Közösség vagy elkülönülés

Mind az elkülönülés, mind a közösségvállalás esetében a helyes hitelv (a Biblia tanítása - ortodoxia) és a helyes gyakorlat (a bibliai tanítás alkalmazása - ortopraxis) szabja a mércét.

Zavar keletkezik, ha ez a kettő nincs összhangban egymással. Van, amikor a hitelvekkel, a hitvallással nincs semmi baj, de baj van a gyakorlattal: amit hisznek, az nincs alkalmazva a mindennapi életben. Ezek azok, akik nem élnek hitvallásuk szerint. Ezekkel akkor sem gyakorolhatunk közösséget, ha éppen baptistákról lenne szó. Van, amikor az életgyakorlattal nincs hiba, de baj van a hitelvekkel. De hogyan vállalhatnánk lelki közösséget azokkal, akiknek a hitük hamis?

Ha vannak megtért és újjászületett gyermekei Istennek a lelkileg halott gyülekezetekben/egyházakban, akkor olyanokról beszélünk, akik testileg még ott vannak, de lelkileg már onnan kijöttek. Ezekkel bizonyos fokú lelki közösséget gyakorolhatunk: nem szervezett, egyházi vonalon, hanem egyéni vagy kisebb csoportok szintjén. Azért mondom, hogy korlátolt, csak „bizonyos fokú” a lelki közösség, mert toleranciát kell alkalmazni (nem megalkuvást!), főképp, ha megtért testvéreink nem hajlandók elhatárolni magukat egyházuk világi irányvonalától (hitelvek) és megtéretlen tagjaitól (gyakorlat). Ha ők olyanokkal is közösséget vállalnak, akik nem az Úréi, akkor az korlátozza az Úr népével való közösséget, vagy épp lehetetlenné teszi azt.

A valódi istentisztelet a hívők közösségvállalását jelenti az Úr jelenlétében. A közösség gyakorlása azokkal, akik nem a Krisztuséi, nem tartalmazhatja az Úrvacsorával való együttélést, mivel ahhoz előbb bemerítésre van szükség. Az Úrvacsora és a hitvalló keresztség azoknak való, akik megtértek és Krisztus gyülekezetéhez csatlakoztak. Korábban írtam, hogy ha egy gyermek nem vehet Úrvacsorát, mert még kicsi, képtelen megrágni a kenyeret és megemészteni a bort, akkor keresztségben sem részesülhet. Nem ezért, mert nincs elégséges hite, hanem azért, mert egyáltalán nincs még hite. Ha hozzájárulása nélkül mégis kiszolgálják neki a keresztséget (vagy az Úrvacsorát), akkor az érvénytelen. Esetleg káros. Ugyanígy, ha egy felnőtt, aki megtért és tudja, hogy mit jelent a hitvalló keresztség, de nem vállalja azt, nem részesülhet az Úrvacsorából sem. Ez a kettő ennyire összetartozik.

Közösséget gyakorolni az Úr népével többet jelent, mint megélni a lelki közösséget egy helyi baptista gyülekezetben. Az Úr népének összetartozása már itt a földön is igaz, nemcsak a mennyben lesz az. Ezért az egységért könyörgött az Úr Jézus halála előtt, hogy az övéi egyek legyenek (Jn 17,11. 21.), és ez így is van. Ezt az egységet nem „megvalósítani”, „kimunkálni”, vagy „véghezvinni” kell, hanem felismerni és vállalni. Ezt az egységet Krisztus váltságmunkája már megvalósította, amikor kereszthalála által megváltott és eltörölte bűneinket.

Akik Krisztushoz tartoznak és újjászülettek, (és ennek látható jelei vannak), azokkal nem nehéz élő, testvéri közösségben lenni. Egy a test, a Lélek, a reménység, a hit, az Úr, a bemerítés, az Atya (Ef 4:4-6), mindannyian egy Lélek által egy testté kereszteltettünk meg, és egy Lélekkel itattattunk meg (1Kor 12:13). Krisztus teste nincs részekre osztva (1Kor 1:13). Szeretetben elfogadjuk egymást, másodlagos különbségeink ellenére.

De ha nem tudunk megegyezni, akkor elválnak az útjaink. „Vajon járnak-e ketten együtt, ha nem egyeztek meg egymással?” (Ám 3:3).

Szomorú vagyok, amikor fölényes, pökhendi, szenzációhajhász „hívőkkel” találkozom. Ha a naponkénti kereszthordozás és önmegtagadás elmarad, ha hiányzik a Krisztus-központúság, és a szeretet, de burjánzik a személyes élmények és szubjektív tapasztalatok hangoztatása, ha a központi és lényeges dolgok helyébe másodlagos és személyes dolgok kerülnek, és szélsőséges rajongást eredményeznek, - ez a gyülekezetben megosztottságot eredményez. Lehet, hogy a szenzációs karizmák még ott vannak, de Jézus már nincs ott -, mi pedig többé nem vagyunk testvérek. A „teljes” evangélium helyét elfoglalta a „téves” evangélium. Hitelvi kérdéssé válik az elkülönülés. Nem az egység munkálása, hanem az elhatárolódás válik feladattá.

A krisztusi egység nem kér tőlünk megalkuvást. A igazi keresztyén egység a Lélek egysége (Ef 4,1-3), és Jézus Krisztusban való egység (Gal 3,28), amely csak igazságban lehetséges, (Jn 17,17-19. 2Jn 9-11). „Boldog ember az, aki nem jár gonoszok tanácsa szerint, bűnösök útján meg nem áll, csúfolódók székébe nem ül.” (Zsolt 1,1) De „mily jó, és mily gyönyörűséges, mikor együtt lakoznak az atyafiak!” (Zsolt 133,1)

Így tehát a közösségvállalás, de az elhatárolódás is bibliai követelmény, éppúgy, mint a gyülekezeti tagfelvétel és a gyülekezeti fegyelem. Ezeknek mindig megfelelő egyensúlyban kell maradniuk ahhoz, hogy a gyülekezet egészséges gyülekezet maradjon.

Hozzászólást csak levélben fogadok: iborzasi kukac gmail pont com
Ha tehetem, minden levélre válaszolni fogok.