Az imádság fegyvere - Ef 6:18-20

Az imádság fegyvere

Ef 6:18-20

“¹⁸ Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Lélek által, és ugyanezen dologban vigyázván minden állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért, ¹⁹ Én érettem is, hogy adassék nékem szó számnak megnyitásakor, hogy bátorsággal ismertessem meg az evangélium titkát, ²⁰ Amelyért követséget viselek láncok között; hogy bátran szóljak arról, amiképpen kell szólanom.”

Jóllehet a fegyverzet leírása megtörtént, de az imádsággal való folytatás arra utal, hogy ez is hozzá tartozik a lelki harchoz. A Lélek által mondott imádság kiegészíti a Lélek kardját, az Isten beszédét. Mindkettő fegyver, melyeket a Lélek ad a kezünkbe: az egyik által Ő üzen, a másik által mi szólíthatjuk meg. Az imádsággal is lelki harcot harcolunk, és a csata legtöbbször a térdeinken dől el.

Az imádság tehát nemcsak a napi áhítatunk része, nemcsak hasznos időtöltés, nemcsak a lelkipásztor feladata, vagy némelyeknek adatott kiváltság, hanem olyan fegyver, amellyel minden hívő rendelkezhet.

Persze, ennek használata nem könnyű, mert fegyelmezettség és elkötelezettség kell hozzá. Imátlanságunkat szégyelljük ugyan megvallani, pedig az ott lappanghat az intenzív lelki aktivitás mögött is. Még ha van is imaéletünk, meglehet, hogy hiányos, felszínes, vagy szegény: talán a látszat azt mutatja, hogy minden rendben van, de a valóság mégis egészen más. Vizsgáljuk meg, hogy milyen imaéletünk van!

Személyesen szeretném mindezt elkerülni, amiről beszélek, de sajnos, én is része vagyok mindennek, amit most elítélek… Ha ezt nem vallanám meg, akkor nem lennék őszinte. Ha pedig nem ítélném el, akkor nem lennék becsületes Istennel szemben. Tehát, az Ige kétélű kardja újra először az igehirdetőt vágja, de azután a hallgatókat is.

Figyeljük meg azokat az imádság-módokat, amelyeket Pál apostol itt felsorol: először az imádság formáját említi, majd annak idejét: „minden időben”, erejét: „a Lélek által”, vigyázását: „állhatatossággal”, és tárgyát: „minden szentekért”, ezek között különösen Pál apostolért.

I. Az imádság formája - „minden imádsággal és könyörgéssel”

A „minden imádsággal és könyörgéssel” arra utal, hogy az imádságnak többféle fajtája van. Pál apostol azt írja Timótheusnak: „Intelek azért mindenekelőtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért.” (1Tim 2:1). Egy felosztás szerint az imádság lehet hálaadó, dicsőítő, kérő, bűnbánó és közbenjáró jellegű.

Mindenekelőtt, hálát kell adni mindenért, hiszen mindent Istentől kaptál. „Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt” (Fil 4:6).

A dicsőítés ezzel rokon, de különbözik abban, hogy nem azért magasztalja Istent, amit kapott, sem nem annak reményében, amit kapni szeretne, hanem szabadon és érdek nélkül dicsőíti az Urat.

A kérő imádság talán a leggyakoribb. Habár bizalommal fordulunk bármilyen kérésünkkel a szerető Urunkhoz, mégis, a dicsőítés és magasztalás ennél fontosabb. Legalábbis, az Úr Jézus így tanított a Miatyánkban.

A bűnbánó imádság legyen őszinte és rendszeres. Ahhoz, hogy hiteles legyen, a jóvátétel szándékának is ott kell lennie.

A közbenjáró imádságot az önzés miatt felejtik el sokan. Emberek térnének meg Istenhez, gyógyulnának meg (Jak 5:15), szabadulnának meg, ha a közbenjárást komolyabban gyakorolnák a hívők.

Helye van a közös imádságnak is. Jézus mennybemenetele után a tanítványok „egy szívvel-lélekkel foglalatosak voltak az imádkozásban és a könyörgésben” (ApCsel 1:14. 2:42).

Mindezek az imafajták legyenek jelen az imaéletünkben. (A kérő, közbenjáró, és dicsőítő imádságok inkább reggel, a hálaadó, bűnbánó imák pedig inkább este.)

II. Az imádság ideje – „minden időben”

Mi a legnagyobb szükség jelenleg a gyülekezetben? Az erkölcsi élet tisztasága? Családi harmónia? Hálás és adakozó szív? Jobb evangélizálás? Bibliai gondolkozás? Tanítványság? Komolyabb imádat és dicsőítés? Nem. A legnagyobb szükségünk, hogy jobban és személyesen ismerjük az Urat: ez magával hozza az erkölcsi tisztaságot, a családi harmóniát, a hálás és adakozó szívet, az odaszántabb evangélizálást, a bibliai gondolkozást, és a komolyabb dicsőítést. Az Isten megismerésének folyamatában pedig az imádság a legfontosabb tényező. Ezzel kezdődik, és ezzel folytatódik az Úrral való közösség. Lelki, mély, állhatatos, bibliai imádságra van szükség.

Megtanultunk szervezkedni, építkezni, könyveket írni, rádiózni, adminisztrálni, de nem találjuk gyönyörűségünket az imádságban! HA nem hiszünk igazán az imádság erejében, akkor gyenge lesz az imaéletünk, vagy teljesen kihal. De ha hisszük, hogy az imádságot Isten meghallgatja, akkor hajlandóak leszünk időt szánni rá. Az imádság azért marad el, mert nem jut rá idő.

Az imádságra vonatkozó egyik parancs ez: „szüntelen imádkozzatok” (1Thessz 5:17). De ez nem arra vonatkozik, hogy állandóan térden állva, összekulcsolt kézzel, behunyt szemmel imádkozzunk, hanem arra, hogy a szívünk ilyen állapotban legyen: állandó kapcsolatban legyen az Úrral. Ez akkor is lehetséges, ha másokkal beszélgetünk, dolgozunk vagy utazunk. A szív dicséretet énekelhet, hálát adhat, vagy épp bűnöket vallhat és könyöröghet. Imádkozni lehet az imádságtalanság ellen is: imádkozz, hogy megtanulj imádkozni!

Imádkozni annyit jelent, hogy Istennel közösségben vagyok, és bármikor Hozzá fordulhatok. Ha ott vagyok a közelében szüntelen, akkor nem nehéz hozzá fordulnom, ha bajban vagyok. Ilyen értelemben nem lehet egy kézzel Istenbe kapaszkodni, és a másik kézzel a világba. Így szétszakadunk! Az imádság két kézzel való kapaszkodást jelent, ahogyan a gyermek kapaszkodik apja kezébe.

III. Az imádság ereje – „a Lélek által”

A „Lélek által” imádkozni azt jelenti, hogy a Lélek segítsége által. Erről szól a Róm 8:26b-27: „Mert azt, amit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk; de maga a Lélek esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.”

Ha a Lélek segítségével imádkozunk, akkor a Szentlélek közli velünk, hogy miért és hogyan imádkozzunk. Így nem lesz az imádságunk száraz és monoton, hanem élő és hatékony. Ha a Lélek által imádkozunk, akkor nem kérünk önző, testi dolgokat, hanem összhangban leszünk Isten akaratával. „Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint esedezik a szentekért” (Róm 8:27).

A Lélek által imádkozni azt is jelenti, hogy a Szentlélek erőt ad az imádkozásra olyankor, mikor fáradtak, leterheltek, kedvtelenek vagyunk imádkozni. Ez gyakran megtörténik. De az imádságban nem kifárad az ember, hanem felfrissül, megerősödik, ha a Lélek által imádkozik.

Az Úr Jézus szerint „Az Isten lélek: és a kik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják” (Jn 4:24). Az imádság tehát nem arra való, hogy te jól érezd magad. A „lélekben” való imádság azt jelenti, hogy a testiességtől elhatárolva kell, hogy történjék, a Lélek erejében! Az „igazságban” pedig azt jelenti, hogy hazudva Istennek az imádsággal. Nem monoton ismételgetések, nem illetlen öltözetben vagy testtartással, nem érzékiséggel ésd testiességgel, hanem a Lélek által.

IV. Az imádság vigyázása – „állhatatossággal”

Pál apostol éberségre szólít fel: „ugyanezen dologban vigyázván” (18. v.). Ebben a felszólításban az Úr Jézus tanítása visszhangzik, Aki éberségre, vigyázásra szólított fel, mivel nem lehet tudni, mikor fog visszatérni (Mk 13:33; Lk 12:37), vagy mikor támad a Kísértő (Mk 14:34-38). Vigyázni kell, mert az ördög ordító oroszlánként szerte jár (lPt 5:8), és a hamis tanítók is farkasként garázdálkodnak (ApCsel 20:29).

Az állhatatos, kitartó imádságról az Úr Jézus példázatot is mondott Lk 18:2-5-ben. A példázatban a hamis bíró az özvegyasszony kitartásáért teljesítette annak kérését. Más helyen az Úr Jézus azt mondja: „Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.” (Mt 7:7) Nem hagyhatjuk abba az imádkozást, amíg választ nem kapunk. „Ti, kik az Urat emlékeztetitek, ne nyugodjatok! És ne hagyjatok nyugtot néki, míg megújítja és dicsőségessé teszi Jeruzsálemet e földön.” (Ézs 62:6-7)

„Az imádságban állhatatosak legyetek, vigyázván abban hálaadással.” (Kol 4:2)

V. Az imádság tárgya: „minden szentekért”, és Pál apostolért

Pál apostol maga mutatta be, hogy mit ért ezalatt. A Fil 1:3-4-ben így ír önmagáról: „Hálát adok az én Istenemnek, minden ti rólatok való emlékezésemben, mindenkor minden én könyörgésemben mindenitekért nagy örömmel könyörögvén.”

De most, a „minden szentek” közé oda sorolja magát is. Neki is szüksége van arra, hogy imádkozzanak érette: „Én érettem is, hogy adassék nékem szó számnak megnyitásakor, hogy bátorsággal ismertessem meg az evangélium titkát, Amelyért követséget viselek láncok között; hogy bátran szóljak arról, amiképpen kell szólanom.” (19-20. v.)

Kétszer használja a „bátorsággal” kifejezést (παρρησία, parrésia). Ez eredetileg a görög polgárok demokratikus szólásszabadságát jelentet­te, majd olyan beszédet, amely őszinte, nyílt, világos, semmit sem titkol el, semmit sem hagy ki, hanem bátorsággal, magabiztossággal, merészséggel, rettenthetetlenséggel hangzik, különö­sen magas rangú emberek jelenlétében. Erre a bátorságra van szüksége Pál apostolnak.

Két dologért kéri, hogy imádkozzanak érette: azért, hogy világos igehirdetése legyen, „adassék nékem szó”, és azért, hogy azt bátran, félelem nélkül, adhassa tovább, „amiképpen kell szólanom”. Vannak, akik világosan beszélnek, de nem merik kimondani, amit kell, mások meg félelem nélkül prédikálnak ugyan, de üzenetük zavaros. Mindkét dolog Isten adománya, ezért Istenhez kell imádkozni. Szoktál-e imádkozni az igehirdetőkért? „Legyetek erősek az Úrban!” Az üzenet ereje, és az igehirdető bátorsága Istentől jövő adomány.

A közbenjáró imádság mások érdekében történik. Maga Pál apostol is úgy véli, hogy mások imádsága nélkül ő nem tud világosan prédikálni, és nem lesz elég bátor kimondani, amit ki kell mondania. Az érthetőségnek és bátorságnak együtt kell járnia a prédikációban. Pál nem azt kéri, hogy az efézusiak azért imádkozzanak, hogy kezéről lehulljon a bilincs, hanem hogy az Ige ne legyen bilincsbe verve. Nem azt kéri, hogy őt bocsássák szabadon, hanem hogy az evangélium terjedhessen szabadon.

Készítsünk imalistát, és imádkozzunk „minden szentekért”, kiváltképpen az igehirdetőkért. Minden imádsággal, minden időben, minden szentekért, a Lélek által... Harcoljuk meg a hitnek szép harcát az imádság fegyverével!