„Láttuk az Ő csillagát” - Mt 2:1-2. 9-10.

„Láttuk az Ő csillagát”

Mt 2:1-2. 9-10.

"Amikor pedig megszületett Jézus a júdeai Betlehemben, Heródes király idejében, íme, napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, ezt mondván: Hol van a zsidók királya, a ki megszületett? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jöttünk, hogy tisztességet tegyünk néki. ...Ők pedig a király beszédét meghallva, elindultak. És íme, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük ment mindaddig, amíg odaérvén, megállott a hely fölött, a hol a gyermek volt. És mikor meglátták a csillagot, igen nagy örömmel örvendeztek."

Isten Fiának testet öltése az egyik legnagyobb esemény a világtörténelemben. Mégis, ez nem volt különösen ismeretes az akkori emberek előtt, mert csak néhány pásztornak és néhány keleti bölcsnek jelentetett ki. A tudatlanok közül és a tudósok közül választott valakiket az Úr, hogy tudtukra adja a nagy eseményt. Mások számára, mint például a nagytanács tagjainak, az írástudóknak és farizeusoknak ez nem volt ismertetve.
Kérdezhetjük, hogy vajon miért ezeket választotta Isten, hogy a Messiás születésének hírnökei legyenek? Miért a kicsiknek és a távolvalóknak jelentette ki ezeket az Úr? Valószínű azért, mert ezekben látta megdicsőülni az Ő nevét. „Hálákat adok néked ó, Atyám – mondta az Úr Jézus egyik imájában –, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és a kisdedeknek megjelentetted. Igen Atyám, mert így volt kedves Te előtted!” Sok özvegy volt Izráelben Illés idejében, de ő nem küldetett csak a sareptai özvegyhez. Sok bölcs lehetett a zsidók és a pogányok között, de Isten a világ végéről választotta ki a keleti bölcseket, hogy egyszülött Fiának köszöntői legyenek. Isten útjai nem a mi útjaink, gondolatai nem a mi gondolataink. Az Övéi mindig magasabbak.

I.
Láthatjuk mindenekelőtt a napkeleti bölcsek keresését. Hol van? – kérdezték. A szent városban élők nem kérdezősködtek utána, nem keresték Őt... A zsidók közül mások sem keresték... Sok ezren nem érdeklődtek utána. Hát semmit nem jelentett nekik, hogy a Messiásuk megszületett? Ezek a távoli bölcsek kellett jöjjenek köszönteni Őt?
Mert ugye, a bölcsek jöttek, és kérdezősködtek. Nem tudom, hol kezdték. Bizonyára azt gondolták, hogy a zsidók fővárosában tudniuk kell a zsidók királyáról. Megkérdezték talán a kapuőrt: hol van a zsidók királya? A kapuőr nevetett, és gúnyolódott. Azt mondta, hogy nem ismer más királyt, csak Heródest. Megkérdeztek egy álldogálót az utcán: hol van a zsidók királya, aki megszületett? Talán azt válaszolta: engem nem érdekelnek ilyen buta kérdések. Társaságot keresek magamnak. A kereskedő így válaszolt: semmi baj, királyok, szeretném tudni, hogy mit árultok, vagy mit vásároltok? Hol van a zsidók királya? – kérdezhették a sadduceusokat. Azok elhallgattatni próbálták őket ezzel a kérdéssel, esetleg vallási barátaikhoz, a farizeusokhoz küldték őket. Az úton siető fiatalasszony azzal érvelt, hogy neki elég saját gyermekeire gondot viselni, nem foglalkozhat azzal, hogy ki született, vagy ki halt meg. A bölcsek viszont nem nyugodtak addig, amíg nem kapták meg a megfelelő információt a zsidók királyának születéséről, és nem találkoztak vele. Ők nem nyugodhattak bele, nem azért tettek meg olyan hosszú utat, hogy most abbahagyják.
Ők a csillagok tudósai voltak, és messziről jöttek. Milyen messziről? Nem tudjuk. Talán hónapok, esetleg egy-két év is eltelhetett az akkori lassú utazással, a csillag megjelenése óta, sokféle veszély és nehézség között, amíg Jeruzsálembe értek. Jöhettek Perzsiából, vagy Indiából, vagy Sittim földjéről (Ézs 49:12), vagyis Kínából – nem tudjuk. De azt tudjuk, hogy jöttek, kérdezősködtek, mert keresték a megszületett Messiást.
Isten szereti a kereső embereket. „Akik engem keresnek – mondja az Úr –, megtalálnak”. „Keressétek az Urat amíg megtalálható, hívjátok Őt segítségül, amíg közel van.” (Ézs 55) Nekünk is keresnünk kel Őt! Ez kell legyen a fő foglalkozásunk.
Ne vonja el a figyelmet karácsonykor a sok hangulatkeltő reklám Arról, akit reklámozunk, aki a központ. Őt kell keresnünk! Vele kell találkoznunk!

II.
Találjuk továbbá a bölcsek felbátorodását a csillag láttán. Látták az Ő csillagát napkeleten. Ma ezt így mondanánk: „hallották az evangéliumot”. Valamilyen formában tudomásukra jutott, hogy kicsoda a megszületett Gyermek. A te eseted talán más. Olvastad az igét, kezedben lehet a Biblia – olyan ez, mint a betlehemi csillag: ezek azok, amelyek odavezethetnek Krisztushoz. Nagy kiváltságban volt részed, ha láttad az Ő csillagát. Akik látták az Ő csillagát, azok felelnek ezért a különleges kegyelemért. Felelősebbek azoknál, akik nem láttak és nem hallottak semmit.
A bölcsek sem mondták, hogy látták az Ő csillagát, és ez elég. Ők nem cserélték fel a csillagot Jézussal. Ők a Királynak akartak tisztességet tenni, nem a csillagnak. Nem imádták a csillagot Jézus helyett. Sok száz kilométert utaztak, de erről még csak említést sem tesznek. Nem ültek le, mondva, hogy sivatagon, hegyeken, vizeken keresztül utaztunk, most már legyen elég! Nem. Nekik meg kellett találni a gyermeket, a megszületett királyt. Semmi más nem lehetett elég számukra!
A csillag egy Istentől küldött jel volt, hogy jó úton járnak, hogy Isten vezeti őket, és hogy eddigi fáradozásuk nem volt hiábavaló. De az utat nekik kellett végigjárni, nekik kellett követni az isteni vezetést, egészen a célig. Ne mondd tehát te sem, hogy: olvastam a Bibliát heteket, imádkoztam hónapokat, és az Úr nem jelent meg nekem! Habár örvendetes dolog, ha ezt teszed, de itt nem állhatsz meg. Meg kell találnod a Gyermeket! Neked sem több, sem kevesebb nem elég, mint Jézus. Nem állhatsz meg. Ne nyugodj bele, amíg meg nem találod Őt!
A bölcsek nem elégedtek meg azzal, hogy Jeruzsálembe értek. Azzal sem elégedtek meg, hogy újra meglátták a csillagot. Nagyon örültek neki, de nem állhattak ott meg. Elmentek Betlehembe. De ott sem állhattak meg, mert meg kellett keresniük a házat. Még az sem volt elég, hogy azt megtalálták, be kellett menjenek a házba. Csakis az volt elég, amikor megtalálták a zsidók királyát. És akkor imádták Őt.
A te vágyad is akkor teljesedik be, te is akkor éred el a célodat, ha találkozol a Messiással. Nem kaphatsz vigasztalást, amíg az Úr meg nem vigasztal téged! Nem szabadulhatsz bűneidtől, amíg az Ő vére meg nem tisztít! Nem lehet üdvösséged addig, amíg Jézussal nem találkozol. „Nincsen senkiben másban üdvösség, mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk.” Csakis Jézus! Ő az egyetlen megoldás.

III.
Végül, le van írva részletesen a megérkezésük. Azért jöttek, hogy tisztességet tegyenek néki. Ha valaki keresi az Úrral való találkozást, és azért keresi, hogy imádja Őt, akkor nem kell sokáig várakoznia. Maga az Úr vár rád az Imaházban: nem kell neked várakoznod, hogy találkozhass vele. Aki éhezi és szomjúhozza az igazságot – ó, boldog ember az, mert – megelégíttetik. Ha még nem találtad meg Őt, az azért van, mert nem kerested. Senki sem mondhatja, hogy kerestem, de nem találtam meg.
Három dolgot tettek: meglátták, imádták, adtak.
Először: meglátták. Nem úgy, hogy valamelyik megszólalt, „nézzétek ott van”, aztán ezzel a dolog be van fejezve... Hanem úgy, hogy megálltak mind, és nézték. Talán percekig senki sem szólt. Ámultak az Ő természetfeletti szépségén. Lehet másnak nem is volt szép, de nekik igen. Íme, a megtestesült Isten!
Aztán imádták Őt. Íme, az uraknak Ura és a királyok Királya! Imádták őt a királyok. Hát te? Egy napon meghajol majd előtte minden térd. Nem imádhatsz igazán valakit, akit nem ismersz. „Az ismeretlen Istennek” állított oltár gyenge imádat. Mi Jézust imádjuk: a jászolban is, a kereszten is, a dicsőségben is. Legyen kész a szívünk Őt imádni karácsonykor is!
Mit adsz neki? Nem arról van szó, hogy adsz egy kicsit az idődből és pénzedből... Egyik énekünk azt mondja: „Átadom magamat teljesen”. Annak, Aki „önmagát adta érettünk” nem is illik kevesebbet adni. Isten teljes odaszánást kér! Nem azért kéri az Úr az életed, hogy neked kevesebb legyen, hogy megszegényedj. Ó, dehogy! Épp ezáltal gazdagodsz meg. Így lesz neked több. Ő gazdag volt, de szegénnyé lett, hogy mi az Ő szegénysége által meggazdagodhassunk.
Hosszú az éjszaka. Mindannyian éjszaka-járók vagyunk. Követned kell a csillagot, hogy célba érhess. Meg kell érkezned oda, ahol Ő van. Nem tudod hogyan? Kövesd a csillagot, olvasd az Igét! Talán elfáradtál már, eltévedtél... Figyelj az Istentől küldött jelekre, hallgass az Ő szolgáira...
Az élet nem osztja el egyenlőképpen a dolgokat. De Isten helyrehozza az élet igazságtalanságait: a sötét korszakokban azzal kompenzál, hogy küld neked egy csillagot. Isten az, aki áthúz, átvezet az éjjelen. Az elnyomás, üldözés, gyengeség, tévedés, botlás, a szomorúság, a gyász ellenére. Kövesd a csillagot! Célba érhetsz.
A csillag nem a cél, ez csak eszköz, amely elvezet a célhoz. Most még mindannyian úton vagyunk... Sok sírás-rívás és keserves jajgatás hallatszik, és nincs vigasztalás... Fáj a szív, és nem akar megvigasztalódni. De ne add fel. Kövesd a csillagot. Még nem érkeztünk meg. Pál apostol is azt mondja, hogy „Én nem gondolom magamról, hogy elértem volna... De amelyek hátam mögött vannak elfelejtvén, amelyek előttem vannak azoknak nekidőlvén, célegyenest igyekszem...” Egyszer azonban, amikor már nagyon közel volt a célhoz, akkor kijelenti: „eltétetett számomra az igazság koronája”... Tudta, hogy nem fáradt hiába. Hazavárja Őt az Megváltó, Aki az első vértanút is állva fogadta a megnyílt mennyben. Ott készít helyet a te számodra is, ha kész vagy átadni Neki magadat teljesen. Ámen.

Kenózis - megüresítés

Kenózis - megüresítés

Fil 2,5-11

Azt a címet adtam ez igeszakasznak, hogy „kenózis“. A görög kenoó szó megüresítést jelent. Ahogy itt, ebben a részben előfordul, nagy nehézségeket okozott a bibliafordítóknak. Ez a megüresítés, a kenózis, Jézus Krisztusnak az a cselekedete, amelyben Isteni formájából alászállt, megüresítette magát és emberré lett.
Pál apostolnak nem voltak problémái vallani Krisztus istenségét. A ferdeségek és tévelygések Pál apostol után ütötték fel a fejüket. Ha azt mondjuk, hogy Jézus ember volt, akkor persze, könnyű azt is mondani hogy a karácsonyi történet csak legenda. De akkor hova tesszük ezt az igét, hogy Ő isteni formában találtatott, onnan üresítette meg magát, szolgai formát vett fel és emberekhez hasonlóvá lett? Ez több, mint legenda! Szeretném ha látnánk azt a magasságot ahonnan Krisztus alászállott, majd azt az engedelmességet amely az alászállását, megüresítését, kísérte, és végül felmagasztaltatását, mint alázatának jutalmát, amiről később szó van.

I.
Előttünk van tehát először az a magasság, ahonnan Krisztus alászállott. Jézus Krisztus születése előtt Isten formájában volt, de nem tekintette zsákmánynak azt, hogy Ő Istennel egyenlő, hanem megüresítette magát és szolgai formát vett fel.
Ebben az igében a forma szó görögül „morfé”. Innen származik a „metamorfózis“. Isten morféjában volt és szolgai morfét vett fel. Amikor azt olvassuk, hogy olyan állapotban találtatott, mint ember, ott egy külön szót használ a Biblia. Az állapot görögül „szkéma”. Mikor olyan szkémában, állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, és engedelmes volt a keresztfának haláláig.
De mi is a különbség a „morfé” és a „szkéma” között? A morfé egy olyan formát jelöl, ami nem változik, ami a dolgok lényegét, jellegzetességét mutatja be, azok jellemét mondja el. Jézus Krisztus Isten formájában volt, vagyis Isten volt. Emberré lett, anélkül, hogy megszűnt volna Isten lenni. Például, vegyük a gyógyszert, az orvosságot, mint morfét, amelynek különböző szkémái vannak: penicillin, ampicilin, oxacilin, vagy rudotel, nitrazepam, ibuprofen, aspirin, és így tovább... Ezek közül mindegyik „gyógyszer“, vagyis a gyógyszer morféhoz tartozik, de különbféle állapotban, szkémában találtatnak. Más példát véve alapul: ha azt mondjuk hogy „virág“, ez lehet egy morfé. A virágok közt ott van a liliom, a tulipán, a nárcisz, a jácint, és sok-sok más virág, megannyi szkémája a virág morfénak!
Valahogy így lehet érteni azt, amiről beszél nekünk az ige: Jézus isteni formában találtatott, Isten volt. Ilyen magasról szállt alá Jézus! Ez a jellegzetessége, ez a karaktere megmaradt, csupán más „állapotban találtatott“ alászállása után. Ő nem tekintette zsákmánynak azt, hogy Istennel egyenlő, nem félt attól hogy elveszíti istenségét. Az Ő istensége nem egy szerzett, nyert, ellopott, zsákmány volt. Nem tekintette ezt olyan valaminek, amihez ragaszkodnia kellet volna, amit kikért volna magának, mint jogos tulajdonát. Ő bátran emberré lett, mert emberi állapotban is Isten maradt.
Ez az amit mi nagyon nehezen tudunk megérteni. Isten emberré lett. És mikor emberré lett, ott is a legmélyebbre szállott alá, szolgai formát vett fel. Lemondott isteni jellemzőinek és tulajdonságainak egy részéről.
Például, tudjuk azt, hogy a mi Istenünk mindenütt jelenvaló Isten. Ebben a pillanatban, jelen van Brassóban, Zilahon, New York-ban, Kínában, Ausztráliában, Olaszországban, Afrika legdélibb csücskéjén is, a déli sarkon vagy az északi sarkon ugyanabban a pillanatban. Ez csak a Föld, de jelen van a Holdon, a Napon és a 15 milliárd fényévre levő csillagokon túl is. Nem rejtőzhetsz el Isten elől, Ő mindenütt jelenvaló Isten. Jézusnak azonban le kellett mondania egy időre erről a tulajdonságáról, mivel szolgai formát vett fel, és emberekhez lett hasonló. Emberi állapotban egyszer csak egy helyen lehetett jelen. A mindenütt-jelenvalóságtól megüresítette magát.
Jákób kútjánál, Sikár városa mellett azt mondja az Úr: „Isten Szellem, és akik Őt imádják szükséges hogy lélekben és igazságban imádják“. De Jézus testet öltött, és a szellemi léttől megüresedve testté lett, hogy ember lehessen. Megszületett erre a földre úgy mint bárki közülünk megszületett. Asszonytól lett mondja Pál apostol, és törvény alatt lett, hogy a törvény alatt levőket megváltsa. (Gal 4,4) Az Úr, mindenek Ura, szolgai formát vett fel, hogy az embereket megváltsa. Ugyanakkor Isten is kellett maradjon ahhoz, hogy a megváltás munkáját elvégezhesse. Ő nemcsak ember volt, hanem Isten is. Másképp hogyan tudnánk megmagyarázni azt, hogy járt a vízen, szólt a betegnek, és az meggyógyult, parancsolt és az ördögök távoztak, kinyújtotta karját és lecsendesedett a tenger, kiáltott és Lázár feltámadt. Ezt csak Isten tehette meg, ember nem. Ő olyan állapotban találtatott mint ember, azonban mégis Isten maradt.
Az első századokban mikor az apostoli és konstantinápolyi hitvallásokat megfogalmazták, nagyon vigyáztak arra hogy tisztázzák azt, hogy Jézus Krisztus emberi és isteni természete egyszerre létezett személyében, nem összekeverve, és nem elválasztva. Nem lehetett szétválasztani de nem lehetett összekeverni sem. Ugyanabban a pillanatban, minden esetben és mindenütt Ő valóságos ember és valóságos Isten volt. Lehet azt mondod: ezt nem lehet megérteni! Hogy van az hogy Jézus szűztől született? Csakugyan, ezt nem lehet megérteni, csupán elhinni: itt kezdődik a hit.

II.
A magasság után lássuk azt a mélységet, ahova alászállott Jézus. Nagy dologról van itt szó. Jézus Krisztus, a mindenség teremtője, fenntartója és Ura, kivetkőzött isteni formájából, megüresítette magát, szolgai formát vett fel, és mikor olyan állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát halálig, mégpedig a legcsúfosabb halálig a keresztfának haláláig.
Itt van szó arról, hogy ez hogyan történt: engedelmes lett. Megalázta magát, alárendelte magát, Az, Aki valójában az Úr. Alárendelte magát az igének is, Ő, aki az igét ihlette. Az mondta: meg van írva - vagyis az ige az ő számára is éppoly érvényes, mint bárki más számára. Akármelyik pillanatban ott lehettek volna mellette az angyalseregek, hiszen azoknak is Ő parancsol. De Ő ezt nem igényelte: megalázta magát. Elfogatásakor a Gecsemáné kertben, mikor Péter levágja a főpap szolgájának, Málkusnak fülét, így szólt: „Azt gondolod, hogy nem kérhetném most Atyámat, hogy adjon mellém tizenkét sereg angyalnál is többet?” (Mt 26,53) Egy angyal száznyolcvanötezret ölt meg egy éjjel az asszír seregben. (Ézs 37,36) Ő kérhetett volna tizenkét sereggel! De megüresítette magát ettől a hatalomtól, korlátozta magát mindenható tulajdonságában.
Talán akkor értjük meg jobban, ha magunk elé képzeljük a Megváltót, amint leborul a Gecsemáné kertben imádkozni: „Atyám ha lehetséges múljék el tőlem ez a pohár, de mindazáltal ne úgy legyen ahogy én akarom, hanem amint Te.” (Mt 26,39) És úgy imádkozott, hogy az Ő verejtéke vércseppek formájában hullottak a sziklára.
Nehogy azt gondoljuk hogy emberek kényszerítették Jézust, hogy megüresítse magát, Isten, vagy az angyalok! Nem! „Önmagát megüresíté“. Nem Pilátus adta Őt a keresztre. Nem Kajafás, nem az Ő ellenségei és nem Júdás adta Őt a halálba. Ő önként vállalta, önként adta oda magát. Ezért született. Azt mondta: „nem azért jöttem hogy nekem szolgáljanak, hanem hogy én szolgáljak, s adjam az életemet váltságul sokakért.”
Azt parancsolta, hogy: „tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok”. A bevezető igevers is azt mondja, hogy az az indulat kell bennünk legyen amely Krisztusban volt. Pál nem téveszti szem elől hogy miről akar beszélni. „Az az indulat legyen meg bennetek“. Mi pedig az asztalra ütünk és azt mondjuk, márpedig nekem ehhez vagy ahhoz jogom van! Ezt nem engedem ki a kezemből, és az utolsó percig harcolok érte! A jussomat nem adom! De a Jézus indulata más. Ő nem tekintette zsákmánynak óriási jogát, hogy az Istennel egyenlő. Kész volt ezt letenni, és szolgálni. Ó, milyen nehéz ezt megtanulni Jézustól!

III.
De nincs vége mindennek. Következik a felmagasztalás, mint az alázat jutalma. „Éppen ezért, Isten felmagasztalta Őt, és ajándékozott neki oly nevet amely minden név felett való, hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattvalóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére”.
Melyik az a név amely minden név felett való? Én úgy gondolom, hogy ez a név az, hogy „Úr”: „Jézus Krisztus Úr”, görögül „Küriosz”. Nekünk nagyon fontos, Jehovának, Jáhvénak a görög fordítása. Az Ő nevét az újszövetségi írók úgy fordítják, hogy „Küriosz”. Sokkal inkább, mint bárki más, Ő valóban Úr.
Mózes második könyvében a „Vagyok“-nak jelentette ki magát. „Mondd meg, hogy a Vagyok küldött engem ti hozzátok”. Ugyanabból a szótőből származik az is, hogy Jáhveh. Majd azt mondja Isten Mózesnek: mondd meg a fáraónak: „Én vagyok az Úr. Ábrahámnak, Izsáknak meg Jákóbnak úgy jelentem meg mint Mindenható Isten, Él Sáddáj. Nem voltam ismeretes előttük az én Jáhveh nevemen, de most mondd meg, hogy Én vagyok az Úr”.
Ez az Isten felemelte, felmagasztalta Jézust, ajándékozott neki oly nevet mely minden név felett való, hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattvalóké. Egy napon tehát minden térd meghajol előtte, s minden nyelv vallja majd, hogy Jézus Krisztus Úr.
Megszületett, nem gazdag családban és pompában, hanem egy jászolban. Ott kezdődött a szolgálata, megalázkodása, lemondása. A legmélyebbre szállott, hogy ha valaki a legmélyebben van onnan emelhesse ki. „Isten fia a földre jött, és megtalált a bűn között, a vétkemért Ő bűnhődött s kegyesen felemelt. Az ingoványból engemet, szelíd kezekkel felemelt”. Ezért jött Jézus. Nem az igazakat jött hívni, hanem a bűnösöket a megtérésre. Igaz beszéd ez, hogy az Úr Jézus azért jött e világra hogy megtartsa a bűnösöket: engem és téged. „Íme az ajtó előtt állok és zörgetek...”, mondja. Legyen Ő az Úr, életed középpontja, és Ura!