Ki munkálja üdvösségünket? - Fil 2:12-15-18

Ki munkálja üdvösségünket?

Fil 2:12-15-18

¹² Annakokáért, szerelmeseim, amiképpen mindenkor engedelmeskedtetek, nem úgy, mint az én jelenlétemben csak, hanem most sokkal inkább az én távollétemben, félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti üdvösségeteket; ¹³ Mert az Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből.

¹⁴ Mindeneket zúgolódások és versengések nélkül cselekedjetek; ¹⁵ Hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, kik között fényletek, mint csillagok e világon, ¹⁶ Életnek beszédét tartván elébük; hogy dicsekedhessem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, sem nem fáradtam hiába.

¹⁷ De ha kiontatom is italáldozatként a ti hitetek áldozatánál és papiszolgálatánál, mégis örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal; ¹⁸ Azonképpen ti is örüljetek, és örüljetek együtt velem.

n Gyakran megjegyzik, hogy itt nyilvánvaló ellentmondásról van szó: azt írja az apostol, hogy „félelemmel és rettegéssel munkáljátok (vigyétek véghez) az üdvösségeteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést…”

n Hát most akkor ki munkálja az üdvösségünket? Kitől függ az, hogy egy ember, aki beleszületett a kárhozatba, ebből átkerüljön az Istennel való közösségbe, az üdvösségbe? Kitől függ ez?

n Ha Isten az, aki munkálja bennünk mind az akarást, mind a megvalósítást, akkor miért kezdi azzal az apostol, hogy félelemmel és rettegéssel munkáljátok a ti üdvösségeteket?

n Ha meg tőlem függ az, hogy fogok-e üdvözülni, akkor miért említi ilyen hangsúlyosan, hogy Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a megvalósítást?

n Nyilvánvalóan szembekerül itt Isten szabad döntése és az embernek a felelőssége, mondják.

n Ajándék az üdvösség, vagy pedig meg kell dolgoznom érte, és tőlem függ, hogy megszerzem?

n Ez egyáltalán nem elméleti kérdés, amivel itt „elszórakozhatunk”. Ez mindannyiunk életének a legdöntőbb kérdése. Elmondom, amit megértettem, és mások is elmondtak már.

I. Isten választása és az ember felelőssége

¹² Annakokáért, szerelmeseim, amiképpen mindenkor engedelmeskedtetek, nem úgy, mint az én jelenlétemben csak, hanem most sokkal inkább az én távollétemben, félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti üdvösségeteket; ¹³ Mert az Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből.

n Az egész Biblián párhuzamosan végigvonul ez a két kijelentés, hogy mi mindent, egyedül és kizárólag Istennek köszönhetünk, és ugyanakkor mindnyájan felelősek vagyunk azért, hogyan alakul a sorsunk és az örök sorsunk.

n Lássunk néhány ismert igét:

v  Jézus azt mondja egy helyen: „Senki sem jöhet énhozzám, csak akit az Atya von hozzám.” Ugyanakkor azt mondja: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és terheket hordoztok.” (Jn 6:44. Mt 11:28).

v  Minden Isten jóakaratától függ, különösen a mi üdvösségünk. Ugyanakkor Jézus olyan szomorúan mondja a jeruzsálemieknek: „Hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, mint a kotlós a csibéit, de ti nem akartátok,” és ezért jött az ítélet. (Mt 23:37).

v  A Lk 22:22-ben van megírva. Jézus mondja, amikor keresztre feszítése előtt beszélget még tanítványaival. „Az Emberfia elmegy ugyan, amint elrendeltetett, de jaj annak az embernek, aki elárulja Őt!” És Júdás is ott van azok között, akiknek ezt mondta. Akkor most felelős Júdás azért, hogy elárulta Jézust, vagy nem? Az Emberfia elmegy úgy, ahogy elrendeltetett, mintha Júdás nem lenne. És mégis, jaj annak, aki elárulja Őt!

n Egymás mellett párhuzamosan fut a két vonal: Isten szabad döntéseinek a sorozata és ugyanakkor az ember felelőssége.

n Azt mondjuk, hogy a mi logikánkkal ez összeegyeztethetetlen. A Biblia azt mondja, hogy Istennél ez nem is kettő, hanem egy. Ami nekünk kettőnek tűnik, az nála tökéletes egységben van. Miért? Mert Ő maga mondta, hogy amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az Ő gondolatai a mi gondolatainknál. És ezt nekünk alázatosabban és komolyabban kellene vennünk.

n Le kellene szállnunk arról az Isten nélküli gőgről, hogy én mindent megérthetek, mindent jobban értek, még Istent is korrigálhatom, számon kérhetem, helyreigazíthatom.

n A magunk helyét kellene elfoglalnunk ebben a világmindenségben, és akkor sokkal több mindent értenénk.

n A gömb olyan test, ami háromdimenziós térben látszik gömbnek. De ha ugyanezt a kétdimenziós síkban ábrázoljuk, az egy kör. Vagy ha nagyon pici, akkor egy pont. Ezen lehet vitatkozni, egymást győzködni… és lesz, aki két dimenzióban gondolkozik, míg a másik három dimenzióban.

n Isten pedig végtelen dimenziókban gondolkozik. Nem tudjuk felérni az Ő gondolatait.

v  De: „mindennel megajándékozott minket, ami az életre és kegyességre való”. (2Pt 1:3)

n Szentlelke megvilágosítja értelmünket, ésszel is felfoghatunk nagyon sok mindent az Ő gondolataiból. De van, amikor az ember odaér: ezt már nem tudom összeegyeztetni. Nem tudom elképzelni. De mivel Isten mondja, nem vonom kétségbe, hogy igaz. Ő nem hazudik. És akkor a hitemmel igazságként elfogadom.

n Nem azt feszegetem és próbálom szánalmas erőlködéssel magyarázni, amit nem lehet megmagyarázni a mi néhány dimenziós létünkben, hanem azt kérdezem: mi az én feladatom? Mi az, amit rám bízott?

n Rajtam nem azt kéri számon, amit ő elvégzett, és majd ezután el fog végezni, hanem azt, ami ebből énrám következik, és amit Ő nekem parancsolt.

n Az első mondat, amit Jézus mondott nyilvános fellépésekor, így hangzott: „Elközelített hozzátok az Isten országa, térjetek meg azért, és higgyetek az evangéliumban.” Bejelent egy tényt, egy titkot jelent ki: itt van közel az Isten országa, be lehet lépni, és mindnyájunknak erre van a legnagyobb szükségünk.

n Nos, akkor most ne azt firtassátok, hogyan, mikor, merre, meddig… Azt Isten elkészítette, itt kínálja. Térjetek meg!

n Nemrég foglalkoztunk az Úr Jézus egyik példázatával, ahol egy kíváncsiskodó azt kérdezi, hogy vajon kevesen fognak-e üdvözülni? (Innen már egy lépés csak, hogy kik fognak üdvözülni? A szomszéd is? Remélem nem. Én is? Remélem igen.) És mit felel erre Jézus? „Igyekezzetek bemenni a szoros kapun, mert mondom nektek, hogy sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak.” (Lk 13:24) Mit válaszol Jézus? Nem válaszol a kérdésre. Semmi közöd hozzá! Ez az Isten hatásköre, hogy ki üdvözül és ki nem. A te dolgod az, hogy mivel nyitva van az üdvösség kapuja, lépj be rajta!

n Jézus itt két különböző szót használ arra, hogy igyekezni. Ez fontos, mert nem derül ki egészen a magyar fordításból. Az első görög szó: agonidzó, ami azt jelenti: valamit életre-halálra megcsinálni. Ha belepusztulok is, ezt meg kell valósítanom, mert ez többet ér nekem, mint az életem. Hiába maradnék életben, szegény lennék nélküle. Így igyekezzetek bemenni az Isten országába.

n Aztán arról szól, hogy „sokan vannak, akik szeretnének bemenni, de nem mehetnek”. Egy szelíd, langymeleg szó van, amelyet így fordíthatnánk: sokan vannak, akik fontolgatják, hogy esetleg majd egyszer foglalkoznak a gondolattal, hogy be kellene menni… Az Úr arra bíztat, hogy életre-halálra, teljes erővel és most igyekezz bemenni! Erre van a legnagyobb szükséged.

v  Ahhoz semmi közöd, hogy hányan fognak még bemenni. Te azzal foglalkozz, hogy te kinn ne maradj!

n Mivel Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a véghezvitelt, éppen ezért félelemmel és rettegéssel munkáljátok ti is a ti üdvösségeteket. Nem ti fogjátok üdvözíteni magatokat, azt Isten elrendezte. Erre csak Ő képes. De annyit tegyél meg: nyújtod a kezedet, és hálásan elfogadod ezt az ajándékot.

n Nem ellentmondás tehát ez, amit itt Pál apostol ír, hogy félelemmel és rettegéssel munkáljátok, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a megvalósítást. Ez azt jelenti: mivel most már megtehetitek, tegyétek meg!

n Félelemmel és rettegéssel, vagyis, szent komolysággal.

II. A megváltás következménye

¹⁴ Mindeneket zúgolódások és versengések nélkül cselekedjetek; ¹⁵ Hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, kik között fényletek, mint csillagok e világon, ¹⁶ Életnek beszédét tartván elébük; hogy dicsekedhessem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, sem nem fáradtam hiába.

n Ez után jön három fontos és speciális jelentésű szó: legyetek feddhetetlenek, romlatlanok, mint az Isten hibátlan gyermekei.

n A feddhetetlenek, azt jelenti: a keresztyén ember a világ előtt. Milyennek minősít engem a világ? Nagyítóval keresi a hibákat a hívőknek az életében. Ne találjon. Dániel életében is nagyítóval keresték. Jött a revízió, mindenféle átvilágítás, és a méreg ette meg őket, hogy sehol nem találtak hibát. Pontos volt a munkája, becsületesen végzett mindent. Úgy találtak mindent, ahogy bevallotta. Nem volt különbség a szavak meg a tettek között. Fantasztikus! Legyetek ilyenek! Becsületesen, egyenesen, igazmondóan, jó munkát végezve élni a világ előtt.

n A „romlatlan” az ember rejtett, láthatatlan világára utal. Amit nem lát a világ, a gondolataim, a szándékaim, az indítékaim. Azok is legyenek tiszták és Isten előtt feddhetetlenek.

n „Isten szeplőtlen (hibátlan) gyermekei” – ott fordult elő, amikor áldozatot mutattak be Istennek, annak kellett hibátlannak lennie. Ez az Isten iránti tiszteletnek az egyik kifejezése volt. Nem a selejtet vetem oda neki, hanem a legszebbet hozom nagy-nagy tisztelettel, hálával és hódolattal az én Uramnak. Így adom oda magamat is hálaáldozatként. Mindenestől, semmit vissza nem tartva tőle.

n Legyetek feddhetetlenek, romlatlanok és hibátlanok.

n És ezek után mi fog történni? Az, hogy ebben a sötét és megromlott világban kezdenek odafigyelni rátok. Világítani kezdtek, mint csillagok az éjszakában.

n Minden hívő ember fény a sötét világban. Isten fénye árad belőle. Őt nézik, és Istenre kénytelenek gondolni. Hogy mondta Jézus? „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy látva a ti cselekedeteiteket, dicsőítsék mennyei Atyátokat”. (Mt 5:16).

n Bízzatok Istenben, zúgolódás nélkül, legyetek feddhetetlenek, romlatlanok, hibátlanok, és elkezdetek világítani. A fényre mindenkinek nagy szüksége van.

III. Pál apostol öröme

¹⁷ De ha kiontatom is italáldozatként a ti hitetek áldozatánál és papiszolgálatánál, mégis örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal; ¹⁸ Azonképpen ti is örüljetek, és örüljetek együtt velem.

Egyenlő indulattal legyetek! - Fil 2:1-4

Egyenlő indulattal legyetek!

Fil 2:1-4

 ¹ Ha annak okáért helye van a Krisztusban az intésnek, ha helye van a szeretet vigasztalásának, ha helye van a Lélekben való közösségnek, ha helye van a szívnek és a könyörületességnek, ² Teljesítsétek be az én örömömet, hogy egyenlő indulattal legyetek, ugyanazon szeretettel viseltetvén, egy érzésben, egyugyanazon indulattal lévén; ³ Semmit nem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál. ⁴ Ne nézze ki-ki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is.

n A harmonikus, jó közösség öt akadálya és öt feltétele áll előttünk. Ezek: az önzés, a hiúság, a dicsőségvágy, az, ha magunkat különbnek tartjuk másoknál, és ha valaki a maga hasznát keresi és a másiké eszébe sem jut.

A. AZ AKADÁLYOK

I. Az önzés – az „egyenlő indulat”, „ugyanazon szeretet”, „egy érzés”, „egyugyanazon indulat” hiánya – 2. v.

n Nem véletlenül kezdi az apostol az önzéssel. Az önzés olyan alapvető tulajdonságunk, ami velünk született. Akinek a szeme előtt nőnek fel kisgyerekek, az számtalan példát tudna elmondani erre, hogy én, enyém…

n Bár láttak példát, de nem tanította erre őket senki. A vérünkben van az önzés.

n Ez veszedelmes megrontója minden közösségnek, a házasságnak és a gyülekezetnek.

n Az önzés bőven termő romlott fa, aminek számtalan gyümölcse van. Az önzésből következik a lustaság, a kényelemszeretet, a követelőzés, az elégedetlenség, a hálátlanság, a másikkal szembeni közöny. Az, hogy ott élhet mellettem magára hagyatva, észre sem veszem. Vagy észreveszem, de nem érinti meg a szívemet.

n Az önzés teszi tönkre a szexuális életet a házasságban.

n Az önzésből következik az, hogy kivonja magát valaki a közös munkából, a közös teherviselésből.

n Aki önző, az a párjára hagyja a gyerekek minden gondját. Azt az embert ki kell szolgálni, mert csak akkor van olyan amilyen békesség, egyébként mondja a magáét.

n De neki ritkán jut eszébe, hogy a másiknak milyen igényei lennének. Számára fárasztó mások igényeit kielégíteni.

n Jézusban nem volt önzés. „Nem azért jött az Emberfia, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon, és adja az Ő életét váltságul sokakért.” (Mt 20:28). Jézus Krisztus a tökéletes önzetlenség példája.

II. A hiúság - „versengés” – 3. v.

n A másik, amit az apostol említ, a hiúság.

n Másként hiúak a férfiak, és másként a nők. De a férfiak hiúsága sokszor még veszedelmesebb bűn, mint nőké.

n Néha egészen nyilvánvaló valakinek a hiúsága. Ezek az emberek azok, akik rendkívül sértődékenyek, haragtartók. Képtelenek őszintén bocsánatot kérni, nevén nevezve bűnüket. És képtelenek szívből megbocsátani is úgy, hogy az többé nem választja el őket attól, aki vétett ellenük.

n A hiú ember soha nem jut el igazi önismeretre, mert nem hajlandó belenézni a tükörbe.

n Még ha látja is a maga arcképét, mindent megmagyaráz és kimagyaráz. Ezért soha nincs reális képe önmagukról.

n A hiú embert nem lehet eredményesen figyelmeztetni a hibáira, mert legfeljebb megsértődik, de változni nem hajlandó.

III. A dicsőségvágy – „hiábavaló dicsőség” – 3. v.

n A dicsőségvágy a hiúságból következik. A kettő együtt jár.

n Olyan szomorú azt hallani, amikor egy közösség tagjai a mások hibáiról szívesen beszélnek.

n Szomorú, amikor valaki kibeszéli párja hibáit, és képes őt megszégyeníteni mások előtt.

n Amikor nem egymás jó tulajdonságait, erényeit emlegetjük, hanem a gyengeségeit, a fogyatkozásait, el nem hallgatva a magunk erényeit és jó tulajdonságait.

n Mérhetetlen dicsőségvágy van minden megtéretlen ember szívében.

n Ez a romlott természetünkből következik, éppúgy, mint az önzés. Ha nem dicsérnek meg, provokáljuk a dicséretet.

n Annak van nyert ügye, aki eljutott oda, hogy megrémül dicsőségvágyó szívétől és nem akar többé olyan maradni. Az ilyen, ha az Úr Jézushoz megy, új szívet kaphat és nem lesz többé dicsőségvágyó.

IV. A gőg, ami miatt különbnek tartjuk magunkat másoknál – 3. v.

n A harmonikus közösség következő akadálya, a gőg, ami miatt különbnek tartjuk magunkat másoknál.

n Ez megint tönkretesz minden közösséget, és ha egy házasságban elkezdődik ez a versengés, hogy ki a különb, akkor vége van mindennek. Főképp egy házasságban nincs semmi értelme az ilyen versengésnek, mert különböző funkcióink, feladataink vannak.

n Ezekhez mérten Isten egészen más adottságokkal ajándékozott meg minket.

n Nem lehet versengeni egymással, hanem kinek-kinek a maga helyén szabad helytállnia, és akkor jól működik az egész.

n Vagy ha mindenképpen versengeni akarunk, akkor gondoljuk meg, amit Fekete Gyula író mondott: ha már az emancipációt ennyire félremagyarázzák, akkor tessék, négy és fél hónapig hordd ki a babát te, négy és fél hónapig meg a párod!

n No, de ez lehetetlen, mert az az egyiknek a funkciója, az ő kiváltsága és az ő terhe. Ugyanakkor a másiknak is megvannak a feladatai és terhei, és ha mindketten örömmel hordják a terheiket egymást segítve, akkor van rajta áldás.

n Értelmetlen a versengés, de a vérünkben van, hogy én különb vagyok, és ezt újra és újra be is kell bizonyítani és a másiknak az orra alá dörgölni.

V. Aki a maga hasznát keresi – 4. v.

n Nem lesz közösség ott, ahol ki-ki a maga hasznát keresi, és eszébe sem jut, mire lenne szüksége a másiknak.

n Értelmetlen erőlködés, hogy a magam hasznát keressem, mert a közösségben „egy vállalattá”, „egy céggé” váltunk, főképp a házasságban.

n Ha megvalósul az, amit Isten a házasságról mond, hogy benne lesznek ketten egy testté, akkor itt nincs az egyiknek meg a másiknak érdeke. Akkor itt olyan érdekközösség van, hogy csak egy érdeke lehet két embernek.

n Nem egymásnak ugrani, és egymást ütni-verni – az nem sokáig meg.

B. A FELTÉTELEK

I. Egymás vigasztalása - „ha helye van a szeretet vigasztalásának” – 1. v.

n Ez egy nagyon gazdag kifejezés a Bibliában. Jézus ezt a szót használja a Szentlélek munkájára.

n A Szentlélek a Vigasztaló, mert ez a szó elsősorban azt jelenti: bátorítani, biztatni valakit.

n Tartani a lelket benne, ha csüggedezik. Vagy lelket önteni bele, ha elcsüggedt.

n Ha a „padlón van” – ahogy manapság mondani szoktuk akkor a hóna alá nyúlni, és kedvesen felemelni. Állj csak a lábadra, gyere, segítek elindulni!

n Egy kis elismerés szárnyakat ad.

n A folytonos lehordás, hogy „te ebben buta vagy fiam”, előbb-utóbb el is hiszi, hogy úgy van.

n A bátorítás, a biztatás nagyon fontos egy közösségen belül. Nem beszélve a házasságról.

n Hol az egyikünk erőtlenebb, hol a másikunk.

n Róm 15 – tartozunk mi az erősek…

II. A szeretetből fakadó figyelmeztetés - „ha helye van a Krisztusban az intésnek” – 1. v.

n A másik, amit mond itt: a szeretetből fakadó figyelmeztetés. Más szóval, az intés.

n Nagy szeretettel felhívom a másik figyelmét valamely hibájára. Nem azért, mert örülök annak, hogy neki hibája van, és arról beszélhetek, és akkor én jobbnak, ügyesebbnek tűnök, hanem azért, mert őt szeretem, és szeretném kiszeretni abból a hibájából.

n Bölcs édesanyáknak van ehhez csodálatos érzékük.

n Úgy intem, hogy azzal már emelem is. Rokona ez a bátorításnak, a bíztatásnak, a vigasztalásnak.

n Az ő érdekében mondom meg a hibáját, nem kárörömmel, ítélkezve, fölényesen.

n Persze, tudnunk kell elfogadni is a szeretetből fakadó figyelmeztetést! Aki inthetetlen, az fejlődésképtelenné vált.

n Lehet, hogy rosszul esett, amikor mondta, de még meg is köszönöm, hogy felhívta a figyelmemet rá, mert azt akarja, hogy jobb legyek, tisztább, értékesebb. És azt a hibámat esetleg nem is vettem észre.

n Minden közösséget ez éltet és gazdagít.

III. Irgalom és könyörület: „ha helye van a szívnek és a könyörületességnek” – 1. v.

n Milyen irgalmatlanok tudunk mi lenni egymáshoz! Kegyetlenek vagyunk. Megismerjük egymás gyenge pontjait, sérülékenységét, és visszaélünk vele. Ez az irgalmatlanság.

n Jézus soha nem élt vissza azzal, hogy isteni teljhatalmával azt tehetett, amit akart. Sokszor nem is élt vele. Leplezte az Ő mindenható hatalmát.

n Ha viszont azzal segíthetett, akkor rászólt a viharra, és csend lett, rászólt a démonokra, és megszabadított megkötözött embereket. De a köveket nem változtatta kenyerekké a maga számára, pedig éhes volt.

n „Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: aki nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel…”

n Olyan sokszor zsákmánynak tekintjük, hogy valamelyik családtag vagy gyülekezeti tag kiszolgáltatottá lett valamilyen értelemben. Ahelyett, hogy védenénk, erősítenénk, vigasztalnánk, irgalmatlanok és kegyetlenek vagyunk.

IV. Közösség – „ha helye van a Lélekben való közösségnek” – 1. v.

n „Ha van közösség a Lélekben.” Ez mit jelent? Azt jelenti, hogy a közösség tagjaiban Isten Lelke lakik. Olyan emberek vannak együtt, akikben ott van Isten Szentlelke.

n Egyszóval: újjászületett emberek közössége.

n Ez nagy ajándék, hogy ha közösség van a Lélekben.

n Ezt folyamatosan ápolni és erősíteni kell.

V. Egy akarat – „egyenlő indulat, ugyanazon szeretet, egy érzés” – 2. v.

n Ezt háromszor is elmondja az apostol: egy akaraton legyetek.

n „Ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek.”

n Azért mondja ilyen sokszor, mert ez megy a legnehezebben. Mi mindnyájan akaratos emberek vagyunk. Az, hogy két akaratos ember egy akaratra jusson, szinte reménytelen.

n Mindketten meg kell hajolnak egy harmadik akarat előtt, akit feltétel nélkül tisztelnek, és bíznak benne.

n Ekkor jönnek a csodák: „Ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön mindenben, amit csak kérnek, az én Atyám megadja nekik.” (Mt 18:19)

n Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton! (Zsolt 143:10).

n Nemcsak öt negatívum van tehát ebben az igében, hanem ott van ez az öt szép dolog is: vigasztaljátok, bátorítsátok egymást, tudjátok szeretettel inteni és azt elfogadni, legyen a Lélekben közösség, irgalmasság és könyörület jellemezze az együttélést, és jussatok egy akaratra és Isten akaratát teljesítve.

n Aki azt az öt hibát ismétli újra és újra, az önmaga van az élete középpontjában, ott az én diktál. Aki ezeket a szép pozitív dolgokat szeretné megvalósítani, ott már a másik a fontosabb, a te lesz hangsúlyos.