PÉLDÁZATOK: A tékozló fiú nagyobbik testvére - Lk 15:25-32
n
Az apa nem sietett megüzenni a
nagyobbik testvérnek, hogy megjött a kisebbik fiú. Valószínű, hogy sejtette,
hogy ha hazajön, akkor elrontja az ünnepséget…
n
Ironikus helyzet alakult ki: aki addig
kívül volt, az belül van, és aki addig belül volt, az most kívül van, és nem
akar bemenni!
v
A
kisebbik nem bírta ki otthon és elment. – De a nagyobbik se örült, hogy együtt lehetett
az Atyával, mert nem volt közösségben vele. Közel (otthon!) volt, és mégis
távol!
v
Az
atya a mennyei Atyát példázza, Istent. Mit adhatna még Isten, mit tehetne még ennél
többet, hogy dacos, elégedetlen gyermekei örüljenek? „Mindenem a tied!” Van-e
ennél nagyobb gazdagság? Nincs.
n
A gyülekezetben is ott lehet valaki testileg,
de lelkileg mégis távol.
v
Együtt
lehetsz az Úrral, de mégsem szereted Őt! Még szolgálsz is a gyülekezetben, de
nem szeretetből. – „Keressétek az Urat, amíg közel van!” – Ézs 55:6. Egy dolog közel
lenni Hozzá, és más megtalálni Őt.
n
Íme, lehet Vele lenni, és mégis Nélküle.
Együtt, és mégis külön. Közösségben és mégis egyedül és magányosan. Istenhez
tartozva, de mégis elkülönülve.
v
Mint
az a házasság, ahol egy fedél alatt laknak, nem válnak el, társas magányban,
mert nem tartoznak össze a gondolataik, a terveik, a céljaik, az ízléseik,
örömeik. Csak egymás mellett élnek.
v
Tehát,
az Istennel való kapcsolat is lehet megszokott, szürke, unalmas, eseménytelen,
örömtelen...
n
A nagyobbik testvér azt a gyülekezeti
tagot példázza, aki nem tud bizonyságot tenni, mert nincs miről. Nem tud
örülni, mert nincs minek. Nincs közössége az Atyával.
v
Ha
szolgál is, kényszerből teszi – amit egy napon fel is hánytorgat...
I. Hogyan viszonyul
öccséhez
n
A nagyobbik testvér nem érti, hogy a
kisebbiknek milyen nehéz lehetett végül hazajönni. Kifakadt az épp hazaérkező
öccsére!
v
„Ez
a te fiad…” – Az apa kijavítja: „a te testvéred”.
n Kiderül, hogy titokban irigykedik tékozló testvérére. Ez akkor
látszik meg, amikor kifakadt rá.
v
Jó
neki! Engem megöl az unalom itthon, az egykedvűség, a megszokottság és a munka!
v
Milyen
jó neki! Végigélvezte a világ örömeit... Az én életem pedig szűk, korlátozott,
egyhangú, unalmas... – Nem tudja mondani és érezni, hogy „Az én igám gyönyörűséges és az én terhem könnyű” (Mt 11:30)
v
Titokban
néha úgy véli, jó lenne ledobni a Krisztus igáját... és másféle gyönyörűségeket
élvezni... a világ (ideig óráig tartó) gyönyöreit... Bele szeretne kóstolni a
tiltott gyümölcsbe... Vajon milyen lehet a bűnnek az íze? – amelyről azt mondj
az Isten, hogy NE tedd!?
v
Bezzeg
a kisebbik testvérem megtehette! Irigykedik rá.
n
„De fiam, mindenem a tied!”
v
Azonban
neki nem elég a „minden”. Neki a világ kell! ●
„Minden, minden nékem Jézus” – Hh. 511. ●
„Teljesen elég…” – Hh. 353.
v A nagyobbik
testvérnek az öröksége nem lesz kisebb azzal, mert a kistestvérét az apa
visszafogadta. A farizeusok és írástudók
iránti szeretete Jézusnak nem kisebb, hogy a bűnösöket és vámszedőket is
szereti.
v
Jaj,
a nagyobbik is tékozol, mert ezt a „mindent” már megunta, és a világéra vágyik.
n Képzeljük magunk elé: az apa ott ül az asztalfőnél, a
testvérek meg jobbról és balról, egymással szemben… Közeli barátok is meghívást
kaptak, ők is ott ülnek mellettük. Aztán az apa azt mondja, hogy a kisebbik
testvér mondja el az asztali imát, vezesse őket az imádságban. Jaj, az apa
asztalánál a tékozló fiaknak az első imádságot elmondani nagyon nehéz! Azért
nehéz, mert sok kíváncsi szempár mered rá, és sokféle gondolat futkorászik a
jelenlévők képzeletében… Másnap pedig, amikor az apa bemutatta egyik-másik
falubeli ismerősének… „Ismered a kisebbik
fiamat?” – nehéz dolog még végiggondolni is, hogy miket gondolhattak azok a
falubeli ismerősök… Hát még ha udvarolni szándékozott volna valamelyik leánynak
a faluból… A leányos szülők kitiltották volna a házukból! Nekik olyan vő nem
kell! Nehéz a messze idegenben, a távoli országban lakni, de még nehezebb
hazajönni! És nem az apák miatt nehéz, hanem a testvérek miatt! Azok miatt a
testvérek miatt, akik önmagukat nem látják bűnösnek, csak a másikat.
II. Hogyan viszonyul
apjához
n
Az apa a kisebbiknek elébe megy, a
nagyobbiknak utána megy. Kérlelte, hogy jöjjön be.
v
„Íme” – nem azt mondja, hogy „Atyám”. A
megszólítás is tiszteletlen.
v
…
„Annyi ideje szolgálok neked”… „soha parancsolatodat át nem hágtam…”
n
Elégedetlenségét fejezi ki az Atya
felé. „Nekem soha nem adtál…” Ez fáj
a nagyobbik fiúnak.
v
„Nekem
soha nem adtál...” – mondja, hogy bár egyszer én is úgy élhessek, mint a világ
fiai...
v
Az
ilyen ember nem boldog az atyai háznál (mert a szíve a világé), de nem boldog a
világban sem (mert ott „hívőnek” nézik).
n
Mert hát, nekem, ugye, „nem szabad”!... Miért? „Mert hívő vagyok”, „mert tiltja a Szentírás”,
„mert megharagszik az Atya”, „mert elveszítem az örökségem”... Nem
meggyőződésből vallja, hogy „nem teszem”, hanem „nekem nem adtál”…
n
Tehát nem szeretetből engedelmeskedett
eddig sem, hanem félelemből!
v
És
titokban vágyott a bűnre, szívesen elment volna ő is - egy adott percben el is szólja
magát...
v
Ítélkezik,
botránkozik – tipikus „erkölcs-csősz”... Megvetően beszél a kicsi testvérről,
hogy „paráznákkal” emésztette föl a te vagyonodat – de szinte csurog a nyála,
hogy ő nem tehette... hej, hacsak egyszer legalább megtehette volna... Alig
tudja leplezni irigységét...
n
Az ilyen emberek válnak törvényeskedőkké.
v
Kényszer-törvényeket
gyártanak, melyeket nem igaz szívvel, örömmel és szabadon vállalnak, hanem
kényszerből.
v
Másoktól
is olyasmit követelnek, ami lényegtelen az üdvösség szempontjából – de ő
megbotránkozik bennük és hüledezik...
v
Szerinte,
nem baj, jöjjön csak haza a kistestvére, de csak „kenyérre és vízre”, nem pedig
a „hízott borjúra” Zsák és hamu, nem pedig gyűrű! Térdeljen le, vezekeljen! Sírjon,
ne pedig örüljön!
n
(Aszáf dilemmája is ilyen: Zsolt 73:23-24.)
III. Hogyan
viszonyult önmagához
n
Panaszkodik hiányérzete miatt, világi
barátai miatt.
n
Az Atya jelenléte, adománya, mindene
nem elég neki. Panaszkodik, hogy nem kapta meg, hogy barátaival ő is bár
egyszer vigadjon... úgy, ahogyan a tékozló megtette...
n
„Elég néked az én
kegyelmem!” – 1Kor 12
v
Ha
csak a kegyelem volna, neked elég volna? Ha van élelmed és ruházatod, elég
neked? Ha fogoly volnál, ha szegény volnál, ha beteg volnál... Elég néked az
Isten kegyelme?
v
Nem
éreznéd magad szerencsétlennek, kisemmizettnek, mostohának?
v
Dániel és társai
számára elég volt a kegyelem: boldogok voltak zöldségen is, tüzes kemencében is
oroszlánok között is...
n Panaszkodsz-e, mint a tékozló fiú, hogy
„így bánik velem az Isten?!” „Hát mivel érdemeltem én ezt ki?
v
Meg
vagy-e elégedve a sorsoddal? Vagy irigykedsz a máséra?
v
Az
irigység „gonosz szem”. A szívből
származik (Mk 7:21-22). Lásd: Saul – (1Sám 18:9), szőlőmunkások – (Mt 20:15).
n Emberileg úgy is látszott: a tékozló fiú testvére hűséges,
munkásember, aki a mezőn volt aznap is, hogy a testvére megérkezett. De az Úr Jézus
leleplezi nemcsak azt, aki vétkezett, és kitudódott, hanem azt is, aki
vétkezett, de soha nem tudódott ki.
v A nagyobbik
testvér azért haragszik, mert a kisebbiket visszafogadták!
v Az önigazult
magatartás vitte el a kisebbik fiút. A nagyobbik otthon maradt, de ő sem
különb: önigazult és büszke. Megbocsátani nem akaró. Neki egy kecske jobban
kell, mint egy testvér.
Befejezés:
n
„Te mindenkor énvelem vagy!” „De én mindenkor veled vagyok!” – Ez a keresztyén élet titka.
v
Végre
semmi akadálya annak, hogy Vele lehess. „Velünk az Isten!” Mindenkor és
mindenütt.
n
Ne legyen ez csak elmélet. Legyen
valóság!
