PÉLDÁZATOK: Mi igazolja az elhívást? - Lk 19:11-28
n
Ez a példázat hasonlít a talentumok
példázatához, Mt 25-ből.
v Ezt a szemléltetést, vagy ennek lényegét az Úr felhasználhatta kétszer is,
nem kell arra gondolnunk, hogy azonos példázatról van szó.
n
A talentumok és a mínák példázata egyáltalán
nem egyforma: különböznek úgy a részletek, mint a cél.
v Máténál különböző képességekről van szó, míg Lukácsnál csak egy kicsiny
megbízatásról, azt vizsgálva, hogy megfelelnek-e egy nagyobb feladatnak.
Máténál nagy összegről van szó (még az egy talentum esetében is, ami 60millió
drachma), míg Lukácsnál a mína kis összeget jelentett (1 mína/gíra=100 drachma,
vagyis 50 sékel).
v Máté a különböző ajándékokra fekteti a hangsúlyt, míg Lukács arra azt az elhívást,
küldetést emeli ki, amely mindenkinek adatott.
I. Az elhívást
igazolja a lelki látás
n
Közeledett az Úr halála: küldetésének
csúcspontja.
v Másféle csúcspont volt ez, mint amire követői számítottak.
v A Jerikónál elmondott példázat, hogy egy király elment, hogy „országot vegyen
magának” talán Heródesre utal, aki Rómába utazott, hogy király lehessen.
v Visszajövetelekor vérengzést hajtott végre. Fiai közül is megölt kettőt, még
kedvenc feleségét is megölette!
n
A „lelki látás” azt jelenti, amikor
nemcsak azt látod, ami van, hanem azt is látod, aminek lennie kellene, és
lehetne.
v Sokan csak a tönkrement családokat látják, az elnéptelenedő falvakat, a
lerobbant gazdaságot, a lesüllyedt országot… Látod-e, hogy mi az, ami lehetne
és nincs? Van-e lelki látásod? Ez igazolja az elhívást.
n
Mindenki kapott 10 mínát: „Kereskedjetek, amíg megjövök!”
v Mindenkinek egyformán adott. A lehetőségeket neked
kell felismerni. A megbízatást neked kell elfogadnod és vállalnod.
v Ilyen látással indul a magvető szántani és vetni:
maga előtt látja az aratást.
v Így tervez a tervező: lelki szemei előtt látja a
kész épületet, pedig még alig van egy-két vonal a rajzon.
v Így látja a szobrász az otromba kőtömbben a kész
alakot.
v És így látja a lelkipásztor a lelki aratást, Isten
templomát a gyülekezetben!
n
A király kemény (austérosz). „Vizet
facsar a kőből is.” Számon kéri, hogy van-e lelki látásod?
n
Ábrahám amikor elindult, volt lelki látása:
„Hit által engedelmeskedett Ábrahám,
mikor elhívatott, hogy menjen ki arra a helyre, amelyet örökölendő volt, és kiment,
nem tudva, hová megy.” (Zsid
11:8)
n Ruthnak volt lelki látása, amikor
elindult Moáb mezejéről Betlehembe: „Ne unszolj, hogy elhagyjalak, hogy visszaforduljak tőled. Mert ahova te
mégy, oda megyek, és ahol te megszállsz, ott szállok meg; néped az én népem, és
Istened az én Istenem. Ahol te meghalsz, ott halok meg, ott temessenek el engem
is. Úgy tegyen velem az Úr akármit, hogy csak a halál választ el engem tőled.”
(Ruth 1:16-17)
n Pál apostolnak volt lelki látása,
amikor Antiókhiában tanított nagy sokaságot, de elindult az evangéliumot
hirdetni Kis-Ázsiában: „Akkor, miután böjtöltek és
imádkoztak, és kezeiket reájuk vetették, elbocsátották őket.” (ApCsel 13:3)
II. Az elhívást
igazolja a buzgóság
n
A küldetést teljesíteni nem lehet
lelkesedés, buzgóság nélkül. Hiába van lelki látás, ha nem párosul odaadással.
v Gyakran ellenséges környezetben, lázadásban kell teljesíteni a megbízatást
(14. v.). Ezt nem lehet buzgóság nélkül.
n
A lelkesedés hiánya érvényteleníti az
elhívást és ezzel együtt a lelki látást is.
v A legrosszabb az, amikor se vízió, se passzió (passrion – lelkesedés)
nincs. „Se kép, se hang.”
v Az Úr Jézus másik példázata szerint „A béres pedig és aki nem pásztor, akinek
a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jönni, és elhagyja a juhokat, és elfut…
A béres pedig azért fut el, mert béres, és nincs gondja a juhokra….” (Jn 10:12-13), A pásztor viszont lelkesedéssel végzi
megbízatását. „A jó pásztor az életét
adja a juhokért.” (Jn 10:11)
n
Tehát, nem arról van szó, hogy mennyi az
ismereted, a felkészültséged?
v A buzgóságod az odaszánásban, az áldozathozatalban nyilvánul meg.
n Isten szolgái közül említhetnénk Mózest, aki „tiltakozott,
midőn felnövekedett, hogy Faraó leánya fiának mondják, Inkább választván az
Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét;
Egyiptom kincseinél nagyobb gazdagságnak
tartván Krisztus gyalázatát, mert a megjutalmazásra tekintett.” (Zsid 11:24-26)
n
Ugyanígy Jeremiás, aki nem tehette,
hogy elhallgatja, amit az Úr üzenni akart. (Jer 20:8-9)
n
Vagy Pál apostol, aki buzgóságában akár
az életét is hajlandó volt odaadni küldetése teljesítéséért: „De
semmivel sem gondolok, még az én életem
sem drága nékem, csakhogy elvégezhessem az én futásomat örömmel, és azt a
szolgálatot, melyet vettem az Úr Jézustól, hogy bizonyságot tegyek az Isten
kegyelmének evangéliumáról.” (ApCsel 20:28)
n
Mennyire szántad oda magad megbízatásod
teljesítésére?
v William Carey, a modern keresztyén misszió atyja, nagy áldozatot hozott meg
azért, hogy az evangéliumot elvigye a pogányok közé, Indiába.
III. Az elhívást
igazolja a jellem
n Az utolsó szolgát nem azért ítélték el, mert eredménytelen
volt, hanem azért volt eredménytelen, mert gonosz volt: „Monda pedig annak: A te szádból ítéllek meg téged,
gonosz szolga. Tudtad, hogy én kemény ember vagyok, ki elveszem, amit
nem én tettem el, és aratom, amit nem én vetettem.” – 22. v.
n
Mindnyájan tudnunk kell, hogy nem
magunknak szolgálunk, nem magunknak élünk. Isten sáfárai vagyunk, akik
megbízatást teljesítünk.
v Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának: Mert ha élünk, az Úrnak élünk; ha meghalunk, az Úrnak
halunk meg. Azért akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk.” (Róm 14:7-8)
n Mindenünk az övé.
v „A te mínád” – vagyis, ezt is tőle kaptuk, nem a miénk.
v A bevétel is az Ő tulajdona.
n
Jellem nélkül bevétel sincs. Vajon nem
azért vagyunk eredménytelenek, mert bűn van az életünkben?
v Figyeljük meg, hogy ahol nincs se lelki látás, se
buzgóság, ott sok a szöveg. Már ez is mutatja a gonosz szolga jellemtelenségét.
– 20-21. v.
Befejezés:
n
A végső jellemzést maga a Király fogja kimondani:
„jó szolgám”, „gonosz szolga”.
