tőlem függ, hogy megszerzem?
n Ez egyáltalán nem elméleti kérdés, amivel itt „elszórakozhatunk”. Ez mindannyiunk életének a legdöntőbb kérdése. Elmondom, amit megértettem, és mások is elmondtak már.

I. Isten választása és az ember felelőssége
12 Annakokáért, szerelmeseim, amiképpen mindenkor engedelmeskedtetek, nem úgy, mint az én jelenlétemben csak, hanem most sokkal inkább az én távollétemben, félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti üdvösségeteket; 13 Mert az Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből.
n Az egész Biblián párhuzamosan végigvonul ez a két kijelentés, hogy mi mindent, egyedül és kizárólag Istennek köszönhetünk, és ugyanakkor mindnyájan felelősek vagyunk azért, hogyan alakul a sorsunk és az örök sorsunk.
n Lássunk néhány ismert igét:
v  Jézus azt mondja egy helyen: „Senki sem jöhet énhozzám, csak akit az Atya von hozzám.” Ugyanakkor azt mondja: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és terheket hordoztok.” (Jn 6:44. Mt 11:28).
v  Minden Isten jóakaratától függ, különösen a mi üdvösségünk. Ugyanakkor Jézus olyan szomorúan mondja a jeruzsálemieknek: „Hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, mint a kotlós a csibéit, de ti nem akartátok,” és ezért jött az ítélet. (Mt 23:37).
v  A Lk 22:22-ben van megírva. Jézus mondja, amikor keresztre feszítése előtt beszélget még tanítványaival. „Az Emberfia elmegy ugyan, amint elrendeltetett, de jaj annak az embernek, aki elárulja Őt!” És Júdás is ott van azok között, akiknek ezt mondta. Akkor most felelős Júdás azért, hogy elárulta Jézust, vagy nem? Az Emberfia elmegy úgy, ahogy elrendeltetett, mintha Júdás nem lenne. És mégis, jaj annak, aki elárulja Őt!
n Egymás mellett párhuzamosan fut a két vonal: Isten szabad döntéseinek a sorozata és ugyanakkor az ember felelőssége.
n Azt mondjuk, hogy a mi logikánkkal ez összeegyeztethetetlen. A Biblia azt mondja, hogy Istennél ez nem is kettő, hanem egy. Ami nekünk kettőnek tűnik, az nála tökéletes egységben van. Miért? Mert Ő maga mondta, hogy amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az Ő gondolatai a mi gondolatainknál. És ezt nekünk alázatosabban és komolyabban kellene vennünk.
n Le kellene szállnunk arról az Isten nélküli gőgről, hogy én mindent megérthetek, mindent jobban értek, még Istent is korrigálhatom, számon kérhetem, helyreigazíthatom.
n A magunk helyét kellene elfoglalnunk ebben a világmindenségben, és akkor sokkal több mindent értenénk.
n A gömb olyan test, ami háromdimenziós térben látszik gömbnek. De ha ugyanezt a kétdimenziós síkban ábrázoljuk, az egy kör. Vagy ha nagyon pici, akkor egy pont. Ezen lehet vitatkozni, egymást győzködni… és lesz, aki két dimenzióban gondolkozik, míg a másik három dimenzióban.
n Isten pedig végtelen dimenziókban gondolkozik. Nem tudjuk felérni az Ő gondolatait.
v  De: „mindennel megajándékozott minket, ami az életre és kegyességre való”. (2Pt 1:3)
n Szentlelke megvilágosítja értelmünket, ésszel is felfoghatunk nagyon sok mindent az Ő gondolataiból. De van, amikor az ember odaér: ezt már nem tudom összeegyeztetni. Nem tudom elképzelni. De mivel Isten mondja, nem vonom kétségbe, hogy igaz. Ő nem hazudik. És akkor a hitemmel igazságként elfogadom.
n Nem azt feszegetem és próbálom szánalmas erőlködéssel magyarázni, amit nem lehet megmagyarázni a mi néhány dimenziós létünkben, hanem azt kérdezem: mi az én feladatom? Mi az, amit rám bízott?
n Rajtam nem azt kéri számon, amit ő elvégzett, és majd ezután el fog végezni, hanem azt, ami ebből énrám következik, és amit Ő nekem parancsolt.
n Az első mondat, amit Jézus mondott nyilvános fellépésekor, így hangzott: „Elközelített hozzátok az Isten országa, térjetek meg azért, és higgyetek az evangéliumban.” Bejelent egy tényt, egy titkot jelent ki: itt van közel az Isten országa, be lehet lépni, és mindnyájunknak erre van a legnagyobb szükségünk.
n Nos, akkor most ne azt firtassátok, hogyan, mikor, merre, meddig… Azt Isten elkészítette, itt kínálja. Térjetek meg!
n Nemrég foglalkoztunk az Úr Jézus egyik példázatával, ahol egy kíváncsiskodó azt kérdezi, hogy vajon kevesen fognak-e üdvözülni? (Innen már egy lépés csak, hogy kik fognak üdvözülni? A szomszéd is? Remélem nem. Én is? Remélem igen.) És mit felel erre Jézus? „Igyekezzetek bemenni a szoros kapun, mert mondom nektek, hogy sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak.” (Lk 13:24) Mit válaszol Jézus? Nem válaszol a kérdésre. Semmi közöd hozzá! Ez az Isten hatásköre, hogy ki üdvözül és ki nem. A te dolgod az, hogy mivel nyitva van az üdvösség kapuja, lépj be rajta!
n Jézus itt két különböző szót használ arra, hogy igyekezni. Ez fontos, mert nem derül ki egészen a magyar fordításból. Az első görög szó: agonidzó, ami azt jelenti: valamit életre-halálra megcsinálni. Ha belepusztulok is, ezt meg kell valósítanom, mert ez többet ér nekem, mint az életem. Hiába maradnék életben, szegény lennék nélküle. Így igyekezzetek bemenni az Isten országába.
n Aztán arról szól, hogy „sokan vannak, akik szeretnének bemenni, de nem mehetnek”. Egy szelíd, langymeleg szó van, amelyet így fordíthatnánk: sokan vannak, akik fontolgatják, hogy esetleg majd egyszer foglalkoznak a gondolattal, hogy be kellene menni… Az Úr arra bíztat, hogy életre-halálra, teljes erővel és most igyekezz bemenni! Erre van a legnagyobb szükséged.
v  Ahhoz semmi közöd, hogy hányan fognak még bemenni. Te azzal foglalkozz, hogy te kinn ne maradj!
n Mivel Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a véghezvitelt, éppen ezért félelemmel és rettegéssel munkáljátok ti is a ti üdvösségeteket. Nem ti fogjátok üdvözíteni magatokat, azt Isten elrendezte. Erre csak Ő képes. De annyit tegyél meg: nyújtod a kezedet, és hálásan elfogadod ezt az ajándékot.
n Nem ellentmondás tehát ez, amit itt Pál apostol ír, hogy félelemmel és rettegéssel munkáljátok, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a megvalósítást. Ez azt jelenti: mivel most már megtehetitek, tegyétek meg!
n Félelemmel és rettegéssel, vagyis, szent komolysággal.

II. A megváltás következménye
14 Mindeneket zúgolódások és versengések nélkül cselekedjetek; 15 Hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, kik között fényletek, mint csillagok e világon, 16 Életnek beszédét tartván elébük; hogy dicsekedhessem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, sem nem fáradtam hiába.
n Ez után jön három fontos és speciális jelentésű szó: legyetek feddhetetlenek, romlatlanok, mint az Isten hibátlan gyermekei.
n A feddhetetlenek, azt jelenti: a keresztyén ember a világ előtt. Milyennek minősít engem a világ? Nagyítóval keresi a hibákat a hívőknek az életében. Ne találjon. Dániel életében is nagyítóval keresték. Jött a revízió, mindenféle átvilágítás, és a méreg ette meg őket, hogy sehol nem találtak hibát. Pontos volt a munkája, becsületesen végzett mindent. Úgy találtak mindent, ahogy bevallotta. Nem volt különbség a szavak meg a tettek között. Fantasztikus! Legyetek ilyenek! Becsületesen, egyenesen, igazmondóan, jó munkát végezve élni a világ előtt.
n A „romlatlan” az ember rejtett, láthatatlan világára utal. Amit nem lát a világ, a gondolataim, a szándékaim, az indítékaim. Azok is legyenek tiszták és Isten előtt feddhetetlenek.
n „Isten szeplőtlen (hibátlan) gyermekei” – ott fordult elő, amikor áldozatot mutattak be Istennek, annak kellett hibátlannak lennie. Ez az Isten iránti tiszteletnek az egyik kifejezése volt. Nem a selejtet vetem oda neki, hanem a legszebbet hozom nagy-nagy tisztelettel, hálával és hódolattal az én Uramnak. Így adom oda magamat is hálaáldozatként. Mindenestől, semmit vissza nem tartva tőle.
n Legyetek feddhetetlenek, romlatlanok és hibátlanok.
n És ezek után mi fog történni? Az, hogy ebben a sötét és megromlott világban kezdenek odafigyelni rátok. Világítani kezdtek, mint csillagok az éjszakában.
n Minden hívő ember fény a sötét világban. Isten fénye árad belőle. Őt nézik, és Istenre kénytelenek gondolni. Hogy mondta Jézus? „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy látva a ti cselekedeteiteket, dicsőítsék mennyei Atyátokat”. (Mt 5:16).
n Bízzatok Istenben, zúgolódás nélkül, legyetek feddhetetlenek, romlatlanok, hibátlanok, és elkezdetek világítani. A fényre mindenkinek nagy szüksége van.

III. Pál apostol öröme
17 De ha kiontatom is italáldozatként a ti hitetek áldozatánál és papiszolgálatánál, mégis örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal; 18 Azonképpen ti is örüljetek, és örüljetek együtt velem.


Egyenlő indulattal legyetek! - Fil 2:1-4

Egyenlő indulattal legyetek!
Fil 2:1-4

 1 Ha annak okáért helye van a Krisztusban az intésnek, ha helye van a szeretet vigasztalásának, ha helye van a Lélekben való közösségnek, ha helye van a szívnek és a könyörületességnek, 2 Teljesítsétek be az én örömömet, hogy egyenlő indulattal legyetek, ugyanazon szeretettel viseltetvén, egy érzésben, egyugyanazon indulattal lévén; 3 Semmit nem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál. 4 Ne nézze ki-ki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is.

n A harmonikus, jó közösség öt akadálya és öt feltétele áll előttünk. Ezek: az önzés, a hiúság, a dicsőségvágy, az, ha magunkat különbnek tartjuk másoknál, és ha valaki a maga hasznát keresi és a másiké eszébe sem jut.

A. AZ AKADÁLYOK
I. Az önzés – az „egyenlő indulat”, „ugyanazon szeretet”, „egy érzés”, „egyugyanazon indulat” hiánya – 2. v.
n Nem véletlenül kezdi az apostol az önzéssel. Az önzés olyan alapvető tulajdonságunk, ami velünk született. Akinek a szeme előtt nőnek fel kisgyerekek, az számtalan példát tudna elmondani erre, hogy én, enyém…
n Bár láttak példát, de nem tanította erre őket senki. A vérünkben van az önzés.
n Ez veszedelmes megrontója minden közösségnek, a házasságnak és a gyülekezetnek.
n Az önzés bőven termő romlott fa, aminek számtalan gyümölcse van. Az önzésből következik a lustaság, a kényelemszeretet, a követelőzés, az elégedetlenség, a hálátlanság, a másikkal szembeni közöny. Az, hogy ott élhet mellettem magára hagyatva, észre sem veszem. Vagy észreveszem, de nem érinti meg a szívemet.
n Az önzés teszi tönkre a szexuális életet a házasságban.
n Az önzésből következik az, hogy kivonja magát valaki a közös munkából, a közös teherviselésből.
n Aki önző, az a párjára hagyja a gyerekek minden gondját. Azt az embert ki kell szolgálni, mert csak akkor van olyan amilyen békesség, egyébként mondja a magáét.
n De neki ritkán jut eszébe, hogy a másiknak milyen igényei lennének. Számára fárasztó mások igényeit kielégíteni.
n Jézusban nem volt önzés. „Nem azért jött az Emberfia, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon, és adja az Ő életét váltságul sokakért.” (Mt 20:28). Jézus Krisztus a tökéletes önzetlenség példája.

II. A hiúság - „versengés” – 3. v.
n A másik, amit az apostol említ, a hiúság.
n Másként hiúak a férfiak, és másként a nők. De a férfiak hiúsága sokszor még veszedelmesebb bűn, mint nőké.
n Néha egészen nyilvánvaló valakinek a hiúsága. Ezek az emberek azok, akik rendkívül sértődékenyek, haragtartók. Képtelenek őszintén bocsánatot kérni, nevén nevezve bűnüket. És képtelenek szívből megbocsátani is úgy, hogy az többé nem választja el őket attól, aki vétett ellenük.
n A hiú ember soha nem jut el igazi önismeretre, mert nem hajlandó belenézni a tükörbe.
n Még ha látja is a maga arcképét, mindent megmagyaráz és kimagyaráz. Ezért soha nincs reális képe önmagukról.
n A hiú embert nem lehet eredményesen figyelmeztetni a hibáira, mert legfeljebb megsértődik, de változni nem hajlandó.

III. A dicsőségvágy – „hiábavaló dicsőség” – 3. v.
n A dicsőségvágy a hiúságból következik. A kettő együtt jár.
n Olyan szomorú azt hallani, amikor egy közösség tagjai a mások hibáiról szívesen beszélnek.
n Szomorú, amikor valaki kibeszéli párja hibáit, és képes őt megszégyeníteni mások előtt.
n Amikor nem egymás jó tulajdonságait, erényeit emlegetjük, hanem a gyengeségeit, a fogyatkozásait, el nem hallgatva a magunk erényeit és jó tulajdonságait.
n Mérhetetlen dicsőségvágy van minden megtéretlen ember szívében.
n Ez a romlott természetünkből következik, éppúgy, mint az önzés. Ha nem dicsérnek meg, provokáljuk a dicséretet.
n Annak van nyert ügye, aki eljutott oda, hogy megrémül dicsőségvágyó szívétől és nem akar többé olyan maradni. Az ilyen, ha az Úr Jézushoz megy, új szívet kaphat és nem lesz többé dicsőségvágyó.

IV. A gőg, ami miatt különbnek tartjuk magunkat másoknál – 3. v.
n A harmonikus közösség következő akadálya, a gőg, ami miatt különbnek tartjuk magunkat másoknál.
n Ez megint tönkretesz minden közösséget, és ha egy házasságban elkezdődik ez a versengés, hogy ki a különb, akkor vége van mindennek. Főképp egy házasságban nincs semmi értelme az ilyen versengésnek, mert különböző funkcióink, feladataink vannak.
n Ezekhez mérten Isten egészen más adottságokkal ajándékozott meg minket.
n Nem lehet versengeni egymással, hanem kinek-kinek a maga helyén szabad helytállnia, és akkor jól működik az egész.
n Vagy ha mindenképpen versengeni akarunk, akkor gondoljuk meg, amit Fekete Gyula író mondott: ha már az emancipációt ennyire félremagyarázzák, akkor tessék, négy és fél hónapig hordd ki a babát te, négy és fél hónapig meg a párod!
n No, de ez lehetetlen, mert az az egyiknek a funkciója, az ő kiváltsága és az ő terhe. Ugyanakkor a másiknak is megvannak a feladatai és terhei, és ha mindketten örömmel hordják a terheiket egymást segítve, akkor van rajta áldás.
n Értelmetlen a versengés, de a vérünkben van, hogy én különb vagyok, és ezt újra és újra be is kell bizonyítani és a másiknak az orra alá dörgölni.

V. Aki a maga hasznát keresi – 4. v.
n Nem lesz közösség ott, ahol ki-ki a maga hasznát keresi, és eszébe sem jut, mire lenne szüksége a másiknak.
n Értelmetlen erőlködés, hogy a magam hasznát keressem, mert a közösségben „egy vállalattá”, „egy céggé” váltunk, főképp a házasságban.
n Ha megvalósul az, amit Isten a házasságról mond, hogy benne lesznek ketten egy testté, akkor itt nincs az egyiknek meg a másiknak érdeke. Akkor itt olyan érdekközösség van, hogy csak egy érdeke lehet két embernek.
n Nem egymásnak ugrani, és egymást ütni-verni – az nem sokáig meg.

B. A FELTÉTELEK
I. Egymás vigasztalása - „ha helye van a szeretet vigasztalásának” – 1. v.
n Ez egy nagyon gazdag kifejezés a Bibliában. Jézus ezt a szót használja a Szentlélek munkájára.
n A Szentlélek a Vigasztaló, mert ez a szó elsősorban azt jelenti: bátorítani, biztatni valakit.
n Tartani a lelket benne, ha csüggedezik. Vagy lelket önteni bele, ha elcsüggedt.
n Ha a „padlón van” – ahogy manapság mondani szoktuk akkor a hóna alá nyúlni, és kedvesen felemelni. Állj csak a lábadra, gyere, segítek elindulni!
n Egy kis elismerés szárnyakat ad.
n A folytonos lehordás, hogy „te ebben buta vagy fiam”, előbb-utóbb el is hiszi, hogy úgy van.
n A bátorítás, a biztatás nagyon fontos egy közösségen belül. Nem beszélve a házasságról.
n Hol az egyikünk erőtlenebb, hol a másikunk.
n Róm 15 – tartozunk mi az erősek…

II. A szeretetből fakadó figyelmeztetés - „ha helye van a Krisztusban az intésnek” – 1. v.
n A másik, amit mond itt: a szeretetből fakadó figyelmeztetés. Más szóval, az intés.
n Nagy szeretettel felhívom a másik figyelmét valamely hibájára. Nem azért, mert örülök annak, hogy neki hibája van, és arról beszélhetek, és akkor én jobbnak, ügyesebbnek tűnök, hanem azért, mert őt szeretem, és szeretném kiszeretni abból a hibájából.
n Bölcs édesanyáknak van ehhez csodálatos érzékük.
n Úgy intem, hogy azzal már emelem is. Rokona ez a bátorításnak, a bíztatásnak, a vigasztalásnak.
n Az ő érdekében mondom meg a hibáját, nem kárörömmel, ítélkezve, fölényesen.
n Persze, tudnunk kell elfogadni is a szeretetből fakadó figyelmeztetést! Aki inthetetlen, az fejlődésképtelenné vált.
n Lehet, hogy rosszul esett, amikor mondta, de még meg is köszönöm, hogy felhívta a figyelmemet rá, mert azt akarja, hogy jobb legyek, tisztább, értékesebb. És azt a hibámat esetleg nem is vettem észre.
n Minden közösséget ez éltet és gazdagít.

III. Irgalom és könyörület: „ha helye van a szívnek és a könyörületességnek” – 1. v.
n Milyen irgalmatlanok tudunk mi lenni egymáshoz! Kegyetlenek vagyunk. Megismerjük egymás gyenge pontjait, sérülékenységét, és visszaélünk vele. Ez az irgalmatlanság.
n Jézus soha nem élt vissza azzal, hogy isteni teljhatalmával azt tehetett, amit akart. Sokszor nem is élt vele. Leplezte az Ő mindenható hatalmát.
n Ha viszont azzal segíthetett, akkor rászólt a viharra, és csend lett, rászólt a démonokra, és megszabadított megkötözött embereket. De a köveket nem változtatta kenyerekké a maga számára, pedig éhes volt.
n „Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: aki nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel…”
n Olyan sokszor zsákmánynak tekintjük, hogy valamelyik családtag vagy gyülekezeti tag kiszolgáltatottá lett valamilyen értelemben. Ahelyett, hogy védenénk, erősítenénk, vigasztalnánk, irgalmatlanok és kegyetlenek vagyunk.

IV. Közösség – „ha helye van a Lélekben való közösségnek” – 1. v.
n „Ha van közösség a Lélekben.” Ez mit jelent? Azt jelenti, hogy a közösség tagjaiban Isten Lelke lakik. Olyan emberek vannak együtt, akikben ott van Isten Szentlelke.
n Egyszóval: újjászületett emberek közössége.
n Ez nagy ajándék, hogy ha közösség van a Lélekben.
n Ezt folyamatosan ápolni és erősíteni kell.

V. Egy akarat – „egyenlő indulat, ugyanazon szeretet, egy érzés” – 2. v.
n Ezt háromszor is elmondja az apostol: egy akaraton legyetek.
n „Ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek.”
n Azért mondja ilyen sokszor, mert ez megy a legnehezebben. Mi mindnyájan akaratos emberek vagyunk. Az, hogy két akaratos ember egy akaratra jusson, szinte reménytelen.
n Mindketten meg kell hajolnak egy harmadik akarat előtt, akit feltétel nélkül tisztelnek, és bíznak benne.
n Ekkor jönnek a csodák: „Ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön mindenben, amit csak kérnek, az én Atyám megadja nekik.” (Mt 18:19)
n Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton! (Zsolt 143:10).
n Nemcsak öt negatívum van tehát ebben az igében, hanem ott van ez az öt szép dolog is: vigasztaljátok, bátorítsátok egymást, tudjátok szeretettel inteni és azt elfogadni, legyen a Lélekben közösség, irgalmasság és könyörület jellemezze az együttélést, és jussatok egy akaratra és Isten akaratát teljesítve.

n Aki azt az öt hibát ismétli újra és újra, az önmaga van az élete középpontjában, ott az én diktál. Aki ezeket a szép pozitív dolgokat szeretné megvalósítani, ott már a másik a fontosabb, a te lesz hangsúlyos. 

2017. november 13., hétfő

Térjetek meg, hogy életetek legyen! - Ez 33:10-20

Térjetek meg, hogy életetek legyen!
Ez 33:10-20

n  Júda népe továbbra is félrevezető közmondásokat gyártott… Ezúttal ezt mondják: „Ránk nehezednek bűneink és vétkeink, elsorvadunk miattuk. Hogyan maradhatnánk életben?” (10. v.)
v Ehhez hazonlít a 37:11 – „Elszáradtak a mi csontjaink és elveszett a mi reménységünk; kivágattunk!”
v Korábban a fiak nyomorúságát az apák bűneinek tulajdonították. (Ez 18:2 – „Az apák ettek egrest, és a fiak foga vásott el tőle.”)
v Vagy: „Nem igazságos az Úrnak útja!” (18:29), miként ebben a részben is (33:17).
v Máskor „A látás, melyet ez lát, sok napra való, és messze időkre prófétál ő.” (Ez 12:27)
n  Az előbbi versekben Ezékiel újra őrállói megbízatást kap, de ezúttal nem az ítéletet, hanem egy reményteljes üzenetet kell továbbítania, Izráel helyreállásáról.
v A helyreállásnak azonban a megtérés a feltétele.

I. A megtérés egy személyes döntés következménye – 12-16. v.
12 Te pedig, embernek fia, szólj néped fiaihoz: Az igaznak igazsága meg nem menti őt a napon, amelyen vétkezik, és a hitetlen hitetlensége által el nem esik a napon, melyen megtér hitetlenségéből, és az igaz nem élhet az ő igazsága által a napon, melyen vétkezik. 13 Mikor ezt mondom az igazról: Élvén éljen; és ő bízván igazságában, gonoszságot cselekszik: semmi igazsága emlékezetbe nem jő, és gonoszsága miatt, melyet cselekedett, meghal. 14 S ha mondom a hitetlennek: halállal halsz meg; és ő megtér bűnéből és törvény szerint s igazságot cselekszik; 15 Zálogot visszaad a hitetlen, rablottat megtérít, az életnek parancsolatiban jár, többé nem cselekedvén gonoszságot: élvén él, és meg nem hal. 16 Semmi ő vétke, mellyel vétkezett, emlékezetbe nem jön néki; törvény szerint és igazságot cselekedett, élvén él.
n Amikor Károly király és Luther egymással szemben álltak a wormsi birodalmi gyűlésen, akkor két gondolatvilág találkozott: Luther a Bibliára és a lelkiismeretére hivatkozott. Azt mondta, hogy amíg őt meg nem győzik a szentírásbeli bizonyságokkal, addig ő megmarad az Ige tanúsága mellett, mert lelkiismerete Isten Igéjének a foglya, és soha nem fog a lelkiismerete ellen cselekedni.
v Károly erre válaszában a történelemre hivatkozott, hogy a Habsburgok mindig ragaszkodtak Rómához, mindig védték a római katolikus hitet. Mert ha egy testvér téved, az az egész keresztyénséggel szemben áll… De az „egész keresztyénség” neki Rómát jelentette, nem pedig a Bibliát.
n Itt látszik, hogy miről is volt szó a reformációban: a reformátorok szerint mindenki személyesen felelős Isten színe előtt, ezért csak Istenre szabad hallgatnia, úgy, ahogy a Bibliából hallható Isten szava. Ha az ember másképp cselekedne, akkor a saját lelkiismerete ellen tenne. A katolikus egyház viszont a tradícióra és az egyház tekintélyére hivatkozott.
n A saját személyes felelősségét hitte és vallotta, de amikor az egyház tagjairól volt szó, ott mégis megalkuvásra került sor.
v Ez a megalkuvás a gyermekkeresztségben nyilvánult meg.
n  Azt hirdette, hogy az anyák is idegen hittel, a saját hitükkel vitték a gyermekeket Jézushoz. A négy barát is így vitte a bénát Jézushoz, leeresztve az ágyat Jézus lába elé, és Jézus látta a hitüket, megbocsátotta bűneit és meggyógyította! (Lk 5:17kk) Úgy gondolta, hogy a gyermekkeresztség mögött ott áll a gyülekezet hite és az elég.
v Luther tehát összekapcsolta a keresztséget a hittel. A római katolikusok szétválasztották a sákramentumot a hittől.
v De Luther és társai nem ismerték fel azt a veszélyt, hogy a hit és a keresztség igy hamarosan különválik egymástól! 
v A gyermekkeresztség miatt az a veszély fenyegeti az embert, hogy mivel megvan keresztelve ezért már keresztyén is! Pedig ez nem így van.
n Valljuk, hogy csak az az Ábrahám gyermeke, akinek öntudatos hite van. Csak azok szabadulhatnak meg bűneiktől, akik Krisztusban hisznek, mert csak hit által lehet részesülni a kegyelemben. A kegyelmet nem a keresztség adja, hanem Jézus Krisztus.
v A katolikus egyház úgy hiszi, hogy a sákramentumok kegyelmet közvetítenek. A szentek, a papság, stb. hasonlóképpen.
v A sákramentumok kérdésében a protestáns egyházak meghagyták a gyermekkeresztséget, mert szerintük ez Isten kegyelmének pecsétje és jele, nem pedig az ember belső döntésének a kinyilvánítása. Ezért, elég, ha a szülő hisz, és ezzel a gyermek is a szövetség része lesz, és részesülhet a szövetség jeléből.
v Figyelmen kívül hagyták, hogy a keresztyénség a megtérésnek, az ember belső döntésének a kinyilvánítása. Ezért nem beszél
n Pedig a keresztséghez a Krisztus melletti öntudatos és világos döntésre van szükség, és az erről szóló vallástétel. A gyülekezet ennek alapján veheti fel a tagok sorába.  
v Összetévesztették az ÓSz gyakorlatát az ÚSz gyakorlatával. Ott Izráel, a születés jogán része volt a szövetségnek, de az ÚSz-ben csak az újjászületés jogán lehet valaki részes a szövetségnek!
v Pedig a helyes sorrend ez: igehirdetés, hit, keresztség (lásd: Mt 28:19; Mk 16:16. Lk 3:8. ApCsel 2:38).
n A tanítványság mindig megelőzi a keresztséget.
n  A személyes felelősséget világosan mutatja az, ahogyan a protestáns egyházak megkülönböztették a két sákramentumot: a keresztséget kiszolgáltatták a gyermeknek, de az úrvacsorát nem. Pedig mindkettő ugyanazt mutatja: Meghaltam, eltemettettem, feltámadtam Krisztussal, és – Krisztus az életem, mindnyájan egy kenyérből részesedünk.
v A gyermek nem azért nem kaphat úrvacsorát, mert nem tudja megemészteni a bort, és megrágni a kenyeret, hanem azért, mert még nem hisz, nem tud vallást tenni megtéréséről, és nem tudja felfogni, hogy az úrvacsora mit is jelent.
n  Az anabaptisták és a mai baptisták ragaszkodnak a szabad akarathoz! Mindenki maga dönti el, hogy örök sorsáról milyen döntést hoz.
v A keresztség pedig nemcsak Isten kegyelmének pecsétje és jele, hanem az ember belső döntésének kinyilvánítása. Ezért, ezt meg kell, hogy előzze a megtérés és a hit, és az erről szóló bizonyságtétel. Mert az Isten ígérete feltételes: az ember döntésétől függ.
v Nem(csak) a Krisztus engedelmességéről van szó, hanem főleg a mi engedelmességünkről.

II. A bizonyosság feltétele a megtérés, nem (csak) a predesztináció – 17-20. v.
17 És ezt mondják néped fiai: Nem igazságos az Úrnak útja; holott az ő útjuk nem igazságos. 18 Mikor az igaz elfordul az ő igazságától s gonoszságot cselekszik, meghal a miatt. 19 És mikor a hitetlen elfordul az ő hitetlenségétől és törvény szerint s igazságot cselekszik, él a miatt. 20 És azt mondjátok: Nem igazságos az Úrnak útja! Mindeniteket az ő útja szerint ítélem meg, Izráel háza.
n  Vannak, akik úgy vélik, hogy a felelősség Istené, mivel Ő döntötte el, hogy ki üdvözüljön és ki nem. Predesztinálta az embereket…
n  Mások az ősöket hibáztatták.
n  Ez a másokat hibáztató, magát kimagyarázó magatartás Édentől kezdve megvan.
v  Az asszony a hibás, a kígyó a hibás, Isten a hibás…
n  Kit hibáztatsz? A genetikát? Neveltetésed/családod? A kormányt? Az iskolát? Az anyagiakat? Istent?
v A lényeges kérdés: hogyan részesülhetünk kegyelemben?
v Szüleink által? Nem. A sákramentumok által? Nem. Közvetítők (papok, szentek) által? Nem. Csak személyes döntés, megtérés és hit által részesülhetsz kegyelemben!
n  Az Ige világos: mindenki önmagáért felel. A szülők bűne miatt nem szenvednek a fiak. De a szülők kegyessége miatt nem üdvözülhetnek a fiak!
v Izráel esetében: Manasse vagy Ámon a hibás? Vagy Sédékiás? Ez 18:2. Mindenki önmagáért felel!
n  De ne mondj le senkiről könnyen! A bűnösök is megtérhetnek!
v Isten vissza tudja fordítani még azt az ítéletet is, amit már kihirdetett.

v Lásd: Ninive. Lásd: Jósafát.