A korinthusi megosztottság - 1Kor 1:10-17

A korinthusi megosztottság

1Kor 1:10-17

¹⁰ Kérlek azonban titeket Atyámfiai a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan egyképpen szóljatok, és ne legyenek köztetek szakadások, de legyetek teljesen egyek ugyanazon értelemben és ugyanazon véleményben.

¹¹ Mert megtudtam felőletek atyámfiai a Kloé embereitől, hogy versengések vannak köztetek.

¹² Azt értem pedig, hogy mindenitek ezt mondja: Én Pálé vagyok, én meg Apollósé, én meg Kéfásé, én meg Krisztusé.

¹³ Vajon részekre osztatott-e a Krisztus? Vajon Pál feszíttetett-e meg érettetek, vagy a Pál nevére kereszteltettetek-e meg?

¹⁴ Hálákat adok az Istennek, hogy senkit sem kereszteltem meg közületek, kivéve Krispust és Gájust,

¹⁵ Hogy valaki azt ne mondja, hogy a magam nevére kereszteltem.

¹⁶ Megkereszteltem azonban Stefana háza népét is, ezenkívül nem tudom, hogy valakit mást kereszteltem volna.

¹⁷ Mert nem azért küldött engem a Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem; de nem szólásban való bölcsességgel, hogy a Krisztus keresztje hiábavaló ne legyen.

n A régi életüktől már mintegy három éve elszakadtakra nagy erejű kísértésként hatott rájuk a környezetük. Vissza akarta húzni őket a régi életükbe, a pogányság fertőjébe.

n Nem Isten hűsége változott meg, hanem a korinthusiak hűsége vált ingadozóvá. Elveszítették a stabilitásukat, és az apostol a levelével akart segítséget küldeni számukra.

n Távol volt a gyülekezettől, de híreket kapott róluk. A kérés hangján próbálja megszólítani a testvéreket. Kér, bár mint apostolnak, joga lenne parancsolni is. A szív viszont inkább nyitott a szívélyes kérésekre, mint az utasításokra.

n Nagyon fontos, amit itt, már a levél elején kér az apostol a gyülekezettől. Azt, hogy egységben legyenek. Őket, és azóta min­den más gyülekezetet Isten a Krisztussal való közösségre hívta el. Arra, hogy hitvallásukban és életükben a Krisztusra mutató egység uralkodjon.

n Erre a kérésre azért volt szükség, mert Korinthusban súlyos problémák adódtak. Jézus Krisztus személye kikerült a gyü­lekezet hitének, gondolkodásának középpontjából. Elveszítették a Krisztus központúságukat, amely a keresztyén, vagyis a krisztusi gyülekezetnek az egyetlen helyes útja!

n Megemlíti az apostol az első kilenc vers mindegyikében Jézus nevét, és most a tízediket is így kezdi. Az Úr Jézusra emlékezteti a gyülekezetet, akit a görö­gös gondolkodású korinthusi gyülekezetben nem becsültek kellő­képpen. Nem az életüket irányító Úrként figyelnek rá, hanem számukra csupán egy tanító a sok közül.

I. A szakadások – 10-12. v.

¹⁰ Kérlek azonban titeket Atyámfiai a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan egyképpen szóljatok, és ne legyenek köztetek szakadások, de legyetek teljesen egyek ugyanazon értelemben és ugyanazon véleményben.

¹¹ Mert megtudtam felőletek atyámfiai a Kloé embereitől, hogy versengések vannak köztetek.

¹² Azt értem pedig, hogy mindenitek ezt mondja: Én Pálé vagyok, én meg Apollósé, én meg Kéfásé, én meg Krisztusé.

n Az apostol azt kéri, szün­tesse meg a gyülekezet ezt a rossz helyzetet, amely a rövid, három­éves története ellenére mégis kialakulhatott közöttük. A szakadást, széthúzást, a frakciókra töredezettséget, a viszálykodást.

n Egy egyesület olyan 30-35 ember feletti létszám esetén kettévált, mivel így áttekinthetőbb, és praktikusabb volt. Ahogyan növekedett a gyülekezet, bennük is úrrá lett ez a gondolkodásmód. A görögöknél egy, a Rómainál két személy volt az ilyen testületek vezetője. így ennek mintájára a gyülekezetben is elkezdték felosztani önmagukat, és vezetőt is vá­lasztottak maguknak…

n Úgy gondolták, pogány társaságokhoz ha­sonló módon működhetnek. Az egyik csoport Pált választja. Voltak, akik Pétert, mások Apollóst választják. Ezzel Jézus Krisztusnak, mint a gyülekezet egyetlen urának a helyét hívő emberek, vezetők vették át a csoportok gondolkodásában.

n Pál azt kéri, szüntessék meg a gyülekezetben a szakadást, és áll­janak helyre. Mit jelent Pál apostol szóhasználatában ez a két fo­galom? A magyarított formában is jól ismert szkizma szó, szakadást jelent. A hétköznapi életben való használatára három példát találunk az Újszövetségben.

n Egyik a csontvégek egymáshoz való ízesülésének a megszűnése. Ha a törött karnál, a két csont el­csúszott egymástól, akkor szkizma, vagyis törés, szakadás van a csont folyamatosságában. Amikor helyre teszik a törött, vagy kifi­camodott csontokat, akkor történt az a helyreállítás, amelynek ki­fejezését itt Pál is használja. Ha a gyülekezetet bárki megpróbálja felosztani, akkor elveszíti a rendel­tetését, értelmét. Mint amikor egy csont eltörik, kificamodik, és a csontvégek elcsúsznak egymástól.

n Másik terület, ahogyan az Új­szövetség ezt a szót használja, a szövet szétszakadása. A ruha akkor jön létre, amikor a szálakat egymásba szövik. Ezért is neve­zik szövetnek. Csakis akkor tudja betölteni a rendeltetését, ha ép. Amikor elhasad, elszakad a ruha, használhatatlanná válik. Fel­használásának egyetlen lehetősége a szakadás helyreállítása, va­gyis valamilyen módon meg kell szüntetni a hasadást. Jobb híján varrással lehet megoldani az elszakadt szálak összeerősítését. Nem a legtökéletesebb mód, mivel nyomot hagy, de a használhatóságot visszaállítja.

n A harmadik terület a halászat, ahol a hétköznapi életre vonatkoztatva használja a Szentírás ezt a szót. Akkor talál­kozhatunk vele, amikor azt olvassuk, hogy szakadozott a háló a sok hal, vagy valamilyen idegen test belekerülése miatt. Az evan­géliumban akkor olvasunk erről, amikor a tanítványok kötözget­ték, rendezgették a hálóikat. (Mt 4:21).

n Mindhárom hétköznapi előfordulása során olyan dolgokról szól, amelyeknek az értékét, értelmét elveszíti a szakadás vagy törés miatt. Ennek helyreállítása nélkülözhetetlenül szükséges hozzá, hogy továbbra is használható legyen.

n Átvitt értelemben is találunk rá példát, amikor az Úr Jézus Messiásként való elfogadásával kap­csolatban volt szakadás a zsidók közt. Voltak, akik szerint ő a Mes­siás. Mások szerint Názáretből, Galileából nem jöhet a Megváltó, hiszen Dávid városából, Betlehemből kell eljönnie. Ők azt gondol­ták, mivel Názáretben nőtt föl, ezért onnét is származik.

n Amikor a Korinthusi gyülekezetben bekövetkezett a szaka­dás, nem Péter, Pál, vagy Apollós osztották meg a gyülekezetet! Éppen ellenkezőleg, a gyülekezet keresett magának olyan embe­reket, akik köré csoportosulva

n A Krisztus táborral kapcsolatban számos újabb kérdés ve­tődik fel. Vannak, akik szerint csupán a gyülekezet egyik csoportja volt, akik Krisztusra hivatkozva magasabbnak akarták érezni ma­gukat a többi csoportnál. Mások szerint ők biblikusan gondolkodó hívő emberek voltak, akik átláttak a tanítókra hivatkozó pártoskodás veszélyein.

n Ennek a szakasznak alaposabb áttanulmányozása után kitűnik a megoldás. Az összes gyülekezeti csoportokkal szemben, Pál apostol vallja magát a Krisztusénak! A görög gon­dolkodásmóddal ellentétben Krisztus tulajdonának vallja magát.

II. Költői kédések – 13. v.

¹³ Vajon részekre osztatott-e a Krisztus? Vajon Pál feszíttetett-e meg érettetek, vagy a Pál nevére kereszteltettetek-e meg?

n Az apostol felveti a kérdést, hogy részekre lehet-e szakítani a Krisztust? Lehet-e azt a pogány gyakorlatot követni, amely szét­szakítja a gyülekezeteket, és a szakadások után egy-egy ember lesz a csoportok vezetője? Megtörténhet ez úgy, hogy közben Krisztus gyülekezetének lehessen nevezni a korinthusiakat?

n Pál apostol azt karja, hogy állítsák helyre, szüntessék meg a szakadást. Jöjjenek újra össze, de csakis Krisztus fősége alatt!

n A korabeli gondolkodásmód szerint, akin végrehajtanak va­lamilyen beavatási szertartást, az annak az istenségnek, illetve a beavatást végző személynek, mint az isten képviselőjének a tulaj­donává vált.

n A korinthusiak gondolkodásmódja szerint, ha valakit Pál, Péter, vagy Apollós merített be, akkor hozzá is tartozik. Vagyis az ő tulajdonát képezi.

n Ezzel szemben, ha szétszakítják a krisztusi gyülekezetet, az elveszíti rendeltetésének alapfeltételeit. Amikor kitűnő, de mégis emberi személyiségek köré csoportosulnak, Krisztus tulajdonjogát kétségbe vonják, megtagadják, és emberek tulajdonává kezd válni a gyülekezet.

n Számos esetben megfigyel­hető ez a folyamat az egyháztörténelem során.

n Amikor azért jön létre egy gyülekezet, vagy egy csoport, hogy egy vezető köré gyü­lekezzenek. Azért oszlik meg, vagy szakad szét, mert erre alkalmas embert találtak. Akinek emlegetni lehet a nevét, és aki köré gyüle­kezve mások ellen fordulhattak.

n Az vezetett a szakadáshoz, hogy találtak egy erre vállalkozó személyt, vagy esetleg magától jelent­kezett valaki. Volt, amikor éppen azért lépett fel, hogy végrehajtsa a szakadást, vagy szakítást.

n Pál apostol viszont nem ilyen ember volt. A helyreállításban sem azokat akarta lebeszélni, akik Péterhez kötődnek, vagy Apollóst emelik nagyra. Azt a kis csoportot szólítja meg, akik őt kívánták előnybe helyezni. Kész rá, hogy lebeszélje magáról, a mögé csoportosulókat!

n Mennyire más ez a lelkület, mint amikor mások követéséről akar lebeszélni valaki embereket, de csak azért, hogy a saját tábora növekedjék! Ezáltal magára akarja irányítani a más vezetőket követők tekintetét.

n Itt azokat, akik őt kí­vánják követni, Krisztushoz szeretné visszaküldeni Pál apostol!

n Pontosan tudja, nem ő feszíttetett meg értük, és nem Pál nevében lehet előre haladniuk a hitéletben! Egyetlen ember, még maga Pál apostol személye sem lehet elég hozzá, hogy Krisztust helyette­sítse. A lelki nagyságával, és tisztánlátásával próbálja meg helyre­hozni a szakadásokat. Lemond a saját pártjában meglévő kitüntetett helyzetéről, hogy őket, és ha lehet, az egész gyülekeze­tet visszavezethesse Krisztushoz. Példát adva ezzel minden kor hívő emberének a keresztyén gyülekezet vezetéséről.

III. A keresztség Krisztushoz kapcsol – 14-16. v.

¹⁴ Hálákat adok az Istennek, hogy senkit sem kereszteltem meg közületek, kivéve Krispust és Gájust,

¹⁵ Hogy valaki azt ne mondja, hogy a magam nevére kereszteltem.

¹⁶ Megkereszteltem azonban Stefana háza népét is, ezenkívül nem tudom, hogy valakit mást kereszteltem volna.

n Ezt követően azt fejti ki, milyen jó, hogy nem végezte a bemerítés szolgálatát olyan mértékben, amelyre lehetősége lett volna, így nem gondolhatják azt a korinthusi gyülekezetben, hogy a maga nevére végezte ezt.

n Vagyis a saját tulajdonába vonja, aki felé ő volt a megtérést elősegítő, és a bemerítést elvégző eszköze az Úrnak. Nem arról van szó, hogy Pál apostolt nem küldetett a bemerítés szolgálatára. Ez a relatív tagadás, ami azt jelenti, hogy el­sősorban nem a bemerítés, hanem az evangélium hirdetésének a szolgálatát bízta rá az Úr Korinthusban.

n Nehezen jut az eszébe az apostolnak az a néhány ember, akiket Korinthusban ő merített be. Gondolkodnia kell, hogy összegyűjtse a nevüket. Milyen nagy vál­tozás történt azóta! Fontossá váltak a számok, a statisztikák. Pontosan tudják, mikor hány embert merítettek be! Ez az apostolnak még nem könnyen jutott az eszébe. Az ő személyének csak Isten eszközeként van szerepe.

n A befejező versben beszédének, igehirdetésének stílusáról szól. Nehogy hiába való legyen Krisztus keresztje, és el ne veszítse az erejét.

n Hogyan veszítheti el az erejét Krisztus keresztje? Sok ember életében sajnos hiábavaló lett. Nem azért, mintha ki kellene, vagy ki lehetne egészíteni ezt az áldozatot.

n Krisztus áldozata, ame­lyet a kereszten bemutatott tökéletes volt. Ha viszont valakinél a szólásban való bölcsesség, a filozofikus eszmefuttatások, elvonják a figyelmét a golgotai kereszt lényegéről, akkor számára hiábavaló a Krisztus keresztje!

n Még Krisztusban sem a csodatevő urat, és a dicsőséges királyt kell először látniuk! Nem is a nagyszerű tetteiért vagy mély bölcsességéért kell tisztelnünk. Elsősorban az Isten Fiát, a golgotai kereszt szenvedő hősét kell benne meglátnunk!

n Ez ugyan a görögök, és a görögös gondolkodásúak szerint bolondság. A zsidók számára megbotránkozást okoz. Mégis így lehet Krisz­tust szívük és elméjük középpontjában tartaniuk, őrizniük.

n Az egy­háztörténelemben számtalanszor előfordult már, hogy a golgotai keresztről másra terelődött át a figyelem. Átkerült a hangsúly Krisztus tetteire, vagy szavaira, amelyek csodálatra méltóak ugyan, de a jelentőségük nem mérhető a golgotai kereszt csodájá­hoz. A korinthusiak ezt nehezen tudták megérteni, és megtartani.

n Nekünk, mai keresztyéneknek sem lehet megengednünk, hogy Jézus személyét, és a golgotai keresztáldozatának bűnbocsánatot jelentő gazdagságát más megpróbálja helyettesíteni. Lehetnek azok bölcs tanítások (de nem a golgotai keresztáldozatot előtérbe állító igehirdetések). Legyenek azok tiszteletre méltó személyiségek, vagy Jézus Krisztus hűséges emberei.

n Ha valóban ilyenek, Pál apostolhoz hasonlóan, le fogják beszélni magukról a követőiket. Azért, hogy csakis a Krisztusra, mint a golgotai kereszt hősére te­kintsenek fel! Mi, mai keresztyének is az ige alapján, hitbeli tiszta­sággal, Krisztushoz kizárólagosan ragaszkodva járhatjuk végig az előttünk lévő küzdőpályát!