Ki munkálja üdvösségünket? - Fil 2:12-15-18

Ki munkálja üdvösségünket?

Fil 2:12-15-18

¹² Annakokáért, szerelmeseim, amiképpen mindenkor engedelmeskedtetek, nem úgy, mint az én jelenlétemben csak, hanem most sokkal inkább az én távollétemben, félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti üdvösségeteket; ¹³ Mert az Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből.

¹⁴ Mindeneket zúgolódások és versengések nélkül cselekedjetek; ¹⁵ Hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, kik között fényletek, mint csillagok e világon, ¹⁶ Életnek beszédét tartván elébük; hogy dicsekedhessem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, sem nem fáradtam hiába.

¹⁷ De ha kiontatom is italáldozatként a ti hitetek áldozatánál és papiszolgálatánál, mégis örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal; ¹⁸ Azonképpen ti is örüljetek, és örüljetek együtt velem.

n Gyakran megjegyzik, hogy itt nyilvánvaló ellentmondásról van szó: azt írja az apostol, hogy „félelemmel és rettegéssel munkáljátok (vigyétek véghez) az üdvösségeteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést…”

n Hát most akkor ki munkálja az üdvösségünket? Kitől függ az, hogy egy ember, aki beleszületett a kárhozatba, ebből átkerüljön az Istennel való közösségbe, az üdvösségbe? Kitől függ ez?

n Ha Isten az, aki munkálja bennünk mind az akarást, mind a megvalósítást, akkor miért kezdi azzal az apostol, hogy félelemmel és rettegéssel munkáljátok a ti üdvösségeteket?

n Ha meg tőlem függ az, hogy fogok-e üdvözülni, akkor miért említi ilyen hangsúlyosan, hogy Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a megvalósítást?

n Nyilvánvalóan szembekerül itt Isten szabad döntése és az embernek a felelőssége, mondják.

n Ajándék az üdvösség, vagy pedig meg kell dolgoznom érte, és tőlem függ, hogy megszerzem?

n Ez egyáltalán nem elméleti kérdés, amivel itt „elszórakozhatunk”. Ez mindannyiunk életének a legdöntőbb kérdése. Elmondom, amit megértettem, és mások is elmondtak már.

I. Isten választása és az ember felelőssége

¹² Annakokáért, szerelmeseim, amiképpen mindenkor engedelmeskedtetek, nem úgy, mint az én jelenlétemben csak, hanem most sokkal inkább az én távollétemben, félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti üdvösségeteket; ¹³ Mert az Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből.

n Az egész Biblián párhuzamosan végigvonul ez a két kijelentés, hogy mi mindent, egyedül és kizárólag Istennek köszönhetünk, és ugyanakkor mindnyájan felelősek vagyunk azért, hogyan alakul a sorsunk és az örök sorsunk.

n Lássunk néhány ismert igét:

v  Jézus azt mondja egy helyen: „Senki sem jöhet énhozzám, csak akit az Atya von hozzám.” Ugyanakkor azt mondja: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és terheket hordoztok.” (Jn 6:44. Mt 11:28).

v  Minden Isten jóakaratától függ, különösen a mi üdvösségünk. Ugyanakkor Jézus olyan szomorúan mondja a jeruzsálemieknek: „Hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, mint a kotlós a csibéit, de ti nem akartátok,” és ezért jött az ítélet. (Mt 23:37).

v  A Lk 22:22-ben van megírva. Jézus mondja, amikor keresztre feszítése előtt beszélget még tanítványaival. „Az Emberfia elmegy ugyan, amint elrendeltetett, de jaj annak az embernek, aki elárulja Őt!” És Júdás is ott van azok között, akiknek ezt mondta. Akkor most felelős Júdás azért, hogy elárulta Jézust, vagy nem? Az Emberfia elmegy úgy, ahogy elrendeltetett, mintha Júdás nem lenne. És mégis, jaj annak, aki elárulja Őt!

n Egymás mellett párhuzamosan fut a két vonal: Isten szabad döntéseinek a sorozata és ugyanakkor az ember felelőssége.

n Azt mondjuk, hogy a mi logikánkkal ez összeegyeztethetetlen. A Biblia azt mondja, hogy Istennél ez nem is kettő, hanem egy. Ami nekünk kettőnek tűnik, az nála tökéletes egységben van. Miért? Mert Ő maga mondta, hogy amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az Ő gondolatai a mi gondolatainknál. És ezt nekünk alázatosabban és komolyabban kellene vennünk.

n Le kellene szállnunk arról az Isten nélküli gőgről, hogy én mindent megérthetek, mindent jobban értek, még Istent is korrigálhatom, számon kérhetem, helyreigazíthatom.

n A magunk helyét kellene elfoglalnunk ebben a világmindenségben, és akkor sokkal több mindent értenénk.

n A gömb olyan test, ami háromdimenziós térben látszik gömbnek. De ha ugyanezt a kétdimenziós síkban ábrázoljuk, az egy kör. Vagy ha nagyon pici, akkor egy pont. Ezen lehet vitatkozni, egymást győzködni… és lesz, aki két dimenzióban gondolkozik, míg a másik három dimenzióban.

n Isten pedig végtelen dimenziókban gondolkozik. Nem tudjuk felérni az Ő gondolatait.

v  De: „mindennel megajándékozott minket, ami az életre és kegyességre való”. (2Pt 1:3)

n Szentlelke megvilágosítja értelmünket, ésszel is felfoghatunk nagyon sok mindent az Ő gondolataiból. De van, amikor az ember odaér: ezt már nem tudom összeegyeztetni. Nem tudom elképzelni. De mivel Isten mondja, nem vonom kétségbe, hogy igaz. Ő nem hazudik. És akkor a hitemmel igazságként elfogadom.

n Nem azt feszegetem és próbálom szánalmas erőlködéssel magyarázni, amit nem lehet megmagyarázni a mi néhány dimenziós létünkben, hanem azt kérdezem: mi az én feladatom? Mi az, amit rám bízott?

n Rajtam nem azt kéri számon, amit ő elvégzett, és majd ezután el fog végezni, hanem azt, ami ebből énrám következik, és amit Ő nekem parancsolt.

n Az első mondat, amit Jézus mondott nyilvános fellépésekor, így hangzott: „Elközelített hozzátok az Isten országa, térjetek meg azért, és higgyetek az evangéliumban.” Bejelent egy tényt, egy titkot jelent ki: itt van közel az Isten országa, be lehet lépni, és mindnyájunknak erre van a legnagyobb szükségünk.

n Nos, akkor most ne azt firtassátok, hogyan, mikor, merre, meddig… Azt Isten elkészítette, itt kínálja. Térjetek meg!

n Nemrég foglalkoztunk az Úr Jézus egyik példázatával, ahol egy kíváncsiskodó azt kérdezi, hogy vajon kevesen fognak-e üdvözülni? (Innen már egy lépés csak, hogy kik fognak üdvözülni? A szomszéd is? Remélem nem. Én is? Remélem igen.) És mit felel erre Jézus? „Igyekezzetek bemenni a szoros kapun, mert mondom nektek, hogy sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak.” (Lk 13:24) Mit válaszol Jézus? Nem válaszol a kérdésre. Semmi közöd hozzá! Ez az Isten hatásköre, hogy ki üdvözül és ki nem. A te dolgod az, hogy mivel nyitva van az üdvösség kapuja, lépj be rajta!

n Jézus itt két különböző szót használ arra, hogy igyekezni. Ez fontos, mert nem derül ki egészen a magyar fordításból. Az első görög szó: agonidzó, ami azt jelenti: valamit életre-halálra megcsinálni. Ha belepusztulok is, ezt meg kell valósítanom, mert ez többet ér nekem, mint az életem. Hiába maradnék életben, szegény lennék nélküle. Így igyekezzetek bemenni az Isten országába.

n Aztán arról szól, hogy „sokan vannak, akik szeretnének bemenni, de nem mehetnek”. Egy szelíd, langymeleg szó van, amelyet így fordíthatnánk: sokan vannak, akik fontolgatják, hogy esetleg majd egyszer foglalkoznak a gondolattal, hogy be kellene menni… Az Úr arra bíztat, hogy életre-halálra, teljes erővel és most igyekezz bemenni! Erre van a legnagyobb szükséged.

v  Ahhoz semmi közöd, hogy hányan fognak még bemenni. Te azzal foglalkozz, hogy te kinn ne maradj!

n Mivel Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a véghezvitelt, éppen ezért félelemmel és rettegéssel munkáljátok ti is a ti üdvösségeteket. Nem ti fogjátok üdvözíteni magatokat, azt Isten elrendezte. Erre csak Ő képes. De annyit tegyél meg: nyújtod a kezedet, és hálásan elfogadod ezt az ajándékot.

n Nem ellentmondás tehát ez, amit itt Pál apostol ír, hogy félelemmel és rettegéssel munkáljátok, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a megvalósítást. Ez azt jelenti: mivel most már megtehetitek, tegyétek meg!

n Félelemmel és rettegéssel, vagyis, szent komolysággal.

II. A megváltás következménye

¹⁴ Mindeneket zúgolódások és versengések nélkül cselekedjetek; ¹⁵ Hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, kik között fényletek, mint csillagok e világon, ¹⁶ Életnek beszédét tartván elébük; hogy dicsekedhessem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, sem nem fáradtam hiába.

n Ez után jön három fontos és speciális jelentésű szó: legyetek feddhetetlenek, romlatlanok, mint az Isten hibátlan gyermekei.

n A feddhetetlenek, azt jelenti: a keresztyén ember a világ előtt. Milyennek minősít engem a világ? Nagyítóval keresi a hibákat a hívőknek az életében. Ne találjon. Dániel életében is nagyítóval keresték. Jött a revízió, mindenféle átvilágítás, és a méreg ette meg őket, hogy sehol nem találtak hibát. Pontos volt a munkája, becsületesen végzett mindent. Úgy találtak mindent, ahogy bevallotta. Nem volt különbség a szavak meg a tettek között. Fantasztikus! Legyetek ilyenek! Becsületesen, egyenesen, igazmondóan, jó munkát végezve élni a világ előtt.

n A „romlatlan” az ember rejtett, láthatatlan világára utal. Amit nem lát a világ, a gondolataim, a szándékaim, az indítékaim. Azok is legyenek tiszták és Isten előtt feddhetetlenek.

n „Isten szeplőtlen (hibátlan) gyermekei” – ott fordult elő, amikor áldozatot mutattak be Istennek, annak kellett hibátlannak lennie. Ez az Isten iránti tiszteletnek az egyik kifejezése volt. Nem a selejtet vetem oda neki, hanem a legszebbet hozom nagy-nagy tisztelettel, hálával és hódolattal az én Uramnak. Így adom oda magamat is hálaáldozatként. Mindenestől, semmit vissza nem tartva tőle.

n Legyetek feddhetetlenek, romlatlanok és hibátlanok.

n És ezek után mi fog történni? Az, hogy ebben a sötét és megromlott világban kezdenek odafigyelni rátok. Világítani kezdtek, mint csillagok az éjszakában.

n Minden hívő ember fény a sötét világban. Isten fénye árad belőle. Őt nézik, és Istenre kénytelenek gondolni. Hogy mondta Jézus? „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy látva a ti cselekedeteiteket, dicsőítsék mennyei Atyátokat”. (Mt 5:16).

n Bízzatok Istenben, zúgolódás nélkül, legyetek feddhetetlenek, romlatlanok, hibátlanok, és elkezdetek világítani. A fényre mindenkinek nagy szüksége van.

III. Pál apostol öröme

¹⁷ De ha kiontatom is italáldozatként a ti hitetek áldozatánál és papiszolgálatánál, mégis örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal; ¹⁸ Azonképpen ti is örüljetek, és örüljetek együtt velem.