A lemorzsolódás veszélye - 1Kor 10:1-13

A lemorzsolódás veszélye

1Kor 10:1-13

¹ Nem akarom pedig, hogy ne tudjátok, atyámfiai, hogy a mi atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek által; ² És mindnyájan Mózesre keresztelkedtek meg a felhőben és a tengerben; ³ És mindnyájan egy lelki eledelt ettek; ⁴ És mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából, amely követte őket: e kőszikla pedig a Krisztus volt.

⁵ De azoknak többségét nem kedvelte az Isten, mert elhulltak a pusztában.

⁶ Ezek pedig példáink lőnek, hogy mi ne kívánjunk gonosz dolgokat, a miképpen azok kívántak. ⁷ Se bálványimádók ne legyetek, mint azok közül némelyek, amint meg van írva: Leült a nép enni és inni, és felkeltek játszani. ⁸ Se pedig ne paráználkodjunk, mint azok közül paráználkodtak némelyek, és elestek egy napon huszonhárom ezren. ⁹ Se a Krisztust ne kísértsük, amint közülük kísértették némelyek, és elvesztek a kígyók miatt. ¹⁰ Se pedig ne zúgolódjatok, miképpen ő közülük zúgolódtak némelyek, és elvesztek a pusztító által. ¹¹ Mindezek pedig példaképpen estek rajtuk; megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett.

¹² Azért a ki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék. ¹³ Nem egyéb, hanem csak emberi kísértés esett rajtatok: de hű az Isten, aki nem hagy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek.

n Az áldozati hús evésének kérdése (a 8. részben) egyre szélesebb körben gyűrűzik tovább: a 10. rész üdvtörténeti példát hoz fel. Milyen alapelvekről szólt eddig? Arról, hogy (1) bálványok nem léteznek, (2) ez a felismerés mégsem az egyedüli módja a helyes magatartásnak, mert a Krisztus testében „nincs mindenki tisztában önmagával”. (3) A testvérek lelki érettségét figyelembe kell venni, az áldozati hús kérdésében. (4) Közben a legjelentősebb kérdés ez: a bálványáldozatokban való tudatos részvétel összeegyeztethető-e az Úr asztalánál való részvétellel? Más szóval: a keresztség és úrvacsora által a szentek közösségébe betagolódott hívő megengedheti-e magának ezt a „szabadságot”?  Erre válaszol a 10. rész félreérthetetlen nemmel.

n A küzdelem, fegyelem és győzelem említését a 9. rész végén az apostol azzal folytatja, hogy jóllehet ebben a lelki versenyfutásban mindenkinek megvan az esélye, hogy győztesen célba érjen, mégsem fog mindenki célba érni. Miért? Talán nincs Istennek elég hatalma vagy szeretete megtartani és célba vinni azokat, akik hívásának engedelmeskedve elindultak a cél felé? De igen. Csakhogy a célba éréshez egyéb tényezőkre is szükség van.

n Úgy, ahogyan az elindulásnál az ember felelőssége megnyilvánult abban, hogy döntött Jézus Krisztus mellett, ugyanúgy felelőssége van a megmaradásban, kitartásban, állhatatosságban is. Nincs garancia senki számára az automatikus célba érésre. „Úgy fussatok, hogy elvegyétek!” a megígért jutalmat (1Kor 9:24). Csak akkor lettünk részesei a Krisztusnak „ha az elkezdett bizodalmat mindvégig erősen megtartjuk” (Zsid 3:14). A hit dolgában hajótörést lehet szenvedni (1Tim 1:19). Aki nem tartja meg a hitet, úgy, ahogyan nyerte, az hiába lett hívővé (1Kor 15:3).

n Sajnos, hogy a megtérés, az elindulás után még mindig megmarad a lehetősége annak, hogy kikerüljünk az Isten szeretetének köréből. Vannak, akik ezt másképp tanítják, arra hivatkozva, hogy az Isten szeretete, meg­őrző képessége és ereje végtelen: „senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből” (Jn 10:28), „senki sem szakaszthat el a Krisztus szerelmétől” (Róm 8:39). De az is igaz, hogy ez nem független a mi hozzájárulásunktól! A mi hozzájárulásunk pedig lehet ingatag. Az első szeretetet el lehet hagyni. A kegyelemben való megtartás nem statikus, hanem dinamikus folyamat.

n Akik a versenypályán futnak, azok közül csak egy nyeri el a jutalmat. A hívő életben azonban bizonyára nem egy kisszámú hívő csoport fog üdvözülni, hanem egy megszámlálhatatlan sereg! De azok a győztesek mind odaszánt hívő emberek voltak! Mindegyik hívő odaadással futott, és úgy ért célba! Ezt az alapelvet az apostol történeti példával szemlélteti.

I. „Mindnyájan” – 1-4. v.

¹ Nem akarom pedig, hogy ne tudjátok, atyámfiai, hogy a mi atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek által; ² És mindnyájan Mózesre keresztelkedtek meg a felhőben és a tengerben; ³ És mindnyájan egy lelki eledelt ettek; ⁴ És mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából, amely követte őket: e kőszikla pedig a Krisztus volt.

n Az első négy igeversben ötször szerepel ez a szó, hogy „mindnyájan”. Az Egyiptomból kijövő Izrael népe közül mindegyik azonos feltételekkel, és azonos kegye­lemben részesülve indult útnak. Mindnyájan részesültek az áldásokban, a csodákban, a rendkívüli lehetőségekben. Melyek voltak ezek?

n „Mindnyájan a felhő alatt voltak.”

n „Mindnyájan a tengeren mentek által.”

n „Mindnyájan Mózesre keresztelkedtek meg a felhőben és a tengerben.”

n „Mindnyájan egy lelki italt ittak.”

II. A „többség” – 5. v.

⁵ De azoknak többségét nem kedvelte az Isten, mert elhulltak a pusztában.

n A szemléltetésben az apostol nem is élezi ki olyan mértékben a példát, mint amennyire azt a történelem kiélezte. Csak annyit említ, hogy azok többségét nem kedvelte Isten. De mi ismerjük a postos adatokat! Mennyi is volt az a kisebbség, amely végül célba ért? Hatszáz ezer fegyverfogható ember közül csupán kettő, Józsué és Káleb.

n A bibliatudósok vitatják, hogy hányan is lehettek azok, akik elindultak Egyiptomból. 4Móz 1:46 szerint 603.550-en voltak a hadban használható, megszámlált izráeliták. A héber „elef” szó általában azt jelenti, hogy „ezer”, de jelenthet „családot”, „klán”-t is. A több tízezres tömeg így is biztosra vehető, de sokan többszázezer emberre gon­dolnak, ahogyan a bibliai híradás erről beszámol.

n Ha 603.550-en voltak a húsz évesnél idősebbek, akkor ezek közül 603.548 meghalt a pusztában! Ez azt jelenti, hogy naponta több mint negyven temetés volt! Ez egy óriási mértékű lemorzsolódás.

n Az Ósz-ben az Isten jó tetszését a földi élet hosszúsága is jelezte. A földi élet rövidségét valamilyen bűn büntetéseként értelmezték. Az Úsz-ben már nincs ilyen összefüggés az életkor és az áldás között: a rövid életű ember is lehet kedves Isten előtt.

n Azon fáradozunk, hogy megalapozott le­gyen a gyülekezethez csatalakozók megtérése. Ne látszat-megtértekkel, hanem valóban átadott, mély hitű emberekkel gyarapodjon a gyülekezetünk. Ezt követően, a lélekmentésen túl a lelkek megőrzése is feladatunk.

n De úgy tűnik, hogy ezt nem mindig sikerül megvalósítani!

n Az Úr Jézus bizonyára jól végezte szolgálatát, mégis voltak, akik lemorzsolódtak követői közül. Egy alkalommal ezt mondta a tanítványainak: „Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem igazi étel, és az én vérem igazi ital...” (Jn 6,54-55) Ezt a beszédet sokan túl keménynek tartották: „Tanítványai közül sokan, amikor ezt hallották, így szóltak: „Kemény beszéd ez: ki hallgathatja őt?” (Jn 6:60) Majd t olvassuk: „Ettől fogva tanítványai közül sokan vissza­vonultak, és nem jártak vele többé” (Jn 6:66). Van ez így ma is: a gyülekezet tagjai nem mindig azt kapják a prédikációban, a szolgálatokban, amelyet igényelnének!

n De az Úr nem hatódott meg a lemorzsolódástól. Még a tizenkettőt is megkérdezte: „Vajon ti is el akartok menni?” (Jn 6:67) A lemorzsolódás kockázata olyan jelenség, amely még Jézus Krisztus szolgálatában is megmutatkozott. Csak azok maradtak mellette, akik kijelenthették: „Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad!” (Jn 6:68) Vagyis azok, akik nemcsak arra figyeltek, hogy milyen kemény tanítást ad Jézus, hanem arra is, hogy ki máshoz csatlakoznának helyette?

n A kritikus helyzetben sokan csak azt nézik, hogy hogyan lehetne kiszabadulni belőle, és nem gondolnak arra, hogy mi lesz utána. Péter kijelenti: nem me­hetnének senki máshoz, sehova máshová.

n Persze, ugyanez a Péter később átkozódva, szitkozódva tagadta meg Jézust, akiről ilyen bizonyságtételt tett! Az elmélet, és a gyakorlat néha nem egyezik.

n Tamás, a többiekkel együtt hitetlenkedve fogadja Jézus feltámadásának tényét.

n Júdás harminc ezüstpénzért árulta el a világ Megváltóját. A lemor­zsolódás a tizenkettőnél is valóságos, szomorú tény volt.

n A gyülekezethez való csatlakozás nagy öröm, és a lemorzsolódás nagy fájdalmat okoz.

III. A lemorzsolódás okai – 6-11. v.

⁶ Ezek pedig példáink lőnek, hogy mi ne kívánjunk gonosz dolgokat, a miképpen azok kívántak. ⁷ Se bálványimádók ne legyetek, mint azok közül némelyek, amint meg van írva: Leült a nép enni és inni, és felkeltek játszani. ⁸ Se pedig ne paráználkodjunk, mint azok közül paráználkodtak némelyek, és elestek egy napon huszonhárom ezren. ⁹ Se a Krisztust ne kísértsük, amint közülük kísértették némelyek, és elvesztek a kígyók miatt. ¹⁰ Se pedig ne zúgolódjatok, miképpen ő közülük zúgolódtak némelyek, és elvesztek a pusztító által. ¹¹ Mindezek pedig példaképpen estek rajtuk; megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett.

n Miért tör­ténhetett meg ez az óriási lemorzsolódás? Néhány ok van felsorolva. Az első a kívánság.

n A kívánság önmagában még nem bűn, hanem a kívánság tárgya határozza meg, hogy az Isten szerinti-e, vagy a Sátán eszköze.

n Azt énekeljük: Vágyom Jézus közelébe... Szeretnék Jézus folyton Veled járni... Vonj Uram, vonj engemet... Úgy szeretnék én szent lenni... És a 105. zsoltár 4. verse így szól: „Kívánjátok az Urat és az Ő erejét; keressétek az Ő orcáját szüntelen!” Szóval, a kívánság, vágyakozás nélküli élet nagyon sívár és üres lenne. Maga az Úr Jézus is így szólt: „Kívánva kívántam a húsvéti bárányt me­genni veletek, mielőtt én szenvednék" (Lk 22:15)

n Azonban a kívánság nem mindig jó tárgyra irányul. Máskor pedig nemcsak a tárgya, hanem amennyisége is lehet bűnös. Jakab apostol ezt írja: „Mert mindenki saját kí­vánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz.” (Jak 1:14- 15)

n A kívánság a kísértéshez van kapcsolva, amely bűnné érleli a kívánságot. Ez a lemorzsolódás egyik oka: a kívánság megfoganva bűnt szül.

n A bűn, amit a kívánság szült az izráelieknél, a bálványimádás volt.

n A bálványimádáshoz kultikus paráznaság kapcsolódott.

n Ezt követte az istenkísértés, az elégedetlenségből szár­mazó zúgolódás.

n A korinthusiaknál a bálványál­dozati lakomákon való részvétel könnyen vezethetett ezekhez hasonló bűnökhöz. Könnyen visszahúzta őket a régi életük iránti kívánság, és elmerültek a régi pogány istentiszteletük bűneiben. A valamikori megtérés nem zárja ki a lemorzsolódás veszélyét.

IV. A kísértés – 12-13. v.

¹² Azért a ki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék. ¹³ Nem egyéb, hanem csak emberi kísértés esett rajtatok: de hű az Isten, aki nem hagy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek.

n A végső ok, amiért a lemorzsolódások megtörténnek, a sátáni kísértés, amely bűnre késztet.

n Van, aki lebecsüli, aláértékeli a kísértést: aki azt hiszi, hogy áll. Aki bizonyos a maga hitben, és úgy gondolja, hogy senki és semmi sem veszélyeztetheti. Ez kóros önbizalom, nem pedig az Úrba vetett bizalom.

n Ne becsüljük alá a kísértéseket! A kísértés alábecsülése a Sátán malmára hajtja a vizet.

n Gyakran a friss, buzgó hívők kísértése vezet bukáshoz. Ők azok, akik nem ismerik még eléggé Isten igéjét, akik nem ismerik a hívő élet realitásait és kockázatait.

n A tapasztalt, szolgálatukat kiválóan végző hívő embereknél is előfordulhat kóros önbizalom. Ők úgy érzik, mivel fontos szolgálatot töltenek be, erősebbek másoknál. De ez nem mindig így van. A lelki erő nem azon múlik, hogy milyen szolgálatot végzünk, mert nem a szolgálat erősít meg a hitben. Csak annyira lehet erős egy szolgálattevő, amennyire ő maga is megéli azt az igét, amelyet prédikál. Aki áll, esetleg szolgálatban áll, vagy a szószéken áll, vigyázzon, hogy el ne essék!

n Ennek ellenkezője is lehetséges: „Nem egyéb, hanem csak emberi kísértés esett rajtatok: de hű az Isten, aki nem hagy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek.”

n Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kí­sérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.”

n Az Újfordítás itt azt mondja, hogy „emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket”. Pedig nincs olyan kísértés, amely emberi erővel megoldható lenne. Emberi erővel egyetlen kísértés sem oldható meg. Emberi kísértésről van szó, amely azt jelenti, hogy em­berre szabott, az embert kockára tevő kísértés. De nem megoldhatatlan, ha Jézus Krisztus segít­ségét igénybe vesszük. Az önmagunk ereje vagy hűsége nem elég. A Jézus Krisztustól kapott se­gítség vezet győzelemre.

n A kísértésben a hívő ember szenved, de nem bukik el benne.

n A baj akkor kezdődik, ha élvezi azt, és nem szenved benne! Ekkor áldozatául esik a kísértésnek.

n A kísértés szenvedést okoz, de el lehet szenvedni. Olyankor a Sátán támadja a lelkünket. Azért szenvedünk, hogy a kísértés ne váljék bűnné. De Isten nem hagy feljebb kísértetni, mint amit képesek lennénk elszenvedni. A kísértés érkezésével egyben, a kimenekedést is megadja. Így lehet elszenvedni azt, bűn­beesés, elbukás nélkül.

n „Senki se mondja, mikor kísértetik: Az Istentől kísértetem: mert az Isten gonoszsággal nem kísérthető, ő maga pedig senkit sem kísért.” (Jak 1:13) Isten senkit sem kísért, mivel nem célja az ember elbuktatása. Az érkező kísértés mellé megadja a szükséges bölcsességet, kitartást, erőt, kimenekedést, annak elszenvedéséhez.

n A kísértésnek korszakai vannak. Az Úr Jézushoz hasonlóan a Kísértő csak egy időre távozik el (Lk 4:13). A következő alkalmas pillanatig hagyta el, egy időre szűnt meg a koncentrált támadás. Ez a mi életünkben is így működik. A kísértés nem bűn, de magában rejti az elesés lehetőségét, ezért kockázatot jelent. Ezért a kísértések lehetőségeit is kerülni kell. „Ne vígy minket kísértésbe!”