„Nyilvánosan és házanként” (ApCsel 20:20)
Az istentiszteletek felfüggesztése 2020 márciusában sok helyen a házi közösségek reneszánszát hozta magával. Némelyek ezt igyekeztek valamilyen sajátosan romantikus hermeneutikával úgy beállítani, hogy ez lenne az egyetlen bibliai formája a keresztyén gyülekezésnek! Arra hivetkoztak, hogy az Újszövetségben lépten-nyomon azzal találkozunk, hogy a keresztyének magánházakban tartották istentiszteleteiket (ApCsel 2:46. 5:42. 8:3. 10:22. 12:12. 16:32. 16:40. 18:7. 20:20. Róm 16:5. 1Kor 16:19. Kol 4:15. Fil 1:2).
A római házak, amelyek helyet adtak a keresztyén gyülekezetek vasárnapi
istentiszteleteinek, Jusztinusz Mártír szerint (II. sz.) úgy lettek módosítva,
hogy nagy számú hallgatóságnak biztosíthassanak helyet, amíg megjelentek az
istentiszteleti helyek a IV. században. Az első ilyen építészeti terv az 200-as
évek elejéről való, amely 70 tagú hallgatóság befogadására volt képes. Jusztinusz
arról is beszámol, hogy 100 után azonnal már vasárnap tartották az
istentiszteleteket, amikor felolvastak az apostolok és próféták írásaiból, majd
a gyülekezet vezetője azok alapján tanított és buzdított. Ezt követően a gyülekezet
imádkozott, és úrvacsorához járult. Az úrvacsorát a gyülekezet vezetője
osztotta ki, a diakónusok segítségével, és elvitték a szükségben lévőknek is.
Az istentisztelet végén közös gyűjtést tartottak az árvák, özvegyek, betegek és
szükségben lévők megsegítésére.
Jusztinusz apológiáiból tudjuk, hogy a prédikáció végén, akik nem
voltak megtérve, még ha katekizmusra jártak is, nem vehettek részt az imádságon,
a kenyértörésen és a közös gyűjtésen. Mivel az imádságot Jézus nevében mondták,
ezt így csak a Krisztus testének tagjai mondhatták. A gyülekezés helyét
befolyásolta a földrajzi terület, és néha részt vett az istentiszteleten egyik-másik
apostol is.
A kenyértörés nem jelentett mindig úrvacsorát. Az úrvacsora részben
követte a zsidó asztalülést, a „chaburah”-t, amikor a legfontosabb személy
imádkozott és törte meg a kenyeret. Zsidó keresztyének ezt a gyakorlatot folytathatták,
mint például az emmausi tanítványok (Lk 24:30. V.ö. ApCsel ). Az egyházatyák
írásaiból az tűnik ki, hogy az úrvacsora az egész gyülekezet számára volt fenntartva,
és nem a kisebb házi közösségekben gyakorolták. Ahogy nőtt a keresztyének
száma, változtatásokra volt szükség, de az úrvacsora ügyében nem történt változás.
Helyszűke miatt több házi közösség működhetett (Róm 16:23, 1Kor 14: 23), de még
a nagyobb városokban is (Korinthus, Efézus, Róma), csak egyetlen gyülekezet
volt (1Kor 1:2. Kol 4:16. 1Thessz 1:1).
Mindezekről az első és második századbeli írások, a Didaché, Hermas, és
Kelemen illetve Ignác levelei tanúskodnak. Ignác, a szmirnai Polikárpnak írt
levelében már külön említi a püspököt, a presbiter és diakónus mellett. Később,
Ciprián, karthágói püspök a III. században tette le az intézményesítés
alapjait, különválasztva a klérust a laikusoktól.
Az Újszövetség beszámolóiban is olvashatunk hasonló szervezésről: Júdás
a tizenkettő pénztárosa volt (Jn 12:6), a jeruzsálemi gyülekezet diakónusokat
választott az adminisztrációs szolgálatokra, és említve vannak a többi
szolgálattevők is (Fil 1:1. ApCsel 14:23. 1Tim 3. Tit 1:5). Mindezeknek a Lélek
osztogatta az ajándékokat, a szolgálat munkájára (Róm 12:6. 1Kor 12:4-11.
12:28-30. Ef 4:11).
A Gyülekezet tehát mindig helyi és egyetemes, látható és láthatatlan,
harcoló és győzelmes maradt, és az is marad, mint egy élő szervezet akár a
falakon belül, mint azokon kívül.
