A hamis sáfár - Lk 16:1-13

A hamis sáfár

Lk 16:1-13

n  Ez a példázat gondolom, hogy sok gondolatot ébreszt a hallgatókban, nemcsak ennek értelmezése miatt, hanem adva lévén a saját helyzetem is.

n  A kérdések között ott van, hogy vajon a sáfár hamis volt mindig, vagy csak az adósságok csökkentése váltotta ki a menesztését? Mikor cselekedett hűtlenül, ha hűtlen sáfárnak van nevezve?

n  Vajon Jézus egyetért-e az ilyen magaviselettel? Jónak látja-e az etikátlan eljárást a vállalkozásokban?

v   Az értelmezések előfeltételezésekre, előítéletekre alapoznak, de ezeknek megvannak a hiányosságaik.

I. A példázat értelmezése

n  A példázat egyik értelmezése a zsidó törvénykezés fényében történik.

v  Ha valaki kölcsönt ad, akkor ne kérjen kamatot. – 2Móz 22:25 – „²⁵ Ha pénzt adsz kölcsön az én népemnek, a szegénynek, aki veled van: ne légy hozzá olyan, mint a hitelező; ne vessetek reá uzsorát.” (- és 3Móz 25:36. 5Móz 15:8. 23:19). Aki mindennek ellenére mégis kamatot szedett az adósától, az tolvajnak számított!

n  Az ember romlott természete az idők során azt eredményezte, hogy elferdítette az Isten törvényét. A farizeusok elferdítették a templomi ajándékkal kapcsolatosan, a szombattal, teherhordással, munkával kapcsolatosan, stb. A vállalkozók pedig a fizetéssel és kamattal kapcsolatban.

v   A gazdagok egy menedzsert, egy sáfárt bíztak meg a vagyonuk kezelésével. A sáfár teljes felelősséggel tartozott urának. Az ura elvárta, hogy vagyonát jól kezelje, vagyis, kérjen kamatot – akkor kezelte jól a vagyont, és nem tékozolta el!... Ám ha kamatot kért, akkor nem az urát vádolták meg, adták törvényszékre, hanem a sáfárt! Neki kellett felelni a törvénytelenségért.

v  A gazdának mindig előnyére vált egy kamatos kölcsön, mert őt nem vonták felelősségre, mivel nem ő kezelte a vagyont… A sáfár kellett feleljen a tranzakcióért, és viselje a büntetést.

n  A sáfárnak azonban többféle védekező lehetősége volt. Ezeket az írástudók is jónak látták, és elfogadták, mint szükséges rosszat.

v  Például, ha a kölcsönről szóló irat tartalmazta a kamatot, akkor törvényszékre lehetett adni az illetőt.

v  Vagyis, ha így írták: „Fizetni fogok Rubennek 10 kórus búzát Niszán hónap elsejéig. De ha nem fizetem ki, akkor 4 kórus búzával többet fizetek évenként.” Ilyen megegyezés nem volt elfogadható.

v  De elfogadható volt, ha egyszerűen azt írták, hogy „Tartozom Rubennek 14 kórus búzával.”  - Vagyis, ha nem részletezték, hogy mennyit kért kölcsön, és mennyi a kamat, hanem egyszerűen beírták, hogy mennyi a tartozás. Pedig, az igazság az volt, hogy a kölcsönkért búza csak 10 kórus volt, és a 4 kórus már a kamatot jelentette! A tartozási iratban mégis 14 kórus búzát rögzítettek.

n  Például, I. Heródes Aghrippa majdnem csődbe jutott Kr.u. 33-34 táján, és kénytelen volt kölcsönt felvenni. Megbízta a Marsyas nevű sáfárját, hogy kérjen kölcsönt. Aki a kölcsönt adta, arra kényszerítette, hogy írjon egy kötelezvényt, hogy tartozik 20.000 Attikai Drachmával, holott az csak 17500 drachmát adott kölcsön! A kamatot egyszerűen hozzáadták az alapösszeghez, nem részletezve, hogy mennyi a kölcsönkért összeg és mennyi a kamat… A tartozást egyben írták le, még akkor is, ha a kölcsönkért pénz jóval kevesebb volt.

v   A búza kamatja 20% volt, plusz 5% garanciával. Az olaj kamatja viszont 80% volt, 20% kamattal, mivel az olajtermés nagyon változó lehetett, ugyanúgy az olaj minősége is. Úgyhogy, az olaj kölcsönzése sokkal nagyobb kockázattal járt: nem olyan minőségű olajt kapott vissza, vagy az olaj ára megváltozott egyik évről a másikra.

v  A sáfár kezelte az ő urának vagyonát, megegyezett a kölcsönadásban és annak részleteiben, és egy személyben felelt a megegyezésekért.

n  Ha a menedzser inkompetensnek vagy hűtlennek bizonyult, akkor a gazda elszámoltatta és leváltotta.

v   Egy ilyen esetről beszél az Úr Jézus, ami valóban megtörténhetett. A sáfárt bevádolták, hogy eltékozolja a gazda vagyonát. Ezért, behívták elszámolásra, és kilátásba helyezték elbocsátását.

v  1-2- v. „¹ Monda pedig az ő tanítványainak is: Volt egy gazdag ember, kinek volt egy sáfára; és az bevádoltatott nála, hogy javait eltékozolja. ² Hívatta azért azt, és monda néki: Mit hallok felőled? Adj számot a te sáfárságodról; mert nem lehetsz tovább sáfár.”

v  Vajon csakugyan inkompetens volt? Csakugyan eltékozolta az ő urának vagyonát? Nem tudjuk. A vádat megfogalmazták ellene.

n  Addig úgy kezelték, mint családtagot. Ott lakott. Onnan élt. Most egyszeriből az utcára kerülhet, és semmi nélkül maradhat…

v  Gondolkozott: mit tehetne? Kapálni nem tud (talán túl gyenge volt hozzá), koldulni – szó sem lehet róla! Még rágondolni is rossz! De akkor mit tehet?

n  Egy ötlete támadt. Sorra hívatta az adósokat és újra íratta az adósleveleket. Két példa van említve.

v   Az egyik 100 bátus/mérce olajjal tartozott. Ez 3946 liter! Jelentős mennyiség. Egy olajfa megközelítőleg 120 kg olajbogyót terem, amiből 25 liter olajt lehet sajtolni. Vagyis, 150 fából álló gyümölcsösre lenne szükség, hogy ezt a mennyiségű olajt megadhassa! – A sáfár arra kérte, hogy vegye az írást, és írjon csak 50 bátus olajt.

v  A másik száz kórus búzával tartozott, amit a sáfár lecsökkentett 80-ra. A száz kórus búza 2500 liter, aminek a kitermesztéséhez kellene 40 hektár föld! Az adós örömmel módosította az iratokat, saját kezével leírta, hogy mennyivel tartozik, lényegében. A többi úgyis a kamat volt!

n  Innen értjük meg, hogy a gazda hogyan dicsérhette meg a hamis sáfárt: úgy, hogy a maga helyén bölcsen, vagy ravaszul cselekedett. Ura lévén a helyzetnek – a maga javára fordította azt.

v   Megdicsérték, mert egyrészt megnyerte az adósok jóindulatát – akik befogadták őt, miután a gazdája kidobta. Másrészt, a gazdáját is vallásos fényben tűntette fel, mint aki nem kér kamatot, ha kölcsönt ad… A gazda nem mehetett az adósokhoz, többet követelve, mert akkor úgy tűnt volna, hogy kamatot kér a kölcsönre.

n  Az az értelmezés, miszerint a sáfár csakugyan hűtlenül bánt a gazda vagyonával, eltékozolva azt, nem ad magyarázatot arra, hogy miképpen dicsérhetett meg a gazda egy ilyen hűtlen sáfárt?

v  Az is kérdéses, hogy ha hűtlen volt, mit jelenthet az, hogy „eszesen cselekedett”? Csak a világ fiai nevezik a hűtlenséget eszességnek. Hűtlen volt, ami a korábbi cselekedeteit illeti, amikor eltékozolta a gazda vagyonát. Ugyanúgy, a hamis bíró korábbi magaviseletéért kapta ezt a jelzőt, még akkor is, ha annak az özvegynek végül igazságot szolgáltatott.

v  A hamis sáfár is végül dicséretben részesült, és barátokat szerzett ura vagyonának eszesen való kezeléséből.

II. A példázat alkalmazása

n  Említettem, hogy feltételezésekre szorulunk, mivel sok részlet nincs közölve, amire kíváncsiak lennénk. Csak feltételezzük, hogy miről is lehet szó.

n  Vagy azonban egy pár dolog, ami nem szorul feltételezésre:

v  (1) A sáfár kezelte ura vagyonát. Pénzzel, kölcsönnel dolgozott.

v  (2) Eljött elbocsátásának ideje, és a szegénységgel kellett szembenéznie.

v  (3) Harmadszor, eszesen cselekedett, mert gondolt a jövőjére és barátokat szerzett magának.

n  A 8-9. v. tartalmazza a példázat alkalmazását:

v  ⁸ És dicsérte az úr a hamis sáfárt, hogy eszesen cselekedett; mert e világnak fiai eszesebbek a világosságnak fiainál a maguk nemében. ⁹ Én is mondom néktek, szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy, mikor meghaltok, befogadjanak benneteket az örök hajlékokba.

v  Az „én is mondom néktek” kifejezés a példázathoz tartozik, mint egy abból levont következtetés. (vö. Lk 18:14).

n  Az Úr Jézus nem ért egyet az etikátlan eljárással a vállalkozásokban, hanem egy másféle leckét kíván továbbítani. Foglaljuk össze a tanulságokat!

n  (1) Nem ragaszkodjunk a földi vagyonhoz! Legyünk nagylelkű adakozók!

v  A sáfár sem ragaszkodott a vagyonhoz. Nagylelkűen osztogatta az adósoknak azt, ami nem is volt az övé, de lényegében még a gazdájáé sem volt!… Legyünk mi is nagylelkűek! Úgyis abból vagyunk nagylelkűek, ami az Úré, nem a miénk. Mid van ugyanis, amit nem kaptál volna? – 1Kor 4:7.

v  1Krón 29:14 – „¹⁴ Mert micsoda vagyok én, és micsoda az én népem, hogy erőnk lehetne a szabad akarat szerint való ajándék adására, amint tettük? Mert tőled van minden, és amiket a te kezedből vettünk, azokat adtuk most néked.”

n  (2) Gondolj a jövődre! Fektesd be a földi vagyonodat mennyei kincsbe!

v   A pénz a múlthoz fog tartozni. A lélek visszatér Ahhoz, aki adta volt azt. Préd 12:7. Ne kösd a szívedet a földiekhez, hanem gyűjts kincseket a mennyben. Mindkét világot nem nyerheted meg. Nem szolgálhatsz Istennek is és a Mammonnak is… „Aki a világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz” – Jak 4:4.

v   Mt 6:19-20 – „¹⁹ Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják; ²⁰ Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják.”

n  (3) legyünk bölcsebbek a világ fiainál, de legalább annyira eszesek, mint ők!

v   Ők rendkívüli eszességet bizonyítanak a földi dolgokban. Tanuljunk tőlük!

v  Még az ördögtől is lehet tanulni: mit nem kell tenni, és legyünk legalább annyira kitartók, mint ő.