A tékozló fiú - Lk 15:1-3. 11b-24

A tékozló fiú

Lk 15:1-3. 11b-24

n  Az „elveszett és megtaláltatott” példázatok közül, ebben a részben, ez a harmadik. A tékozló fiú, tékozló nagyfiú, és… tékozló apa példázata ez.

n  „És zúgolódának a farizeusok és az írástudók, mondván: Ez bűnösöket fogad magához…” – 2. v. Úgy zúgolódtak, mint Izráel a pusztában (2Móz 15:24. 5Móz 1:27. Józs 9:18. Zsolt 106:25). Ők a nagyobbik testvért jelölik, akik nem tudnak örlülni, hogy „elveszett és megtaláltatott”.

n  „Ez bűnösöket fogad magához” – mégcsak meg sem nevezik, hogy ki! „Ez.” Nagyon megvető megjegyzés ez.

n  Azért kedves a tékozló fiú példázata, mert arról szól, hogy az Atya visszafogadja a fiát, bármennyit vétkezett is ellene. Ez igaz, hogy benne van a történetben, azonban a példázat a farizeusok és írástudók zúgolódására adott válasz. Kicsit hasonlít a farizeusés vámszedő példázatához, akik felmentek a Templomba imádkozni (Lk 18:9-13).

n  A kisebbik fiúról szóló példázat mellett külön foglalkozunk majd a nagyobbik fiúval.

I. Távozása az atyai háztól

n  „Atyám, add ki a vagyonból rám eső részt! És az megosztá köztök a vagyont.” – 12. v. Az idősebb fiú kétszer nagyobb részt kapott az örökségből, mint a többi gyermek. A kisebbik ebben az esetben legfeljebb a vagyon harmadrészére pályázhatott.

n  A kisebbik fiú vétkezett – mert úgy kezelte apját, mintha már nem élne, mert megfeledkezett szülei itánti kötelességeiről, mert szétszakította a családi kötelékeket és elhagyta a szülői házat. Szégyent hozott az apjára. A falubeliek bizonyára örültek, hogy az ő fiúk nem olyan... Az apát is vádolhatták, hogy miért tett eleget lázadó fia kérésének?… Azért, mert az Atya ilyen.

n  „Nem sok nap mulva aztán a kisebbik fiú összeszedvén mindenét, messze vidékre költözék” – 13. v.

v  Mehetett Keletre, Babilóniába,

v  Északra, Kis-Ázsiába vagy a szkíták és trákok vidékére,

v  Nyugatra, Görögországba vagy Itáliába, vagy

v  Délre, Egyiptomba, Afrikába… Minél messzébb az atyai háztól és az otthon tanult értékektől. Nem tudjuk, végül mere ment, csak azt, hogy messze.

II. A lejtőn

n  „Ott eltékozlá vagyonát, mivelhogy dobzódva élt.” – 13b. A nagyobbik fiú véleményét, mely szerint ez „paráznákkal emésztette föl a te vagyonodat” elképzelhetőnek tarthatjuk, de vehetjük gonosz rágalmazásnak is, hiszen nincs bizonyíték arra nézve, hogy a fiú erkölcstelenül élt. Csupán tékozlóan.

n  A kisebbik fiú ma is él! Ma is vannak ilyen lázadó, tékozló fiak és leányok, akiknek a szülők mindent megadnak, és ők tékozolnak. „Ha elmehetnék hazulről…” „Ha lenne egy új kocsim…” „Ha kapnék egy job munkahelyet…” „Ha élhetném a magam életét…” Az ilyen szabadság utáni vágy ma is ott van a szívekben.

n  A lejtőn megállni nagyon nehéz. Nem csoda, hogy mindene elfogyott, és addig nem ébredt fel.

III. A mélyben

n  A fiúnak a mélybe súllyedését nem lehet eltúlozni. A legmélyebb pontba jutott! A disznó tisztátalan állatnak számított (5Móz 14:8), de a fiú odáig jutott, nemcsak hogy a disznókat szolgálta, etette, a ruhája átvette a disznók szagát, tűrnie kellett szokásaikat, hanem kívánt volna jóllakni a disznók tisztátalan ételével!

n  „Senki sem ád vala néki” - 16. v. Senki! Ez a legszörnyűbb szó. Barátai otthagyták. A disznók is csak magukat etetik. A tulajdonost meg csak a disznói érdeklik.

n  „Mikor aztán magába szállt” – 17. v. Ez a fordulópont. Mintha álomból/ígézetből ébredt volna fel (V.ö. 2Tim 2:24-26. Gal 3:1).

n  „Támada nagy éhség azon a vidéken, és ő kezde szükséget látni” – 14. v. Az éhség rásegített a megtérésére. Istennek megvannak az eszközei…

n  A hazafelé vezető úton bizonyára gyakorolta elképzelt bűnvallását… Addig mondta, amíg a szája is kiiszáradt… Nagyon félhetett attól, hogy elutasítják.

IV. Hazafelé

n  „Fölkelvén elmegyek az én atyámhoz, és ezt mondom néki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened.” – 18. v. Rájön, hogy elképzelése nem működik. Tennie kell valamit: fel kell kelnie, vissza kell mennie az apjához, meg kell vallania bűneit, bocsánatot kell kérnie… A valamikori örökös most arra vágyik, bárcsak az apja béresként alkalmazná őt… Legalább jóllakhatna, mint egy napszámos (aki a szolgáknál is kisebb).

n  „Nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam!” – 19. v. Elismeri, hogy nincs semi joga arra, hogy újra a családhoz tartozzon.

n  Nem véletlen, hogy az apa messziről meglátta! Minden nap fűrkészhette az utat, hátha megjön a fia. Elébe futott! Megölelte és megcsókolgatta őt. A könnye is kicsordult, bizonyára.

n  A futást illetlennek tartották abban az időben. De az apa nem törődött az illemmel. Szánalmas látvány lehetett a fiú, rongyos ruhában, szennyesen, bűzösen, éhesen. Bizonyára nem tudta volna megmondani, mikor lakott jól utoljára! Ennek ellenére az apa megölelte, megcsókolta!

n  A fiú csak félig tudta elmondani betanult beszédjét. Az apa nem dorgálta, nem béressé fogadta, hanem helyreállította, mint fiat. Parancsokat osztogatott: senki sem utasíthatta el a fiút, mert az apa kegyelmet gyakorolt.

n  Többet kapott, mint megérdemelte volna. Ez a kegyelem.