Abija bűnös uralkodása - 1Kir 15:1-8

Abija bűnös uralkodása

1Kir 15:1-8

¹ Jeroboám királynak, a Nébát fiának tizennyolcadik esztendejében Abija lett a király Júdában. ² És három esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Az ő anyjának neve Maaka, az Abisálom leánya. ³ És járt az ő atyjának minden bűneiben, amelyeket ő előtte cselekedett, és nem volt az ő szíve [olyan] tökéletes az ő Urához Istenéhez, mint Dávidnak, az ő atyjának szíve. ⁴ De mindazáltal Dávidért adott néki az Úr az ő Istene szövétneket Jeruzsálemben: felmagasztalván az ő fiát ő utána és Jeruzsálemet megerősítvén; ⁵ Mert Dávid azt cselekedte, ami kedves volt az Úr szemei előtt, és el nem távozott azoktól, amelyeket parancsolt néki az ő életének minden idejében, kivéve a Hitteus Uriás dolgát. ⁶ És hadakozás volt Roboám és Jeroboám között mind éltig. ⁷ Abija egyéb dolgai és minden cselekedetei pedig vajon nincsenek-e megírva a Júda királyainak krónika-könyvében? És hadakozás volt Abija és Jeroboám között. ⁸ És elaludt Abija az ő atyáival, és eltemették őt a Dávid városában; és uralkodott helyette Asa, az ő fia.

Az előbbi ismertebb személyiségekhez, Salamonhoz, Roboámhoz és Jeroboámhoz képest Abija jóval ismeretlenebb. Jeruzsálemben, Júda országában, Jeroboámnak tizennyolcadik esztendejében, lett a király Dávid trónján, három esztendeig. Uralkodása rövid volt, és a róla szóló feljegyzés is nagyon rövid.

Abijáról (Abijámról) nem mondhatunk semmi jót, mivel az Ige sem mond róla jót. Uralkodása a megszokott stilizált formulákkal van jellemezve, és három nézőpontból szemlélhetjük: (1) a bibliai írók szemszögéből, (2) a saját szemszögéből, és (3) Isten szemszögéből.

I. Abija, a bibliai írók szemszögéből nézve – 1-2. 6-8. v. 2Krón 13.

Abijáról másképp beszél a Királyok könyve, mint a Krónikák könyve. Miért? Azért, mert itt más szemszögből van bemutatva. A Krónikák könyve úgy mutatja be, hogy Jeroboámhoz viszonyítja, és Jeroboámhoz képest ő jóval igazhitűbb volt, mivel az Úrban bízott. Egymás mellé állítva a két királyt, Jeroboámot és Abiját, akkor Abija úgy néz ki, mint egy valódi hívő ember. Azonban, ha Dávid mellé állítjuk Abiját, ahogyan ezt a Királyok könyve teszi, akkor nagyon hiányosnak látszik az istentisztelete! El is van marasztalva amiatt, hogy Abija szíve nem volt olyan, mint a Dávidé (3-5. v.).

Itt rövid megjegyzés szól arról, hogy Abija és Jeroboám között állandó hadakozás volt. A 2Krón 13-ban viszont részletezve van, hogy ez a hadakozás miből is állott: Abija kétszerte nagyobb sereg ellen, nyolcszázezer harcos ellen aratott győzelmet. Azok hiába vetettek lest ellene és kerítették körbe: a papok kürtöltek, együtt a lévitákkal, az Úr pedig megsegítette őket: Jeroboám seregéből ekkor ötszázezer ember hullott el seb által.

A Királyok könyvének írója szerint újra a szívvel van baj: „az ő szíve nem volt olyan tökéletes az ő Urához, Istenéhez, mint Dávidnak az ő atyjának szíve.” (3. v.) És mivel a szív állapota meghatározza a láb járását, azt olvassuk, hogy járt az ő atyjának, vagyis Roboámnak minden bűnében. Ez arra késztet minket, hogy vizsgáljuk meg a szívünket! Nagyon sokan elkövetik azt a hibát, hogy a szomszédhoz vagy a munkatárshoz viszonyítják magukat, és megállapítják, hogy „én nem vagyok olyan gonosz, én jobb vagyok”. Pedig hiába volt jobb Abija Jeroboámnál: nem ő volt a mérce. Ebben az esetben Dávid volt a mérce, és Abija nem volt olyan, mint Dávid! A mi esetünkben pedig Jézus Krisztus a mérce. Nem elég, ha jobb vagy, mint a másik ember, és nem vagy olyan, mint Jézus! Isten a szívünket vizsgálja. Milyen a szívünk? „Boldogok, akiknek a szívük tiszta!” (Mt 5:8)

Mécs Lászlónak van egy verse, „A mesterek utcájában”, amely arról szól, hogy mi történik akkor, amikor a költő végig megy a mesterek utcájában.

Megyek az utcán. Egy öreg cipész

épp műhelyének ajtajában áll,

s egész lényemből, mint egy műítész

csak a cipőmet nézi: mosolyog.

A két orcámon enyhe pír remeg:

igaz, cipőm nem éppen műremek.

Tovább megyek. A ruhák mestere

azt vallja, hogy az embert a ruha

teszi s vizsgálgat válltól lefele,

civilruhámat nézi: mosolyog.

A két orcámon enyhe pír remeg:

igaz, ruhám nem éppen műremek.

A borbély áll a borbélybolt előtt,

víg szarkafészek-vágyú tincseim

táncát szemléli és sem agyvelőt,

se hírt nem véve számba, mosolyog.

A két orcámon egyhe pír remeg:

igaz, hajam nem éppen műremek.

Kék égboltjából, csillag-ablakon

kikönyököl a szívek mestere,

Isten szemével ember-alakom

átröntgenezve csöndbe mosolyog.

Egész külsőm-belsőm beléremeg:

Mester, milyennek látod szívemet?

Ezt azért fontos megkérdenünk magunktól, nehogy majd az utolsó napon kelljen piruljunk, esetleg sírjunk amiatt, hogy nem értünk fel ahhoz a mércéhez, amit Isten szabott elénk!

II. Abija, saját szemszögéből nézve – 3. v.

Ha saját szemszögéből vizsgáljuk Abija életet, újra egy másik képet kapunk. Hogyan vélekedett Abija önmagáról? A 4. vers szerint megállapíthatjuk, hogy két apja volt: az egyik Dávid, a másik pedig Roboám. Előbb kijelenti, hogy „járt az ő atyjának minden bűneiben, amelyeket ő előtte cselekedett” (3a. v.), majd megállapítja, hogy „nem volt az ő szíve [olyan] tökéletes az ő Urához Istenéhez, mint Dávidnak, az ő atyjának szíve.” (3b. v.)

Vagyis, volt egy közeli elődje: ez volt Roboám, és volt egy távolabbi elődje, aki Dávid volt. Roboámnak választani lehetett, hogy e kettő közül melyiket választja példaképül? Melyiket fogja követni? Melyikhez fogja szabni az életét? És ő Roboámot választotta példaképül: nem lett olyan, mint Dávid.

Bizonyára nekünk is van példaképünk, mi is követünk egy mintát, egy irányvonalat, valakit, aki hatással van reánk. A kérdés az, hogy milyen hatás az, amely megszabja életünk irányát?

Abijáról, csak ilyen megszokott megjegyzések, közhelyek olvashatók. Ám e rövid megjegyzés nagyon komoly üzenetet takar, éspedig azt, hogy „erről az emberről nem érdemes többet mondani”. Mivel nem Dávidot vette példaképül, hogy követte volna az Urat, teljes szívéből, teljes lelkéből és teljes erejéből, hanem járt az ő atyjának, Roboámnak minden bűnében, ezért nem érdemes még a szót sem pazarolni reá.

A minősítést rólunk is Isten fogja kimondani. Vajon azt fogja-e mondani, hogy „Jól van, jó és hű szolgám”, vagy azt, hogy „soha nem ismertelek titeket”? Csak ez a két csoport van. Nincs egy harmadik, amolyan szürke mező, se nem fehér, se nem fekete. Csak kettő van, és vagy az egyikhez, vagy a másikhoz tartozol!

Már az első zsoltár beszél a gonoszokról – de a gonoszok lehetnek köztiszteletben álló személyek, vagy éppen királyok, de a szívüket vizsgálva Isten ezt a szörnyű minősítést fogja mondani róluk: „távozzatok tőlem, ti gonosztevők!”

III. Abija, Isten szemszögéből nézve – 4-8. v.

Végül láthatjuk Abiját Isten szemszögéből nézve is. Ugyanis, feltevődik a kérdés, hogy ha így állnak a dolgok Abijával, akkor miért van mégis király a Dávid trónján? Hogyan történhetett meg, hogy Salamon félszívűsége és Roboám gonosz uralkodása után, Abija mégis a Dávid trónján uralkodik? Hogy engedhette meg ezt Isten? – ahogy szokták mondani. Erre válaszol az 4-5. v.: „De mindazáltal Dávidért adott néki az Úr az ő Istene szövétneket Jeruzsálemben: felmagasztalván az ő fiát ő utána és Jeruzsálemet megerősítvén; Mert Dávid azt cselekedte, ami kedves volt az Úr szemei előtt, és el nem távozott azoktól, amelyeket parancsolt néki az ő életének minden idejében, kivéve a Hitteus Uriás dolgát.”

A válasz itt van az Igében. Jóllehet az ítélet ki lett mondva már Júdára is, „mindazonáltal Dávidért”, az Úr meghagyott egy szövétneket Jeruzsálemben, felmagasztalva az ő fiát utána, és az ő királyságát megerősítette. Azért uralkodhat Abija, mert volt egy Dávid, aki kedves dolgot cselekedett az Úr szemei előtt és nem távozott el azoktól, amelyeket az Úr parancsolt néki az ő életének minden idejében, kivéve az Uriás dolgát.

A kijelentést kétféleképpen értelmezhetjük: (1) azért uralkodhat Abija, mert Dávid hűséges volt az Úrhoz – ahogyan az 5. igevers mondja, vagy (2) azért uralkodhat Abija, mert az Úr hűséges ígéretéhez, amit Dávidnak kijelentett, ahogyan erről a 2Sám 7:12-16. 1Kir 11:13.32. 34. beszél. Mindkét megállapítás igaz, de különösen a második. Ezzel kapcsolatosan, a 2Kir 8:19-ben ezt olvashatjuk: „De az Úr mégsem akarta elveszteni Júdát Dávidért, az ő szolgájáért; amint megígérte volt néki, hogy szövétneket ad néki és az ő fiainak mindörökké.”

Nem az a lényeg főképp, amit Dávid cselekedett, hanem az, amit Isten cselekedett: kiválasztotta Dávidot, és ígéretet adott neki, és emiatt nem szűnik meg Júda és Jeruzsálem. Istennek minden ígérete feltételes: az Ábrahámnak adott ígéret is, az Izráelnek adott ígéretek is, a Mózesnek adott ígéretek is, és a Dávidnak adott ígéretek is. Mivel Dávid hűséges maradt az Úrhoz, ezért Isten nem feledkezett meg az ő házáról, hanem felmagasztalta az ő fiát ő utána.

Dávid háza és a Dávid királysága nagyon szilárd talajon áll: Isten ígéretén nyugszik. Nem úgy, mint a Jeroboámé, amely hamarosan véget ér. Jeroboám bűnbe ejtette az Izráelt és elfordult az Úrtól, és emiatt az ország népe is nemsokára fogságba fog menni. Pedig ha Jeroboám az Úrnak szolgált volna, mint Dávid, reá is érvényesek lettek volna Isten ígéretei. Isten ígéretei igazak és ámenek. Isten megbünteti az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyedíziglen, de irgalmasságot cselekszik ezeríziglen azokkal, akik Őt félik és az Ő parancsolatait megtartják. (2Móz 20:5-6)

Mi már nem Dávid miatt, hanem a Dávid Fia miatt lehetünk szövetségben az Úrral, Akinek engedelmessége tökéletes volt (Róm 5:18-19). Az Úr Jézus nevében járulhatunk bizalommal a kegyelem királyi székéhez (Zsid 4:16). Jézus érdeméért reménykedhetünk abban a kegyelemben, amelyet ő hoz, amikor értünk visszajön.

Ne a magad, vagy mások véleményéhez szabd önmagad, hanem ahhoz, amit Isten kijelentett az Ő igéjében!