2003-ban jelent meg Michael Maccoby könyve a vezetőkről és vezetésről (Narcissistic leaders). Vannak, akik a legjobb könyvnek tekintik ebben a témában. Felhívták rá a figyelmemet, miután Tony Morgan blogján is található róla egy bejegyzés.
Lássuk röviden, miről szól. A vezetőket négy csoportba sorolja:
„Erotic” – akiket a szeretés és a szeretetre vágyás vezet. Ezek nagyon gondoskodók az őket körülvevők felé.
„Obsessive” – Szabályok szerint élnek, amelyeket nagyobb hatalmasság szabott meg számukra (atyai tekintély, szigorú lelkiismeret, hagyomány, stb.) Ezek nagyon vigyáznak a szabályszerű döntésekre.
„Marketing” – Megérzik, mire van szüksége, és mit akar a piac, és aszerint alkalmazkodnak. Ezek mindig könnyen alkalmazkodnak az adott helyzethez.
„Narcissist” – Akinek varázslatos személyisége van, olyan, ami megtöri a status quo-t, és változást idéz elő. Ezek azok, akik HA a megfelelő helyzetben jutnak vezetői szerephez, akkor nagyon építőek tudnak lenni.
A szerzőnek ez utolsó a kedvence, bár szerinte mind a négy személyiség-típus lehet építő is, romboló is, és persze, vannak átfedések is. A szerző szerint Bill Gates, Jack Welch, Henry Ford és Abraham Lincoln egyaránt építő-nárcisztikus vezetők voltak...
Tony Morgan a következőket szemezgette a könyvből:
- A nárcisztikus nem reagál a külső világra, inkább megpróbálja létrehozni (saját világát). Látásuk mindig azzal kezdődik, hogy elutasítják a status quo-t.
- Az igazán nárcisztikus olyan személy, aki (1) nem hallgat senkire, ha hisz abban, amit tesz, és (2) pontos látása van arról, ahogyan a dolgoknak lenniük kellene.
- Ebben az értelemben a nárcizmus nem betegség van viselkedészavar (ellentétben az általánosan elfogadott definícióval), hanem itt egyszerűen csak személyiségtípus, mint bármelyik más személyiségtípus, és ez lehet építő (productive), vagy romboló (destructive), egészséges vagy beteg, önzetlen (!) vagy önző.
- Az „obsessive” elvész a részletekben és a szabályokban... Jobban el van foglalva azzal, hogy valamit a megfelelő módon tegyen, minthogy a megfelelő dolgot tegye. Szabály-mániás.
- Lelkesedés és odaadás nélkül még a legtehetségesebb, legösszpontosítóbb, legelmésebb személy is csak egyszerűen végigviszi a munkát, passzív módon fogadja a feladatot, amit rábíztak.
- Akik valójában megváltoztatják világunkat, azok értelmet adnak nemcsak maguknak, hanem annak a népnek is, amely nekik dolgozik: az hisz bennük és követi őket.
- A nárcisztikus nem tud megmaradni olyan szituációkban, amelyek birtokolják őket és ötleteiket. Helyette egyedül is kész elindulni, biztonságát és esetleges bukását kockáztatva, hogy látását saját maga valósítsa meg.
- Paranoid hajlama van arra, hogy totális kontrolt gyakoroljon a szervezete felett, ellehetetlenítve ezzel akár a legjobb embereit is, hogy valamivel hozzájáruljanak ahhoz, ami látását előbbre vinné. Csak úgy hathatsz rá, ha személyessé teszed, hogy döntése milyen jó vagy rossz hatást fog gyakorolni reá.
Nos, mindezekkel kapcsolatban egy komoly probléma merül fel, egy ellentmondás, ami a könyv címe és annak magyarázata között van! Ugyanis, a „nárcisztikus” kifejezést teljesen újradefiniálja, teljesen mást ért alatta, mint ami valójában a jelentése... Ez önmagában már elég ok arra, hogy az egyszerű olvasó teljesen összezavarodjon!
Mert ugye, ha Michael Maccoby könyve szerint mérem magamat, talán „nárcisztikus” vezető vagyok... Sőt, e szerint maga Jézus is az volt! Márpedig, nem vagyok meggyőződve, hogy Jézusra ráillene bármilyen formában is a „nárcisztikus” jelző...
Úgyhogy, ne próbáljunk új meghatározást adni ennek a szónak, keressünk inkább helyette egy másikat! Bizonyára jobb lett volna, ha a szerző, aki egy kívánatos vezetői típusról beszél, egy pozitív jelzővel illette volna azt.
Na, de ha „nárcisztikus” vagyok, akkor mi van?
Hát akkor az van, hogy nem fogok soha belenyugodni a status quo-ba! Nem, nem, soha!!!
