Mi Atyánk - Mt 6:9a

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben!”

Mt 6:9a

Az Úri imádságot, közismerten a „Miatyánkot”, talán a tanítványok imádságának kellene inkább neveznünk, mint az Úri imádságnak. De pontosabb, ha az Úrtól tanult imádságnak nevezzük.
Nos, ezt az imádságot a tanítványok kérésére mondta Jézus, és azzal a paranccsal vezette be, hogy „ti azért így imádkozzatok”. Ez nem azt jelentette, hogy ezeket a szavakat kell állandóan mondogatni imádság közben. Itt a lényeg nem a szavakon, hanem a közölt alapelveken van. Nem azt mondja tehát, hogy „ti azért ezt imádkozzátok”, - nyílván ezt is -, de főképpen nem ezt, hanem e szerint, ennek megfelelően, így.
Az Úr Jézus szavai mindig nagyon mélyek. Olyanok, mint Istennek szavai, hiszen Ő maga Isten. Ilyen mély és csodálatos az Úrtól tanult imádság minden szava. Ha megnyílik előttünk ez imádság hét nagy kérése, akkor rájövünk arra, hogy ez olyan, mint a megnyílt ég, melyben Isten dicsőségét, kegyelmét, jóságát láthatjuk. Benne van Isten kinyilatkoztatása.
Azzal a bevezető mondattal kell kezdenünk, amellyel az imádság kezdődik: „Mi Atyánk...” E megszólítás nem egy megszokott stílus következménye, mint ahogyan a leveleket szoktuk kezdeni, hanem Isten lényének, természetének a bemutatása. Továbbá, az ima elmondja Isten célját ezzel a világgal és az emberiséggel: azt akarja, hogy gyermekei legyünk, és Ő Atyánk legyen. Már a bevezető megszólítás darabokra töri az összes téves felfogásokat, téves teológiákat Istenről.
A hét kérés közül az első három az Istennel való kapcsolatunkra vonatkozik, a többi négy pedig önmagunkra. Hasonlít a tízparancsolat két kőtáblájához, amelyen az első négy parancs az Istennel való kapcsolatra, a többi hat pedig az emberek egymás közötti kapcsolatára vonatkozott. A megszólítás után következnek a Te-kérések: „szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod mint a mennyben, úgy a földön is”, majd következnek a Mi-kérések: a mi kenyerünk, a mi bűneink, a mi kísértéseink és a mi szabadulásunk. Dicsőítéssel fejeződik be, melyben Istent magasztaljuk.
Sajnos, Luther Mártonnak igaza volt, amikor azt mondta, hogy a Mi Atyánk a legnagyobb mártír, mert sokan veszik ajkukra, de annak kéréseit nem mind gondolják komolyan. Mert ha kimondom, hogy „szenteltessék meg a Te neved”, de nem az a fő célom, hogy az Ő neve megszenteltessék, vagy „legyen meg a Te akaratod”, de mindenekelőtt az én akaratomat akarom kivitelezni, vagy „jöjjön el a Te országod”, de nem az Ő országa és igazsága az első számomra, akkor tévesen mondom a Miatyánkot. Továbbá, milyen dolog az, ha például a gyermek iskolába menet, abban egyezkedne iskolatársával, hogy elmehetne-e hozzájuk ebédre, ha otthon nem adnának neki? Vajon mit gondolna a szülő, ha ilyet hallana? Egyáltalán, honnan veszi azt, hogy egy ilyen kérdést osztálytársával kellene megbeszélni? De hát nem ugyanez történik akkor, amikor a mindennapi kenyeret nem Istentől kérjük és várjuk? Honnan veszi az ember, hogy holnap nem számíthat kenyérre attól, Aki egy életen át táplálta, akit történetesen még Atyjának is nevez ebben az imádságban?
Az Úrtól tanult imádság megtanít az ima helyes értékelésére is. Az imádság nem egy olyan dolog, amihez akkor kell folyamodni, mikor már más eszközünk nincs. Az imádság nem a tehetetlen ember menedéke. Nem is arról van szó, hogy valami olyasmi után vágyunk, amit nem érhetünk el. Az Úrtól tanult imádságban nyilvánvaló, hogy kéréseink valós tényekre épülnek. Nem a levegőbe beszélünk, nem is a magunk vigasztalására mondjuk ezeket a szavakat, hanem a gyermek beszél Atyjával.
Az Úrtól tanult imádság egy minta, Arra tanít, hogy az imádság a fiak kiváltsága, a gyermekek joga. Nincs mindenkinek joga mondani a Miatyánkot. Már a bevezető mondat megállítja azokat, akik nem tartoznak Isten családjához.
„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben” - ebben a kérésben először azt láthatjuk meg, hogy Isten Atya, másodszor pedig azt, hogy Ő a mi Atyánk, végül pedig azt, hogy a mi Atyánk a mennyekben van.

I.
Isten tehát úgy van bemutatva, mint Atya.
Egyik értelmezés szerint az „Abbá” olyan megszólítást jelent, ahogy mi az édesapám, kedvesapám kifejezést használjuk, vagy az apu, apuci közvetlen, kedves megszólítást. Újabb magyarázatok azonban azt mutatják, hogy az „Abbá” nem héber, hanem arám kifejezés, és egyszerűen apát, édesapát, atyát jelent.
Mi Atyánk. Isten Atya! Vagyis, nem egy fogalom, hanem egy személy. Ő nemcsak a végső ok, valamilyen transzcendentális szuperhatalom ami előidézte a világmindenséget. Ő nem egy személytelen valaki, Ő az Atya, a mi Atyánk. Ő egy Személy.
Mi van ebben? Egyrészt mindenképpen benne van a bizalom, a közvetlenség, a szoros kapcsolat aközött aki imádkozik, és aközött, akihez imádkozik. Lehet bizalommal és bátorsággal járulni Isten színe elé, mint ahogy a gyermek jön az apjához. De másrészt, a megszólító mondatot folytatva, abban, hogy „aki vagy a mennyekben vagy” benne van a tisztelet is, a hódolat is. Mivel a mi Istenünk nagy és rettenetes Isten, aki hozzáférhetetlen világosságban lakozik, a bizalomnak és közvetlenségnek együtt kell járnia a tisztelttel és hódolattal. Ezért, az amikor némelyek az „Uram, Uram” meggondolatlan használatával bizalmaskodnak Istennel, vagy a Jézus nevét hézagpótlóként használják, ezzel nemhogy megtisztelnék az Ő nevét, hanem gyalázzák azt. Legalábbis tiszteletlenül és értelmetlenül veszik az ajkukra. A harmadik parancsolat erre is vonatkozik: „Isten nevét hiába fel ne vedd, mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül azt, aki az Ő nevét hiába felveszi”. (2Móz 20,7) Még imádságban sem! De ez nem zárja ki a bizalmat, hiszen Ő a mi Atyánk.
Az is lényeges, hogy az Úrtól tanult imádság nem velünk, hanem Istennel kezdődik. Az Úr Jézus nem azt mondja először, hogy nekünk mire lenne szükségünk, melyek azok amiket Istennél hamar-hamar meg kell rendelni a magunk számára... Bármennyire szükségünk van bűnbocsánatra, mindennapi kenyérre, szabadulásra, oltalomra a kísértések között, annál sokkal fontosabb Isten! Istennel kezdődik, Istennel végződik a Miatyánk. Minden imádságnak Isten kell legyen a központja, a lényege. Akik Őt imádják, azok lélekben - vagyis a szívben is, nemcsak szavakban, - és igazságban - vagyis tettekben is, nemcsak üres szavakban kell imádniuk Őt. Őt, Aki a Mindenható és Örökkévaló Isten, de Aki a mi Atyánk.

II.
Menjünk tovább. Mi Atyánk: tehát Ő a miénk.
Ez nagy melegséget kölcsönöz ennek a mondatnak, egész közel hozza hozzánk azt aki hozzáférhetetlen világosságban lakozik.
Figyeljük meg, itt nem egyes számról van szó, hanem többes számról. Nem én Atyám, hanem mi Atyánk. Nem az én Istenemről beszélünk, hanem a mi Istenünkről. Továbbá, nem beszélhetünk külön a magyarok vagy románok Istenéről sem, mivel csakis egy Isten van, Akit gyermekei Atyának szólítanak. A családtagok, minden nyelvből és ágazatból „mi Atyánk”-nak szólítják Őt. Ez tehát azt hozza magával, hogy a másik ember, legyen bármilyen nemzetiségű, bármilyen színű, ő az én testvérem! Mert ha Istent Atyának szólítja az egyik is a másik is, akkor ők testvérek kell legyenek. Másképpen a kettő közül az egyik, vagy mindkettő hazudik, nem mond igazat.
A második világháború alatt egy francia ember ahogy kiszabadult a német fogságból hazafelé menekült, és éjszakára egy magánház ablakához ért, ahol épp lefekvéshez készülődött egy német család. Végignézte, ahogy elmondták az Úrtól tanult imádságot, majd bezörgetett, kérve, hogy adjanak szállást egy testvérnek. Azonban a házigazda a balta után nyúlt az ágy alá, mondva, hogy „te nem vagy a testvérünk”! De hát én is azt az imát szoktam mondani, amit ti mondtatok az imént! Ha Ő a mi Atyánk, akkor mi testvérek vagyunk! Igen, ez az, amit olyan nehezen ért meg az ember: valahol baj van, ha Isten a mi Atyánk, de nem vagyunk testvérek... Haragudni és Miatyánkot mondani együtt nem lehet. Ha imádkozni tudsz atyádfiáért akkor mindjárt minden neheztelés eltűnik a szívből.
Az imádság nem a harag fenntartására, vagy épp átok mondására való. Valaki az ige szavaival próbált rosszat kívánni felebarátjának, idézve Pál apostol szavait: „az ércműves Sándor sok bajt szerzett nekem, fizessen meg az Úr neki cselekedete szerint”. (2Tim 4,14) Azonnal hozzátettem: „De csak jóval!” Már nehogy átok hangozzék valaki felé, miközben a szeretet parancsát prédikáljuk! Ha Atyának szólítod Istent, nem kívánhatsz rosszat testvéredre, hiszen Ő is annak az Atyának gyermeke! „Mi Atyánk” - erre mindjárt felmelegedik a szíved, bármilyen bőrű, nemű vagy nemzetiségű legyen a másik. Ez azt mondja el, hogy „Isten nem személyválogató, hanem minden nemzetben kedves Őelőtte aki Őt féli és igazságot cselekszik.” (ApCsel 11,34-35)
A tékozló fiú történetében is azt mutatja be Jézus, hogy Isten olyan, mint egy apa. Olyan apa, aki hazavárja tékozló fiát. Messziről észrevette és elébe szaladt. Nyakába borult. Megölelte, új ruhát adott reá, felsaruzta, örültek, mert az ő fia hazajött, elveszett és megtaláltatott, meghalt és feltámadott. Aznban jött a másik testvér. Míg az egyik tékozlónak elébe szaladt, a másiknak utána megy. Az után, aki azt mondja, hogy „ez a te fiad, aki paráznákkal étette föl e te vagyonodat”... Az apa csendben helyreigazítja, hogy „ez nemcsak az én fiam, hanem a te testvéred”. Ugye, van egy kis különbség?
Ha tiszta szívvel kimondhatod az Úrtól tanult imádság kezdő mondatát, akkor mi testvérek vagyunk. Nem sajátíthatod ki magadnak Istent. A te Istened a másiknak Istene is. Ő a mi Atyánk, ezért semmi sem választhat el Tőle és egymástól.

III.
Még egy szót arról, hogy Ő a mennyekben van.
Ezt újra arra utal, hogy a mi Atyánk nem a mi kenyeres pajtásunk, hanem Ő a Mindenható Isten, aki a mennyekben van. Közvetlenségünk és bizalmunk ezért tisztelettel kell párosuljon. Ő a mennyekben van, aki mindent megtehet, aki mindent tud, aki nagyobb, mint az ember, aki tökéletes. Mivel a mennyekben van, nincs helyhez kötve, ott lehet mindenütt. Imádkozni nemcsak a templomban lehet, hanem bárhol és bármikor, mivel a mi Atyánk a mennyekben van. A mi Atyánk, Jézus szavai szerint, Aki a mennyekben van, titkon néz, de megfizet majd nyíltan. Menj be a te belső szobádba, és imádkozz titkon. A mi Atyánk, Aki a mennyekben van, hallja azt és tudja. Ő nincs helyhez kötve, Ő mindent megtehet. Ő nem egy eszköz, akit felhasználhatsz kényed-kedved szerint. Ő a mennyekben van.
Testvéreim! Semmi sem egyesíthet bennünket úgy, mint az Úrtól tanult imádság. Némelyeket pártok egyesítenek, vagy vezéregyéniségek. Másokat a nemzeti érzés, vagy közös érdekek, közös célok. Igazán akkor lehetünk egyek, ha Isten gyermekei vagyunk, ha Ő a mi Atyánk. Ez akkor törtéhet meg, ha újjászületünk, ha beleszületünk Isten családjába. Isten országát csak az Ő gyermekei fogják örökölni: azok, akik Atyának szólíthatták Őt. Legyen tehát a Miatyánk bevezető mondata hiteles minden imádkozó ajkán. Ámen.