2009. november 16., hétfő

TELEK - XVII

Az elmúlt hétvégén Magyarországon voltunk a XVII. TELEK találkozón. A megbeszélések az ébredések vonulatáról szóltak, annak megmutatkozásáról a lelkimunkások személyiségében és szolgálatában. Péntek és szombat este Vaján szolgáltam, a belülről és kívülről összegyűlteknek. Vasárnap reggel is, majd délután Nagydoboson is lehetőségem volt prédikálni. Este Vajába gyűltek össze a környéki lelkipásztorok, és megtisztelt jelenlétével az egyházelnök is, Dr. Mészáros Kálmán, családjával együtt. Mivel a kocsim piacra került, Bálint Pál testvér vitt és hozott a kocsijával... Első éjjel Nagydoboson Budai Lajossal együtt a lelkipásztornál, Cserés Attilánál voltunk szálláson, később Vajában láttak vendégül.
Jó volt együtt lenni, kikapcsolódni, szolgatársakkal beszélgetni, tudatosan kérni az Úrtól azt az ébredést, amit egyedül Ő adhat.
A képet Papp László készítette a záró igehirdetés alatt, Vaján.

December 5. Meghívó - Invitation

Minden érdeklődőnek szeretettel tudomására hozom, hogy doktori dolgozatom nyilvános megvédésére előreláthatólag december 5-én, szombaton délelőtt 11 órától for sor kerülni Kolozsváron, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Karán (Horea út 7 sz. III. emelet). A részvevőket szeretettel meghívom az azt követő ebédre is.

Akik szeretnének részt venni, kérem jelezzék ebbéli szándékukat nálam. Köszönöm.

Whoever interested I let you know that the public defense of my doctoral thesis will be hopefully on 5th December 11 o'clock a.m. in Cluj, at the Reformed Faculty of Babes Bolyai University (Horea Street no. 7, III. level). All participants are invited for the following lunch also.
Those who want to participate please let me know. Thank you.