Az Istennel való közösség jelei - 1Jn 1:5-2:1
Az
Istennel való közösség jelei
1Jn 1:5-2:1
5 És ez az az üzenet,
amelyet tőle hallottunk és hirdetünk néktek, hogy az Isten világosság és
nincsen ő benne semmi sötétség. 6
Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele,
és sötétségben járunk; hazudunk és nem az igazságot cselekedjük. 7 Ha pedig a világosságban járunk,
amint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus
Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.
3Ha azt mondjuk, hogy
nincsen bűn mi bennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mi bennünk. 9
Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és
megtisztítson minket minden hamisságtól.
10 Ha azt mondjuk, hogy nem
vétkeztünk, hazuggá tesszük őt, és az ő Igéje nincsen mi bennünk. 2:1
Én fiacskáim, ezeket azért írom néktek, hogy ne vétkezzetek. És ha valaki
vétkezik, van Szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus.
n
János
apostol, aki egy volt a 12 közül, életének vége fele írja ezt a levelet. Talán
még a Jelenések könyve is hamarább íródott, mint ez a levél. A tanítványok
közül már csak ő maradt életben csupán. A hagyomány szerint csak János apostol
halt meg természetes halállal, a többiek mind mártírhalált haltak. János tehát,
így öregen, visszaemlékszik arra, amikor még fiatal volt és az Úr Jézus
követésébe állott. Hallgatta Jézus tanításait, látta Jézus csodáit, ott volt
vele a megdicsőülés hegyén, keblére hajthatta fejét az utolsó vacsorán. Aztán
ott volt, amikor Péterrel együtt megvizsgálták a nyitott sírt, majd találkozott
a feltámadott Úrral, amikor megjelent a 11-nek, és majd, amikor újra megjelent,
mikor Tamás is ott volt. János ott volt a Tibériás tengerénél, és elsőként
ismerte fel az Urat, aki a parton várta őket kész ebéddel. Többször találkozott
tehát az Úrral feltámadása után, és közösségben volt Vele.
n
Az
Úr azt a kegyelmet is megadta neki, hogy meglássa azt a helyet, amelyet Isten
készített az övéinek. János tehát megírhatta nemcsak az evangéliumot, hanem a
Jelenések könyvét is.
n
Ezt
a levelet is azzal kezdi, hogy joga van a tanúskodáshoz, mert ő csak azokat
mondja el, amiket látott, amiket hallott, és amiket a kezeivel megérintett. Az
élet igéjéről beszél, arról az üzenetről, amelyet megtapasztalt. Nem
másodkézből kapott üzenetek ezek, nem kétséges, és bizonytalan állítások,
amelyeket nem lehet elfogadni, elhinni, hanem igaz bizonyságtételek egy
szemtanú és fültanú részéről. Ő úgy beszél, mint akinek joga van a
tanúskodásra. Ugyanúgy, ahogyan az ószövetségi próféták, akik arra hivatkoztak,
amikor az Úr kijelentését továbbadták, hogy részt vettek az Úr tanácsában,
hallották, látták Isten igéjét (lásd: Ézs 1:1. Ám 1:1. Mik 1:1. Hab 1:1).
n
János
apostol, amikor az evangéliumban leírja, hogyan indult el Jézust követni,
elmondja, hogy akkor, amikor az Úrtól azt kérdezték, hogy „Mester, hol lakol?” és Ő azt válaszolta: „Jöjjetek, és lássátok meg”, akkor körülbelül tíz óra volt (Jn
1:39). Sok mindent elfelejtett már, de azt, hogy mikor lett Jézus tanítványa,
azt öregen is óra-pontossággal meg tudta mondani! Azért, mert ez mély nyomot
hagyott az életében, ezt nem lehetett elfelejteni. Ez ugyanígy van velünk is:
ha valaki meghallotta Jézus Krisztus hívását és elindult Őt követni, az
megváltoztatja az életét, az egy életre szóló, felejthetetlen esemény lesz. Ezt
szeretném, ha történne ma este azokkal, akiknek még nem volt ilyen átformáló
találkozásuk Jézussal!
n
Ma
esti fő gondolatunk az, hogy közösségbe,
közösségre vagyunk elhívva. Isten elhívott szent közösségre az Atyával, az Ő Fiával, Jézus
Krisztussal és a Szentlélekkel. Ahogyan közeledünk a Szentháromság Istenhez,
úgy jutunk közelebb egymáshoz is. Ha elindultunk Jézust követni,
ha átéltük az Ő csodáit, megtapasztaltuk az Ő közelségét, az Ő jelenlétébe
kerültünk, bele születtünk az Ő családjába, része lettünk a vele való
közösségnek, az Ő népéhez tartozunk, országának polgárai lettünk - akkor mi is
mondhatjuk, ahogyan János mondja: „közösségünk
van Vele” (6. v.).
n János apostol feltételes módban
mondja ezt: „Ha azt
mondjuk, hogy közösségünk van vele”,
és ezt a feltételes kijelentést megismétli még kétszer: „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn
mi bennünk” (8. v.), és végül „Ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk” (10.
v.). De azt is elmondja, hogy ezek a feltételes kijelentések bizonyos
körülmények között igaz kijelentéseknek bizonyulnak, valósággá válnak.
n
Most csak az első kijelentéssel
foglalkozunk, amely arról szól, hogy közösségre vagyunk elhívva. Először,
figyeljük meg, hogy van valami,
amit tudnunk kell –
(5. v.) – „ez az az üzenet, amelyet tőle
hallottunk és hirdetünk néktek, hogy az Isten világosság és nincsen ő
benne semmi sötétség”. Másodszor, van valami, amit el kell kerülnünk – (6. v.) – „Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és
sötétségben járunk; hazudunk és nem az igazságot cselekedjük.” Harmadszor, van valami,
amit tennünk kell –
(7a. v.) – „Ha pedig a világosságban járunk,
amint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással”, és végül van valami,
amiben részesülünk –
(7b. v.) – „Jézus Krisztusnak, az ő Fiának
vére megtisztít minket minden bűntől.”
n A négy kijelentés közül a második és
a harmadik ugyanazt mondja, csak az egyik negatív megfogalmazásban, a másik
pedig pozitív megfogalmazásban: (1) „ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és
sötétségben járunk; hazudunk és nem az igazságot cselekedjük”, és persze, így
nem lehetünk közösségben sem vele, sem egymással. (2) „Ha pedig a világosságban járunk,
amint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással”, és közösségünk van Vele is.
I. Valami,
amit tudnunk kell – 5. v.
n
Kezdjük
azzal, hogy van valami, amit tudnunk kell – (5. v.), ez pedig „az az üzenet, amelyet tőle hallottunk és hirdetünk
néktek, hogy az Isten világosság és
nincsen ő benne semmi sötétség”. Mindenkinek tudnia kell, hogy Isten a világosságot
képviseli, teljesen elkülönült a sötétségtől. Benne nincs semmi sötétség. Ő a „Világosságok Atyja” (Jak 1:17), és „hozzáférhetetlen világosságban lakozik” (1Tim
6:16).
v
De
mit jelent ez? A világosság és sötétség kifejezéseket nem fizikai értelemben
kell érteni, hanem lelki értelemben. A sötétség a bűn világát jelenti, a gonosz
birodalmát, a világosság pedig Isten tisztaságát és szentségét. Ez tehát két
életstílust, életirányt mutat, kétféle állapotot jelez. Az egyik, a sötétség,
amely a bűnben élők és a gonosz lelkek állapotát írja le, a másik a
világosság, az Istenhez tért és bűntől megtisztult embereket mutatja.
n
„Az Isten világosság és nincsen ő benne semmi sötétség.” E bűnös és sötét világba Jézus
Krisztussal érkezett meg a világosság, mivel Ő maga a Világosság.
v
János ezt mondja: „4 Őbenne volt az élet, és az élet volt az emberek világossága; 5
És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt. 6
Volt egy Istentől küldött ember, kinek neve János. 7 Ez jött
tanúbizonyságul, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen
őáltala. 8 Nem ő volt a világosság, hanem jött, hogy bizonyságot
tegyen a világosságról. 9 Az igazi világosság eljött volt már a
világba, amely megvilágosít minden embert.” (Jn 1:4-9)
v Arról, hogy Jézus hozta el a
világosságot, maga az Úr Jézus is bizonyságot tett. Ezt olvashatjuk Jn
12:_35-36-ban: „35 Monda azért nékik Jézus: Még egy kevés ideig veletek van a világosság.
Járjatok, amíg világosságotok van, hogy sötétség ne lepjen meg titeket: és aki
a sötétségben jár, nem tudja, hová megy. 36 Míg a világosságotok
megvan, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek.”
v Azonban az Úr Jézus hallgatói közül nem mindenki szívlelte meg ezeket a
szavakat, mert Nikodémusnak ezt mondta: „19 Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra
jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az
ő cselekedeteik gonoszak voltak.” (Jn 3:19)
n
Az
Ige tehát testté lett, hogy világosságunk legyen. Ez a világosság teljes
változást hoz annak életében, aki fogadja ezt a világosságot. Sőt, ő maga is
világosság lesz mások számára! És így alkalmas lesz arra, hogy közösségben
legyen Istennel.
v A Hegyi Beszédben az Úr Jézus
kijelentette az övéiről, hogy „14Ti vagytok a világ világossága.
Nem rejtethetik el a hegyen épített város. 15 Gyertyát sem azért
gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék
mindazoknak, akik a házban vannak. 16
Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó
cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5:14-16)
n Az Istennel való közösség, és az
egymással való közösség össze van kapcsolva. Egymással csak úgy lehetünk élő
közösségben, ha előzőleg Istennel már közösségben vagyunk. De hogyan lehetünk
közösségben Istennel? Úgy, ha a világosságban járunk. Ez a feltétele az
Istennel való közösségnek: „6 Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és sötétségben járunk;
hazudunk és nem az igazságot cselekedjük. 7 Ha pedig a
világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van: közösségünk van
egymással, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.”
n
Mivel Isten világosság és nincsen
benne semmi sötétség, ezért az Isten Igéje is világosságot terjeszt. Erre jól
teszitek, ha figyelmeztek, mondja Péter apostol „mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és
hajnalcsillag kél fel szívetekben.” (2Pt 1:19)
II. Valami,
amit elkerülni, és valami, amit tenni kell – 6-7a. v.
n A következőkben viszont János arról
beszél, hogy van valami, amit el kell
kerülnünk, azt, hogy „a sötétségben
járjunk”, és van valami,
amit tennünk kell,
azt, hogy „a világosságban járjunk, amint ő
maga a világosságban van”. Ezekből következik aztán, hogy „közösségünk van egymással”, és persze,
Istennel. Erre a közösségre vagyunk elhívva. Szeretném most ezt az elkerülni
és cselekedni való dolgot egyszerre megvizsgálni.
n
Miközben
Isten végzi az Ő megvilágosító munkáját, ezzel egy időben lelkünk ellensége is
végzi az ő homályosító, sötétítő munkáját. Az ördög sötétségben kíván tartani,
Isten pedig meg akar világosítani.
v Pál apostol ezt mondja 2Kor 43-4-ben:
„3 Ha mégis leplezett a mi evangéliumunk, azoknak leplezett, a kik elvesznek:
4 Akikben e világ istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne
lássák a Krisztus dicsőséges evangéliumának világosságát, aki az Isten képe.”
n Egy másik helyen arról beszél, hogy
lepel borul azok arcára, akik nem fogadják a világosságot (2Kor 3:14-16).
v Idézi ő is Ézs 6-ot, ahol Ézsaiásnak
azt mondja az Úr, hogy „Hallván halljatok és ne értsetek,
s látván lássatok és ne ismerjetek; 10 Kövérítsd meg e nép szívét,
és füleit dugd be, és szemeit kend be: ne lásson szemeivel, ne halljon
füleivel, ne értsen szívével, hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon.” (Ézs 6:9-10) A próféta azt kérdezi, hogy „Meddig lészen az, Uram?”, azt remélve, hogy nem tart örökké.
v
Nem
is tartott: eljött a Világ világossága, Aki megvilágosít minden embert, aki Őt
befogadja. Erről is jövendölt Ézsaiás: „De nem lesz mindig sötét ott, a hol most szorongatás van; először megalázta
Zebulon és Nafthali földjét, de azután megdicsőíti a tenger útját, a Jordán
túlsó partját és a pogányok határát. 2 A nép, amely sötétségben jár
vala, lát nagy világosságot; akik lakoznak a halál árnyékának földében, fény
ragyog fel fölöttük!” (Ézs 9:1-2)
v
Ugyanígy
szólt erről Zakariás pap: „meglátogatott minket a naptámadat
a magasságból, 79 Hogy megjelenjék azoknak, akik a sötétségben és a
halálnak árnyékában ülnek; hogy igazgassa a mi lábainkat a békességnek útjára!” (Lk 1:78-79)
v Simeon is kijelentette: „Látták az én szemeim a te üdvösségedet, 31
amelyet készítettél minden népeknek szeme láttára; 32 világosságul a
pogányok megvilágosítására, és a te népednek, az Izráelnek dicsőségére.” (Lk 2:30-32)
v Maga az Úr Jézus is bizonyságot tett erről: „46 Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon
a sötétségben, a ki én bennem hisz.” (Jn 12:46) és „Én vagyok a világ világossága: a ki engem
követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.”
(Jn 8:12)
n
A
közösség feltétele a világosságban való járás. Ez egész világ a sötétségben
vesztegel (1Jn 5:19). Senki sem járhat a világosságban,
ha még nem hagyta ott a sötétséget! Amikor valaki megvilágosodik, hirtelen
meglátja önmagát, úgy ahogy van, és felragyog számára a kegyelem. Kezdi érteni
Isten igéjét és megvilágosodik számára az üdvösség útja. Ezt a megvilágosodást
nevezi a Szentírás megtérésnek. Olyan ez, mint egy álomból való ébredés.
n
Pál
így írja ezt Timótheusnak, hogy „ha talán adna az ellenszegülőknek
az Isten megtérést az igazság megismerésére, 26 és felocsudnának az
ördög tőréből, foglyokká tétetvén az Úr szolgája által az Isten akaratára.” (2Ti 2:25-26) Ez
a felocsúdás, felébredés – ez a megtérés! A tékozló fiúról is azt olvashatjuk,
hogy „magához tért”, észhez tért, magába szállt, amikor megtért (Lk 15:17). Akkor
kezdett el világosságban járni, amikor elindult hazafelé.
n
De
ha a sötétségben járunk, és mégis azt mondjuk, hogy közösségünk van Vele, akkor
hazudunk – mondja az apostol, nem mondunk igazat, és nem cselekedjük az
igazságot. Ám „ha a világosságban járunk,
mint Ő maga a világosságban van, közösségben vagyunk egymással, és Jézus
Krisztussal, mert Jézus Krisztusnak vére megtisztít minket minden bűntől.”
(7. v.)
v
Az
Úr Jézus vére megtisztít, szabaddá tesz, feloldoz, eltörli a bűnt, megigazít,
és visszaállítja a kapcsolatot Isten és ember között. Így lehetünk közösségben
vele, és bátran mondhatjuk, hogy közösségünk van Istennel.
n
Vizsgáljuk
meg magunkat, hogy csakugyan így van-e ez? Vagyis, a világosságban járunk-e? A
sötétségben, az éjjel idején aludni szoktak. De ugyanígy történik a lelkileg
sötétségben élő emberekkel is: alusznak!
v
Az
alvó ember álmában mindent másképpen
lát, szépnek, gyönyörűnek, különlegesnek, vagy éppen rémségesnek,
miközben nem is tudja, hogy álmodik! Azt hiszi, hogy amit lát, az valóság.
Álomvilágban él.
v
Nincs
szeme meglátni, nincs füle meghallani a valóságot. Nincs
időérzéke sem, nem tudja, hogy eljött az ideje a felébredésnek, és ha
nem ébred fel, akkor emiatt talán elkésik valahonnan.
v
Alvó
állapota használhatatlanná teszi,
sőt, másokat is akadályoz,
útban van! Miatta halkan kell beszélni, mert, ő alszik…
v
Az
álmosság és ásítás ragályos:
az álmos ember álomba merít másokat is, és alvó állapotukban olyat tesznek, amit ébren nem
tennének: félre beszélnek, horkolnak. Az alvó emberek
cselekedeteit szégyen még emlegetni is!
v
Ezért
van az, hogy az ördög, elaltatja,
elringatja az embert: aludj csak, mert amíg alszol, a sötétségben vagy,
és nem lehetsz közösségben Istennel és testvéreiddel. Az ilyen állapotból kell
felserkenni!
n
Róm
13:11-14-ben Pál apostol arról beszél, hogy eljött az ideje a felébredésnek az
alvásból: „Tudván az időt, hogy ideje már,
hogy az álomból felserkenjünk; mert most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint
amikor hívőkké lettünk. 12 Az éjszaka elmúlt, a nap pedig
elközelgett; vessük el azért a sötétségnek cselekedeteit, és öltözzük fel a
világosság fegyvereit.”(Róm 13:11-12)
v
„Ideje már, hogy felserkenjünk!” Riadókészültség van! Nincs
vesztegetni való idő! Emlékszem, amikor katona voltam, ha riadót fújtak, öt
perc alatt kint kellett legyünk a gyülekező helyen, felöltözve, minden gomb begombolva,
a kopka bekapcsolva, a hátizsákkal a hátunkon, készen. Ilyen sürgős a
felébredés a lelki álomból!
n Vannak e körülötted
lelkileg alvó emberek, akikkel emiatt nem lehetsz közösségben? Az ilyenek nem
foghatják fel Isten Lelkének dolgait, mert azok bolondságok az ő szemeik előtt,
mivel azok lelkiképpen ítéltetnek meg – ő pedig testiek, sötétségben élők!
n Hogyan ébredhetnek
fel? Hogyan juthatnak világosságra? Pál apostol egy másik helyen ezt írja: „11 Ne legyen közösségetek a sötétségnek gyümölcstelen cselekedeteivel, hanem
inkább feddjétek meg azokat; 12 Mert amelyeket azok titokban
cselekszenek, éktelen dolog csak mondani is. 13 Mindezek pedig
megfeddetvén, a világosság által napvilágra jönnek; mert minden, ami napvilágra
jön, világosság. 14 Annakokáért mondja: Serkenj föl, aki alszol és
támadj fel a halálból, és felragyog tenéked a Krisztus.” (Ef 5:11-14)
n Az Ige ébreszt fel
minket, amikor néven szólít, és akik felébredtek, azok felébreszthetnek
másokat. Akik pedig világosságban járnak, azok közösségben lehetnek Istennel és
egymással.
III. Valami,
amiben részesülünk – 7b. v.
n
Végül van még valami, amiben
részesülünk: „Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket
minden bűntől.” (7b.
v.)
n A bűnből való
megtisztulás éppúgy a következménye a világosságban való járásnak, mint az
egymással és Istennel való közösség. Később azt mondja az apostol: „8 Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk, magunkat csaljuk meg és
igazság nincsen mi bennünk. 9 Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz,
hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.” (1Jn 1:8-9) A bűn megvallása ugyanaz, mint a világosságban való járás.
v A felébredt ember elhagyja
bűneit: már nem tesz olyan dolgokat, amit alvó állapotában, sötét
állapotában tett. Krisztus „megszabadított minket a sötétség
hatalmából, és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába.” (Kol 1:13) „Voltatok régen
sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai úgy
járjatok.” (Ef 5:8)
v A világosságban járó embert a szeretet jellemzi: „9 Aki azt mondja, hogy a
világosságban van, és gyűlöli az ő atyjafiát, az még mindig a sötétségben van. 10
Aki szereti az ő atyjafiát, a világosságban marad, és nincs benne botránkozásra
való. 11 Aki pedig gyűlöli az ő atyjafiát, a sötétségben van, és a
sötétségben jár, és nem tudja hová megy, mert a sötétség megvakította az ő
szemeit.” (1Jn 2:9-11)
n
A
világosságban járó emberek nem olyan emberek, akik soha nem botlanak meg, nem
esnek el, akikben nincs semmi bűn, hanem olyan emberek, akiknek Isten
megbocsátott, akiket megigazított, megszabadított, akiknek nagyon komoly
elhatározásuk van arra, hogy a világosságban járjanak. A világosság emberei nem
akarnak a sötétségben élni, nem akarják a bűnt folytatni! Megvallják
bűneiket, és elhagyják azokat: a világosságban járnak.
n Pál apostol így
írja: „13 Mint
nappal, ékesen járjunk, nem dobzódásokban (dorbézolásban) és részegségekben,
nem bujálkodásokban és feslettségekben (kicsapongásban), nem
versengésben (viszálykodásban) és irigységben: 14
Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a
kívánságokra.” (Róm 13:13-14)
n
Az
Úr Jézus azt mondja János evangéliuma 13. részében, hogy aki megfürdött, annak
nincs egyébre szüksége, minthogy a lábait megmossák, különben egészen tiszta.
Még Péter apostolnak is szüksége volt, hogy az Úr megmossa a lábait – de ezt
nekünk most inkább jelképesen kell értenünk: a fürdés az, amikor valaki Jézus
vérében megtisztul a bűneitől, amikor megtér. Akik pedig megtisztultak,
megfürödtek, a Jézus vére által megmosdattattak, azoknak azért még szükségük
van az ún. „lábmosásra”, a rendszeres bűnvallásra és naponkénti bocsánatra.
n
A
megvilágosodott ember újra és újra megvizsgálja magukat az Úr Igéjének
fényében, megnézni magát a szabadság tökéletes tükrében, és vágyik
világosságban járni. Ha a világosságban járunk, a Jézus Krisztus vére
megtisztít minket minden bűntől. Ő az engesztelő áldozat a mi bűneinkért.
v
A
Korintusi első levélben Pál apostol azt mondja: „9 Avagy nem tudjátok-e, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek
országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se
pulyák (bujálkodók, kéjencek), se férfiszeplősítők (fajtalanok, férfiakkal
paráználkodó férfiak), 10 Se lopók, se telhetetlenek, se részegesek,
se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik Isten országát. 11
Ilyenek voltatok pedig némelyek, de megmosattattatok, de megszenteltettetek, de
megigazíttattatok az Úr Jézusnak nevében és a mi Istenünk lelke által.” (1Kor 6:9-11)
n
Ilyenek
voltatok, de!... megmosattattatok, de megszenteltettetek, de megigazíttattatok
az Úr Jézus vérében és a mi Istenünk lelke által. Jézus Krisztusnak, az Isten
Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. Így lehet közösségünk egymással,
mivel Jézus vére eltörölte bűneinket. Ha vétkezünk, van Szószólónk, Közbenjárónk
az Atyánál, Aki megváltott minket, megszabadított minket, aki magáénak vall,
Akivel mi közösségben lehetünk.