Elégtelen hitélet - 1Kir 14:1-20

Elégtelen hitélet

1Kir 14:1-20

¹Ebben az időben megbetegedett Abija, a Jeroboám fia. ²És monda Jeroboám az ő feleségének: Kelj fel most, és változtasd meg öltözetedet, hogy meg ne ismerjék, hogy te vagy Jeroboám felesége, és menj el Silóba: Íme, ott van Ahija próféta, aki nékem megmondta volt, hogy királlyá leszek e népen. ³És végy magadhoz tíz kenyeret és pogácsát, és egy edényben mézet, és menj el hozzá; ő majd megmondja néked, mi történik a gyermekkel. ⁴És ekképpen cselekedett a Jeroboám felesége; és felkészülve, elment Silóba, és bement az Ahija házába. Ahija azonban már nem látott; mert meghomályosodtak az ő szemei a vénség miatt. ⁵És az Úr monda Ahijának: Íme, a Jeroboám felesége jött [hozzád,] hogy valamit kérdjen tőled az ő fia felől, mert beteg; te azért így s így szólj néki. És mikor bement, másnak tettette magát. ⁶De mikor meghallotta Ahija az ő lábainak zörejét, amint az ajtóhoz közelgetett, monda: Jöjj be Jeroboám felesége; miért tetteted magadat másnak? Én te hozzád kemény [követséggel] küldettem. ⁷Menj el, mondd meg Jeroboámnak: Ezt mondja az Úr, Izráelnek Istene: Mivelhogy én téged e nép közül felmagasztaltalak, és téged fejedelemmé tettelek az én népemen, az Izráelen; ⁸És elszakasztottam az országot a Dávid házától, és azt néked adtam; te azonban nem voltál olyan, mint az én szolgám, Dávid, aki megőrizte az én parancsolatimat, és aki engem követett teljes szívéből, csak azt cselekedve, ami kedves az én szemeim előtt; ⁹Hanem gonoszabbul cselekedtél mindazoknál, akik te előtted voltak; mert elmentél és idegen isteneket csináltál magadnak, és öntött bálványokat, hogy engem haragra ingerelj, és engem hátad mögé vetettél: ¹⁰Azért íme, én veszedelmet hozok a Jeroboám házára, és kiirtom Jeroboámnak még az ebét is, és mind a berekesztettet, mind az elhagyottat Izráelben, és kihányom a Jeroboám háza maradékait, miképpen a ganéjt kihányják, mígnem vége lesz. ¹¹ Aki meghal a Jeroboám [maradékai] közül a városban, azt az ebek eszik meg; aki pedig a mezőn hal meg, az égi madarak eszik meg; mert az Úr szólott. ¹² Te pedig kelj fel, és menj haza, mert amint belépsz a városba, meghal a gyermek; ¹³ És az egész Izráel siratja őt, és eltemeti őt, mert a Jeroboám magvából csak egyedül ő temettetik el sírba, mivel a Jeroboám háznépe közül az Úr iránt, Izráel Istene iránt csak ő benne találtatott valami jó. ¹⁴ És támaszt az Úr magának királyt Izráelben, aki kigyomlálja a Jeroboám házát egy napon. De mit [mondok?] Már [is támasztott]! ¹⁵ És megveri az Úr az Izráelt, mint a hogy a nád a vízben ide s tova hányattatik, és elszakasztja az Izráelt erről a jó földről, amelyet adott az ő atyáiknak, és szétszórja őket a folyóvizen túl, mivelhogy Aserákat csináltak maguknak, hogy az Urat ingereljék. ¹⁶ És kézbe adja az Izráelt a Jeroboám bűneiért, aki [maga is] vétkezett és az Izráelt is bűnbe ejtette. ¹⁷ És felkészült a Jeroboám felesége, elment és juta Thirsába. És mikor a ház küszöbén belépett, meghalt a gyermek. ¹⁸ És eltemették őt, és siratta őt az egész Izráel, az Úrnak beszéde szerint, amelyet szólott az ő szolgája, Ahija próféta által. ¹⁹ Jeroboámnak pedig egyéb cselekedetei, mi módon hadakozott és uralkodott, íme, meg vannak írva az Izráel királyainak krónika-könyvében. ²⁰ És az idő, amelyben uralkodott Jeroboám, huszonkét esztendő, és elaludt az ő atyáival, és uralkodott Nádáb, az ő fia, ő helyette.

Ez az igeszakasz akár az édesanyák felelősségéről is szól, mert érdekes módon Jeroboám nem önmaga ment a prófétához, hanem a feleségét küldte el. Pedig ő szerette volna tudni az igazságot, hogy mi lesz a gyermekkel. Feleségét is titokban, álruhában küldte, mint egy olyan édesanyát, aki gyermekéért aggódik. Azt hitte, hogy be lehet csapni Ahiját! Mert hát ugye, Ahija már öreg volt, és nem látott: „Ahija azonban már nem látott; mert meghomályosodtak az ő szemei a vénség miatt” (4b. v.) Nem gondolt bele abba, hogy Isten az, aki a prófétának kijelentést ad, és az Isten nemcsak azt tudta, hogy ki jön hozzá, hanem azt is tudta, hogy miért jön és mit fog kérdezni! Kemény üzenetet tartalmazott a válasz, amit a próféta átadott.

Azonban a fő üzenet nem épp az édesanyákkal kapcsolatos, hanem azt az elégtelen hitéletet mutatja be, amely csak külsőségekben, és önző magaviseletben nyilvánult meg. Kiderül ezekből az igékből, hogy (1) nem elég gyógyulásért imádkozni: megszentelődésért is kell, (2) nem elég a ruházatot megváltoztatni: a szívet is kell, (3) nem elég a figyelmeztetést meghallani: cselekedni is kell, és végül, (4) nem elég tudni az Úrról: Őt imádni is kell.

Vegyük sorra ezeket az igazságokat.  

I. Nem elég gyógyulásért imádkozni: megszentelődésért is imádkozni kell

Az első megállapítás, amely az igéből nyilvánvaló, az, hogy nem elég gyógyulásért imádkozni: sokkal fontosabb megszentelődésért és lelki dolgokért megváltozott életért könyörögni, folyamodni az Úrhoz.

Ma is vannak, akik szívesebben hirdetnék azt, hogy „Isten azt akarja, hogy minden beteg meggyógyuljon”! Márpedig ez nem így van. Isten inkább „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson” (1Tim 2:4).

Jeroboám már átélte az imádság erejét. Az Úr kijelentése szólott hozzá, amikor Ahija próféta megmondta, hogy király lesz. A júdabeli próféta, aki az Úr küldetésében jött, szólott hozzá az Úr nevében, és imádkozott érte, hogy megmerevedett kezét újra visszahajlíthassa magához. Most, amikor a gyermeke beteg, úgy gondolta, hogy a próféta, aki akkor királyságot ígért neki, talán segíthet a gyermekén is. Mindenképp, megmondhatja, hogy mi lesz a gyermekkel.

A gyógyulás bizonyára nagy áldás, azonban a testi gyógyulásnál, testi egészségnél sokkal fontosabb a lelki gyógyulás, a lelki egészség. Meghosszabbítani az életet néhány évvel, nem elég, ha valakinek nincs örök élete. Attól még mindig elkárhozik! Mit ér valaki a hosszú élettel, ha utána kárhozatba jut? És „mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall?” (Mt 16:26)

Isten nem büntetésből vette el ennek a gyermeknek az életét, hanem kegyelemből: hogy ne lássa meg azt az ítéletet, amit Isten végrehajt majd Jeroboám házán. Őt legalább királyfihoz illő módon temették a sírba, és egész Izráel siratta őt, míg azok, akik életben maradtak, azok nem fognak részesülni majd ebben a kiváltságban.

Megállapíthatjuk tehát, hogy nem elég gyógyulásért, testi áldásokért imádkozni, lelki dolgokért sokkal inkább kell, mert azok fontosabbak.

De azt is megállapíthatjuk, hogy még a testi dolgokért sem csak akkor kell az Úrhoz fordulni tanácsért, amikor bajba jutottunk. Mert Jeroboám így cselekedett: akkor fordult az Úrhoz, amikor gyermeke megbetegedett. Addig járta a maga bálványimádó útját, készítette az öntött isteneket. Ám ha a gyermeke beteg lett… jaj, akkor hamar érdeklődik az Úr szava iránt! Szoktak ilyet tenni ma is: bajban vagyok, most segítség kell, imádkozom, böjtölök, elmegyek a lelkipásztorhoz, vajon mit szól az Úr… Az Urat nemcsak akkor kell keresni, amikor valaki bajba jut! „Keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok Őt segítségül, amíg közel van!” (Ézs 55:6)

A Bírák könyvében olvashatunk arról, amikor Izráel népe újra gonoszul cselekedett az Úr előtt, és az Úrhoz kiáltottak az ő nyomorúságukban: „Felgerjedett azért az Úrnak haragja Izráel ellen, és adta őket a Filiszteusoknak és az Ammon fiainak kezébe. És [ezek] szorongatták és nyomorgatták az Izráel fiait attól az évtől [fogva] tizennyolc esztendőn keresztül […] Akkor az Úrhoz kiáltottak az Izráel fiai, mondván: Vétkeztünk te ellened, mert elhagytuk a mi Istenünket, és szolgáltunk a Baáloknak. Az Úr pedig monda az Izráel fiainak: Nemde én szabadítottalak-e meg benneteket az Egyiptombeliektől, az Emoreusoktól, az Ammon fiaitól, a Filiszteusoktól, és a Sidonbeliektől, az Amálekitáktól és a Maonitáktól, mikor titeket szorongattak, és ti én hozzám kiáltottatok, megszabadítottalak titeket az ő kezükből? És ti [mégis] elhagytatok engem, és idegen isteneknek szolgáltatok; annak okáért többé nem szabadítlak meg titeket ezután.” (Bír 10:8-13) Ez volt az Isten véleménye. Megszabadította őket egyszer, kétszer, háromszor, s most újra gonoszul cselekedtek – és az Úr emlékezteti őket arra, hogy csak akkor kiáltanak Hozzá, ha bajba jutottak. Nincs a szabadítás azok számára, akik játszanak a kegyelemmel! „Nem szabadítlak meg titeket ezután!” – mondja az Úr.

Így imádkozni nem érdemes, mert nem talál meghallgattatásra. Jeroboám keresi az Úr akaratát – de nem azért, hogy Hozzá térjen. Úgyhogy, csak az ítéletet hallhatja már. Nincs kegyelem a Jeroboámok számára, akik nem akarnak megtérni!

Az imádság tehát nem arra való, hogy csak a bajban használjuk. „Keressétek először Istennek országát és az Ő igazságát, a többiek megadatnak néktek” (Mt 6:33). Nemcsak testi jólétért kell imádkozni az Úrhoz, hanem sokkal inkább megszentelődésért.

II. Nem elég a ruházatot megváltoztatni: a szívet is kell

A második megállapítás az, hogy nem elég a ruházatot megváltoztatni, mint Jeroboám felesége, hanem a szívet is kellett volna.

Jeroboám ilyen tanácsot adott: változtasd meg a te öltözetedet, hogy meg ne ismerjenek… Tettesd magad másnak! Nem gondolt arra, hogy ezzel nincs megoldva semmi: a ruházattal az embereket talán be lehet csapni, de Istent nem!

Jeroboám azt hitte, hogy egy öreg, rosszul látó emberrel van dolga, akit félrevezethet. Pedig Ahija is mindentudóvá válik, amikor Isten kijelentését hordozza. Nem lehet becsapni! Jegyezzük meg: valahányszor Isten igéjével szembesülünk, akkor mi is mindig magával a mindentudó Istennel szembesülünk, Akit nem lehet becsapni. Ő mindent tud. Átlát az álruhán is, az álarcokon is, olvas a sorok között is. Emberek előtt kimagyarázhatjuk, kisminkelhetjük magunkat, mutathatunk szépeket, de Istent nem lehet becsapni. „És nincsen oly teremtmény, amely nyilvánvaló nem volna előtte, sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szemei előtt, akiről mi beszélünk.” (Zsid 4:13)

Ahija nem csak azt tudta, hogy kicsoda az az asszony, aki hozzá jött, hanem még azt is, hogy miért jött hozzá. „Jöjj be Jeroboám felesége; miért tetteted magadat másnak?” (6. v.) A kijelentett üzenet pedig élő és ható, Isten szava, mert „az Úr szája szólt”, mondja Ahija (11b. v.) „Mert semmit sem cselekszik az én Uram, az Úr, míg meg nem jelenti titkát az ő szolgáinak, a prófétáknak.” (Ám 3:7)

Jeroboámot az ő büszkesége gátolta meg abban, hogy személyesen menjen Ahijához. Talán sejtette, hogy ha személyesen menne, akkor milyen üzenetet kapna Isten részéről… Ezért küldte a feleségét, és őt is álruhában. Sejtette, hogy addigi életével talán veszedelmet hozna a fiára. „Végy magadhoz tíz kenyeret és pogácsát, és egy edényben mézet, és menj el hozzá” – (3. v.) Vagyis: vigyél egy kis ajándékot, fizessük meg neki a szolgálatát… Az ajándék megközelítőleg egy napszámnak az ára volt. A szándék ez: megfizetjük az Isten emberének, csak mondjon valami jót, mint korábban tette!... De hát, ő nem mondhat mást, mint amit Isten a szájába ad!

Figyeljük meg az Úr üzenetét Jeroboám számára: először felsorolja Isten kegyelmét, amelyben eddig részesítette Jeroboámot. „Én téged e nép közül felmagasztaltalak, és téged fejedelemmé tettelek az én népemen, az Izráelen; és elszakasztottam az országot Dávid házától és azt néked adtam; te azonban nem voltál olyan, mint az én szolgám, Dávid.” (7-8. v.) Ezt tette Isten: kegyelmes volt Jeroboámhoz. És ezt tette Jeroboám: elfordult az Úrtól és bűnbe ejtette az Izráelt. Amilyen mértékben Dávid mérce, minta volt az istenfélelemben, annyira lett Jeroboám a mérce az istentelenségben és a bűnben. „Gonoszabbul cselekedtél mindazoknál, akik te előtted voltak; mert elmentél és idegen isteneket csináltál magadnak, és öntött bálványokat, hogy engem haragra ingerelj, és engem hátad mögé vetettél.” (9. v.) E megállapítás után aztán következett az ítélet kihirdetése a Jeroboám háza ellen: „Azért, íme, én veszedelmet hozok a Jeroboám házára”, (10. v.), „kiirtom”, „az ebek eszik meg”, „az égi madarak eszik meg”, „kelj fel, menj haza, meghal a gyermek”. Súlyos szavak hangzanak el az országra nézve is: „megveri az Úr az Izráelt, mint ahogy a nád a vízben ide s tova hányattatik, és elszakasztja az Izráelt erről a jó földről, amelyet adott az ő atyáiknak, és szétszórja őket a folyóvízen túl, mivelhogy Aserákat csináltak maguknak, hogy az Urat ingereljék. És kézbe adja az Izráelt a Jeroboám bűneiért, aki [maga is] vétkezett és az Izráelt is bűnbe ejtette.” (15-16. v.) Jön az ítélet!

Először Nádábot, a Jeroboám fiát látja maga előtt, aki alig két évet uralkodott Jeroboám után, akit végül megölt Baása, egy Izsakhár nemzetségéből való ember. Majd Baását is látja, ahogyan kiirtja Jeroboám háznépét mind, még az ebet is. Felsorolja, hogy akár a városban, akár a mezőn halnak meg, nem lesznek tisztességesen eltemetve. Ezt jelenti a kifejezés, hogy testüket „az égi madarak eszik meg”. Ennél szörnyűbb büntetés egy zsidó számára nem is létezett. Mindez bekövetkezik Jeroboám házára.

Ezt az álruhás módszert Akháb is megpróbálta alkalmazni, amikor Jósafáttal együtt Rámóth-Gileád ellen mentek harcolni (2Krón 18:29. 33). Akháb álruhába öltözött, és biztos, ami biztos alapon, az alá páncélját is felvette. Csupán Jósafát maradt királyi ruhában. Hamarosan keresték a királyt, de mást nem találnak, csak Jósafátot. Hát akkor, biztosan őt kell megölni! Ugyanis, kiadták a parancsot, hogy ne harcoljanak senki ellen, se kicsi se nagy ellen, hanem csak Izráel királya ellen. Körülvették Jósafátot, aki felismerte a veszedelmet, és felkiáltott az Úrhoz. Isten még ilyen helyzetből is ki tudja szabadítani azokat, akik Hozzá kiáltanak, és Jósafát is megmenekülhetett! Hazamehetett Jeruzsálembe békével. De Akháb nem menekült meg. A páncélon is van egy kicsi rés valahol, és amikor valaki csak úgy találomra kilőtte a nyilat, eltalálta a királyt épp ott, ahol a páncélján egy kis rés volt. Mikorra lement a nap, akkor Akháb számára örökre lement. Hiába öltözött álruhába: mert Isten átlátott még a páncélján is! Nem a ruhát kell megváltoztatni, hanem a szívet.  

Jóel próféta így szól: „szíveteket szaggassátok meg, ne ruháitokat” (Jóel 2:13). Nem a külsőségekben kell megmutatkoznia az istentiszteletünknek, hanem a szívünkben, ott belül. Az Úr Jézus azért sírt Jeruzsálem felett virágvasárnapon, mert látta a veszedelmet, amit a képmutató életvitel hoz magára. Krisztus után 70-ben, amikor bekövetkezett az ítélet, nem maradt ott kő kövön.

III. Nem elég a figyelmeztetést meghallani: azt cselekedni is kell

A harmadik megállapítás így szól: nem elég a figyelmeztetést végighallgatni, vagy ismerni, annak érdekében cselekedni is kell.

Jeroboám nem először hallotta a próféta tanácsát, utasítását, tanácsát, és az ítélet kihirdetését. Megtérhetett volna már korábban is. Fordulhatott volna az Úrhoz, szolgálhatott volna Neki, ahogyan Dávid tette, már ezelőtt is. De nem tette. Most is végighallgatta a figyelmeztetetést, mert Jeroboám felesége hazavitte a hírt, de nem történt semmi, nem változott meg semmi.

Nem elég tudni az igét, ismerni azt, végighallgatni a prédikációt és megállapítani, hogy jól beszélt, igaza van, stb. és hagyni mindent a régiben! Cselekedni kellett volna, megváltozni, főképp, ha a veszedelem már ennyire közel volt. Ha lett volna hajlandóság Jeroboámban a megtérésre, akkor bizonyára Isten kegyelmi üzenetét hallhatta volna, mint ahogyan Manasséval történt később. Ez a gonosz király megtért, amikor fogságba került, és ezt olvassuk róla: „És könyörögvén hozzá, megkegyelmezett néki, és meghallgatván könyörgését, visszahozta őt Jeruzsálembe, az ő országába. Akkor ismerte meg Manasse, hogy az Úr az igaz Isten.” (2Krón 33:13).

Sajnos Jeroboám kezdettől fogva a maga útját járta, és egyetlen figyelmeztetésre sem volt hajlandó visszafordulni. Úgy tűnik, számára ez volt az utolsó alkalom, amikor Isten még szólott hozzá. Sajnos, most sem változott meg. Ó, mihozzánk hányszor szólott az Isten! „Sok rendben és sokféleképpen” (Zsid 1:1). Vigyázzunk, mert nem elég ismerni az Igét, azt cselekedni is kell!

Az is megtörténhet, hogy az a szív, amely sorozatosan elutasítja az engedelmességet, az előbb-utóbb megkeményedik. „Megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták; hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.” (Mt 13:15) Engedd, hogy az Ige a szívedig hasson, és ha meghallottad Isten megtérésre hívó szavát, akkor légy annak megtartója is, ne csak hallgatója!

IV. Nem elég tudni az Úrról: Őt imádni is kell

Végül, megjegyezhetjük azt is, hogy nem elég tudni az Úrról: Őt imádni is kell.

Jeroboám még sok mindent cselekedett, ami nincs leírva itt az igében. A 19. vers szerint „Jeroboámnak pedig egyéb cselekedetei, mi módon hadakozott és uralkodott, íme, meg vannak írva az Izráel királyainak krónika-könyvében.” (19. v.) Itt még csak nem is foglalkozik ezekkel. Mert ugye, uralkodhatott csodálatos módon, nagy hatalommal, és hadakozhatott győzelmesen, megszervezve a hadsereget, sajátos taktikával és stratégiával… De mit használt az? A lelke számára bizonyára semmit. Itt még csak foglalkozni sem érdemes vele.

Ami lényeges, az az, hogy bálványokat imádott és hamis istentisztelete volt. A többi mellékes. Lehet, hogy feljegyzik majd a krónikákban, kőbe vésik, könyvbe írják, de a lényeg az marad, ami Istennél van felírva, az Élet könyvében. Ja, persze, „volt egyéb is”… amelyekről olvashattok itt és ott… mert 22 éven át sok minden történhetett, de ami igazán fontos az, hogy tudott az Urról, és mégis bálványokat imádott.

Mi kinek szolgálunk mi valójában? Ez az ige arra késztet minket, hogy vizsgáljuk meg magunkat és istentiszteletünket. Imádkozunk-e megszentelődésért, megváltozott életért, tiszta szívért? „Boldogok, akiknek a szívük tiszta” (Mt 5:8) „Ó, de remeg a szívem: / Vajon Jézus, Mesterem, / Hogy lesz vélem megelégedve?” – Hith. 547. Szolgáljunk az Úrnak teljes szívünkből, teljes lelkünkből, és teljes erőnkből!