Az összefogás és kockázatvállalás - 2Sám 10:9-12

Az összefogás és kockázatvállalás

2Sám 10:9-12

„Jóáb látta, hogy elöl is, hátul is támadás fenyegeti, ezért kiválogatta egész Izráel színe-javát, és csatarendbe állította őket az arámokkal szemben. A hadinép maradékát pedig testvérének, Abisajnak a vezetésére bízta, és az ammóniakkal szemben állította csatarendbe. Ezt mondta: Ha az arámok erősebbek lesznek nálam, jöjj segítségemre! Ha pedig az ammóniak lesznek erősebbek nálad, akkor én megyek segítségedre. Légy erős, szedjük össze az erőnket (=legyünk bátrak) népünkért és Istenünk városaiért! Az Úr pedig tegye azt, amit jónak lát!”

n Nemrég egy különleges alkalommal jónak láttam, hogy ezeket az igéket idézzem. Máskor kerületi gyűlésen szolgáltam belőle, Csíkszeredában. Azóta tovább érlelődött bennem az üzenet, főképp, miután John Piper magyarázatát is elolvastam. Most szeretném összefoglalni mindazt, amit Jóáb beszédéből megértettem.

n Az ammoniták királya, Náhás meghalt. Fia, Hánun uralkodott helyette. Dávid szerette volna kifejezni kedvességét Hánunnak, ezért követeket küldött, hogy vigasztalják őr apja halála miatt. De Hánunt meggyőzték az udvari urak, hogy Dávid szándékai gonoszak, és megalázta a küldötteket, úgy küldte őket haza. Dávid nagyon megharagudott, és amikor az ammóniak meghallották, hogy Dávid haragszik, felbérelték az arámokat (a szíreket), hogy harcoljanak Izráel ellen. Erre Dávid elküldte Jóábot és vitézeit, hogy harcoljanak az ammóniaiak ellen. Az ammóniaiak egy erődített városban kerestek menedéket. Az arámok a nyílt mezőn gyűltek össze, Jóáb és emberei a kettő közé szorultak.

I. Az összefogás feltételei

n A csapatmunka mintapéldáját akkor látjuk, amikor Jóáb az arámok ellen, Abisaj pedig az ammóniaiak ellen állott csatasorba. Itt hangzanak el Jóáb bátorító szavai: „Ha az arámok erősebbek lesznek nálam, jöjj segítségemre! Ha pedig az ammóniak lesznek erősebbek nálad, akkor én megyek segítségedre. Légy erős és legyünk bátrak népünkért és Istenünk városaiért! Az Úr pedig tegye azt, amit jónak lát!”

n Hat tanulságos jellemvonást fogalmazhatunk meg Jóáb és Abisai partneri kapcsolatáról, a csapatmunkáról. Láthatjuk: (1) az alázatot, (2) a munkamegosztást, (3) a kölcsönösséget, (4) az erőt, (5) az Isten népe javára való szolgálatot. A hatodik nagy jellemvonást külön témaként kezeljük, és a kockázatvállalásról kell szólnunk, amikor hitben lépünk egyet, alárendelve magunkat Isten akaratának.

1. Az alázat

n Mindenekelőtt az alázat hangja szólal itt meg: „Ha az arámok erősebbek lesznek nálam, jöjj segítségemre!” Jóáb vitéz férfiú volt, de nem volt beképzelt, hogy azt higgye, hogy a feladatra mindenképp megfelel… Lehet, hogy ma nem fog megfelelni! Ezért nem szégyellt segítséget kérni testvérétől.

n Az alázat elismert végességét, és nyitott arra, hogy segítséget kapjon, hogy tanuljon. Nem veti meg a jó tanácsot. Az alázat azért fontos a csapatmunkában, mert nincs egység nélküle. Lásd: Ef 4:1-3 – „Kérlek azért titeket én, ki fogoly vagyok az Úrban, hogy járjatok úgy, mint illik elhívatásotokhoz, amellyel elhívattatok, Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel, elszenvedvén egymást szeretetben, Igyekezvén megtartani a Lélek egységét a békességnek kötelében.” Az erények itt láncolatban vannak: egyik a másik nélkül lehetetlen. A cél az egység, a Lélek kötelében. Nem lehet egység, ha nem szenveded el a másikat… nem tudod elszenvedni, ha nincs türelmed… Hosszútűrő csak úgy lehetsz, ha alázatos és szelíd vagy. A büszke ember mindig bosszús és türelmetlen. Ezért az alázat elengedhetetlen a türelemhez, a türelem az elszenvedéshez, és az elszenvedés az egységhez.

n Az egységért és a közösségért meg kell alázkodnunk. „Az Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ád.” (Jak 4:6) „Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok…” (Mt 11:29)

2. A munkamegosztás

n A második jellemvonása a csapamunkának a munkamegosztás. Abisai az ammóniaiak ellen lett küldve, Jóáb a szírek ellen. Bölcs stratégia, ha az ellenség szét van szórva, és változatos. Nem egy helyre kell összpontosítani a csapatokat! Isten különböző ajándékokat adott az övéinek: „A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Lélek. A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az Úr. És különbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az Isten, a ki cselekszi mindezt mindenkiben. Mindenkinek azonban haszonra adatik a Léleknek kijelentése.” (1Kor 12:4-7)

n Fennáll a veszély, hogy különböző ajándékaik miatt alsóbbrendűnek vagy felsőbbrendűnek képzeljük magunkat. Pál szerint: „Isten elhelyezte a tagokat a testben egyenként mindeniket, a mint akarta. Ha pedig az egész egy tag volna, hol volna a test? Így azonban sok tag van ugyan, de egy test. Nem mondhatja pedig a szem a kéznek: Nincs rád szükségem; vagy viszont a fej a lábaknak: Nem kelletek nékem.” (1Kor 12:18-21)

n Jóáb nem mondhatta Abisainak: Nincs rád szükségem! A csapatban minden ember értékes!

3. A kölcsönös segítség

n Ez az előbbinek természetes velejárója, következménye. „Ha az arámok erősebbek lesznek nálam, jöjj segítségemre! Ha pedig az ammóniak lesznek erősebbek nálad, akkor én megyek segítségedre.”

n A csapatmunka lényege, hogy a tagok egymásért vannak, nem pedig egymás ellen.

n Nem fogunk különböző pártokat alapítani, egymás ellenében! Lásd a korinthusiakat: „én Pálé vagyok, és meg Kéfásé, én Apollósé, és meg Krisztusé…” (1Kor 1:12)

4. Az erő, vagy bátorság

n A negyedik jellemzője a csapatmunkának az erő: „Légy erős, szedjük össze az erőnket (legyünk bátrak) népünkért és Istenünk városaiért!” Szó szerint: „mutassuk erőseknek magunkat”. Mikor az ütközet elkezdődik, ne somfordálj el, gyengén és félénken! Támadj! „Legyetek erősek az Úrban, és az Ő hatalmas erejében. Öltözzétek föl az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben” (Ef 6:10-11)

n Az új fordítás azért sem helyes, mert az erő nem magunkból jön: Isten erejében kell erősek legyünk! Isten fegyverzete tesz bennünket erőssé. A Szentlélek erősít meg!

5. Az Úr népének javára való szolgálat

n „Népünkért és Istenünk városaiért!” Nem hitetésért, pénzért, hírnévért… „Mert sem hízelkedő beszéddel, a mint tudjátok, sem a telhetetlenség színében nem léptünk fel soha, Isten a bizonyság; Sem emberektől való dicsőítést nem kerestünk, sem tőletek, sem másoktól, holott terhetekre lehettünk volna, mint Krisztus apostolai.” (1Thessz 2:5-6)

n Még ha segítjük és egymást, de miért? Nem ez a végső cél! A végső cél: Népünkért és Istenünk városaiért! Egy csapat sem lehet öncélú. Megalázkodunk, megosztjuk a feladatokat, erősek vagyunk, de mindezt Isten népéért tesszük.

n Nem a nép szórakoztatására, hanem a javára: „Vagy embereknek igyekezem-e tetszeni? Bizonyára, ha még embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék.” (Gal 1:10) „Nem úgy, hogy embereknek tessünk, hanem az Istennek, a ki megvizsgálja a mi szívünket. (1Thessz 2:4). Fő célunk a bárányok táplálása, nem a kecskék szórakoztatása. Ez volt Pál célja még a börtönben is (Fil 1) – magasztalni Krisztust!. Erre kapta Salamon a bölcsességet: „És a te szolgád a te néped között van, a melyet te magadnak választottál, nagy nép ez, a mely meg nem számláltathatik, meg sem írattathatik a sokaság miatt. Adj azért a te szolgádnak értelmes szívet, hogy tudja ítélni a te népedet, és tudjon választást tenni a jó és a gonosz között; mert kicsoda kormányozhatja ezt a te nagy népedet? És tetszék e beszéd az Úrnak, hogy Salamon ilyen dolgot kért.” (1Kir 3:8-10).

II. Kockázatvállalás Isten nevéért és ügyéért

n Amint említettem, a hatodik jellemzője a csapatmunkának az Isten akaratában való megnyugvás, annak elfogadása. De ezzel nem a tétlenség jár együtt, hanem a hitben vállalt kockázat!

n Ez utóbbi kijelentése Jóábnak Isten kezére bízza a harc kimenetelét és az életüket. Alárendeli magát Isten akaratának: „Az Úr pedig tegye azt, amit jónak lát!” Vagyis, azt, amit Ő jónak lát, nem amit mi jónak látunk! Ez nem vakmerőség és nem istenkísértés, hanem bátorság és hit.

n Ez kockázatos dolog. Ha kockáztatunk, elveszíthetjük a pénzünket, talán az életünket is. Kockáztathat-e egy bölcs ember? Van ebben szeretet?

v  Van, amikor a kockázat sikere sok embernek javát szolgálhatja, annak kudarca pedig csak neked okoz kárt.

n A kockázat átszövi az életünket. A tudatlanság miatt van kockázat. Ha mindent tudnánk, nem lenne kockázat. Isten számára például nem jelent semmi soha kockázatot.

v  Számunkra azonban van kockázat: „Nosza immár ti, akik azt mondjátok: Ma vagy holnap elmegyünk ama városba, és ott töltünk egy esztendőt, és kalmárkodunk, és nyerünk; Akik nem tudjátok mit hoz a holnap: mert micsoda a ti életetek? Bizony pára az, a mely rövid ideig látszik, azután pedig eltűnik. Holott ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja és élünk, ím ezt, vagy amazt fogjuk cselekedni.” (Jak 4:13-15)

v  Nem tudhatod, hogy megáll-e a szíved, még a prédikáció befejezése előtt. Hogy a hazafele vezető úton, nem rohan-e a kocsidba egy másik? Hogy az étel (a KFC-ben) nincs-e megfertőzve? Vagy nem kapsz-e agyvérzést, infarktust? Nem ismerjük a holnapot. Mi nem vagyunk Isten. A kockázatot nem lehet kikerülni.

n El kell oszlatnom a biztonság mítoszát. Minden oldalról körülvesz a kockázat, kisebb vagy nagyobb mértékben. Nincs minden ellenőrzésed alatt. Miközben kockázatnak vagyunk kitéve minden nap, anélkül, hogy tudnánk, félünk kockáztatni az Úrért, mivel attól tartunk, hogy az a nem létező biztonságunkat megzavarja…

n Merjünk kockáztatni az Úrért! Jóáb egy stratégiai döntést hozott népéért és az Úrért, és nem tudta még, hogy az hogyan fog végződni. Nem volt különleges kijelentése róla, csupán a megszentelt bölcsesség döntése volt. Eldöntötte, és rábízta az Úrra.

v  Igenis, helyes dolog kockáztatni az Úrért!

n Lásd: Eszter, Ahasvérus király előtt. „És monda Eszter visszaüzenve Márdokeusnak:

v  „Menj el és gyűjts egybe minden zsidót, a ki Susánban találtatik, és böjtöljetek érettem és ne egyetek és ne igyatok három napig se éjjel se nappal, én is és leányaim így böjtölünk és ekképpen megyek be a királyhoz, noha törvény ellenére; ha azután elveszek, hát elveszek.” (Eszt 4:15-16)

v  Helyes dolog kockáztatni az Úrért!

n Mint Sidrák, Misák és Abednegó: „Ó, Nabukodonozor! Nem szükség erre felelnünk néked. Íme, a mi Istenünk, a kit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő, tüzes kemencéből, és a te kezedből is, oh király, kiszabadít minket. De ha nem tenné is, legyen tudtodra, ó, király, hogy mi a te isteneidnek nem szolgálunk, és az arany állóképet, a melyet felállíttattál, nem imádjuk.” (Dán 3:16-18).

v  Helyes dolog kockáztatni az Úrért!

n Mint Pál apostol, útban Jeruzsálem felé. Pál nagy kockáztató volt… (A Jeruzsálei vezetől így írtak Pálról és Barnabásról: „Oly emberekkel, kik életüket tették kockára a mi Urunk Jézus Krisztus nevéért.” (ApCsel 15:26). Epafróditusról Pál így ír: „Mert a Krisztus dolgáért jutott majdnem halálra, kockára tévén életét.” (Fil 2:30). Akviláról és Priszcilláról pedig így ír: „Köszöntsétek Priscillát és Akvilát, kik nékem munkatársaim Krisztus Jézusban, akik az én életemért a saját nyakukat tették le.” (Róm 16:2-3)

v  Pál a Szentlélektől indíttatva megy Jeruzsálembe (ApCsel 19:21). Pénzt gyűjtött, amit hűségesen célba kell juttasson. Már korábban, városonként kapta a figyelmeztető próféciákat (ApCsel 20:23). Cézáreában például (21:10) Agabus megprófétálta és bemutatta, hogy mi fog történni vele Jeruzsálemben. Sokan kérté, hogy ilyen kilátások mellett ne menjem Jeruzsálembe! Mit válaszol Pál? „Mit műveltek sírva és az én szívemet kesergetve? Mert én nemcsak megkötöztetni, hanem meghalni is kész vagyok Jeruzsálemben az Úr Jézusnak nevéért. Mikor azért nem engedett, megnyugodtunk, mondván: Legyen meg az Úrnak akarata.” (ApCsel 21:13-14) Más szóval, Pál szükségesnek látta Jeruzsálembe való felmenetelét, az Úr ügyéért. Nem tudta, mi vár reá. Letartóztatás és üldözés, az biztos. És utána? Halál? Börtön? Száműzetés? Bármi lenne, „legyen meg az Úrnak akarata!” Vagy: „Az Úr tegye azt, amit jónak lát!”

v  Helyes dolog kockáztatni az Úrért!

n Figyeljük meg, mit ír Pál: „A zsidóktól ötször kaptam negyvenet egy híján. Háromszor megostoroztak, egyszer megköveztek, háromszor hajótörést szenvedtem, éjt-napot a mélységben töltöttem; Gyakorta való utazásban, veszedelemben folyó vizeken, veszedelemben rablók közt, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben pusztában, veszedelemben tengeren, veszedelemben hamis atyafiak közt; Fáradságban és nyomorúságban, gyakorta való virrasztásban, éhségben és szomjúságban, gyakorta való böjtölésben, hidegben és mezítelenségben. Mindezeken kívül van az én naponkénti zaklattatásom, az összes gyülekezetek gondja.” (2Kor 11:24-28)

v  Mit jelent ez? Azt, hogy Pál sohasem tudta, hogy honnan kapja a következő ütést! Minden nap kockáztatta életét. Az utak sem voltak biztonságosak, a folyók sem, a tenger sem. A pogányok közt sem volt biztonságban, saját népe, a zsidók között sem. A sivatagban sem, a városban sem. Még a testvérek között sem! A biztonság csak egy mítosz. „Mi is miért veszélyeztetjük magunkat minden pillanatban? Naponként halál révén állok. A veletek való dicsekedésre mondom, mely van nékem a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (1Kor 15:30-31)

n Két esélyünk van: kockázatot vállalni, vagy elmenekülni! Melyiket válasszuk? - „Az életem sem drága nékem!…” (ApCsel 20:24)

v  Helyes dolog kockáztatni az Úrért!

n Volt úgy, hogy Isten népe nem volt hajlandó kockáztatni (4Móz 13. 14), zúgolódtak Mózes és Áron ellen, mert a kánaániak erősebbek náluk. Káleb nem tudja eloszlatni a biztonság mítoszát. Hiába mondja, hogy ne féljetek tőlük… ha az Úr jónak látja, nekünk adja majd… Azok csak olyanok számunkra, mint a kenyér… Ők mégis vissza akarnak menni Egyiptomba.

v  Helytelen dolog nem kockáztatni az Úrért!

n Az Úr nem ígért rövid távú sikereket. Azt sem ígérte, hogy előbb vagy utóbb sikerrel járunk az Úr ügyében… Meglehet, mi nem fogjuk megérni azt itt a földön. Talán Heródes fejünket veszi. De akkor is ki kell mondanunk az igazságot. Talán megvernek és börtönbe vetnek, két bilinccsel Rómába küldenek. De akkor sem fordulhatunk vissza. Sok misszionárius sírhelye domborul Afrikában és Ázsiában, csak azért, mert készek voltak életüket kockáztatni az Úr ügyéért.

n Érdemes dolog élni, vagy meghalni az Úr ügyéért, ha Isten úgy látja jónak. „Az Úr tegye azt, amit jónak lát!” Ámen.