Lelki hanyatlás - Bír 2:1-15a

Lelki hanyatlás

Bír 2:1-15a

<  Józsué után egy új nemzedék támadt, akik nem élték át Isten csodáit a pusztai vándorlás alatt: nem mentek át a Veres-tengeren, nem vándoroltak a felhő alatt, nem ittak a kősziklából fakadó vízből, nem ettek a mannából… Ők voltak a „második nemzedék”.

v  A „második nemzedék” szindróma általános jelenség ma is gyülekezeteinkben: főképp azokra vonatkozik, akik nem éltek át ébredést, és nem tudhatják, milyen az, amikor Isten kiárasztja az Ő Lelkét a gyülekezetre.

<  Izráelben elindult egy lelki hanyatlás, amely nem a megszentelődés fele mutatott, nem egyre közelebb vitte őket Istenhez, hanem egyre távolabb. A lelki hanyatlás útja ez. Hanyatlás az, amikor nem fölfelé ível a lelki életünk, nem szárnyalunk, hanem egyre lankadunk, fogyunk. Nem olyan repülésünk van, mint a sasnak, hanem mint a libáknak: nagyobb a gágogásuk, mint a repülésük.

v  Amit a rész végén olvashatunk, azt Isten előre megmondta, hogy így fog történni: „⁵⁵ Ha pedig nem űzhetik ki annak a földnek lakosait a ti színetek elől, akkor, akiket meghagytok közülük, szálkákká lesznek a ti szemeitekben, és tövisekké a ti oldalaitokban, és ellenségeitek lesznek néktek a földön, a melyen lakoztok. ⁵⁶ És akkor, amiképpen gondoltam, hogy cselekszem azokkal, úgy cselekszem majd veletek.” – 4Móz 33,55-56.

<  Négy komoly tanulságra szeretnék rámutatni, ami a lelki hanyatlást mutatja, melyek ennek jelei:

v  (1) megváltozik a világgal való viszonyulás,

v  (2) elmarad az áldás,

v  (3) megmutatkozik az irányvonalban, amelyet követünk, és

v  (4) a megtérések milyensége sem olyan, mint régen.

I. Megmutatkozik a világgal (az ellenséggel) való kapcsolatban

<  A lelki hanyatlás első jele az, hogy megváltozik a világhoz való viszonyulásunk.

<  Izráel esetében ez abban mutatkozott meg, hogy egy másféle kapcsolat alakult ki a környező népekkel és azok szokásaival. Kezdték átvenni a kánaániak szokásait, elkezdték imádni azok isteneit.

v  Hasonló veszély áll fenn ma is: hanyatlás idején nem tudunk hatni a környező világra, hanem a világ kezd el hatást gyakorolni a gyülekezetre.

<  Milyen hatásról van szó? Például, a beszéd, a szórakozás, az öltözködés, a zene, a gondolkozás terén.

<  Pedig a világgal való barátság ellenségeskedés az Istennel! (Jak 4) „Ti vagytok a világ világossága!” „Ti vagytok a föld sója!” „Kihívtalak titeket e világból!”

<  Milyennek kell lennie, és milyennek nem kell lennie?

v  A világ az a szféra, ahol a Sátán uralkodik. „Ne szeressétek a világot!”

v  A világban vagyunk, de nem lehetünk olyanok, mint a világ. Lásd: Dánielt és a három barátját. Ments meg, Uram, a világgal való barátságtól, és a világi barátoktól!

II. Megmutatkozik az áldás (és engedelmesség) hiányában

<  Bálványimádásuk miatt elmaradt az áldás. Ellenségeiket nem tudták többé kiűzni, legyőzni. Ellenségeik tövisként szúrták az oldalukat.

v  Az áldás az, ami nem a mi erőnktől, tehetségünktől függ, hanem amit Isten ad. Van, amikor őrzik a várost, de az Úr nem őrzi, építik a házat, de az Úr nem építi azt, és nincs rajta áldás!

v  Van-e áldás azon, amit teszünk? Vagy nagyon izomszagú erőlködés csupán. Izráel nem tapasztalhatta meg többé Isten áldását, amit addig élveztek.

<  Az Isten áldása a Neki való engedelmességtől függ. Még a szövetséghez tartozó áldások is attól függtek, hogy engedelmesek maradnak-e Isten Igéjéhez. A kegyelem ingyenes, de feltételes.

v  Az áldás feltétele az, hogy Isten legyen az első helyen. „Keressétek először…” (Mt 6:33) Lásd: Aggeus 1. és 2. része. Engedelmeskedj az Istennek, hogy megáldhasson!

III. Megmutatkozik az irányvonalban, amelyet követünk

<  Az irányvonal már korábban elhajlott és eltávolodott az Úrtól. Most learatják annak következményeit.

v  Nem arról van szó, hogy elbuktál egyszer-kétszer – hanem arról, hogy milyen irányba halad az életed. Ha elestünk is, felállunk. Nem vagyunk a meghátrálás emberei!

<  Izráel népe magukévá tette azt az életstílust, ami eddig nem jellemezte őket, hanem csak a körülöttük lévő népeket. Most már nincs különbség: abba az irányba haladnak. Ugyanolyanok lesznek, mint ők.

v  De akkor azok sorsára fognak jutni! Aki a kánaániták gyakorlatát követi, a kánaániták sorsára jut.

<  Nagy lelki hanyatlás állott be Izráel életében, Józsué után.

v  A hanyatlás természetéhez tartozik, hogy nem egyszerre következik be: fokozatos dolog ez. A szívben kezdődik, és csak azután látszik meg az életben.

<  ¹¹ És gonoszul cselekedtek az Izráel fiai az Úrnak szemei előtt, mert a Baáloknak szolgáltak. ¹² És elhagyták az Urat, atyáik Istenét, aki kihozta őket Egyiptom földéből…” Kezdetben, csak úgy néha-néha fordultak az idegen istenhez segítségért. Szolgáltak az Úrnak „is”. Aztán elhagyták az Urat és nem szolgáltak Neki – ahogyan később a 10. részben olvassuk.

IV. Megmutatkozik a megtérés milyenségében

<  A megtérés az értelem-érzelem-akarat megváltozása. Az akarat változása a legnehezebb.

<  Vannak részegesek, akik elítélik részegségüket. De ez nem elég a változásra. Van, aki hisz, de nem tér meg. Márpedig a hitet a megtérés igazolja, a megváltozott élet a hit pecsétje.

<   Három fontos szó van az Újszövetségben, amellyel a megtérést jelöli az Ige.

v  A három szó közül a „metamelomai” a megtérés emotív, érzelmi részét emeli ki. Ez a megtéréssel együtt járó bűnbánat, lelkiismeret furdalás. (Mt 21:29-32) De lehet valakinek bűnbánata, és fordulatot hozó megtérése még sincs! (Mt 27:3. 5.)

v  A második szó az értelmi síkon történő változást jelzi, és a leggyakrabban fordul elő, a „metanoeó”, vagy főnévként a „metanoia”. Ez minden alkalommal az irány megváltozására, egy megváltozott életre utal. Lásd: a szőlőbe küldött második fiút, aki „meggondolta magát”, vagyis megtért (Mt 21:29). „Változzatok el, a ti elméteknek megújulása által.” (Róm 12:2). Ninive. De sajnos, hogy vannak emberek, akiknek gondolkozásuk megváltozik, de cselekedetük nem. Keresztelő János az ilyeneknek azt mondaná: „teremjetek előbb megtéréshez illő gyümölcsöket!”

v  A harmadik szó a viselkedés, az akarat megváltozását jelenti, az „episztréfomái”. Nemcsak sír, nemcsak értelmével fogja fel a dolgokat, hanem akarja is a változást. Látható, hogy a lelki dolgok felé érzékeny lesz, hallgat Isten Igéjére, szolgálni szeretne az Istennek.

<  Lelki hanyatlás idején a megtérés csak múló szalmalángszerű fellángolás lesz. Sírnak egyet, bőgnek egyet – de nem változik semmi!

<  Az nem baj, ha sírtak. Az jó. De ennyi nem elég! Nem elég egyet érteni Istennel, akarni is kell a változást! Le kell számolni Baállal és Astaróttal.

v  Ha valaki elvesztette étvágyát a hús és kemény eledel iránt, és csak desszertet, édességet, süteményt szeretne enni, akkor azzal baj van: az beteg. A beteg ember nem tudja felvenni a harcot ellenségeivel szemben. Túlélésre rendezkedik be. Márpedig, a harc életre és halálra megy! Ez nem játék! Az igazi megtérés hiánya miatt szenved az egész közösség, mert az mindenkinek kárt okoz. Ha egy tag beteg, akkor beteg az egész test. Szenvedsz te is: meghidegülsz az imaéletben, elmegy a kedved a szolgálattól, alig várod, hogy vége legyen az istentiszteletnek…

<  Az igazi megtérés a gondolkozás megváltozása, örök életre szól, és különbözik az egyszerű bánattól...

v  Az érzelmek, a sajnálat nem elég. Azért nem, mert van, akinek a gondolkozása annyira meghasonlott az életével, hogy kettős életet él: egy elméletit és egy gyakorlatit.

v  Nem elég a gondolatod helyes legyen: annak helyre kell hoznia az életedet: érzelmeket és akaratot kell társítani mellé!