Az összefogás és kockázatvállalás - 2Sám 10:9-12
Az összefogás és
kockázatvállalás
2Sám 10:9-12
„Jóáb látta, hogy elöl is, hátul
is támadás fenyegeti, ezért kiválogatta egész Izráel színe-javát, és
csatarendbe állította őket az arámokkal szemben. A hadinép maradékát pedig
testvérének, Abisajnak a vezetésére bízta, és az ammóniakkal szemben állította
csatarendbe. Ezt mondta: Ha az arámok erősebbek lesznek nálam, jöjj
segítségemre! Ha pedig az ammóniak lesznek erősebbek nálad, akkor én megyek
segítségedre. Légy erős, szedjük össze az
erőnket (=legyünk
bátrak) népünkért és Istenünk városaiért! Az Úr pedig tegye azt, amit jónak
lát!”
n Nemrég egy különleges alkalommal jónak láttam, hogy ezeket
az igéket idézzem. Máskor kerületi gyűlésen szolgáltam belőle, Csíkszeredában.
Azóta tovább érlelődött bennem az üzenet, főképp, miután John Piper magyarázatát
is elolvastam. Most szeretném összefoglalni mindazt, amit Jóáb beszédéből
megértettem.
n Az ammoniták királya, Náhás meghalt. Fia, Hánun
uralkodott helyette. Dávid szerette volna kifejezni kedvességét Hánunnak, ezért
követeket küldött, hogy vigasztalják őr apja halála miatt. De Hánunt meggyőzték
az udvari urak, hogy Dávid szándékai gonoszak, és megalázta a küldötteket, úgy
küldte őket haza. Dávid nagyon megharagudott, és amikor az ammóniak meghallották,
hogy Dávid haragszik, felbérelték az arámokat (a szíreket), hogy harcoljanak
Izráel ellen. Erre Dávid elküldte Jóábot és vitézeit, hogy harcoljanak az
ammóniaiak ellen. Az ammóniaiak egy erődített városban kerestek menedéket. Az
arámok a nyílt mezőn gyűltek össze, Jóáb és emberei a kettő közé szorultak.
I. Az összefogás feltételei
n A csapatmunka mintapéldáját akkor látjuk, amikor Jóáb
az arámok ellen, Abisaj pedig az ammóniaiak ellen állott csatasorba. Itt
hangzanak el Jóáb bátorító szavai: „Ha az
arámok erősebbek lesznek nálam, jöjj segítségemre! Ha pedig az ammóniak lesznek
erősebbek nálad, akkor én megyek segítségedre. Légy erős és legyünk bátrak
népünkért és Istenünk városaiért! Az Úr pedig tegye azt, amit jónak lát!”
n Hat tanulságos jellemvonást fogalmazhatunk meg Jóáb és
Abisai partneri kapcsolatáról, a csapatmunkáról. Láthatjuk: (1) az alázatot,
(2) a munkamegosztást, (3) a kölcsönösséget, (4) az erőt, (5) az Isten népe
javára való szolgálatot. A hatodik nagy jellemvonást külön témaként kezeljük,
és a kockázatvállalásról kell szólnunk, amikor hitben lépünk egyet, alárendelve
magunkat Isten akaratának.
1. Az alázat
n Mindenekelőtt az alázat hangja szólal itt meg: „Ha az
arámok erősebbek lesznek nálam, jöjj segítségemre!” Jóáb vitéz férfiú volt, de
nem volt beképzelt, hogy azt higgye, hogy a feladatra mindenképp megfelel…
Lehet, hogy ma nem fog megfelelni! Ezért nem szégyellt segítséget kérni
testvérétől.
n Az alázat elismert végességét, és nyitott arra, hogy
segítséget kapjon, hogy tanuljon. Nem veti meg a jó tanácsot. Az alázat azért
fontos a csapatmunkában, mert nincs egység nélküle. Lásd: Ef 4:1-3 – „Kérlek azért titeket én, ki fogoly vagyok
az Úrban, hogy járjatok úgy, mint illik elhívatásotokhoz, amellyel
elhívattatok, Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel,
elszenvedvén egymást szeretetben, Igyekezvén megtartani a Lélek egységét a
békességnek kötelében.” Az erények itt láncolatban vannak: egyik a másik
nélkül lehetetlen. A cél az egység, a Lélek kötelében. Nem lehet egység, ha nem
szenveded el a másikat… nem tudod elszenvedni, ha nincs türelmed… Hosszútűrő
csak úgy lehetsz, ha alázatos és szelíd vagy. A büszke ember mindig bosszús és
türelmetlen. Ezért az alázat elengedhetetlen a türelemhez, a türelem az
elszenvedéshez, és az elszenvedés az egységhez.
n Az egységért és a közösségért meg kell alázkodnunk. „Az Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ád.” (Jak
4:6) „Tanuljátok meg tőlem, hogy én
szelíd és alázatos szívű vagyok…” (Mt 11:29)
2. A munkamegosztás
n A második jellemvonása a csapamunkának a
munkamegosztás. Abisai az ammóniaiak ellen lett küldve, Jóáb a szírek ellen.
Bölcs stratégia, ha az ellenség szét van szórva, és változatos. Nem egy helyre
kell összpontosítani a csapatokat! Isten különböző ajándékokat adott az
övéinek: „A kegyelmi ajándékokban pedig
különbség van, de ugyanaz a Lélek. A szolgálatokban is különbség van, de
ugyanaz az Úr. És különbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az Isten, a ki
cselekszi mindezt mindenkiben. Mindenkinek azonban haszonra adatik a Léleknek
kijelentése.” (1Kor 12:4-7)
n Fennáll a veszély, hogy különböző ajándékaik miatt
alsóbbrendűnek vagy felsőbbrendűnek képzeljük magunkat. Pál szerint: „Isten elhelyezte a tagokat a testben
egyenként mindeniket, a mint akarta. Ha pedig az egész egy tag volna, hol volna
a test? Így azonban sok tag van ugyan, de egy test. Nem mondhatja pedig a szem
a kéznek: Nincs rád szükségem; vagy viszont a fej a lábaknak: Nem kelletek
nékem.” (1Kor 12:18-21)
n Jóáb nem mondhatta Abisainak: Nincs rád szükségem! A
csapatban minden ember értékes!
3. A kölcsönös segítség
n Ez az előbbinek természetes velejárója, következménye.
„Ha az arámok erősebbek lesznek nálam,
jöjj segítségemre! Ha pedig az ammóniak lesznek erősebbek nálad, akkor én
megyek segítségedre.”
n A csapatmunka lényege, hogy a tagok egymásért vannak,
nem pedig egymás ellen.
n Nem fogunk különböző pártokat alapítani, egymás
ellenében! Lásd a korinthusiakat: „én
Pálé vagyok, és meg Kéfásé, én Apollósé, és meg Krisztusé…” (1Kor 1:12)
4. Az erő, vagy bátorság
n A negyedik jellemzője a csapatmunkának az erő: „Légy
erős, szedjük össze az erőnket (legyünk bátrak) népünkért és Istenünk
városaiért!” Szó szerint: „mutassuk erőseknek magunkat”. Mikor az ütközet
elkezdődik, ne somfordálj el, gyengén és félénken! Támadj! „Legyetek erősek az
Úrban, és az Ő hatalmas erejében. Öltözzétek föl az Isten minden fegyverét,
hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben” (Ef 6:10-11)
n Az új fordítás azért sem helyes, mert az erő nem
magunkból jön: Isten erejében kell erősek legyünk! Isten fegyverzete tesz
bennünket erőssé. A Szentlélek erősít meg!
5. Az Úr népének javára való szolgálat
n „Népünkért
és Istenünk városaiért!” Nem
hitetésért, pénzért, hírnévért… „Mert sem
hízelkedő beszéddel, a mint tudjátok, sem a telhetetlenség színében nem léptünk
fel soha, Isten a bizonyság; Sem emberektől való dicsőítést nem kerestünk, sem
tőletek, sem másoktól, holott terhetekre lehettünk volna, mint Krisztus
apostolai.” (1Thessz 2:5-6)
n Még ha segítjük és egymást, de miért? Nem ez a végső
cél! A végső cél: Népünkért és Istenünk városaiért! Egy csapat sem lehet
öncélú. Megalázkodunk, megosztjuk a feladatokat, erősek vagyunk, de mindezt
Isten népéért tesszük.
n Nem a nép szórakoztatására, hanem a javára: „Vagy
embereknek igyekezem-e tetszeni? Bizonyára, ha még embereknek igyekezném
tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék.” (Gal 1:10) „Nem úgy, hogy embereknek tessünk, hanem az Istennek, a ki
megvizsgálja a mi szívünket. (1Thessz 2:4). Fő célunk a bárányok táplálása, nem
a kecskék szórakoztatása. Ez volt Pál célja még a börtönben is (Fil 1) –
magasztalni Krisztust!. Erre kapta Salamon a bölcsességet: „És a te szolgád a
te néped között van, a melyet te magadnak választottál, nagy nép ez, a mely meg
nem számláltathatik, meg sem írattathatik a sokaság miatt. Adj azért a te
szolgádnak értelmes szívet, hogy tudja ítélni a te népedet, és tudjon választást tenni a jó és a gonosz között; mert
kicsoda kormányozhatja ezt a te nagy népedet?
És tetszék e beszéd az Úrnak, hogy Salamon ilyen dolgot kért.” (1Kir 3:8-10).
II. Kockázatvállalás Isten nevéért és ügyéért
n Amint említettem, a hatodik jellemzője a
csapatmunkának az Isten akaratában való megnyugvás, annak elfogadása. De ezzel
nem a tétlenség jár együtt, hanem a hitben vállalt kockázat!
n Ez utóbbi kijelentése Jóábnak Isten kezére bízza a
harc kimenetelét és az életüket. Alárendeli magát Isten akaratának: „Az Úr pedig tegye azt, amit jónak lát!”
Vagyis, azt, amit Ő jónak lát, nem
amit mi jónak látunk! Ez nem
vakmerőség és nem istenkísértés, hanem bátorság és hit.
n Ez kockázatos dolog. Ha kockáztatunk, elveszíthetjük a
pénzünket, talán az életünket is. Kockáztathat-e egy bölcs ember? Van ebben
szeretet?
v Van, amikor a kockázat sikere sok embernek javát
szolgálhatja, annak kudarca pedig csak neked okoz kárt.
n A kockázat átszövi az életünket. A tudatlanság miatt
van kockázat. Ha mindent tudnánk, nem lenne kockázat. Isten számára például nem
jelent semmi soha kockázatot.
v Számunkra azonban van kockázat: „Nosza immár ti, akik azt mondjátok: Ma vagy holnap elmegyünk ama
városba, és ott töltünk egy esztendőt, és kalmárkodunk, és nyerünk; Akik nem
tudjátok mit hoz a holnap: mert micsoda a ti életetek? Bizony pára az, a mely
rövid ideig látszik, azután pedig eltűnik. Holott ezt kellene mondanotok: Ha az
Úr akarja és élünk, ím ezt, vagy amazt fogjuk cselekedni.” (Jak 4:13-15)
v Nem tudhatod, hogy megáll-e a szíved, még a prédikáció
befejezése előtt. Hogy a hazafele vezető úton, nem rohan-e a kocsidba egy
másik? Hogy az étel (a KFC-ben) nincs-e megfertőzve? Vagy nem kapsz-e
agyvérzést, infarktust? Nem ismerjük a holnapot. Mi nem vagyunk Isten. A
kockázatot nem lehet kikerülni.
n El kell oszlatnom a biztonság mítoszát. Minden
oldalról körülvesz a kockázat, kisebb vagy nagyobb mértékben. Nincs minden
ellenőrzésed alatt. Miközben kockázatnak vagyunk kitéve minden nap, anélkül,
hogy tudnánk, félünk kockáztatni az Úrért, mivel attól tartunk, hogy az a nem
létező biztonságunkat megzavarja…
n Merjünk kockáztatni az Úrért! Jóáb egy stratégiai
döntést hozott népéért és az Úrért, és nem tudta még, hogy az hogyan fog
végződni. Nem volt különleges kijelentése róla, csupán a megszentelt bölcsesség
döntése volt. Eldöntötte, és rábízta az Úrra.
v
Igenis, helyes
dolog kockáztatni az Úrért!
n Lásd: Eszter, Ahasvérus király előtt. „És monda Eszter
visszaüzenve Márdokeusnak:
v „Menj el és gyűjts
egybe minden zsidót, a ki Susánban találtatik, és böjtöljetek érettem és ne
egyetek és ne igyatok három napig se éjjel se nappal, én is és leányaim így
böjtölünk és ekképpen megyek be a királyhoz, noha törvény ellenére; ha azután
elveszek, hát elveszek.” (Eszt 4:15-16)
v
Helyes dolog
kockáztatni az Úrért!
n Mint Sidrák, Misák és Abednegó: „Ó, Nabukodonozor! Nem szükség erre felelnünk néked. Íme, a mi Istenünk, a kit mi szolgálunk, ki tud
minket szabadítani az égő, tüzes kemencéből, és a te kezedből is, oh király,
kiszabadít minket. De ha nem tenné is, legyen tudtodra, ó, király, hogy mi a te
isteneidnek nem szolgálunk, és az arany állóképet, a melyet felállíttattál, nem
imádjuk.” (Dán 3:16-18).
v
Helyes dolog
kockáztatni az Úrért!
n Mint Pál apostol, útban Jeruzsálem felé. Pál nagy
kockáztató volt… (A Jeruzsálei vezetől így írtak Pálról és Barnabásról: „Oly emberekkel, kik életüket tették kockára a mi Urunk Jézus Krisztus
nevéért.” (ApCsel 15:26). Epafróditusról Pál így ír: „Mert a Krisztus dolgáért jutott majdnem halálra, kockára tévén életét.” (Fil 2:30).
Akviláról és Priszcilláról pedig így ír: „Köszöntsétek
Priscillát és Akvilát, kik nékem munkatársaim Krisztus Jézusban, akik az én
életemért a saját nyakukat
tették le.” (Róm 16:2-3)
v Pál a Szentlélektől indíttatva megy Jeruzsálembe
(ApCsel 19:21). Pénzt gyűjtött, amit hűségesen célba kell juttasson. Már
korábban, városonként kapta a figyelmeztető próféciákat (ApCsel 20:23).
Cézáreában például (21:10) Agabus megprófétálta és bemutatta, hogy mi fog
történni vele Jeruzsálemben. Sokan kérté, hogy ilyen kilátások mellett ne
menjem Jeruzsálembe! Mit válaszol Pál? „Mit
műveltek sírva és az én szívemet kesergetve? Mert én nemcsak megkötöztetni,
hanem meghalni is kész vagyok Jeruzsálemben az Úr Jézusnak nevéért. Mikor azért
nem engedett, megnyugodtunk, mondván: Legyen meg az Úrnak akarata.” (ApCsel
21:13-14) Más szóval, Pál szükségesnek látta Jeruzsálembe való felmenetelét, az
Úr ügyéért. Nem tudta, mi vár reá. Letartóztatás és üldözés, az biztos. És
utána? Halál? Börtön? Száműzetés? Bármi lenne, „legyen meg az Úrnak akarata!” Vagy: „Az Úr tegye azt, amit jónak lát!”
v
Helyes dolog
kockáztatni az Úrért!
n Figyeljük meg, mit ír Pál: „A zsidóktól ötször kaptam negyvenet egy híján. Háromszor
megostoroztak, egyszer megköveztek, háromszor hajótörést szenvedtem, éjt-napot
a mélységben töltöttem; Gyakorta való utazásban, veszedelemben folyó vizeken,
veszedelemben rablók közt, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok
között, veszedelemben városban, veszedelemben pusztában, veszedelemben
tengeren, veszedelemben hamis atyafiak közt; Fáradságban és nyomorúságban,
gyakorta való virrasztásban, éhségben és szomjúságban, gyakorta való
böjtölésben, hidegben és mezítelenségben. Mindezeken kívül van az én naponkénti
zaklattatásom, az összes gyülekezetek gondja.” (2Kor 11:24-28)
v Mit jelent ez? Azt, hogy Pál sohasem tudta, hogy
honnan kapja a következő ütést! Minden nap kockáztatta életét. Az utak sem
voltak biztonságosak, a folyók sem, a tenger sem. A pogányok közt sem volt
biztonságban, saját népe, a zsidók között sem. A sivatagban sem, a városban
sem. Még a testvérek között sem! A biztonság csak egy mítosz. „Mi is miért veszélyeztetjük magunkat minden
pillanatban? Naponként halál révén
állok. A veletek való dicsekedésre mondom, mely van nékem a Krisztus Jézusban,
a mi Urunkban.” (1Kor 15:30-31)
n Két esélyünk van: kockázatot vállalni, vagy
elmenekülni! Melyiket válasszuk? - „Az
életem sem drága nékem!…” (ApCsel 20:24)
v
Helyes dolog
kockáztatni az Úrért!
n
Volt úgy, hogy Isten népe nem
volt hajlandó kockáztatni (4Móz 13. 14), zúgolódtak Mózes és Áron ellen, mert a
kánaániak erősebbek náluk. Káleb nem tudja eloszlatni a biztonság mítoszát.
Hiába mondja, hogy ne féljetek tőlük… ha az Úr jónak látja, nekünk adja majd… Azok csak olyanok számunkra, mint a kenyér… Ők
mégis vissza akarnak menni Egyiptomba.
v
Helytelen dolog nem kockáztatni az Úrért!
n Az Úr nem ígért rövid távú sikereket. Azt sem ígérte,
hogy előbb vagy utóbb sikerrel járunk az Úr ügyében… Meglehet, mi nem fogjuk
megérni azt itt a földön. Talán Heródes fejünket veszi. De akkor is ki kell
mondanunk az igazságot. Talán megvernek és börtönbe vetnek, két bilinccsel
Rómába küldenek. De akkor sem fordulhatunk vissza. Sok misszionárius sírhelye
domborul Afrikában és Ázsiában, csak azért, mert készek voltak életüket
kockáztatni az Úr ügyéért.
n Érdemes dolog élni, vagy meghalni az Úr ügyéért, ha
Isten úgy látja jónak. „Az Úr tegye azt,
amit jónak lát!” Ámen.
