Pál a főtanács előtt - ApCsel 23:1-11 (jegyzet)

Pál a főtanács előtt

ApCsel 23:1-11

n  Pál apostol azután került a főtanács elé, miután harmadik misszióútjáról visszatért.

n  Korábban, amikor elbúcsúzott az efézusi vénektől, Agabus próféta megjövendölte, hogy Jeruzsálemben meg fogják kötözni. Pál tehát tudta, hogy mi vár reá Jeruzsálemben.

v  A templom udvarán megrohanták, elfogták, majdnem megölték.

v  Mikor az ezredes a várba vitette, Pál engedélyt kért, hogy szólhasson a néphez. Ekkor derült ki, hogy Pál tud héberül is! Az erőd lépcsőjén állva részletesen elmondta megtérése történetét az összegyűlt zsidóknak, akik a „pogányok” szó említéséig csendben hallgatták, de akkor felzúdultak, és Pál eltörlését követelték a föld színéről.

v  Az ezredes megparancsolta, hogy korbácsütésekkel vallassák őt ki, hogy miért kiabáltak olyan dühösen reá.

n  Azonban amikor Pált megkötözték, megkérdezte, hogy szabad-e nekik római embert ítélet nélkül megostorozni? Hamarosan kiderült, hogy nem szabad… Úgyhogy, Pál a megostorozástól megmenekült, de másnapra beidézték a legalább 70 tagból álló főtanács elé.

n  Megfigyelhetjük az igében Pál apostol viselkedését, a főtanács viselkedését, majd a katonák és az Úr hozzáállását. Miközben ezt tesszük, vonjuk le a tanulságokat a magunk számára.

I. Pál apostol viselkedése

n  Pál azzal kezdi a mondanivalóját, hogy az ő lelki ismerete tiszta, és hogy mind e mai napig őszintén szolgálta az Urat. Ekkor a főpap parancsolja, hogy üssék szájon.

v  Bizonyára nemcsak valami kicsinyke legyintést kapott Pál apostol, amikor szájon verték!

v  Az ütésre Pál apostol emeltebb hangon válaszol: „Megver az Isten téged, te kimeszelt fal! És te leülsz engem a törvény szerint megítélni, és törvényellenesen cselekedve parancsolod, hogy engem verjenek?” (3. v.)

n  Ezeket a szavakat hallva, egy pillanatra megdöbbenünk. Pál apostol nem szokott így beszélni! Indulatos lesz, elveszti a higgadtságát.

n  Pedig jegyezzük meg: nem mondott valótlanságot.

v  Nem azt mondta, hogy „verjen meg az Isten”, vagyis nem átkozódott, hanem kijelentést tett erről a főpapról: meg fogja verni az Isten, mivel ilyen törvénytelen és kegyetlen módon viselkedik. Pár év múlva be is következett, hogy erre a főpapra saját honfitársai törtek rá, és megölték. Megverte az Isten.

v  Továbbá, Pál szavai mintha Jézus szavait visszhangoznák: az Úr beszélt úgy a farizeusokról, hogy „meszelt sírok”. A szavakról tehát elmondhatjuk, hogy igazak voltak, és krisztusiak voltak.

n  De az indulat is krisztusi volt? Nem. Amikor pedig az indulatunk nem krisztusi, akkor a szavunk sem lehet az. Mérges embernek sosincs igaza.

n  A kihallgatás nem a templomban történik, hanem a várban (Antónia erődben).

n  A jelenet indulatoktól fűtött és fordulatokkal terhelt. Ebben a helyzetben, amikor Pált figyelmeztették, hogy a főpappal beszélt, belátja, hogy tévedett. Nem jól beszélt.

v  És mit mond erre? Bocsánatot kér. Mintha hátrálna egy lépést: „nem tudtam, testvéreim, hogy főpap.” Nem állt szándékában a főpapot szidalmazni. Idézi az igét: „meg van írva, hogy a te népednek fejedelmét ne átkozd”.

n  Pál apostol viselkedéséből megállapíthatjuk, hogy még a hívő emberek is szólhatnak rosszul. Elveszíthetik a türelmüket. Nekik is van idegrendszerük, és az felmondhatja a szolgálatot.

v  Ám Pál apostol a következő pillanatban kész bocsánatot kérni, amikor felismeri, hogy nem jól szólott! Nem az az igazi hívő ember, aki nem lesz indulatos soha, hanem az, aki azonnal meg tudja bánni, és rendezni tudja kapcsolatait.

v  Nem megoldás arra hivatkozni, hogy „igazam van”, meg „Jézus is így beszélt”, stb.

n  Valaki azt mondta: az a baj, hogy mindig tele vagyok indulattal! A másik azt mondta: az nem baj, ha a Krisztus indulatával vagy tele!

n  Mit tehetünk akkor, amikor rájövünk, hogy tévedtünk, valamit rosszul mondtunk?

v  Megtehetjük, hogy nem szerzünk róla tudomást. Úgy teszünk, mintha semmi sem történt volna. Ilyenkor sajnos, mások kell figyelmeztessenek rá, hogy baj van.

v  Aztán, megtehetjük, hogy a megszólaló lelkiismeretünk hangját megpróbáljuk elhallgattatni, elfojtani. Eltitkoljuk, hogy ne derüljön ki. De ez sem megoldás, mert a vád továbbra is ott van, és rombol. Hiába is söpörtük a szőnyeg alá.

v  Végül, megtehetjük, mint Pál, hogy bűnünket megvalljuk, és bocsánatot kérünk. Akit megbántottunk, attól kell bocsánatot kérni. Néha akkor is bocsánatot kell kérni, ha nekünk volt igazunk – de nem volt jó az indulatunk. Ha megvalljuk bűneinket, Ő hű és igaz, hogy megbocsásson és megtisztítson, Csak így jöhet a felszabadulás.

II. A főtanács viselkedése

n  Másodszor, láthatjuk azt is, hogyan viselkedik a főtanács.

n  Pál apostol éleslátásával hamar észrevette, hogy a tanács heterogén: egyik része farizeusokból, másik része szadduceusokból áll.

n  Hirtelen bepillantást nyerünk a zsidó főtanács valós belső világába. És mit találunk e díszes testületben? Haragot, gyűlöletet, értelmetlen vitatkozást, hitetlenséget, veszekedést!...

n  Pál kijelenti, hogy farizeus, és hogy „a halottak reménysége és feltámadása miatt” vádolják. (ApCsel 23:6)

v  Hirtelen megbolydul a főtanács, mint méhkas, ha felborítják, vagy mint falka, ha csontot dobtak közéjük. Elkezdenek azon vitatkozni, hogy van-e angyal, van-e lélek, és főképp, hogy van-e feltámadás vagy nincs.

v  Mindezt Jézus feltámadása után teszik, miközben ők tudták a legjobban, hogy Jézus nincs a sírban! Micsoda meddő és hiábavaló foglalatosság így vitatkozni!

v  Elméleti síkon mozognak, mintha a valóságtól teljesen elszakadtak volna.

n  Középiskolai éveimben kérdezett meg egyik reggel egy ateista leány az osztályból, hogy képes-e Isten olyan nehéz súlyt teremteni, hogy azt ne tudja felemelni? A csapdát hamar észrevettem: ha nem képes teremteni, akkor nem mindenható. Ha nem tudja felemelni, akkor azért nem mindenható. Azt válaszoltam, kitérően, hogy Isten nem teremt nehézségeket saját magának. Miért is vitatkoznék valakivel, aki még azt sem hiszi, hogy Isten létezik?

v  Állítólag teológusok egyszer azon vitatkoztak, hogy hány angyal fér el egy gombostű fején. Máskor meg, ha egy légy belelesik a szentelt vízbe, akkor mi történik: közönségessé válik a víz, vagy megszentelődik a légy?

v  Luther Márton is állítólag azt felelte arra a kérdésre, hogy „Mit tett Isten, mielőtt a világot megteremtette volna?” hogy fűzfabokorban fűzfavesszőt vágott az olyanok hátára, akik ilyen kérdéseket tesznek fel. Más szóval: nem érdemes vitatkozni hiábavaló dolgokon. (2Tim 2:23. Tit 3:9)

n  A hit nem elmélet kérdése, hanem a gyakorlaté.

n  Rengeteg dolog van, amit nem tudunk megmagyarázni, és mégis hiszünk benne. Miért ne hinnénk az Igében kijelentett igazságoknak?

III. A katonák és az Úr hozzáállása

n  Szomorú dolog, hogy Isten népének vezetői egy pogány kihallgató teremben így viselkednek. Hogy lehet így Istenhez téríteni ezeket a római katonákat?

v  Márpedig Isten népének ez lenne a feladata: „Kevés az, hogy nékem szolgám légy, a Jákób nemzetségeinek megépítésére és Izráel megszabadultjainak visszahozására: sőt a népeknek is világosságul adtalak, hogy üdvöm a föld végéig terjedjen!” – Ézs 49:6

n  Az ezredes bizonyára megvetéssel szemlélte, hogy mi játszódik le a szeme előtt. Parancsolt, hogy Pál szabadítsák ki a kezük közül, nehogy szétszaggassák.

n  Azonban Istennek is megvolt a véleménye: „A következő éjszakán pedig melléállván néki az Úr, monda: Bízzál Pál! Mert miképpen bizonyságot tettél az én felőlem való dolgokról Jeruzsálemben, azonképpen kell néked Rómában is bizonyságot tenned.” – 11. v.

n  Mikor Pál úgy érzi, hogy mindenki ellene fordult, az Úr vállon veregeti, és arra bíztatja, hogy ne essen kétségbe. Bízzon!

v  Mondhatnak az emberek bármit, a lényeg az, amit végül Isten mond.