Az utóbbi napokban, hetekben
Az utóbbi napokban, hetekben, hónapokban sokféle szívfájdalmat okozott az egyik lelkipásztornál és gyülekezeténél található hitelvi elhajlás. A problémák még augusztus végén kezdődtek, és azóta egyre fájdalmasabbá váltak. A betegséggel is így szokott lenni: egyre fájdalmasabb, és előbb-utóbb műtétre kell sor kerüljön, ha akarjuk a gyógyulást.
Amikor szeptember végén meglátogattam Vékás testvért Kolozsváron, érdeklődött a szövetség felől és a gyülekezetek felől. Kérésére részletesen előadtam neki az akkori helyzetet, amire ő csak annyit mondott: megmondom neked, ebből nem lesz „gálickő”. Igaza volt.
A kialakult helyzet rávilágított néhány dologra, amely eddig nem volt ennyire világos. Magamat is újra megvizsgálhattam, hogy Isten oldalán állok-e. Szívemben békesség van, mégis szomorú vagyok, hogy Istennek és az Ő népének ilyen sok ellensége van! Olyanok, akiknek önmagukat és saját elveiket istenítik, és azon kívül senkire nem hajlandók hallgatni. Akik nem látnak távolabb a mai napnál, saját céljaikat és forgatókönyvüket mindennél előbbre helyezik. Meg van írva: „Jönnek ti közétek gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak. Sőt, ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat magok után vonják.” (ApCsel 20:29-30) Ez van, kérem: a farkasok megsokasodtak, a nyájat sok oldalról tépik, bomlasztják, szakítják. Nem (csak) egy személyre gondolok itt, hanem inkább annak elvbarátaira, akiknél nemhogy alázat, szelídség, szeretet, békesség, jóság - vagyis a Szentlélek gyümölcse, jelenlétének bizonyítéka lenne látható, de a minimális illemtudás és tisztelet is hiányzik. A hét év, hazulról. És megnyilvánul bennük a Sátán embergyilkos lelkülete, lépten-nyomon. Közben arra hivatkoznak, hogy milyen hatalmasan munkálkodik bennük és a gyülekezetükben az Úr! Pedig, ha tehetnék, megfojtanának egy kanál vízben, engem is, mást is, azt képzelve, hogy ezzel is az Urat szolgálják és az Ő ügyét képviselik. Szomorú. Szóval, az emberek gonoszságát nehéz elviselni, de még nehezebb elviselni, ha Krisztus gyülekezetét gyalázzák! Ez még féjdalmasabb. Ha rólam van szó, lehetne hallgatni is. Ha a Gyülekezetről van szó, hallgatni bűn.
Hálás vagyok a sok kedves, bátorító, bíztató leveleknek, üzenetnek, akik nem a cyber-tér nyilvánossága előtt tették ezt, de mégis jelezték, hogy mi az, amivel egyetértenek, és mi az, amivel nem. Áldott legyen az Úr, Aki meghagyott magának sokezer embert, olyanokat, akik nem hajtottak és nem hajtanak térdet a korunkat jellemző vallásos hamisságnak és csalásnak!
Emítettem, hogy magamat is újra megvizsgálhattam, és gyakran az Ige mérlegére tettem: Bennem is van harag? Gyűlölök valakit? Szeretetlenül, illetlenül viselkedtem valakivel? Amit teszek, az Úrért teszem? Megalkudtam valahol? Az igazság az, amit szeretek? Csakugyan van bennem nagyravágyás? Pénzéhesség, anyagiasság? Kell-e nekem tenni, vállalni azt, amit teszek, vállalok? Vagy helyesebb lenne, ahogyan más is teszi, nem vállalni fel a konfrontálódást? Bújjak el az ujjam mögé? Mert sokkal könnyebb lerázni, áthárítani, kibújni a felelősség alól. Miért nevezzenek engem „nagyfőnöknek”, vagy még durvábban „nagykutyának”, „diktátornak”, vagy nem tudom minek? Lehetnék kedves, megértő barát. Ölelő, vállon-veregető kolléga. Nem?
Nem tudja mindenki, hogy a Szövetség élén lenni nem jelent semmilyen előnyt, hanem inkább hátrányt. Még azt sem mondhatom, hogy az eddigi elnökök közül valamelyikenk „kellett a hatalom”. Áá, dehogy. Az, hogy most én vagyok az elnök, ennek megvan a maga története és oka. De nem tart ez mindörökké. Nem kívántam és most sem kívánom ezt a tisztséget magamnak. Szívesen és örömmel átadom, a lehető legelső alkalommal. Ezt azért írom le, hogy a közelgő választáson az illetékesek fogjanak szavamon. Nagyon örülni fogok neki. Őszintén. Nagy tehertől szabadítanak meg. De az, hogy szabadulni szeretnék ettől a tehertől, nem jelenti azt, hogy nem vállalom, vagy megfutamodom. Nem, soha. Akkor sem, ha ilyen nehéz "pászma" jut számomra. Augusztus óta nem napokban, hanem hetekben lehetne mérni már azokat az éjszakákat, amelyeken nem tudtam aludni a zajló dolgok miatt: imádkoztam és virrasztottam. Közben böjtöltem is, és kis könyvecskére rugó levelezést írtam, naivan azt gondolva, hogy szép szóval is el lehet érni valamit... Tévedtem. Nem lehetett.
Most pedig a blogommal kívánok platformot biztosítani annak a hitnek és tanításnak, amit mi baptisták, a Bibliából merítettünk. Mindazokat a kérdések, amelyeket az utóbbi időben felmerültek, érdemes lesz újra átgondolni. Ne legyen semmi, amit csak megszokásból, vagy csak a hagyomány miatt teszünk. Vagy talán épp ellenkezőleg, csak azért, mert ma ez a divat. Legyen egyedül a Szentírás a hívő életünk mércéje! Alkalmazzuk annak tanítását a mai helyzetben. Úgyhogy, megpróbálok ezekről írni majd egyet s mást, ahogyan az megértettem Isten igéjéből.
Ezzel kapcsolatban megemlítem, amint már korábban írtam róla (tavaly, július végén), hogy még ha valaki a Névtelenség palástjába burkolózik is, a megjegyzéséből mindjárt érezni lehet, hogy milyen lélek lakik benne. Nyílván sok támadási felületet biztosít az, ha valaki nem rejtőzik el, hanem felveszi a harcot. A meggyőződésből vállalt döntéseket eddig sem bántam meg, és most sem fogok gyáván hallgatni. Látom, persze, hogy sokan vannak, akiknek nem vagyok szimpatikus, akik irigyelnek, gyűlölnek, haragszanak, stb. Tudomásul veszem, de ez nem változtat vagy félemlít meg. „Vessétek el magatoktól ti is mindazokat; haragot, fölgerjedést, gonoszságot és szátokból a káromkodást és gyalázatos beszédet.” (Kol 3:8) Részemről megpróbálom alkalmazni, amit annak idején Annuska néni írt egyik commentjében: „Minden ütésed, átkod / Hiába ellenem. / Szörnyű a fegyverem: / A végén megbocsátok.” (Illyés Gyula: Szörnyű fegyver).
A megjegyzésekre egyelőre ugyanúgy lehetőséget adok, szabadon, mint eddig. De ha valakik visszaélnek vele, akkor le fogom tiltani egy ideig. Mert az ördögnek nem fogok keretet biztosítani, hogy gonoszságát kinyilvánítsa!
