n Az „elveszett és
megtaláltatott” példázatok közül, ebben a részben, ez a harmadik. A tékozló
fiú, tékozló nagyfiú, és… tékozló apa példázata ez.
n „És zúgolódának a farizeusok és az írástudók,
mondván: Ez bűnösöket fogad magához…” – 2. v. Úgy zúgolódtak, mint
Izráel a pusztában (2Móz 15:24. 5Móz 1:27. Józs 9:18. Zsolt 106:25). Ők a nagyobbik
testvért jelölik, akik nem tudnak örlülni, hogy „elveszett és megtaláltatott”.
n „Ez bűnösöket fogad magához” – mégcsak meg sem
nevezik, hogy ki! „Ez.” Nagyon
megvető megjegyzés ez.
n Azért kedves a
tékozló fiú példázata, mert arról szól, hogy az Atya visszafogadja a fiát,
bármennyit vétkezett is ellene. Ez igaz, hogy benne van a történetben, azonban
a példázat a farizeusok és írástudók zúgolódására adott válasz. Kicsit hasonlít
a farizeusés vámszedő példázatához, akik felmentek a Templomba imádkozni (Lk 18:9-13).
n A kisebbik fiúról
szóló példázat mellett külön foglalkozunk majd a nagyobbik fiúval.
I. Távozása az atyai
háztól
n
„Atyám, add ki a
vagyonból rám eső részt! És az megosztá köztök a vagyont.” – 12. v. Az idősebb fiú
kétszer nagyobb részt kapott az örökségből, mint a többi gyermek. A kisebbik
ebben az esetben legfeljebb a vagyon harmadrészére pályázhatott.
n
A kisebbik fiú vétkezett – mert úgy kezelte apját,
mintha már nem élne, mert megfeledkezett szülei itánti kötelességeiről, mert
szétszakította a családi kötelékeket és elhagyta a szülői házat. Szégyent
hozott az apjára. A falubeliek bizonyára örültek, hogy az ő fiúk nem olyan...
Az apát is vádolhatták, hogy miért tett eleget lázadó fia kérésének?… Azért,
mert az Atya ilyen.
n
„Nem sok nap mulva aztán
a kisebbik fiú összeszedvén mindenét, messze vidékre költözék” – 13. v.
v
Mehetett Keletre,
Babilóniába,
v
Északra, Kis-Ázsiába vagy a szkíták
és trákok vidékére,
v
Nyugatra, Görögországba vagy
Itáliába, vagy
v
Délre, Egyiptomba, Afrikába… Minél
messzébb az atyai háztól és az otthon tanult értékektől. Nem tudjuk, végül mere
ment, csak azt, hogy messze.
II. A lejtőn
n
„Ott eltékozlá vagyonát,
mivelhogy dobzódva élt.” – 13b. A nagyobbik fiú véleményét, mely szerint ez
„paráznákkal emésztette föl a te vagyonodat” elképzelhetőnek tarthatjuk, de
vehetjük gonosz rágalmazásnak is, hiszen nincs bizonyíték arra nézve, hogy a
fiú erkölcstelenül élt. Csupán tékozlóan.
n
A kisebbik fiú ma is él! Ma is vannak ilyen lázadó,
tékozló fiak és leányok, akiknek a szülők mindent megadnak, és ők tékozolnak. „Ha elmehetnék hazulről…” „Ha lenne egy új
kocsim…” „Ha kapnék egy job munkahelyet…” „Ha élhetném a magam életét…” Az
ilyen szabadság utáni vágy ma is ott van a szívekben.
n
A lejtőn megállni nagyon nehéz. Nem csoda, hogy
mindene elfogyott, és addig nem ébredt fel.
III. A mélyben
n
A fiúnak a mélybe súllyedését nem lehet eltúlozni.
A legmélyebb pontba jutott! A disznó tisztátalan állatnak számított (5Móz
14:8), de a fiú odáig jutott, nemcsak hogy a disznókat szolgálta, etette, a
ruhája átvette a disznók szagát, tűrnie kellett szokásaikat, hanem kívánt volna
jóllakni a disznók tisztátalan ételével!
n
„Senki sem ád vala néki” - 16. v. Senki! Ez a
legszörnyűbb szó. Barátai otthagyták. A disznók is csak magukat etetik. A
tulajdonost meg csak a disznói érdeklik.
n
„Mikor aztán magába
szállt”
– 17. v. Ez a fordulópont. Mintha álomból/ígézetből ébredt volna fel (V.ö. 2Tim
2:24-26. Gal 3:1).
n
„Támada nagy éhség azon a
vidéken, és ő kezde szükséget látni” – 14. v. Az éhség rásegített
a megtérésére. Istennek megvannak az eszközei…
n
A hazafelé vezető úton bizonyára gyakorolta
elképzelt bűnvallását… Addig mondta, amíg a szája is kiiszáradt… Nagyon
félhetett attól, hogy elutasítják.
IV. Hazafelé
n
„Fölkelvén elmegyek az én
atyámhoz, és ezt mondom néki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened.” – 18. v. Rájön, hogy
elképzelése nem működik. Tennie kell valamit: fel kell kelnie, vissza kell
mennie az apjához, meg kell vallania bűneit, bocsánatot kell kérnie… A
valamikori örökös most arra vágyik, bárcsak az apja béresként alkalmazná őt…
Legalább jóllakhatna, mint egy napszámos (aki a szolgáknál is kisebb).
n
„Nem vagyok immár méltó,
hogy a te fiadnak hivattassam!” – 19. v. Elismeri, hogy nincs
semi joga arra, hogy újra a családhoz tartozzon.
n
Nem véletlen, hogy az apa messziről meglátta!
Minden nap fűrkészhette az utat, hátha megjön a fia. Elébe futott! Megölelte és
megcsókolgatta őt. A könnye is kicsordult, bizonyára.
n
A futást illetlennek tartották abban az időben. De
az apa nem törődött az illemmel. Szánalmas látvány lehetett a fiú, rongyos
ruhában, szennyesen, bűzösen, éhesen. Bizonyára nem tudta volna megmondani,
mikor lakott jól utoljára! Ennek ellenére az apa megölelte, megcsókolta!
n
A fiú csak félig tudta elmondani betanult
beszédjét. Az apa nem dorgálta, nem béressé fogadta, hanem helyreállította,
mint fiat. Parancsokat osztogatott: senki sem utasíthatta el a fiút, mert az
apa kegyelmet gyakorolt.
n
Többet kapott, mint megérdemelte volna. Ez a kegyelem.
