Két közmondás cáfolata - Ez 12:21-28

Két közmondás cáfolata

Ez 12:21-28

A Kébár folyó melletti hallgatóság, akiknek Ezékiel prédikál, nem sokkal különbözött a mai igehallgatóktól. Úgy tűnik, ezek az emberek olyanok voltak, mint mi vagyunk. Ahogy Istennek Igéje mellőzve van ma, mellőzve volt akkor is. De ahogy hangzott Istennek beszéde akkor, hangzik ma is.

Miről is van szó, ebben az Igében? Arról, hogy Ezékiel prédikált, prófétált, meghirdette Jeruzsálem pusztulását. Az előbbi versekből ezt olvassuk: „Szólj a föld népének: Ezt mondja az Úr Isten Jeruzsálem lakóiról, Izrael földjéről: kenyerüket félelemmel eszik és vizüket ájulással isszák, hogy pusztaságra vetkőzzék földje bőségéből minden lakói álnoksága miatt. És a lakott városok elpusztulnak s a föld pusztaság lesz és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr” (19-20. v.). Ebben az időben voltak már, akik a fogságba kerültek, akiket már elhurcoltak a babilóniaiak, de Jeruzsálemet még nem rombolták le. Ezékiel prófétál: ha meg nem tértek, ez fog következni, ez van benne Isten tervében, ez lesz a büntetés, ami ítéletként jön majd. Nos, ekkor megszólal Izrael népe, és azt mondja, hogy „a napok csak haladnak, haladnak, és semmivé lesz minden látás”. Még talán Ezékiel sem gondolja komolyan. Mai napra lefordítva: Ezékiel mind kiálthatott „Farkas, farkas!” – már nem ijedt meg senki, nem vette komolyan senki. Ő mind mondta, hirdette, felszólított, sírt, jeleket, különféle szimbólumokat mutatott be, prédikált és prófétált! És a reakció? „A napok csak haladnak - és semmivé lesz minden, amit mond” – vélték Ezékiel hallgatói. Nem igaz abból egy szó sem.

Mások pedig azt mondták: Lehet, hogy igaz; valószínű, hogy bekövetkezhet, de „a látás amelyet ez lát, sok napra való, és messze időkre prófétál ő”. Nem kell sietni. Nem olyan komoly a helyzet. Van idő. Ráérünk.

Két alapvető hiba van itt. Két szólásmondás, két közmondás van előttünk, ami mellett szeretnék megállni, hogy két alapvető bajra rávilágíthassak. Az egyik közmondás az Úr szerint a 22. versben van: „Embernek fia Micsoda közmondástok van nektek Izrael földjén hogy azt mondják: a napok csak haladnak, ám  semmivé lesz minden látás?” – Ez a nép hitetlenségét mutatja. A másik a 27. versben így szól: „A látás amelyet ez lát, sok napra való, és messze időkre prófétál ő”. – Itt a halogatás bűnéről van szó. Ez a másik baj. Vegyük ezt a két közmondást, úgy, ahogy az igében következnek.

I.

„A napok csak haladnak, ám semmivé lesz minden látás”. Az első a hitetlenség bűne.

Ezek az emberek elhallgatták a próféciákat, de nem vették komolyan. Jeremiás próféta könyvében, a 36. részben olvasunk ilyesmit: „Nem rettentek meg, sem ruhájukat nem szaggatták meg a király és valamennyi szolgája, akik hallják vala mind e szokat”. Pedig ez kellett volna, hogy legyen a természetes következménye annak, amit hallottak. Amikor kiáltott Ezékiel, beszélt ítéletről, pusztulásról, hogy „a városok pusztasággá lesznek”; „kenyerüket félelemmel eszik”, mert nem lesz; „vizüket ájulással isszák”, mert az is kifogy, – a nép között szólásmondás születik: a napok egyre telnek, és semmivé lesz minden látás.

Ma vajon hogy viszonyulnak az emberek Isten igéjéhez? Ha Isten a mi közmondásainkat, szólásmondásainkat említené itt, vajon mit sorolna fel? Azt mondaná: Némelyek azt mondják: „Ez a keresztyénség nagyon maradi már. A Jézusról szóló történet egy legenda. A pap prédikál, prédikál, de ő se veszi komolyan”.  Vajon milyen mondásra kellene utalnia Istennek, ami a mi szívünkből fakad, ami a hitetlenségünket mutatja?

Itt sem arról van szó, hogy nem hallgatták meg a prédikációt, bántalmazták volna Ezékielt, vagy nem tisztelték volna eléggé... Tisztelték ők Ezékielt, mint profétát, meg is hallgatták, amit mond, csak éppen nem hittek benne! Elhallgatták a prédikációt, de nem maradt semmi hatása, senki nem vette komolyan.

Arról van itt szó, Isten azt akarja mondani, hogy ezeknek az embereknek az imádsága lehet, hogy jó, de a közmondásuk rossz. Amit vasárnap csinálnak, az nagyon szép, nagyon jó, elfogadható, – de ami hétköznap történik, a köz-mondások, a köz-cselekedetek rosszak. Szokott az ember ilyen különbséget tenni: hogyan él vasárnap, és hogyan él hétköznap. Hogyan él akkor, ha az emberek látják, és hogyan él, ha nem látják. De Isten látja! Ha mi két mércével próbálunk mérni, erre Isten azt mondja, hogy ez hitetlenség, és képmutatás. Te magad sem veszed komolyan! Mert ha hiszed, hogy lesz ítélet, ha hiszed, hogy van Isten, ha hiszed, hogy a Biblia igaz, ha hiszed, hogy Jézus igazat mondott, akkor nem ilyen volna az életed!

A napok csak haladnak – ez valami. A prófécia pedig semmivé lesz – az semmi. A hitetlenséget bizonyítja az a felfogás, hogy amit megfog az ember a kezével, az valami, – amit nem lát, nem foghatja meg, az semmi. Némelyeknek ilyen mondásuk van: Itt a mennyország a földön! Mások pedig, amíg szájukkal Istenről, Bibliáról, mennyországról, hitről, örökéletről beszélnek, addig a gyakorlati életük azt mutatja, hogy ideragadtak a földhöz, nagyon is anyagiasak, fösvények, zsugoriak, pénzsóvárgók.

A helyzet az, hogy ha én nem tudom adni Istennek az egész életemet, önmagamat, mindenemet, teljesen, Istennek a rész nem kell. Félig odaadni magamat nem lehet. Két úrnak szolgálni nem lehet. A földi gondolkozás, az anyagiasság, testi életvitel a hitetlenségre vezethető vissza.

Naámánt lehetne említeni, aki meggyógyult, és egész kíséretével visszatért Elizeushoz. Ott bizonyságot tesz, hogy „most már tudom, hogy nincsen az egész földön Isten, csak Izraelben”. Viszont a beszédet úgy folytatja, hogy „ezért most vedd el kérlek ez ajándékot, amit hoztam”. Ehelyett azt kellett volna mondja, hogy, mivel nincs az egész földön más Isten, csak Izraelben, ezért, ennek az Istennek most átadom magam. Nemcsak a vagyonom egy részét, hanem magamat. Aztán azt kéri, hogy engedjék meg neki, hogy földet vigyen Izraelből, hogy Szíriában azon áldozhasson. De „ha én meghajlok a Rimmon templomában, azt bocsássa meg nekem az Úr”. Előre kéri a bocsánatot arra a bűnre, amit majd szándékszik elkövetni. Előre betervezi, hogy ő egy megalkuvó életet fog élni. Megfogja osztani magát: szolgál Istennek is, de meghajlik Rimmon templomában is, – de ez utóbbit bocsássa meg az Úr. „Én nem tudom magam egészen átadni. Én elmondom, hogy nincsen Isten csak Izraelben, de nem veszem ezt komolyan”.

 Komolyan vesszük-e mi a Bibliának üzenetét? Hisszük-e, hogy ami itt meg van írva, az igaz, tévedhetetlen, és be fog teljesedni? Vagy ezekhez hasonló szólásmondásaink vannak, amit nem lehet alátámasztani az Igével, nincs bibliai alapja? Izraelnél a hitetlenség volt az egyik alapvető hiba, mert Ezékiel prédikált, de ők ezt nem vették komolyan. Erre az Úr azt mondja: Nem hagyom tovább! Meg fogják látni, hogy beteljesedik minden igém! „Mert nem lesz többé hiábavaló látás és hízelgő jövendölgetés Izrael házának. Mert én szólok, az Úr, s amely szót szólok, meglesz, nem halad tovább, megcselekszem, ezt mondja az Úr Isten” (24-25. v.). Isten nem hagyhatja, hogy az Ő üzenetével csúfot űzzenek, vagy az hatástalanul semmivé legyen!

II.

A másik alapvető hiba, a második közmondás háttere, a 27. versben van: „A látás, amelyet ez lát, sok napra való, és messze időkre prófétál ő”.  Ez a halogatás bűne.

Vagyis: lehet, hogy igaz, de maaaajd!..., ki tudja milyen messze lesz az... Ez az ember igazat mond, de az messze időkre szól, nem érjük mi azt meg, nem fogjuk mi azt meglátni... Ráérünk. Elhitték, hogy Ezékiel látott valamit, és hogy az a látás igaz, csakhogy messze van. Nem kell most foglalkozni vele, mert nem mostanra szól. Úgy ahogy ma szoktak beszélni örökéletről, mennyországról, üdvösségről messze időkre szól: lehet, hogy igaz, lehet, hogy beteljesedik, de nem kell most azzal foglalkozni. Éljünk mind a két lábunkkal a földön

Ez a felfogás, hogy „ráérünk”, „van idő”, ez nem új keletű. A halogatás egy régi kísértés, egy régi bűn. Én nem tudhatom, hogy ki mióta halogatja a megtérését. Döntenie kellett volna már, és még mindig nem döntött. Szakítani kellett volna a bűneivel, és még nem szakított. Halogatja megtenni a lépést. De a halogatás nagyon veszélyes, mert megkeményít. Ha valaki halogatja a megtérést, az igének cselekvését, az üzenet komolyan vételét, akkor megkeményedhet a szíve. Utána cselekedne már, de nem tudja, szívébe nem fér bele az igemag, nem ver gyökeret már. „Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket” - mondja a zsidókhoz írt levél 3. részének 15. verse. Ma „Nem halad tovább semmi én beszédem; amit szólok, az a szó meglészen, ezt mondja az Úr Isten” (28. v.).

Ne mondd azt, hogy „majd ha nyugdíjba megyek”, „majd ha ez vagy az bekövetkezik”, „majd ha több időm lesz”! Ne tervezd messzire! Itt a kellemetes idő! Ha valamit megértettél Isten igéjéből, Ő elvárja, hogy komolyan vedd és ültesd a gyakorlatba. Se hitetlenség, se halogatás ne gátoljon téged! A hitetlenség és a halogatás bűne miatt jött Izrael népére a veszedelem.

Nagyon szeretném, ha Isten igéje mindennapi kenyerünk lenne, és naponta úgy olvasnánk, mint Istennek beszédét, ami beteljesedik az utolsó pontig, az utolsó jótáig. Minden szót, minden ígéretet komolyan vehetsz, ráépítheted az életedet. Persze, hogy ez megváltoztatja a gondolkozásodat, másképp fogod látni a világot, a kapcsolataidat, a jövődet, – de épp ezt akarja az Úr, hogy „változz el a te elmédnek megújulása által”! Hogy „szakaszd el magad e gonosz nemzetségtől”, hogy „ne szabd magadat e világhoz”! Hogy végre komolyan vedd Isten Igéjét, „ne légy hitetlen, hanem hívő!” Hogy végre „ne csak hallgatója, hanem megtartója” legyél az igének!