A prófétálásról

„Isten Lelke szólt hozzám, és azt mondta…” – mondják a mai „próféták”, amit néha ártatlan biztatások, máskor durva eretnekségek követnek. És sokmillióan vannak, akik hisznek nekik!

Legtöbbször nem teljesen hamis dolgokról van szó, de egy kis tévedéssel vegyített igazság veszélyesebb lehet, mint a tévedés önmagában! Ha mi emberek nem szeretjük, ha szavakat adnak a szánkba, mennyivel súlyosabb dolog, amikor Isten szájába adnak szavakat!

Nyilván nem arról van szó, hogy megszakítjuk a közösséget mindenkivel, aki nem egyezik pontosan a mi nézetünkkel, de valahol meg kell húzni a vonalat az igazság és hamisság között! Az igazság és a tévedés közötti határt pedig nem mi döntjük el (a hagyományunk, szokásunk, kultúránk), hanem a Biblia.

Miközben hirdetünk egy tantételt, aközben tagadnunk kell annak ellenkezőjét. Ezt nem lehet, csak így, antitetikusan tenni. Ha azt mondom, hogy a Biblia a kijelentés egyedüli forrása ("Sola Scriptura"), akkor ez azt jelenti, hogy nem várok hasonló kijelentést egy gurutól, prófétától, látnoktól, evangélistától, stb. „Óvakodjatok a hamis prófétáktól!” (Mt 7:15) Semmilyen kijelentés nincs, ami egyenrangú lenne Isten Igéjével.

Márpedig, a mai prófétálással épp ez a probléma: ha azt mondod, hogy nem egyenrangú a bibliai kijelentéssel, akkor ezzel azt állítod, hogy az olyan prófétálás megszűnt. Ha pedig azt állítod, hogy a mai próféták ugyanolyan kijelentéseket adhatnak át, mint amilyen a Szentírásban található, akkor ez súlyos tévtanítás, amely a szubjektivitás talajára terel hívőt, gyülekezetet, közösséget, egyházat. Innen már kiszámíthatatlan a folytatás.

Az ószövetségi prófétálást a tévedhetetlenség, a természetfeletti tekintély, a kipróbálhatóság jellemezte, a prófétát pedig egy belső kényszer, aminek nem tudott ellenállni.

Az ÓSz-i próféták megfelelője az ÚSz-ben nem a próféták, hanem az apostolok: ők azok, akik abszolút tekintéllyel léphettek és léptek fel. Ezért mondja az Írás: „Fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus.” (Ef 2:20) Ilyen abszolút tekintélye ma már csak az írott Igének van. Az abszolút tekintélynek örvendő prófétálás a bibliai kánon lezárásával tehát teljesen megszűnt.

De akkor hogyan állunk az újszövetségi prófétálással? „Szeretném ugyan, ha mindnyájan szólnátok nyelveken, de inkább, hogy prófétálnátok” (1Kor 14:5) – mondja Pál apostol. Ezek szerint, minden hívő prófétálhat. Ahogyan Mózes kívánta valamikor: „Vajha az Úrnak minden népe próféta volna, hogy adná az Úr az ő lelkét ő beléjük.” (4Móz 11:29)

Az Alapszabály bevezetőjében (preambulum) többek között ott van az „apostolság elve”: „Minden baptista gyülekezetnek Krisztustól kapott apostoli küldetése van, hogy olyan közösség legyen a világban, amely bizonyságot tesz az evangéliumról, és megosztja keresztyén hitét, reményét és szeretetét minden emberrel.” Ilyen értelemben akár „apostoli-baptista” gyülekezetekről is beszélhetünk, főképp, ha hisszük, hogy a jóeli jövendölés beteljesedett, ahogyan Péter hirdette ezt: „Ez az, a mi megmondatott Jóel prófétától: És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak.” (ApCsel 2:16-17).

Az újszövetségi prófétálás tehát Istennek azon kegyelmi ajándéka, amellyel Krisztus testének egyes tagját képessé teszi arra, hogy az Ő népéhez intézett üzenetét az Írással összhangban, közvetlenül a Szentlélektől kapja meg és adja tovább. Ez a fajta prófétálás csak olyan arányban tévedhetetlen, amilyen arányban összhangban van a Szentírással. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az ÚSz-i próféta csupán emberi szavakat szól, amiket az Szentlélek eszébe juttat (ezért nem használhatja az abszolút tekintélyt követelő „ezt mondja az Úr” kifejezést).

Az ószövetségi rôʽeh, ḥōzēh és nābîʽ héber szavak, és az ennek megfelelő profétész görög szó mellé az Újszövetségben találjuk az „apokalüpszisz” – kinyilatkoztatás kifejezést. Amikor kinyilatkoztatás történt, az új üzenetet tartalmazott, ami addig nem volt ismeretes. Lásd, például: „Kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja, adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt.” (Ef 1:17) „Azután tizennégy esztendő múlva ismét felmentem Jeruzsálembe Barnabással, és magammal vittem Tituszt is. Kinyilatkoztatástól indíttatva mentem fel, és eléjük tártam az evangéliumot, amelyet a pogányok között hirdetek, mégpedig külön a tekintélyesek elé, nehogy hiába fáradjak, és hogy eddigi fáradozásom se legyen hiábavaló.” (Gal 2:1-2) „Hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem, hogy hirdessem őt a pogányok között, nem tanácskoztam testtel és vérrel.” (Gal 1:16) „Kijelentésével ismertette meg velem a titkot, ahogy előbb röviden megírtam.” (Ef 3:3. 6).

Az ilyen kinyilatkoztatások az írott Igével azonos tekintélyű kijelentések voltak. De a bibliai kánon lezárásával az ilyen prófétai szolgálat megszűnt. Ma nincs olyan prófétai kijelentés, ami egyenrangú lenne Isten Igéjével, sem olyan, amely följebbvaló lenne annál.

Van azonban az írott Igével összhangban lévő újszövetségi prófétai kijelentés, amely lehet igehirdetés formájában történő valamilyen titkos dolog feltárása, kijelentése. De ez nem a karizmatikus körökből ismert okoskodó szócsavarás, sem ártalmatlan szószaporítás, sem nem túlfeszített, beteges idegállapot szüleménye! Az újszövetségi prófétálás alatt az írott Igével összhangban levő kijelentést kell érteni. Ez azt jelenti, hogy ellenőrizhető, lemérhető, megítélhető, hogy igazi vagy hamis kijelentésről van-e szó.

Vagyis, az újszövetségi prófétálás csak alkalmazás révén válik prófétálássá.

Hogy mindez hogyan nyilvánul meg a gyakorlatban, arra most különböző példákat említhetnék, személyesen átélt esetekből, vagy mások életéből. Többeket ismerek a lelkipásztorok közül, akik fel tudnának említeni olyan eseteket, amikor tudatosan vagy tudatlanul próféciát mondtak, az Ige alkalmazása erővel ható leleplezés vagy beteljesülő kijelentés volt.

A látomásokat és álmokat is jöhetnek Isten részéről, hasonló üzenettel és céllal, de ezek sem lehetnek soha egyenrangúak Isten írott igéjével. „Hallottam, amit a próféták mondanak, akik hazugságot prófétálnak az én nevemben, mondván: Álmot láttam, álmot láttam... A próféta, aki álomlátó, beszéljen álmot; akinél pedig az én igém van, beszélje az én igémet igazán. Mi köze van a polyvának a búzával? azt mondja az Úr. Nem olyan-e az én igém, mint a tűz? azt mondja az Úr, mint a sziklazúzó pöröly?” (Jer 23:25. 28-29)

Úgyhogy, engedelmeskedjünk Isten Igéjének! Ennél magasabbrendű üzenet Isten részéről nem létezik, még ha mennyei angyal jönne is, valami egyebet hirdetve. (Gal 1:8-9)