2015. február 23., hétfő

Pál három személyes bizonyságtétele - 1Kor 4:6-13


Pál három személyes bizonyságtétele
1Kor 4:6-13 
6 Ezeket pedig, Atyámfiai, példában szabtam magamra és Apollósra ti érettetek; hogy rajtunk tanuljátok meg, hogy annak felette, ami írva van, nem kell bölcselkedni; hogy senki se fuvalkodjék fel az egyikért a másik ellen. 7 Mert kicsoda különböztet meg téged? Mid van ugyanis, amit nem kaptál volna? Ha pedig úgy kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna?
8 Immár beteltetek, immár meggazdagodtatok, nálunk nélkül uralkodásra jutottatok; vajha csakugyan uralkodásra jutottatok volna, hogy mi is veletek egybe uralkodhatnánk. 9 Mert úgy vélem, hogy az Isten minket, az apostolokat, utolsókul állított, mintegy halálra szántakul: mert látványossága lettünk a világnak, úgy angyaloknak, mint embereknek. 10 Mi bolondok a Krisztusért, ti pedig bölcsek a Krisztusban; mi erőtlenek, ti pedig erősek; ti dicsőségesek, mi pedig gyalázatosak.
11 Mind ez ideig éhezünk is, szomjúhozunk is, mezítelenkedünk is, bántalmaztatunk is, bujdosunk is, 12 Fáradozunk is, tulajdon kezünkkel munkálkodván; ha szidalommal illettetünk, jót kívánunk; ha háborúságot szenvedünk, békességgel tűrjük; 13 Ha gyaláztatunk, könyörgünk: szinte a világ szemetjévé lettünk, mindeneknek söpredékévé egész mostanig.

I. Tanulságul lettünk: „rajtunk tanuljátok meg” – 6-7. v.
n Korábban azt hangsúlyozta az apostol, hogy nem akar másról tudni, mint Jézus Krisztusról, róla is, mint megfeszítettről. Teszi ezt annak ellenére, hogy más volt az elvárás úgy a görögök, mind a zsidók részéről.
n Most azonban úgy tűnik, hogy a megfeszített Krisztus mellett az apostol önmagáról ír. Pál apostol neve és személye belekerült az igehirdetésébe! Miért kellett ennek így történnie? Vajon nem jelenti ez az üzenet köz­ponti gondolatának megváltozását?
n Az igehirdetésének továbbra sem Pál apostol a központja, hanem Jézus Krisztus. Ám az Úr Jézus munkájának szemléltetésére, mintegy személyes illusztrációként, az apostol saját nevét, személyét, megtapasztalását mondja el. Az igehirdetés nem róla szól, a mondanivaló nem belőle ered, a tanulságok nem az ő életéből vonható le, hanem Jézus Krisztusból – de mindezek szemléltetésére saját példája igenis, megfelel.
n Minden biblikus igehirdetés­ben Jézus Krisztus van a központban, illetve a Róla szóló evangélium. A baptista igehirdetésben, tanításban, bizonyságtételekben mindig ez a cél. A Jézus Krisztus munkáját viszont az igehirdető szemléltetheti saját példájával is. Nem ez az üzenet, csupán az üzenet csatornája, továbbítója.
n Épp ezért, az igehirdető számára kísértés lehet, hogy az eszköz felváltsa magát a tartalmat! Fennáll az a kísértés, hogy a fő téma maga az igehirdető személye lesz, nem pedig Jézus. Amikor bizonyságot teszünk, akkor nem a saját életünk kiteregetése a célunk, hanem Jézus Krisztus munkájának bemutatása, nevének felmagasztalása. Nem egocentrikusnak, hanem krisztocentrikusnak kell lennie az üzenetünknek. Ilyen módon csak az tud prédikálni, aki ismeri Őt.

II. Látványossággá lettünk: „látványossága lettünk a világnak” – 8-10. v.
n A 8. vers nem a korinthusiak dicséretét tartalmazza, hanem azt, amit a korinthusiak magukról gondoltak és mondtak. A gyülekezet tagjai nem voltak betelve, meggazdagodva és uralkodásra jutva. Az apostol ugyanis ezt kérdezi: „vajha csakugyan uralkodásra jutottatok volna, hogy mi is veletek egybe uralkodhatnánk”
n A korinthusiak véleménye elbizakodottságukat mutatta. Felfuval­kodottak. Úgy gondolták, már földi életük során elérhetik a teljességet. Az életük jelenlegi időszakában teljes mértékben kibontakozhatnak számukra az Isten ajándékai. Gya­korlatilag itt és most akarnak a mennyországban élni!
n A golgo­tai keresztáldozat sokak által egy gyalázatosnak ítélt esemény volt, de az a mennyei Atya legdicsőségesebb tette lett! A Jel 4-5 világossá teszi, hogy a mennyei istentisz­telet középpontjában a megöletett bárány áll. Ez a legfontosabb esemény a világtörténelemben.
n A meggazdagodás, betelés látszólag a földi mennyországot hozta el számukra – annak ellenére, hogy ezt a Szentírás a jövő eseményei közé sorolja. A korinthusiak úgy vélik, már nincs mire törekedniük. Ha már itt elérhető a cél, akkor már nincs miért küzdeni.

III. Megalázottakká lettünk: „a világ szemetjévé lettünk, mindeneknek söpredékévé” – 11-13. v.
n Az ember természetes vágya, hogy szeretne békességben, kényelmesen élni. Az Úr Jézus viszont ezt mondta: Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre. Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot. (Mt 10,34)
n A világon nyomorú­ságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot. (Jn 16:33)
n Pál be­mutatja mit jelent Krisztus hűséges követőjének lenni. Kérlek tehát titeket: legyetek az én követőim (lKor 4:16).
n A korintusi virágzó ke­reskedelmi városban, jólétben, jóllaktak és meggazdagodtak. Semmiben nem szenvedtek hiányt. Talán politikai befolyást is gyakoroltak, mert Pál azt mondja, „uralomra jutottak”. Ez előnyösnek tűnik, mert így tehet egy keveset a saját ér­dekeiért és jólétéért is... De túl korai volt az uralkodásra jutásuk! „Nélkülünk uralomra jutotta­tok.” A hívők akkor fognak uralkodni, ha az Úr Jézus visszajön. Még nem érkezett el az az idő. Még nem uralkodhatnak az Úr Jézussal együtt. Jézus még mindig a megvetett Üdvözítő. Az Ő követői is megvetettek! „Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak” (Jn 15:20).
n Szeretnénk mielőbb Krisztussal uralkodni, de előbb Krisztussal együtt szenvedni kell. Ez nem kellemes do­log, de hozzátartozik a hívő élethez. Persze ki lehet térni a szenvedések elől, ahogy a korinthusiak tették. El lehet kényelmesedni. A jóllétben, és már nem annyira egyértelmű, hogy Krisztushoz tartozol, vagy a világhoz!
n Pál önmaga példáját hozza fel. Számára a Krisztus követése megvetettséget és megaláztatáso­kat jelentett. Akik a legmagasabb tisztséget kapták a Gyülekezetben – mint az apostolok - azokat Isten utolsókká tette a világban. Ők semmit nem várhattak az élettől. Halálraítéltek voltak. De elfoglalták ezt a helyet, mert Isten ezt jelölte ki számukra. Látványossággá lettek. Látványosság, mint a színpadon vagy az arénában! Egy színdarab a nézők szórakoztatását szolgál­ja. Régen sok ezren összegyűltek a lelátókon, hogy lássák, ahogy emberek, akiket halálra szántak.
n Néró császár uralkodása alatt keresztyéneket vetettek az éhes oroszlánok elé, akik felfalták őket, miközben a lelátókon tombolt a szenzációra éhes tömeg.
n Nem könnyű bolondnak lenni Krisztusért, miközben más keresztyének megkönnyítik a maguk helyzetét. A10. versben Pál összehasonlítja az apostolok éle­tét a korinthusiakéval. Azért teszi ezt, hogy ráébressze őket, mennyire eltávolodtak az igazi keresztyén élettől. Önmagát bolondnak nevezi a Krisztusért, őket pedig okosaknak és erőseknek, mert akkor ugye, uralkodtak...
n Hogy megmutassa a korintusiaknak, mit jelent a keresztyén élet, Pál beszél a szenvedéseiről, amelyeket neki magának kell elviselnie. Ezeket a dolgokat „mind ez ideig” átélték. Ezek tehát egész életük során végigkísérték őket. Étel nélkül, ital nélkül, ruha nélkül – mindez elgondolkodtató azoknak, akik jól megy a soruk. De az Atya gondoskodása éppen a legnagyobb ínségben mutatkozik meg.