2008. december 24., szerda

Az üdvözítő kegyelem - Tit 2:11-14

Pál apostol karácsony üzenetéről beszél, amikor a Tituszhoz írt levelet, Krétába küldi. A karácsonyi üzenet abban van, hogy megjelent az üdvözítő kegyelem minden embernek. Ez arra tanít bennünket, hogy tagadjuk meg a hitetlenséget és a világi kívánságokat, éljünk Istenhez méltó életet: mértékletes igaz és szent életet, várva a boldog reménységet, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését. Lényegében tehát azt mondja, hogy a kegyelem, amelyről beszélünk múlt, jelen és jövő időben tárul elénk: van üzenete a múltban, van üzenete a jelenben és van üzenete a jövőben.

I.
Mit mond a múltban? Azt mondja, hogy megjelent. Miért jelent meg? Mert nekünk erre volt szükségünk. Nincs egy igaz ember sem, minden ember Édenen kívül született, Isten társaságától távol való volt bűnben, bűnös természetet örökölt és kegyelemre volt szüksége. Mert a bűn zsoldja a halál tehát a bűnének büntetését kellett volna elszenvednie, vagyis a kárhozatot.
Ez minden embernek az osztályrésze. Nincsen csak egy igaz ember is, a teljes romlottságot örököltük, megromlott az egész emberiség, a bűnbeesés után megváltásra volt szüksége az embernek. Önmagát nem tudta megváltani, helyre hozni, megszabadítani: kellett egy Szabadító.
Jézus Krisztus éppen ezért jött, hogy megváltsa a világot: Született néktek ma a Megváltó a Megtartó, az Üdvözítő, aki megszabadít a bűntől: Nevezd annak nevét Jézusnak, mert ő szabadítja meg az ő népét annak bűneiből.
Megjelent az üdvözítő kegyelem amint azt János apostol is mondja, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jelent meg. Azért említi az igazságot, mert az lett volna a mi osztályrészünk. Igazságot kellett volna szolgáltasson Isten a mi számunkra de nem igazságot kaptunk hanem kegyelmet. Az igazságot Jézus Krisztus szenvedte el a kereszten, azt érdemeltük volna mi.
Talán olvastátok vagy hallottátok már azt a történetet, amely arról szól, hogy egy ember kártyázás közben felindultságában, lelőtte a társát. Emiatt halálra ítélték. A rokonai közbenjártak a kormányzónál, és büntetlen előéletére hivatkozva kegyelmet kértek számára. A kormányzó végül megkegyelmezett, de személyesen kívánta átadni a kegyelemlevelet... Elment a börtönbe, de ott az elítélt azt gondolta, hogy a pap jön, és nem akart vele szóba állni! Hiába kérlelte a kormányzó, uram, hallgasson meg, az elítélt kijelentette, hogy nem akar vele szóba állni, menjen ki onnan. Amikor elment, a börtönőr megkérdezte az elítéltet, hogy tudja-e ki volt a látogató? Maga a kormányzó jött, és a kegyelmet hozta! Jaja, hívják vissza hamar! – Nem hívják vissza. Elment. Ez az ember akkor azt kérte, hogy hirdessék ki az egész tartományban, hogy ő nem azért fog meghalni, mert megölt egy embert, hanem azért, mert nem fogadta el a kegyelmet.
A kegyelem megjelent minden embernek. Erről Pál apostol azt mondja az 1Kor 15-ben: „Legutószor pedig mindenek között, mint egy idétlennek, nékem is megjelent, mert én vagyok a legkisebb az apostolok között, aki nem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem, mert háborgattam az Istennek anyaszentegyházát. De Isten kegyelme által vagyok, ami vagyok; és az Ő hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló; sőt többet munkálkodtam, mint azok mindnyájan, de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme.” Ha nem fogadta volna el, hiábavaló lett volna számára a kegyelem, mint a kormányzó zsebében a kegyelem levél!
A kegyelmet csak elfogadni vagy elutasítani lehet, harmadik megoldás nincs, közömbös nem lehet irányában senki. Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme Jézus Krisztusban minden embernek.
Miközben hirdetjük, hogy minden ember vétkezett és szűkölködik Isten dicsősége nélkül, - miközben kijelentjük és megállapítjuk, hogy kárhozatra méltó bűnösök vagyunk, és nincs kivétel, jó tetteinkkel, jó cselekedeteinkkel nem nyerhetünk üdvösséget, nincs olyan jó ember, aki kiérdemelné az üdvösséget, - ezzel egy időben hirdetjük azt is, hogy Isten kegyelmet kínál minden embernek. Azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön. Jézus Krisztus minden emberért meghalt.
„Úgy szerette Isten ezt a világot!...” „Jézus Krisztus engesztelő áldozat a mi bűneinkért, de nem csak a mi bűneinkért, hanem az egész világért is.” „Megjelent minden embernek!” - férfinak és nőnek, magyarnak, románnak, cigánynak minden nemzetiségűnek. A Jelenések könyvében olvasunk arról, hogy minden nyelvből, ágazatból lesznek majd emberek, Isten országában, mert megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek.
Mégsem fog minden ember üdvözülni. Miért nem? Mert ez a kegyelem nincs automatikusan alkalmazva, minden ember számára. Nincs feloldozás a bűn alól, nincs bocsánat és megigazulás csak annak, aki annak, aki magáévá teszi, aki elfogadja.
De éppen ezt mondja János apostol, hogy Jézus Krisztus amikor a földre jött, az övéi közé jött, a saját világában jött, de azok nem fogadták be őt. Azonban ha valakik befogadják őt, azt a hatalmat, azt a kiváltságot adja nekik, hogy Isten gyermekévé legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek. Mert az ő nevében hinni annyi, mint befogadni, elfogadni. Ez a hit.
Spurgeon úgy magyarázta ezt egyszer meg, hogy felajánlotta az óráját és azt mondta azé lesz, aki kijön érte és elveszi. De nem hitték el neki! Majd hátulról kijött egy kisfiú és elvette az órát. Hát neki adta? - csodálkoztak a többiek. Igen. Nektek is felkínáltam, de ti nem hittétek, nem fogadtátok el. Mert hinni annyi, mint elfogadni. Elfogadni - vagyis hinni.
Nehogy azt gondoljátok, hogy az Ószövetség valami egyebet tanít. Az Ószövetség is azt tanítja, hogy az üdvösség kegyelemből van. Lehet, hogy most arra gondoltok, hogy Ábrahám istenfélő ember volt. Igen, de nem azért igazult meg. Isten kegyelemből hívta őt el, ő pedig hitből fogadta el ezt az elhívást. Hitt Ábrahám az Istennek és tulajdoníttatott neki igazságul.
Vagy Nóé, igaz istenfélő ember volt a saját nemzettségében az Urat szerette, hát biztos ezért szabadult meg, nem veszett el az özönvíz alkalmával. Nem! Nóé azért szabadult meg, mert kegyelmet talált az Istennél (1Móz 6:8). Kegyelmet talált az Istennél, megjelent a kegyelem számára és nem volt hiábavaló. Megszabadult a veszedelemből, a kárhozatból, a halálból.
Ez a kegyelem van felkínálva itt Szilágyperecsenben is, minden embernek! Jézus Krisztus áldozata rátok is érvényes! Isten kész megkegyelmezni minden bűnösnek. A bűn zsoldja a halál, lényegében Isten szemszögéből minden ember a halálban van, halott. Mi emberek különbséget teszünk kicsi és nagy bűnös között, de ha az Úr oldaláról nézzük a dolgokat nincs különbség, nincs kicsit halott és nagyon halott ember! Minden ember halott, minden ember vétkezett, és a bűn következménye halál és kárhozat. Nincs különbség.
Mi különbséget teszünk jó és jobb ember között, de ez olyan, mint az, aki tud ugrani 1 métert és van aki 3 métert ugrik de egyik sem tudja átugrani a Krasznát... Különbség van emberek között, hogy mennyit tud ugrani egyik vagy másik, de egyik sem tud akkorát ugrani, hogy megmenthetné magát. Kegyelemre van szüksége tehát. Aki ezt elfogadja magáévá tette, részesült benne, nem lett hiábavalóvá a kegyelem számára.
Mi következik ezután? Élhet ahogy akar? Hogy gondoljátok, amikor a tékozló fiú haza jött és az atyja megbocsátott neki, ő úgy élt tovább, mint addig? Nem. Nem is úgy jött haza, hanem azt mondta: vétkeztem, és nem vagyok méltó. Az a tény, hogy őt fiává fogadta újra az apa az már kegyelem, nem érdem szerint történt. Ő maga mondja, hogy nem volt méltó reá, de kegyelmet kapott és részesült belőle, levették a rongyos ruháját, új sarut a lábára, gyűrűt a kezére oda ültették az asztalhoz. Minden alkalommal mikor ő az asztalnál evett tudta, hogy ő erre nem méltó, kegyelemből történik minden.
Ez a tudat egy olyan magaviseletet követelt tőle, amely méltóvá tette arra, hogy az apja fia legyen. Nem azért lett újra fiú, mert kiérdemelte. Nem a feltétele volt a fiúságnak, hanem a következménye. A kegyelmet nem lehet kiérdemelni, de a kegyelemnek vannak következményei.

II.
Ez immár az üdvözítő kegyelem jelene. A múltban az történt, hogy megjelent Isten üdvözítő kegyelme és ha elfogadtad, ez most arra tanít téged, e jelen való világban, most, hogy tagadd meg a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül élj! Ha pedig nem így élsz, akkor hiábavaló a kegyelem számodra, nem tanított meg semmire. Akkor nem is kaptál kegyelmet. Mert a tékozló fiú úgy jött haza, hogy „vétkeztem, és nem érdemlem a kegyelmet”, és kész, hanem ő úgy jött haza, és ezért fogadta őt vissza az atyja, mint aki levetette a régit és most újat kezd. Attól kezdve más életet folytatott. Mértékletesen, igazán és szentül él ezentúl.
Vannak emberek, akik úgy gondolják, hogy az ember nem kell megváltozzon, mert a hit által van az üdvösség. Tehát azt mondják, „higgy az Úr Jézus Krisztusban és üdvözülsz”. Ha ezt hiszed, minden rendben van, élheted a bűnös életed tovább... És megnyugtatnak, elaltatnak, hogy nyugodtan élhetsz, ahogy akarsz, mert a hited által üdvözülni fogsz. Micsoda tévedés!
Jakab apostol azt mondja, hogy ha valaki azt mondja, hogy hite van, de cselekedetei nincsenek, az a hit nem tarthatja meg? A hit cselekedetek nélkül halott önmagában. Nem minden hit üdvözít. Sokféle hamis hit van, de csak egy igazi üdvözítő hit van a Jézus Krisztusban vetett hit, amelynek cselekedetei is vannak.
Azok, akik azt mondják: „higgy!” – és nem kell megváltozzon az életed, azok egy hamis hitet prédikálnak, amely csak elméleti, esetleg érzelmi, de az akaratot semmiképpen sem hatotta át. Erről mondja Jakab, hogy ez a hit halott.
Karácsonykor az angyal azt mondta, mikor Jézus megszületett: „Született néktek ma a Megtartó, aki Úr Krisztus a Dávid városában”. A prófécia azt jövendölte róla, hogy az uralom az ő vállán lesz, Ő uralkodni fog. Jézus Királynak született. Ő a Királyok Királya, az Uraknak Ura. Amikor Pilátus megkérdezi tőle király vagy-e te csakugyan? - nem tagadta. Igen, mert ő az Úr, és uralkodni akar a te életedben is.
A kegyelem éppen arra tanít, hogy vessük le a régit és kezdjünk új életet.
Aki kegyelmet nyert, az más életet folytat azután. Nem minden tehát, aki azt mondja: „Uram, Uram!”, megy be a mennyeknek országában, hanem aki cselekszi a mennyei Atya akaratát.
Akit a kegyelem megtanított arra, hogy szentül éljen, talán azt fogják mondani róla, hogy elment az esze, nem normális... Használd ki az életet... Nem látod, hányan élvezik az életet?! Mi lett veled? Még fiatal vagy, ráérsz az ilyesmivel... Igen ám, de a válasz erre az, hogy a hívő ember, aki kegyelmet nyert, az más szemszögből látja már a világot. Megváltozott a világszemlélete, az elméjének megújulása által. A megtérés, a „metanoia” a görög szó éppen azt jelenti „a gondolkodás megváltozása”. A kegyelmet nyert ember más értelemre tért, mint amikor a tékozló fiú, amikor magában szállt. Az addigi gondolkodását elvetve azt mondta: felkelek és elmegyek az én Atyámhoz. Mint amikor Zákeus megtért, és a harácsolás, a gazdagság halmozása, a csalás, a hazugság, a patvarkodás helyett azt mondta: vagyonomnak felét a szegényemnek adom, és akitől valamit erőszakkal elvettem, négyszeresen visszaadom. Lehet, hogy a jerikóbeliek azt mondták, hogy Zákeus megbolondult, de Jézus azt mondta: azon a napon lett üdvössége annak a háznak. Ez a megtérés: a megváltozás. Meglehet, hogy azt mondják reád, hogy elment az eszed - de van üdvösséged. Kegyelmet nyertél. És ez a kegyelem megtanított téged arra, hogy mértékletesen, igazán és szentül élj e jelen való világban. Nem elég tehát egy külső ceremóniának eleget tenni, eljárni az istentiszteletre, igét olvasni, énekelni, imádkozni, talán bizonyságot is tenni, konfirmálni... Nem elég. Meg kell térni!
Az elég csupán, amikor nem külső hatásként jönnek reánk Isten követelményei, hanem a szívünkbe írt törvény lesz, belülről indul el. Jeremiás amikor beszél az új szövetségről 31:31-ben, azt mondja: „Íme, eljönnek a napok, azt mondja az Úr, és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával. Ez lesz a szövetség, amelyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejükben helyezem, és az ő szívükben írom be, és Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek. És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem.”
Hadd próbáljam ezt szemléltetni: - az itt levő fenyőfára rá aggathatunk diókat meg szaloncukrokat, attól nem lesz sem diófa, sem cukor-fa... Csak fenyőfa marad! Öntözhetjük, kapálhatjuk, még meg is metszhetjük, vagy mellé állhatunk és prédikálhatunk neki naphosszat, attól nem megváltozni a természete. Pál apostol beszél erről a Romai levélben, amikor azt mondja, hogy beoltattunk a szelíd olajfába, és Isteni természet részesévé lettünk. Beszél erről az Úr Jézus, amikor azt mondja Nikodémusnak: „szükség néktek újonnan születnetek”, és azt is mondja, hogy „jó fa nem teremhet rossz gyümölcsöt, sem romlott fa jó gyümölcsöt”: gyümölcseikről ismeritek meg őket. „Ha valaki Krisztusban van, - vagyis kegyelmet nyert, megtért, újjászületett -, új teremtés az: a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden.”
A kertben levő diófának nem kell prédikálni ahhoz, hogy diót teremjen, nem is kell rá aggatni a diókat, magától termi meg minden évben, és ha levágták az ágat, újra kinő és újra csak diót fog teremni, mert ez a természet benne van. Azt kérdezi a próféta egy alkalommal: - „Megváltoztathatja-e a foltjait a párduc, vagy a bőrét a szerecsen?” - ha mosakodik is száz évet, akkor is fekete marad és a párduc is foltos marad, azért mert ez a természetében van.
Most vissza térve az igéhez: - „Mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelen való világban”: azért van ez parancsolva azoknak, akik kegyelmet nyertek, mert azok megtehetik, mert ők isteni természet részesévé lettek, mert őket maga Krisztus tanítja meg arra, hogyan éljenek szent életet, mert bennük már Krisztus él, élnek többé nem ők hanem él bennük a Krisztus, új emberekké lettek. Kegyelmet nyertek. Amikor Isten rájuk néz, nem őket látja már, hanem Krisztust látja bennük, mert Krisztus meghalt az ő bűneikért. Ez vagyok én: egy kegyelmet nyert bűnös, akit Isten fiává fogadott.
A zsidókhoz írt levélben azt mondja az ige, hogy nem szégyelli őket testvéreinek nevezni. Jézus Krisztus testvérei lettünk! Isten családjának lettünk a tagjai, megkegyelmezettek lettünk! Ebben a családban nem élhetünk akárhogy, csak mértékletesen, igazán és szentül, e jelen való világban. Mi nem is vagyunk már e világból valók, mert számunkra meghalt a világ, és mi is meghaltunk a világ számára. Kihívott bennünket a világból. Attól kezdve, hogy kegyelmet nyertünk, Istennek élünk, hozzá tarozunk. Nincs itt maradandó városunk, mert a mi országunk a mennyekben van, ahonnan Jézus Krisztust, a Megtartót is várjuk.

III.
Ez az üdvözítő kegyelem jövője: várván a boldog reménységet, a megtartó Jézus Krisztus visszajövetelét.
Akik kegyelemben részesültünk, élő reménységben élünk. Tudjuk azt, hogy nem ennyiből áll, ami látható, hanem van egy láthatatlan világ, és mi nem arra nézünk, ami látható hanem, ami láthatatlan, amely örökkévaló. Hitben járunk és nem látásban, és várjuk a mi Megváltónkat vissza, mert vissza fog jönni. Egy nap, majd ha visszajön, halleluja, mily jó lesz ott nála fönn!
Mi várjuk ama boldog reménységet - ezt is a kegyelem tette. A múltban történt, amit elfogadtunk, a jelenben megtanít szentül élni, a jövőre pedig várjuk vissza. Várjuk ama boldog reménységet, a mi Urunk és Megtartónk dicsősége megjelenését. Advent nem csak Karácsonyig tart, hanem amíg az Úr visszajön. Jövel, Uram Jézus! Ámen.