Az elhívás lépcsői - Ez 1:28-3:3
Az elhívás lépcsői
Ez 1,28-3,3
A Bibliában olvasunk
arról, hogy Isten embereket keres, embereket akar elhívni az ő szolgálatára. Az
aratnivaló sok, de a munkás kevés. Előttünk most Ezékiel próféta példája áll,
hogyan hívta el őt Isten a szolgálatra.
Itt szó kell legyen
arról, hogy az üdvösségre való elhívás után Isten a szolgálatra akar elhívni,
beállítani. A nekünk adott tálentumot, gírát - a példabeszéd szerint - el is
áshatjuk, de a gazda számon kéri azt. Ha így teszünk, minket is gonosz szolgáknak
lehet nevezni. Ha üdvösséget nyertünk, Isten számon kéri tőlünk, hogyan
sáfárkodtunk vele. Isten hív bennünket a szolgálatra. Nem egyforma szolgálatra,
hanem külön megbízatás szerint. Nincs semmilyen sablon. Mindegyik elhívás külön
történet.
Az elhívás alapelveit,
lépcsőit, fokozatait láthatjuk ez igében. Ma lemérhetjük magunkat, hol is
állunk mi ezen az úton. Ez a három lépcső, három parancs, felszólítás, ami most
nekünk szól: Először, állj lábaidra!
másodszor: Küldelek én téged! majd a
harmadik: Mondjad nékik! Ezzel a
három felszólítással szeretnék foglalkozni, hogy az ige mérlegén lemérhessük
magunkat.
I.
Miért mondja Isten
Ezékielnek, hogy állj lábaidra?
Azért, mert azelőtt épp Isten dicsősségét látta, és azt olvassuk, hogy „orcámra
esém”. Leesett, mint egy holt. De ekkor jött az első felszólítás: Állj
lábaidra!
Ézsaiás is amikor
látta Isten dicsőségét, orcájára esett, leborult. János Páthmosz szigetén,
amikor látta a Feltámadott Úr dicsősségét, orcájára esett. Saulus amikor
találkozott az Úrral és az ő dicsőségével a Damaszkuszi úton, látott nagy
fényességet, leesett. Az Úr azt mondja neki, kelj fel! Állj lábaidra! Ha láttuk
Isten dicsőségét, ha találkozásunk volt már az Úrral, akkor most ez a következő
lépés: Állj lábaidra! Ha volt leborulásunk, most kell következzen a lábainkra
állásunk. Kelj fel! Ott fenn a hegyen, a három tanítvánnyal együtt ha mi is
láttuk volna Isten dicsőségét, biztos mi is egyetértettünk volna Péterrel: jó
nekünk itt lenni... építsünk itt három hajlékot... itt nagyon közel van a mennyország...
lakjunk itt. De az Úr nekünk is azt mondaná: keljünk fel, menjünk le a völgybe!
Ott várnak a betegek, a megszállottak, vár a munka.
Másszóval, ha már
kaptál üdvösséget, ha kegyelemben részesültél, ha Istennel volt találkozásod,
ami megváltoztatta az életed, akkor következik mint első felszólítás az elhívás
folyamatában: Állj lábaidra!
Így tágul ki előtted
a látóhatár. Így tudsz felfele is tekinteni. Nem henyélésre, pihenésre hív most
az Úr, hanem munkára. Állj lábaidra! Nemcsak imádkozni kell, hanem cselekedni
is. Bűn akkor imádkozni, amikor cselekedni kellene, és bűn akkor cselekedni,
amikor imádkozni kellene.
Egyszer két istenfélő
ember futott a vonathoz, nagyon igyekeztek, hogy elérjék azt, mert már
hallatszott a robogása ahogy közeledett. Akkor az egyik így szólt: Tudod mit?
Gyere térdeljünk le, és imádkozzunk, hogy elérhessük a vonatot. Erre a másik
azt mondta: Nem úgy! Fussunk ahogy csak bírunk, és közben imádkozzunk! Ez a
kettő együtt kell járjon. Állj lábaidra!
Ha nem tudsz még
megállni saját lábaidon, még nem lehet munkát bízni reád. Ha nem tudsz
szilárdan állni a viharban, a próbák között, akkor még nem vagy alkalmas az
Istentől kapott feladat teljesítésére. Állj lábaidra! - szól a felhívás. Lehet,
hogy Ezékiel nem lett volna képes felállni, de arról tesz bizonyságot, hogy
„jöve belém lélek, és állított engem lábaimra, és hallám azt aki szól vala
nékem”.
Természetes, hogy
nemcsak Isten dicsőssége teríthet le minket... Leteríthet a bűn, a gonosz, az
ellenség, a nehézségek, próbák amelyekkel küszködünk. De bármi ok miatt estünk
is le, most szól a felhívás: állj lábaidra!
II.
Aztán következik a
második felszólítás, az elhívás második lépcsője: Küldelek én téged! Ne rettegj és ne félj, mert én küldelek téged.
Én küldelek! Mintha Isten menne személyesen a pártütő nemzetséghez, Izrael
népéhez. Úgy ahogy Góliáth ellen is Isten ment Dávid személyében. Ahogy a fáraó
ellen Isten ment Mózes személyében, azt mondva, hogy Egyiptom minden istene
ellen ítéletet tartok, én az Úr! Eredj Mózes, én küldelek téged! Jeremiás
személyében is Isten ment, prédikálni a népnek, ezért nem hallgathatott. Isten
küldte el.
Ez nagyon fontos,
hogy Isten küld. A küldetés parancsa nekünk újszövetségi hívőknek is szól:
azoknak, akiket előbb lelki értelemben lábaira állított. Akik már feltámadtak a
halálból, a bűnből, és készek fogadni ezt a felszólítást.
De hová is küldte
Ezékielt az Úr? Kemény beszéd az, amit itt hallunk: a pártos nemzetséghez
küldelek téged. A kemény orcájú fiakhoz, a makacs szívűekhez. Bogácsok és tövisek
közé. Skorpiókkal kell együttlakoznod. Az Úr Jézus szavai szerint: küldelek,
mint bárányokat a farkasok közé. Menj. Indulj. Ha az ellenség közepébe is
kelljen menni, ne félj tőlük. Ide küldelek téged. Oda kell menned. Ezek kell
megtérjenek.
Most átgondolhatnánk
azt, ahogyan Isten küldöttei kivitelezték megbízatásukat a Bibliában.
Hasonlóképpen küld minket is az Úr. Jól érezzük magunkat azok között, akikkel
egy húron pendülünk, akikkel összedobban a szívünk, akikkel együtt hiszünk,
remélünk, egymást szeretjük, közösségben vagyunk, de az Úr felszólítása
indulást parancsol most nekünk. Menjetek ki! Menjetek e széles világra! A
pártos fiakhoz, a makacs szívűekhez, azokhoz, akik nem hisznek Istenben, akik
ellenséges indulattal vannak, a farkasok, bogácsok, skorpiók közé... Menjetek!
Jánosok, - de Júdások közé is. A megkövezés, arculverés, ostorozás, halál
vidékére. Egy hitbeli vállalkozással, indulj! Törd meg elszigeteltségedet, zárt
körödből lépj ki. Aki lábaira állt és lélek jött belé, aki Isten társaságához
tartozik, aki megváltásban részesült annak tovább kell lépni egy lépéssel az
elhívás lépcsőjén: Küldelek én téged, eredj!
III.
De ezek után is még
mindig van egy harmadik lépés, egy harmadik parancs: Mondjad nékik!
Ezt azért parancsolta
az Úr, mert Ezékiel jóllehet lábaira állt mert lélek jött belé, erőt kapott
erre, aztán elment Tel Avivba, a foglyokhoz, de ott nem tudott megszólalni.
Látva azok szenvedését, ott ült némán hét napig közöttük, és nem szólt semmit.
Ezért Istennek egy harmadik felszólítással kellet megerősítse Ezékiel
elhívását: beszélj! mondjad nékik! Vagy hallják, vagy nem.
Többször ismétli az
Úr azt, hogy ők pártos ház, és nem számít az, hogy ők meghallgatják-e az
üzenetet, vagy nem. Neked menni kell. A magvető az igét hinti. Aztán, hogy a
mag milyen földbe hull, az már nem Ezékiel dolga. Te mondjad nékik! Isten
készíti el szíveket, ő adja a növekedést. Te vess, plántálj, öntözz!
Pál apostol
Timótheushoz írt második levelének negyedik részében azt írja: Kérlek azért az
Isten és a Jézus Krisztus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat az ő
eljövetelekor és az ő országában, hirdesd az Igét, állj elő vele alkalmatos és
alkalmatlan időben, ints feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással. Mert
lesz idő, amikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját
kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülök; és az
igazságtól elfordítják az ő fülöket, de a mesékhez odafordulnak. De te józan
légy mindenekben, szenvedj, az evangélista munkáját cselekedd, szolgálatodat
teljesen betöltsd. Röviden: hirdesd az igét! Nem tapasztalataidat, nem önmagadat, nem
filozófiákat, nem hazugságot, nem emberi tanításokat, szenzációkat... hirdesd
az igét! Mondjad nékik, vagy hallják, vagy nem hallják. Lesz ahol az Úr üzenete
nyitott fülekre talál, de lesz ahol majd lepereg, visszahull, nem kell az ige.
Te ne törődj azzal. Hirdesd. Beszélj! Mondjad nékik!
Az is le van írva,
hogyan tehette ezt meg Ezékiel. Adott az Úr neki egy tekercset, amit kinyitott
neki, hogy elolvassa azt. Elől és hátul tele volt írva gyászénekkel, nyögéssel
és jajszóval. Majd miután elolvasta, meg kellett egye azt. Megette, és olyan
lett az ő belsejében, mint az édes méz. Ez
egy jelképes cselekedet volt. Azt jelentette, hogy miután így azonosult
azzal az üzenettel, amit az Úr adott neki, akkor mehetett prédikálni. A
szívéből, a belsejéből jött az üzenet, hiszen megette, részévé vált az.
Gyászénekeket, nyögéseket és jajszókat mondani... kemény beszéd volt az.
Így látjuk ezt
Jeremiásnál is, a síró prófétánál. Jaj, hogy megsötétedett a színarany, jaj,
hogy milyen nyomorúságban van Sionnak leánya! Sírt, jajgatott és nyögött.
Gyászéneket énekelt. Ez volt az az üzenet, amit nekik mondani kellett.
Nekünk mást mond az
Úr most. Elmenvén e széles világra hirdessétek... a gyászéneket? a jajszót? Az
ítéletet? Nem. Az evangéliumot! Az örömhírt! Váljon ez részünkké, jöjjön a
bensőnkből az üzenet. Mondjad nékik! Így szól az Úr Isten! Vagy hallják, vagy
nem. De te hirdesd az örömhírt, az evangéliumot minden teremtésnek. Erre akar
az Úr elhívni minket ma. Ilyen munkára akar beállítani.
Először: állj
lábaidra! Serkenj fel aki aluszol, és támadj fel a halálból, és felragyog néked
a Krisztus. Másodszor: én küldelek téged! eredj, indulj el, tedd meg az első lépéseket.
Aztán: mondjad nékik! Hirdesd az igét, a Krisztusról szóló örömhírt!
E három lépcső közül
nem tudom, hogy te melyiken állsz, melyik az, amely neked szól? Mi az, amit
neked tenned kell most? De bárhol légy, kívánom, hogy halld meg Isten felszólítását,
amit személyesen neked mond, és engedelmeskedj az ő hívásának. Egyik énekünk
azt mondja: „Halljad a hívást, hívő
ifjúság, az Úr szája szól, vedd füledbe jól! Szent hivatásra, kedves zengemény,
kérdi most az Úr, kit küldjek el én? Mondja el szíved, szent ígéreted, Uram
ímhol vagyok én, küldj el engemet.”