Néhány szó a helynevekről
Murádin László: Néhány szó a helynevekről
(Szabadság, 2009. február 28.)
http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/22102
A helynevek nagy része egy-egy település határának eredeti, természeti sajátságait, jellegzetességeit tünteti fel. A talaj kiemelkedést jelöli az ilyen közszókkal, mint hegy, bérc, domb, halom, pad; a talajbemélyedést az árok, völgy, gödör, lyuk; a sík területet a mező, lapály, síkság; a vízrajzi viszonyokat a tó, ér, folyó, forrás, patak stb. köznevekkel nevezi meg. Ezek helynévvé válva alkotják a természeti helynevek alaprétegét. Egy településen belül a Hegy, csak egy bizonyos hegyre, a Tó, csak egy bizonyos tóra vonatkozhat. Vannak bizonyos földrajzi köznevek, amelyek ma már nem tartoznak az aktív szókincshez. Helynevekben való előfordulásuk tehát a név régiségét jelenti. Ilyen a ’száraz völgy’ jelentésű aszó, a ’völgy’ jelentésű áj, a ’verőfényes domboldal’ jelentésű mál.
Más részüknek értelme teljesen elhomályosult, egykori köznévi jelentésük csak kikövetkeztethető. Ilyen a ’patakocska’ jelentésű erge, a ’víz’ jelentésű ügy, pl. Feketeügy, a ’folyó’ jelentésű jó, pl. Székelyjó stb.
Az „egyénibb” nevek alakulása annak a következménye, hogy a nevet adó közösség tájismerete bővült, a tájnak több pontját kellett az elnevezés által pontosan meghatározni, s így több hasonló helyszínformát kellett egymástól megkülönböztetni. A megkülönböztetés alapja lehet ezek nagysága (pl. Nagyhalom, Kisbérc), fekvése (Középtó, Alsómező), a talaj minősége (Lágyföld, Kövespad), a felszíni alakulások külső formája (Tekerőpatak, Kerektó).
A táj növényzetéről kapta talán nevét a legtöbb határrész (Szénás, Meggyes, Tölgyes, Körtvélyes, Csalános, Nyíres, Szilágy stb.). A növénytakaró hiánya szintén feltűnő jelenség (Kopaszhegy, Szárhegy). Egyes tájak állatvilága szintén megkülönböztetésül szolgálhat: Farkasmező, Sólyomkő, Hódostó, Csukástó. A táj egyes részei színének a környezettől való eltérése is szolgálhatott azok sajátos megjelölőjévé: Vereskő, Feketeerdő, Sötétvölgy.
A táj egyes részei nemcsak egymáshoz viszonyítva, hanem önmagukban is differenciálódhatnak. Ennek oka szintén a pontos helymeghatározásra való törekvés. Egy területnek az alja, mege a határrész aljára, mögöttes részeire vonatkozik. E tekintetben a legnagyobb szerepük az ún. személyesítő, emberiesítő helyneveknek van. A táj egy-egy kiemelkedő része alkalmas arra, hogy egyes részeit valamely élőlény megfelelő testrészeinek nevével nevezze: feje, szája, száda, homloka, háta, gerince, oldala, orra, lába stb.
A műveltségi helynevek csoportjában az embernek a tájban végzett cselekvései tükröződnek. Megváltoztathatja az ember a táj állatvilágát, amennyiben egyes fajokat, amelyekből haszna van egyéb fajok rovására tenyészt; változtat a növényvilágon: erdőket írt ki, legelőket tör fel, nádasokat szárít ki, s helyükbe a szükségletének megfelelő növényzetet telepít; módosítja a vízrajzi viszonyokat: mocsarakat csapol le, csatornákat épít, kutakat ás; házat, falut, várost épít stb. Ezek nyomait ott találjuk a helynevekben. Csak példaként említjük: a pásztorkodásra utal az Ököritó, Lócsapás, Borjúdéllő helynév. Az erdőírtásra pl. az Irtvány, Iratvány, Irtás, vagy Orotás, Ortvány, továbbá a Csutakos, Csonkás, Vágottrét helynevek. A mindig azonos helyen termesztett növényekről kapták a nevüket a Káposztásföld, Kenderes, Lenkert-féle határrészek. Feltűnően megváltoztatják a tájat a tájban emelt különböző rendeltetésű építmények. Helynévként szolgálnak az ilyen nevek mint Hamuház, Téglavető, Mészkemence stb.
Külön hely illeti meg a személynevekből vagy személynevekkel alakult helynevek csoportját. E nevek keletkezésének az alapja a valóságos birtoklás: ha ugyanis valaki birtokába veszi és hosszabb-rövidebb ideig birtokában tartja a táj egy részét, környezete az ő nevével különbözteti meg az egyéb földterületektől: Kovácsé, Mátyáskút, Miklóspálhegy stb. a legősibb és legjellegzetesebb magyar településnév-típus alakilag tökéletesen azonos valamely személynévvel, azaz egy-egy személynév anélkül válhatott helynévvé, hogy bármiféle toldalékkal (képzővel vagy összetételi utótaggal) egészült volna ki. Ilyen nevek pl. Ajton, Bács, Koppánd, Torda stb. A névadás módjának ez a formája Közép-Kelet-Európában ismeretlen. Személynevekből alakult román helységnevek például -eşti, -eni végződésűek: Bucur > Bucureşti, Costea > Costeni.
