2015. augusztus 29., szombat

Isten vezetése és a döntéseink - 2008. és 2015.

Isten vezetése és a döntéseink
(Megjelent 2008. februárjában a „Mustármag” ifjúsági folyóiratban – 3. old.)

A hetvenes évek legelején szólított meg az Úr először. Akkor hoztam meg életem legnagyobb döntését. Azóta, ahogy erősödött bennem a vágy, hogy az Úrnak szolgáljak, egyre több fontos döntést kellett meghoznom. Ezekben a döntésekben olyan elvek vezéreltek, amelyek a meghatározták szolgálatom különböző területeit. Ezeket az elveket próbálom itt összefoglalni röviden.
Szolgálatkészség
A helyes döntésekhez Isten vezetésére van szükség. Az Úr azokat vezeti, akik készek neki szolgálni. Késznek kell lenned arra, hogy Isten határozza meg szolgálatot helyét és mibenlétét. Ez minden hívő emberre vonatkozik, nemcsak a lelkipásztorokra. Ez a készség felkészít az engedelmességre, így Isten bármikor, bárhova elküldhet és bármivel megbízhat.
Valaki egyszer azt mondta, hogy háromféle embertípus van: a mozdíthatatlanok, a mozdíthatók és azok, akik mozgósítják őket. Mozdíthatatlanok csak lelki szempontból kell lennünk. Mozdíthatók mindig vagyunk, mert másképp Isten bármikor rácáfolhat egy olyan véleményre, hogy „nem vagyok kimozdítható”. Mindenki kimozdítható, csak vannak, akik ezt nem akarják megérteni! Az emberek mozgósítása bennem inkább csak egy vágy volt: bárcsak mozgósítani tudnám a gyülekezetet (és a gyülekezeteket) Isten országáért!
Már régebben megértettem, hogy senki sem vezethet tovább másokat, mint ameddig ő maga eljutott. A „jó pásztor” a juhai előtt megy, azok pedig követik (Jn 10:4). Még az sem elég, ha ismered az utat, de nem jársz rajta: így nem tud követni senki, és mozgósítani sem tudsz senkit. Vagyis, példával kell elől járni, főképp a szolgálatban! Késznek kell lenni a szolgálatra minden időben és minden szempontból.
Kezdeményezés
A szolgálatkészséget általában a kezdeményezés készsége is jellemzi. A kezdeményezés csak Istenben bízva, Tőle függve, akaratát keresve, neki engedelmeskedve járhat sikerrel. Ez korlátozza a kezdeményezések lehetőségeit, de eredményessé teszi azokat. Amikor Marosvásárhelyre költöztünk 1999-ben, akkor azt mondtam az Úrnak, hogy kész vagyok minden ajtón bemenni, amit Ő nyit meg számomra. Ebből az lett, hogy „Nagy és sokat ígérő kapu nyílt ott előttem” (1Kor 16:9). Annyi lehetőség nyílott, hogy alig győztük kezdeményezéssel...
Egy lelki döntés meghozatalára nem kényszeríthet senki. A kezdeményezés a te hatáskörödbe tartozik. De van, amikor egy kezdeményezés mégsem egészen a logika eredménye: a Szentlélek késztetésére el kell vállalni olyan feladatot is, amit egyáltalán nem kívántál magadnak! Ilyenkor tenned kell, készséggel és örömmel, akkor is, ha nincs kedved hozzá! Azért teszed azt, mert megértetted, hogy Isten azt kéri tőled! Persze, fordítva is történhet: helyben maradsz, még akkor is, ha nagyon mehetnéked van. Miért? Mert Isten azt kéri tőled.
Kritikus pillanat, amikor megérted Isten akaratát, és döntened kell: vállalod, vagy nem vállalod. Ez úgy van, hogy egy darabig igyekszel elkerülni, kibúvókat, kifogásokat keresel és találsz: Mózes, Gedeon és Jeremiás is így tettek. Jónáshoz hasonlóan örömest elmenekülnél! Egyszeriből élesen látod alkalmatlanságodat és hiányosságaidat... Végül azonban mégiscsak ki kell mondanod, hogy „igen” vagy „nem”. Aki egy kicsit is ismeri az Urat, az tudja, hogy nem tanácsos nemet mondani!
Összességében látni a dolgokat
Számomra a döntés az könnyíti meg, hogy összefüggésbe állítom a sajátos feladatot. Az Úr ügyét mindig annak teljességében kell mérlegelni. Isten szolgálatában nincs helye a különcködésnek, önzésnek és túlzott lokál-patriotizmusnak! Közösségben kell gondolkozni, globálisan, teljes egészében látni az evangélium ügyét! Nem elég azt mondani, hogy „csak az én időmben legyen békesség és hűség” (2Kir 20:19). Nem jelent előrelépést, ha egy körzet szépen felvirágzik szolgálatod alatt, de „utánad az özönvíz”. Neked is kell, hogy fájjon, ha egy másik gyülekezet tagjai szenvednek! Pál apostol említi az ő naponkénti zaklattatását és az összes gyülekezetek gondját (2Kor 11:28). Vagyis, miközben a saját gyülekezeted és kezdeményezéseid előmenetelén fáradozol, szíveden kell hordoznod a többi gyülekezetek és vidékek szükségeit is. Ezeket nem lehet és nem szabad elválasztani egymástól. Aki csak magára gondol, az rövidlátó és önző.
Az új gyülekezetek nevelése és fejlődése bizonyára terhet jelent, mégis sajnálom, amikor ettől a tehertől némelyek szabadulni szeretnének. Azért, mert ha összességében nézzük a dolgokat, akkor az igazság az, hogy a misszióparancsot azok teljesítik, akik ezt a terhet fel merik vállalni. Hála legyen az Úrnak azokért, akik mernek hitbéli döntéseket hozni! Imádkozunk, hogy az aratás Ura küldjön munkásokat az ő aratásába!
Legutóbbi döntésünk, a perecseni (krasznai!) lelkipásztori meghívás elfogadása, abból a vágyból és elhatározásból fakad, hogy az Úrnak kívánunk szolgálni, azon a helyen, amit Ő határoz meg számunkra. A költözés vállalása egy nehéz kezdeményezés... De félretettük személyes kötődéseinket, és új szolgálati helyre költözünk, mivel megértettük, hogy Isten ügye ezt így kívánja meg.
Borzási István