Kenózis - megüresítés

Kenózis - megüresítés

Fil 2,5-11

Azt a címet adtam ez igeszakasznak, hogy „kenózis“. A görög kenoó szó megüresítést jelent. Ahogy itt, ebben a részben előfordul, nagy nehézségeket okozott a bibliafordítóknak. Ez a megüresítés, a kenózis, Jézus Krisztusnak az a cselekedete, amelyben Isteni formájából alászállt, megüresítette magát és emberré lett.
Pál apostolnak nem voltak problémái vallani Krisztus istenségét. A ferdeségek és tévelygések Pál apostol után ütötték fel a fejüket. Ha azt mondjuk, hogy Jézus ember volt, akkor persze, könnyű azt is mondani hogy a karácsonyi történet csak legenda. De akkor hova tesszük ezt az igét, hogy Ő isteni formában találtatott, onnan üresítette meg magát, szolgai formát vett fel és emberekhez hasonlóvá lett? Ez több, mint legenda! Szeretném ha látnánk azt a magasságot ahonnan Krisztus alászállott, majd azt az engedelmességet amely az alászállását, megüresítését, kísérte, és végül felmagasztaltatását, mint alázatának jutalmát, amiről később szó van.

I.
Előttünk van tehát először az a magasság, ahonnan Krisztus alászállott. Jézus Krisztus születése előtt Isten formájában volt, de nem tekintette zsákmánynak azt, hogy Ő Istennel egyenlő, hanem megüresítette magát és szolgai formát vett fel.
Ebben az igében a forma szó görögül „morfé”. Innen származik a „metamorfózis“. Isten morféjában volt és szolgai morfét vett fel. Amikor azt olvassuk, hogy olyan állapotban találtatott, mint ember, ott egy külön szót használ a Biblia. Az állapot görögül „szkéma”. Mikor olyan szkémában, állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, és engedelmes volt a keresztfának haláláig.
De mi is a különbség a „morfé” és a „szkéma” között? A morfé egy olyan formát jelöl, ami nem változik, ami a dolgok lényegét, jellegzetességét mutatja be, azok jellemét mondja el. Jézus Krisztus Isten formájában volt, vagyis Isten volt. Emberré lett, anélkül, hogy megszűnt volna Isten lenni. Például, vegyük a gyógyszert, az orvosságot, mint morfét, amelynek különböző szkémái vannak: penicillin, ampicilin, oxacilin, vagy rudotel, nitrazepam, ibuprofen, aspirin, és így tovább... Ezek közül mindegyik „gyógyszer“, vagyis a gyógyszer morféhoz tartozik, de különbféle állapotban, szkémában találtatnak. Más példát véve alapul: ha azt mondjuk hogy „virág“, ez lehet egy morfé. A virágok közt ott van a liliom, a tulipán, a nárcisz, a jácint, és sok-sok más virág, megannyi szkémája a virág morfénak!
Valahogy így lehet érteni azt, amiről beszél nekünk az ige: Jézus isteni formában találtatott, Isten volt. Ilyen magasról szállt alá Jézus! Ez a jellegzetessége, ez a karaktere megmaradt, csupán más „állapotban találtatott“ alászállása után. Ő nem tekintette zsákmánynak azt, hogy Istennel egyenlő, nem félt attól hogy elveszíti istenségét. Az Ő istensége nem egy szerzett, nyert, ellopott, zsákmány volt. Nem tekintette ezt olyan valaminek, amihez ragaszkodnia kellet volna, amit kikért volna magának, mint jogos tulajdonát. Ő bátran emberré lett, mert emberi állapotban is Isten maradt.
Ez az amit mi nagyon nehezen tudunk megérteni. Isten emberré lett. És mikor emberré lett, ott is a legmélyebbre szállott alá, szolgai formát vett fel. Lemondott isteni jellemzőinek és tulajdonságainak egy részéről.
Például, tudjuk azt, hogy a mi Istenünk mindenütt jelenvaló Isten. Ebben a pillanatban, jelen van Brassóban, Zilahon, New York-ban, Kínában, Ausztráliában, Olaszországban, Afrika legdélibb csücskéjén is, a déli sarkon vagy az északi sarkon ugyanabban a pillanatban. Ez csak a Föld, de jelen van a Holdon, a Napon és a 15 milliárd fényévre levő csillagokon túl is. Nem rejtőzhetsz el Isten elől, Ő mindenütt jelenvaló Isten. Jézusnak azonban le kellett mondania egy időre erről a tulajdonságáról, mivel szolgai formát vett fel, és emberekhez lett hasonló. Emberi állapotban egyszer csak egy helyen lehetett jelen. A mindenütt-jelenvalóságtól megüresítette magát.
Jákób kútjánál, Sikár városa mellett azt mondja az Úr: „Isten Szellem, és akik Őt imádják szükséges hogy lélekben és igazságban imádják“. De Jézus testet öltött, és a szellemi léttől megüresedve testté lett, hogy ember lehessen. Megszületett erre a földre úgy mint bárki közülünk megszületett. Asszonytól lett mondja Pál apostol, és törvény alatt lett, hogy a törvény alatt levőket megváltsa. (Gal 4,4) Az Úr, mindenek Ura, szolgai formát vett fel, hogy az embereket megváltsa. Ugyanakkor Isten is kellett maradjon ahhoz, hogy a megváltás munkáját elvégezhesse. Ő nemcsak ember volt, hanem Isten is. Másképp hogyan tudnánk megmagyarázni azt, hogy járt a vízen, szólt a betegnek, és az meggyógyult, parancsolt és az ördögök távoztak, kinyújtotta karját és lecsendesedett a tenger, kiáltott és Lázár feltámadt. Ezt csak Isten tehette meg, ember nem. Ő olyan állapotban találtatott mint ember, azonban mégis Isten maradt.
Az első századokban mikor az apostoli és konstantinápolyi hitvallásokat megfogalmazták, nagyon vigyáztak arra hogy tisztázzák azt, hogy Jézus Krisztus emberi és isteni természete egyszerre létezett személyében, nem összekeverve, és nem elválasztva. Nem lehetett szétválasztani de nem lehetett összekeverni sem. Ugyanabban a pillanatban, minden esetben és mindenütt Ő valóságos ember és valóságos Isten volt. Lehet azt mondod: ezt nem lehet megérteni! Hogy van az hogy Jézus szűztől született? Csakugyan, ezt nem lehet megérteni, csupán elhinni: itt kezdődik a hit.

II.
A magasság után lássuk azt a mélységet, ahova alászállott Jézus. Nagy dologról van itt szó. Jézus Krisztus, a mindenség teremtője, fenntartója és Ura, kivetkőzött isteni formájából, megüresítette magát, szolgai formát vett fel, és mikor olyan állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát halálig, mégpedig a legcsúfosabb halálig a keresztfának haláláig.
Itt van szó arról, hogy ez hogyan történt: engedelmes lett. Megalázta magát, alárendelte magát, Az, Aki valójában az Úr. Alárendelte magát az igének is, Ő, aki az igét ihlette. Az mondta: meg van írva - vagyis az ige az ő számára is éppoly érvényes, mint bárki más számára. Akármelyik pillanatban ott lehettek volna mellette az angyalseregek, hiszen azoknak is Ő parancsol. De Ő ezt nem igényelte: megalázta magát. Elfogatásakor a Gecsemáné kertben, mikor Péter levágja a főpap szolgájának, Málkusnak fülét, így szólt: „Azt gondolod, hogy nem kérhetném most Atyámat, hogy adjon mellém tizenkét sereg angyalnál is többet?” (Mt 26,53) Egy angyal száznyolcvanötezret ölt meg egy éjjel az asszír seregben. (Ézs 37,36) Ő kérhetett volna tizenkét sereggel! De megüresítette magát ettől a hatalomtól, korlátozta magát mindenható tulajdonságában.
Talán akkor értjük meg jobban, ha magunk elé képzeljük a Megváltót, amint leborul a Gecsemáné kertben imádkozni: „Atyám ha lehetséges múljék el tőlem ez a pohár, de mindazáltal ne úgy legyen ahogy én akarom, hanem amint Te.” (Mt 26,39) És úgy imádkozott, hogy az Ő verejtéke vércseppek formájában hullottak a sziklára.
Nehogy azt gondoljuk hogy emberek kényszerítették Jézust, hogy megüresítse magát, Isten, vagy az angyalok! Nem! „Önmagát megüresíté“. Nem Pilátus adta Őt a keresztre. Nem Kajafás, nem az Ő ellenségei és nem Júdás adta Őt a halálba. Ő önként vállalta, önként adta oda magát. Ezért született. Azt mondta: „nem azért jöttem hogy nekem szolgáljanak, hanem hogy én szolgáljak, s adjam az életemet váltságul sokakért.”
Azt parancsolta, hogy: „tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok”. A bevezető igevers is azt mondja, hogy az az indulat kell bennünk legyen amely Krisztusban volt. Pál nem téveszti szem elől hogy miről akar beszélni. „Az az indulat legyen meg bennetek“. Mi pedig az asztalra ütünk és azt mondjuk, márpedig nekem ehhez vagy ahhoz jogom van! Ezt nem engedem ki a kezemből, és az utolsó percig harcolok érte! A jussomat nem adom! De a Jézus indulata más. Ő nem tekintette zsákmánynak óriási jogát, hogy az Istennel egyenlő. Kész volt ezt letenni, és szolgálni. Ó, milyen nehéz ezt megtanulni Jézustól!

III.
De nincs vége mindennek. Következik a felmagasztalás, mint az alázat jutalma. „Éppen ezért, Isten felmagasztalta Őt, és ajándékozott neki oly nevet amely minden név felett való, hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattvalóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére”.
Melyik az a név amely minden név felett való? Én úgy gondolom, hogy ez a név az, hogy „Úr”: „Jézus Krisztus Úr”, görögül „Küriosz”. Nekünk nagyon fontos, Jehovának, Jáhvénak a görög fordítása. Az Ő nevét az újszövetségi írók úgy fordítják, hogy „Küriosz”. Sokkal inkább, mint bárki más, Ő valóban Úr.
Mózes második könyvében a „Vagyok“-nak jelentette ki magát. „Mondd meg, hogy a Vagyok küldött engem ti hozzátok”. Ugyanabból a szótőből származik az is, hogy Jáhveh. Majd azt mondja Isten Mózesnek: mondd meg a fáraónak: „Én vagyok az Úr. Ábrahámnak, Izsáknak meg Jákóbnak úgy jelentem meg mint Mindenható Isten, Él Sáddáj. Nem voltam ismeretes előttük az én Jáhveh nevemen, de most mondd meg, hogy Én vagyok az Úr”.
Ez az Isten felemelte, felmagasztalta Jézust, ajándékozott neki oly nevet mely minden név felett való, hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattvalóké. Egy napon tehát minden térd meghajol előtte, s minden nyelv vallja majd, hogy Jézus Krisztus Úr.
Megszületett, nem gazdag családban és pompában, hanem egy jászolban. Ott kezdődött a szolgálata, megalázkodása, lemondása. A legmélyebbre szállott, hogy ha valaki a legmélyebben van onnan emelhesse ki. „Isten fia a földre jött, és megtalált a bűn között, a vétkemért Ő bűnhődött s kegyesen felemelt. Az ingoványból engemet, szelíd kezekkel felemelt”. Ezért jött Jézus. Nem az igazakat jött hívni, hanem a bűnösöket a megtérésre. Igaz beszéd ez, hogy az Úr Jézus azért jött e világra hogy megtartsa a bűnösöket: engem és téged. „Íme az ajtó előtt állok és zörgetek...”, mondja. Legyen Ő az Úr, életed középpontja, és Ura!