Versenypályán - 1Kor 9:24-27

Versenypályán

1Kor 9:24-27

²⁴ Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de egy veszi el a jutalmat? Úgy fussatok, hogy elvegyétek. ²⁵ Mindaz pedig a ki pályafutásban tusakodik, mindenben magatűrtető; azok ugyan, hogy romlandó koszorút nyerjenek, mi pedig romolhatatlant. ²⁶ Én azért úgy futok, mint nem bizonytalanra; úgy viaskodom, mint aki nem levegőt vagdos: ²⁷ Hanem megsanyargatom testemet és szolgává teszem; hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek.

n „Maraton” – Kr.e. 490-ben, Dárius, perzsa király megtámadta Athént. Az athéniak viszont végigfutottak a síkságon, és meglepetésszerűen támadták meg a perzsa sereget, nemcsak elölről, hanem oldalról is. A perzsa sereg futni kezdett a hajókhoz. A győzelem hírét megkellett vinni az athéniaknak, hogy készüljenek fel a tengeri csatára. Milthiadész vezér legjobb futárát küldte a hírrel, Fédippiadészt, aki 42 km-t végigfutva megérkezett, és megérkezésekor csak egy szót tudott kiáltani: győzelem! (Niké!) Szigorú fegyelmezés és edzés nélkül ezt nem lehet megtenni...

v  Korinthusban voltak az isztmoszi játékok (ezeknél csal az olimpiai játékok voltak nagyobbak)... fenyőkoszorúért vagy pálmakoszorúért.

n „Nem tudjátok-e?” – a szokásos kérdést teszi fel Pál, amelyre igenlő feleletet vár reá. Ezzel lényegében azt mondja: ti nagyon jól tudjátok, amiről most beszélek, nem ismeretlen dologról írok.

v  Mit? Azt, hogy „akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak, de egy veszi el a jutalmat.” Korinthusban jól ismerték a versenyeket. Épp ahogyan a mai ember is számon tartja a nagy labdarúgó mérkőzéseket és egyéb sportjátékokat.

n A formák és játék-nemek évszázadokon át nagy alakuláson mentek át, de lényegére nézve az apostol által használt hasonlat a jelenkorban is ugyanúgy alkalmazható. Bizonyára nem testi versenyfutásra, vagy ökölvívásra, hanem szellemi téren folyó tevékenységre, a hívő életre utal az apostol.

n Ezt három szakaszban fogjuk megvizsgálni: a küzdelmet, a fegyelmet és a győzelmet.

I. A küzdelem – 24. v.

²⁴ Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de egy veszi el a jutalmat? Úgy fussatok, hogy elvegyétek.

n „Versenypálya” rajzolódik az apostol szeme elé, amit görögül „stádionnak” neveztek. A versenypálya, a stadion, vagy a teniszpálya, a röplabdapálya, a küzdőtér, alapjában véve a testgyakorlás céljára készített építmény. Korinthusban a versenypályán, a stádiumban folytak a különféle versenyek. De ott tartották a nagy gyűléseket és cirkuszi játékokat is.

n Ebben a hasonlatban olyan versenyzőkről van szó, akik szaladnak, futnak, hogy elnyerjék a győzelmet. A sport-élet izgalma, a szurkolók drukkolása, a verseny érdekessége benne lüktet ebben a képben. Futnak az emberek, ki-ki a maga küzdő terén, mely ebben az esetben lehet szellemi küzdőtér éppúgy, mint testi.

v  A korinthusi versenyzők „mindnyájan” futnak „de egy veszi el a jutalmat”. Nem kettő, nem több, hanem csak „egy”. Sok ép és erőteljes versenyző szalad, akik kiváló teljesítményt nyújthatnak ugyan, de csak egy részesülhet az elsőség pályadíjában.

n A „jutalom” az elsőnek kijáró győzelmi ajándék. A sánták, a vakok és más testi fogyatékosságúak ki voltak zárva a versenyből – mivel esélytelenek voltak. De a szellemi küzdőtéren senki sincs kizárva! Akik csak elindultak Krisztust követni, mindnyájan a futók/küzdők közé tartoznak. A keresztyének – a betegek is éppúgy, mint az egészségesek – Isten stadionjában küzdenek.

n Ha a sportemberek vágyakoznak a győzelemre, mennyivel inkább vágyakozniuk kell a hívőknek! Ez itt parancsként hangzik: „úgy fussatok, hogy elvegyétek” a győzelmi díjat. A versenyzők még nem befutott emberek: sem Pál apostol (Fil 3:12), se mások. Nincs keresztyén „perfekcionizmus”, keresztyén befejezettség, hanem csak célegyenest haladó futás a „felülről való elhívás jutalmára” (Fil 3:14). A hívő élet egy küzdelem.

v  Nem futhat igazán, aki szem elől téveszti a célt.

v  Az sem futhat igazán, aki unottan, cammogva, kedvetlenül halad a pályán.

v  Szintén rosszul fut, aki szabálytalanul akar célt érni, például meg akarja kímélni magát a fáradtságtól, vagy tisztességtelen eszközökhöz nyúl (doppingol). A gyalogfutó nem vehet igénybe lovat, gépkocsit, mert neki magának kell teljesítenie a feladatot.  A szabálytalanul versenyző hivatkozik arra, hogy van, aki el se indult, meg se próbálta. Ő legalább megpróbálta. Ez nem lehet elfogadható érv.

v  Nem úgy kell próbálni célba érni, hogy megpróbálok kirúgni másokat.

v  Úgy sem lehet célba érni, ha terheket cipelsz. Vagy ha közben egyébbel (is) foglalkozol.

v  És főképp, nem lehet célba érni, ha idő előtt abbahagyod.

n Itt Jézus igazi tanítványairól van szó, akik életében óhatatlanul harcokra kerül sor. A hívő élet egy küzdelem. Három ellenség ellen folyik a küzdelem: az ördög ellen, a világ ellen és saját testünk bűnös vágyai ellen.

n De ki Jézus tanítványa? Nem az, aki csak néz Őutána. Nem tanítványa az, aki vágyakozik Őutána. Nem tanítványa az, aki csak gondolkozik az Ő tanításán. Jézus tanítványa az, aki követi Őt mindenben.

n Aki Jézust követi, az ellenségének tekinti az ördögöt, a világot (az Isten nélküli szellemiségű világot), és a saját testét a maga kísértéseivel, lustaságával, önzésével, hitetlenségével, és bűnös vágyaival.

II. A fegyelem – 25. 27. v.

²⁵ Mindaz pedig a ki pályafutásban tusakodik, mindenben magatűrtető; azok ugyan, hogy romlandó koszorút nyerjenek, mi pedig romolhatatlant. ... ²⁷ Hanem megsanyargatom testemet és szolgává teszem; hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek.

n „Mindenki pedig, aki versenyez, mindenben magatürtőztető” (25. v.). Mai sportkifejezéssel élve, a versenyzőknek alá kell vetniük magukat az edzési szabályoknak, hogy szervezetük megfeleljen a kívánalmaknak. Kivételek nincsenek. „Mindenkit” köteleznek az általános érvényű előírások. Nem történhetik meg, hogy a versenyző rendetlen életmódot folytasson. Hogyan nézne ki az a versenyző, aki ittasan indul a küzdelemre? Keresztyénnek lenni, csak úgy lehet, ha vállaljuk a pályafutás szabályait mindenben.

n „Azok ugyan, hogy romlandó koszorút nyerjenek, mi pedig, hogy romolhatatlant”. A „koszorú” (sztefánosz) az, amit az előző vers „jutalomnak” nevez. A sportvilágban ez lehet pénz, érem, oklevél, kupa, vagy ezekhez hasonló. Itt a „koszorú” fejezi ki a jutalmat. Korinthusban a győztesek egy életre fel voltak mentve minden adó alól, és a katonáskodástól. Ingyenes oktatásban volt részük az egyetemen.

v  A sportolók „romlandó” koszorú elnyerésére törekszenek. Csak egy veheti el a koszorút, s ez a koszorú is romlandó. Nem biztosít állandó értéket. A győzelmi fény gyorsan eltűnik. A megkoszorúzott, „kisportolt” test összeaszik, betegség támadja meg, az öregség és a halál. Ezzel szemben a hívők koszorúja „romolhatatlan”. Ezt a koszorút nem emberek adják, és emberek nem is vehetik el. Az idő vasfoga nem kezdheti ki. Nem veszhet el. Ezt a koszorút Isten ajándékozza hívő gyermekeinek.

n A „romolhatatlan” „koszorú” az örök életre utal. Nem ebben a világban kapják a hívők, hanem az eljövendőben. Ez életben gyakran töviskoszorút kapnak Isten fiai és leányai, mint Jézus is, de a célba érkezéskor romolhatatlan győzelmi koszorút, romolhatatlan életet.

n „Sőt megsanyargatom testemet és szolgává teszem” (27. v.). A „megsanyargatom” kifejezés (hipopiádzó) szó szerint ezt jelenti: valakinek a szeme alá ütök, arcába vágok, kékre-zöldre verem.

n Konkrétan mit jelentett ez a megsanyargatás Pál apostol esetében?

v  Amikor nem fogadta el a gyülekezetek anyagi támogatását, hanem saját kezével kereste meg mindennapi kenyerét – megsanyargatta testét.

v  Amikor lemondott bizonyos eledelek fogyasztásáról, hogy senkit meg ne botránkoztasson – megsanyargatta testét.

v  Amikor keresztyén szabadságában a kényelmetlent, a nehezet választotta, akkor megsanyargatja testét.

n Itt nem a testi ösztönökről, nem lázadozó testiségről, az érzékiségről van szó – de a lelki küzdelemben ezt is mind meg kell tagadni.

n A keresztyén embernek szabadságában áll, hogy testét kímélje, és a keresztyén szabadság keretei közötti kényelméről gondoskodjék. Mindez szabad. Azonban a versenypályán való futás arra készteti, hogy szolgaságra kényszerítse testét, lemondásokban részesítse, bármennyire is kényelmetlenek és kellemetlenek azok.

v  Aki megházasodik és a test jogának eleget tesz, nem vétkezik. Aki a bálványáldozati hússal táplálkozik, nem vétkezik. Aki a gyülekezetek anyagi támogatását igénybe veszi, nem vétkezik. Ha azonban a romolhatatlan koszorú elnyerése megkívánja a lemondást, az alkalmazkodást, a „szolgává tevést”, akkor ezektől sem riadhat vissza Krisztus gyermeke.

n Nincs általános szabály arról, hogy kinek-kinek milyen értelemben kell szolgává tennie a testét: a Szentlélek vezetése alatt hitben, szabadon döntheted el, hogy számodra mit jelent a test „megsanyargatása és szolgává tétele”.

n Miért? „Nehogy valamiképpen méltatlanná legyek, miután másoknak prédikáltam”. (27. v.) A „méltatlan” a versenyekben arra vonatkozott, akit nem minősítettek, mert kiesett. Akit megvizsgáltak és híjával találtatott.

v  Az aszkézis fogalma nem rokonszenves a mai ember előtt, mert rögtön azok a középkori aszkéták jutnak az eszünkbe, akik a leglehetetlenebb módon igyekeztek elnyomorítani magukban minden egészséges életösztönt. Fölösleges kínzásokkal gyötörték magukat, ruhájuk alatt olyan szőrövet, sőt vasszegekkel kivert övet viseltek, ami állandó fájdalmat okozott a testüknek, és állítólag arra szolgált, hogy elnyomja a feltörő vágyakat, ösztönöket, hogy a lélek jobban ellen tudjon állni a kísértésnek...

n Az élet természetes örömeinek a megtagadása olyan aszkézis, ami egészségtelen, fölösleges, és Istennek sem tetsző önsanyargatás. Nincs rá semmi szükség!

n Pál nem ilyen magatűrtetésről beszél. Nemcsak a hitéletben, hanem az élet minden olyan területén, ahol az ember el akar érni valamit, szükség van önmegtagadásra. A lelki küzdelem is sok lemondással, magatűrtetéssel, megszorítással, önfegyelemmel jár.

n Nem önös cél érdekében teszi ezt Pál, hanem azért, hogy „míg másoknak prédikál, maga valami módon méltatlanná, alkalmatlanná, hasznavehetetlenné ne legyen!”

v  Ne mondd azt, hogy ez csak az igehirdetőkre vonatkozik! Minden hívő prédikál az életével, házasságával, családjával.

n A modern ember veszedelme, hogy elszolgaiasodik, teljesen rabjává válik mindenféle apró szokásoknak, érzelmeknek, szenvedélyeknek, dolgoknak, tárgyaknak.

n Eluralkodnak rajta ilyen dolgok, mint az ital, vagy a mozi/filmek, vagy a regény, vagy a televízió, vagy az autó, vagy a sport, vagy a kényelem, vagy a szórakozás, vagy a gyógyszer, vagy a betegségtl való félelem, vagy az Internet. Bármi! Eladja a függetlenségét, a lelki szabadságát egy dolognak, egy érzelemnek, egy vágynak.

v  Minden energiája annak a valaminek a szolgálatába kerül. Rabszolgává lesz.

n Nos, mindenki maga tudja, ha ugyan tudja, hogy mi az az ő életében, ami megkötözi. Ott van a helye a magatürtetésnek, a lemondásnak, annak, hogy megsanyargassa testét és szolgává tegya. Akinek célja az, hogy bizonyságtévő legyen az élete. 

v  Nem mintha mi magunk ezáltal szentebbekké és jobbakká válnánk, mint más ember, hanem azért, hogy a szolgálatunkat jobban betölthessük! Vagy csak addig tart az egész keresztyénségünk, amíg semmibe sem kerül? Akkor annyit is ér! Lemondás nélkül nincs hívő élet!

n Van még egy bálvány, ami manapság sok embert rabságban tart, ez pedig a tempó. Sokszor nekünk szabják meg a tempót. A következményei pedig közismertek: kimerültség, idegösszeroppanás, szívtrombózis, túlhajszoltság... Hogyan lehet ezt a zsarnokot kordában tartani? Csak úgy, hogy Isten uralma alá rendeljük. Ha önfegyelmet gyakorolunk.

n Csak áldozatok árán lehet ezt a harcot eredményesen megvívni. Aki félti magát, vereségre van ítélve.

v  De aki Krisztus tanítványa, az nem félti magát, hanem másokat, az igazságot, az evangélium ügyét félti, és el tudja mondani alázatosan, hogy „Semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nékem, csakhogy elvégezzem az én futásomat, (küldetésemet) örömmel. Azt a szolgálatot, amit vettem az én Uram Jézus Krisztustól.” Jézus így mondta: „Aki én utánam akar jönni, tagadja meg magát.”

III. A győzelem – 26. v.

²⁶ Én azért úgy futok, mint nem bizonytalanra; úgy viaskodom, mint aki nem levegőt vagdos.

n „Én azért úgy futok, mint nem bizonytalanra” (26. v.). Pál apostol versenypályán tudja magát. És tudja, hogy győzni fog.

n Pál más helyen azt írja, hogy „a test gyakorlásának kevés haszna van; de a kegyesség mindenre hasznos.” (1Tim 4:8)

n A sportolás nem gonosz dolog önmagában, sőt, adott esetben még hasznos is lehet. Azonban ennek profi változatában rengeteg lelki veszély leselkedik a hívő emberre.

n Bűn-őrült világunk egyik bálványa lett a sport, amely a hívőt is megalkuvással kísérti. Az a tömeg-őrület, ami a futballt, kosárlabdát, röplabdát, kézilabdát, teniszt és ezekhez hasonlót kíséri, nagy hiábavalóság és a világ megtévesztése. Az ezekbe fektetett pénz, idő, energia és érzelmek értéke az örökkévalóság szempontjából semmit sem jelent, mert semmi közük sincs a hívő élethez.

n Mielőtt a romolhatatlan győzelmi koszorúról szólnék, szögezzünk le egy néhány alapelvet a földi sportolásról.

v  A környezet hatással van reánk: „Ne tévelyegjetek. Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok” (1Kor 15:33).

v  Mivel a sport sokak vallásává, istenévé vált, ami a viselkedésben, érzékiségben, nyelvezetben, elkötelezettségben, pénzéhességben és a hősök istenítésében nyilvánul meg, ezért elítélendő. „Azért, szerelmeseim, kerüljétek a bálványimádást” (1Kor 10:14). „Dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak” (Ézs 42:8).

v  A sport az alázat ellenkezőjét tanítja, mert erénynek tartja a büszkeséget. „Utálatos az Úrnak minden, aki elméjében felfuvalkodott, kezemet adom rá, hogy nem marad büntetlen.” (Péld 16:5) „Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.” (1Pt 5:5. Jak 4:6)

v  A sport önző, irigy és kárörvendő lelkületet táplál. „Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul.” (Kol 3:5)

v  A sportrendezvények gyakran ellentétesek a kegyes élettel és az Úr napjának megszentelésével. „Ne vegyetek részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le ezeket.” (Ef 5:11)

n Adjunk hálát azokért a sportolókért, akik mindezek ellenére hívők és erkölcsösek maradtak, még akkor is, ha számukra ez sokféle hátránnyal és veszteséggel járt. „Ügyeljünk arra, hogy egymást kölcsönösen szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk.” (Zsid 10:24)

n Pál apostol nem úgy ajánlgatja másoknak a futást, mintha ő csak külső szemlélőként nézné a sokak küzdelmét. Ő maga is beállott küzdelembe. Futása azonban nem akármilyen futás, viaskodása nem akármilyen viaskodás. Ő a biztos győzelem tudatában fut, „mint nem bizonytalanra”. Bizonytalanra akkor futna, ha célba érése kétséges volna, ha útközben valaki vagy valami feltartóztathatná, ha a cél ismeretlen vagy elérhetetlen volna. Mindezeknek azonban épp ellenkezője igaz!

v  Egy másik hasonlattal éve, azt írja: „úgy viaskodom, mint aki nem levegőt vagdos”. Itt a viaskodás ökölvívást jelent, aki a levegőbe üt, eredménytelenül küzd, ha nem találja el az ellenfelet. Pál számára nincs ilyen eredménytelenség. A hit küzdelme eredményes küzdelem.

n A küzdő nincs megkímélve a minden erőt igénybe vevő fáradtságtól. Kemény harcot kell folytatnia, akárcsak az ökölvívóknak a maguk helyén. Igaz, hogy ez nem üres vagdalózás, hanem lépésről lépésre való győzelem, a bűn, a Sátán, a hitetlenség felett, de a küzdelem kötelező.

n Pironkodásra ad okot a Jn 12:26. Hát hogy jöhet ahhoz az ember, a kis nyomorult féreg, hogy az Atya megbecsülje őt?

v  De tudhatjuk, hogy nem önmagunkért becsül meg, hanem egyedül Jézusért. Nem a teljesítményeinket jutalmazza a mennyben, hanem Jézus teljesítményét, amit érettünk elvégzett a Golgotán.

n Jézus is vállalta ezt a küzdelmet, mert mindig támadták: támadta saját népe, az akkori egyház vezetői, a politikai hatalom, a Sátán. És Ő vállalta a harcot. Küzdött egészen utolsó csepp véréig, és győzelmet aratott. Az Ő győzelme a miénk is.

v  Az küzdő hívő ember bizonyos lehet a győzelemben. A győzelmet nem nekünk kell kiharcolnunk, mert Jézus már kivívta. Ez a győzelem hit által a miénk. Harcolunk, mert az formál, tisztít minket, növeli a hitünket, egymás bajtársaivá válunk és tanulunk a Fővezérre figyelni, Benne bízni. De nem a mi harcainktól függ a győzelem.

n Ezért van az, hogy mi nem bizonytalanra futunk, nem a levegőbe öklözünk. Nem úgy indították el: fuss, ameddig bírod, aztán lehet, hogy valami van az út végén... Ott cél van, ott Krisztus vár, aki már végigfutotta ezt a versenypályát. Lehet, hogy szúr az oldalunk, elcsüggedünk, elkeseredünk, magunkra maradunk, csalódunk, megsebesülünk, de újra Őreá nézhetünk, aki mindvégig állhatatos volt, és minket is kitartásra bátorít.